„Harmadvirágzás”
„Harmadvirágzás”
A „harmadvirágzás” – a második világháború utáni csehszlovákiai magyar irodalomban – a lírában kezdődött. A némaságra kárhoztatás évei után a költők jelentkeztek először nagyobb számban, az ötvenes évek végén. A magyarság és európaiság igényével néztek szembe a valósággal, tudván, a provinciálisból kitörni csakis az egyetemesbe való fogódzással lehet. Oszvald Árpád (1932-) Juhász Gyulára emlékeztető szomorúsággal fogalmazta idegenség érzetét, Zs. Nagy Lajos (1933-) a groteszk felé indult. Tőzsér Árpád (1938-) a népi és modern törekvéseket hangolta egybe, Cselényi László (1938-) útja a romantikus ihletettségű élménylírától avantgárd jellegű kísérletekhez vezetett. A hatvanas évek végén, s a később jelentkezők (Varga Imre, Tóth László, Kulcsár Ferenc, Mikola Anikó) a líra megújulását a nemzetiségi sorsélmény és az egyetemes távlatok összekapcsolására törekedve keresték.
A hatvanas évek elején indult a „harmadvirágzás” prózája is. Novellába, regénybe kívánkozott az élményanyag, a maguk és az apák sorsa. Tisztázni kívánták, mit éltek meg, feltárni, kibeszélni a valóságot, a megaláztatásokat, hogy soha vissza ne térjenek. A csehszlovákiai magyar kisebbségi regény ebből a szembenézésből született. Dobos László eszméltető realizmusa (Messze voltak a csillagok, 1963, Földönfutók, 1967, Egy szál ingben, 1976, Hólepedő, 1979), Rácz Olivér (1918-) krúdys sejtelmű epikája (Megtudtam, hogy élsz, 1963, Álom Tivadar hadparancsai, 1975), Duba Gyula (1930-) filozofikus, kesernyés szatírába keményedő prózája (Szabadesés, 1969, Vajúdó parasztvilág, 1974, Ívnak a csukák, 1972), Mács József (1931-) lélektan irányába mélyülő regényei (Adósságtörlesztés, 1968, Temetőkapu, 1987) s Gál Sándor (1937-) nemzetiségi létélményeket közvetítő novellái (Első osztályú magány, 1974) jellemző értékei a harmadvirágzásnak.
1981 szilveszterén (balról jobbra) Czine Mihály, Dobos László, Sinkovits Imre és Keresztury Dezső
Grendel Lajos (1948-) prózája már újabb fejezetet jelent, a modernség, a posztmodern irányba való erősebb tájékozódást. Kisregényeiben a polgári-értelmiségi létformát, a groteszkre és az abszurdra hajlón mutatja be (Éleslövészet, 1981, Galeri, 1982, Áttételek, 1985). Grendel Lajos szerkeszti az 1992-ben posztmodern érzékenységű Kalligram c. folyóiratot. Kalligram néven indult 1991-ben egy kiadó is közép-európai tájékozódással; a magyar irodalom mellett szlovák, cseh, lengyel könyvek kiadását is tervezik. A „harmadvirágzás” irodalmáról Turczel Lajos, Csanda Sándor, Koncsol László és Fónod Zoltán írásai adják a legteljesebb képet. 1992 óta – Csehország és Szlovákia különválásától – a tanulmányok már a szlovákiai magyar irodalomról beszélnek.
Illyés Gyula és felesége csehszlovákiai magyar írókkal – balról a harmadik Fábry Zoltán, a negyedik Dobos László
