Újhold (1946–1948)
Újhold (1946–1948)
A negyedéves folyóirat főszerkesztője mindvégig Lengyel Balázs író, fordító, kritikus volt (1918–). A szerkesztői feladatokat kezdetben Mándy Iván, Pilinszky János és Somlyó György vállalta, majd 1947 decemberétől, amikor az addigi munkatársak és néhány rendszeres szerző lehetőséget kapott, hogy több hónapot Rómában töltsön, a szerkesztés és a kiadás gondjait Gyárfás Miklós, Örkény István és Rába György vette át.
A szerkesztőkön kívül az Újhold rendszeres szerzőjének számított Darázs Endre, Jánosy István, Lakatos István, Mándy Stefánia, Major Ottó, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda, Végh György, Vidor Miklós, de megjelentek a lap hasábjain olyan, már akkor is egymástól jelentősen eltérő irányban tájékozódó szerzők, mint Benjámin László, Devecseri Gábor, Kálnoky László, Karinthy Ferenc, Kormos István, Pándi Pál, Szabolcsi Miklós és Vas István.
A lap beköszöntő esszéjét (Babits után) a főszerkesztő fogalmazta. Írása a művészeti megismerésforma autonómiájából indul ki, történetiségét és működését a társadalom minden más szférájától függetlenül vagy azokkal nem közvetlen összefüggésben igyekszik megérteni. Az autonómia alapja az individualitás elsőbbsége a művészetben, az alkotás szerinte „az egyéniség teljes kifejezése”. Huszadik századi irodalmi modernségünk történetét nemzedéki jelleggel tárgyalja, külön figyelmet érdemel, hogy a Nyugat második nemzedékének szerzőit és műveit az elsőével szemben leértékeli. Az Újhold esztétikai szemléletének kifejtésében fontos szerepe volt még Major Ottó tanulmányainak, melyek a kritika elvi lehetőségeivel foglalkoztak. A transzcendenciában gyökerező kritikát sürgettek, ami nem csupán a marxista művészetfelfogással ellenkezik élesen, de a történetiség elvének szinte teljes kiiktatása miatt Halász Gábor és Szerb Antal hagyományával sem összeegyeztethető. Az Újhold törekvései kezdettől erőteljes bírálatban részesültek, aminek alaphangját Lukács György és Kolozsvári Grandpierre Emil adta meg. Lukács bírálatát Babits ignorálásához kötötte. A lap 1948-ra elveinek részleges feladására kényszerült. Major Ottó immár a lukácsi esztétika alapelveit elfogadva szállt síkra egy új nemzedék fellépése, illetve a szocializmus ügyét támogató, de nem a szocialista realizmus jegyében megfogant poétikák jogossága mellett. Az Újholdat 1948 augusztusa után betiltották, 1949-ben pedig rendszeres szerzőinek egy részét, az Újhold-kör meghatározó tagjait kizárták az irodalmi nyilvánosságból.
