Az Újhold-kör
Az Újhold-kör
Az Újhold irodalomtörténeti-poétikai fogalmát nem fedi teljes mértékben a rövid életű folyóirat. Az ott rendszeresen megjelenő szerzők közül poétikai szempontból nem tekinthető a kör tagjának például Darázs Endre vagy Kormos István, ugyanakkor idesorolható néhány olyan alkotó, aki nem adott közre írást az Újhold lapjain, mindenekelőtt Lator László, Mészöly Miklós és Ottlik Géza. Mindenki másétól eltérő Szabó Magda esete, akinek pályakezdő verseskötete sok rokon vonást mutat Nemes Nagy Ágnesével, későbbi prózája azonban a klasszikus modernség elbeszélői hagyományát a példázatosság felé mozdítja el. A folyóiratot nem határolhatjuk el a korszak más fontos orgánumaitól, az újholdasnak nevezhető szerzők többségével gyakorta találkozhatott az olvasó a Válasz és a Magyarok lapjain.
A későbbi magyar irodalom szempontjából hagyományképző erejű volt, ahogyan az emberi lét idegenségének és az egyéniség manipulatív megsemmisíthetőségének nem első, de immár megfellebbezhetetlen tapasztalatával a tarsolyában, az Újhold prózája és lírája eltávolodott saját folyóiratbeli kezdeteitől, illetve a babitsi morálfilozófia közvetlen közeléből, és miközben ragaszkodott az individualitás megkerülhetetlen értékességéhez, számot vetett a személyiség autonómiájának lehetetlenségével. A magyar irodalomban itt mutatkozott meg végső élességgel, milyen önellentmondásokat tartalmaz a személyiség fejlődésének és építésének klasszikus ideája.
Az Újhold köréhez tartozó szerzők közösségét nem tarthatjuk irányzatnak, sőt – a szó irodalomtörténeti értelmében – iskolának is csak megszorításokkal. Az alkotók esetenkénti személyes barátságán kívül a korszakban másokétól elhatároló közös művészeti elvként legfeljebb a műalkotás immanenciájának (a.m. természetből következő, természetében benne rejlő) gondolatát ragadhatjuk meg, mely szerint a mű önmagában álló nyitott létező, nem valami magán kívüli valóságra utal, hanem jelenlevővé teszi a jelentést, tehát mindig azt mondja, amit létrehoz, és akként, ami.
A kör legjelentősebb költői és prózaírói egymástól független, nem minden esetben rokonítható poétikai és létértelmezési problémák mentén szerveződő életműveket alkottak. Mai irodalmi tudatunk szempontjából meghatározó fontosságúnak tűnik Nemes Nagy Ágnes, Mándy Iván, Mészöly Miklós, Ottlik Géza, Pilinszky János és Rába György műveinek olvasása.
