A nagy nemzeti költészet dilemmái
A nagy nemzeti költészet dilemmái
Vörösmarty az ún. reformkorszak költője volt oly értelemben is, hogy költészetében sokszor nyíltan megfogalmazta (ha közvetlen politikai szándék nélkül is) ama nagy ideológiai és társadalmi problémákat, melyek kortársai legkiválóbbjait érdekelték. Elvállalta, ha nem is vívódások nélkül, a vezérköltő szerepét (maga az elnevezés is tőle származik: 1828-ban Zrínyi c. elégiájában ő jelöli ki nosztalgikusan a már soha el nem érhető példát), s sok versében valóban a szellemi értelemben vett nemzet szószólójaként lép fel. Ily nagy verse pl. a Szózat (1836), melyben megrázó erővel idézi meg a hazafiság dilemmáit, s váteszi hevületével az egész kort meghatározó nagy erkölcsi választást vázolja fel: vagy egy jobb, megújult jövő, vagy a nemzet halála vár a magyarságra. E kettős vízió folyamatosan kísérti a továbbiakban is; amint a mitikus jellegű műveiben folyamatosan átmossa egymást az élet és halál princípiuma, amint a szerelem idillje mögött állandóan ott húzódik a halálnak árnyéka, úgy a nemzeti-történelmi jellegű művek is kettős látásról tanúskodnak: a történelmi haladás lehetőségeit is állandóan és kikerülhetetlenül keretezi a történelmi hiábavalóságnak, a történelem körbeforgásának és a bekövetkezhető történelmi kudarcnak a tudása. E szemlélet legnagyszerűbb megnyilatkozása a Gondolatok a könyvtárban c. filozofikus monológ (1844): benne a kultúra értelmének vagy értelmetlenségének háttere előtt az összes emberi cselekvés értelme kettősnek tűnik fel, mely kettősséget csupán egy erkölcsi választás nemes önkényével tudjuk, mi emberek, megszüntetni (ugyanez a nagy történetszemlélet ölt testet a páratlanul éles és kiábrándult Az emberek c. 1846-os versben is, mely a történelmi ellentmondások és szörnyűségek láttán egészen ama szörnyű következtetésig jut el: „az emberfaj sárkányfog-vetemény”). Vörösmarty költői zsenialitásának talán legnagyobb teljesítménye, ahogy történelmi és filozofikus látásának nagy kettősségeit nyelvhasználatában érvényre tudta juttatni: versei szóképeinek halmozottan zsúfolt rendszere azóta is felülmúlhatatlan jelentésteremtő erővel bír.
Vörösmarty Mihály Fáy András fóti pincéje előtt – Deák Ferenc társaságában (középen) – a Fóti dal c. versét szavalja
