A forradalom és következményei
A forradalom és következményei
Kemény igen jelentős, s egészen a bukásig vállalt szerepet vitt az 1848-as forradalom politikai életében, bár Kossuthtal és az egyre inkább radikalizálódó kormánnyal szemben az ún. Békepárt álláspontját képviselte. Az ötvenes években vállalt szerepét is emez állásfoglalása határozta meg: két röpiratot is kiadott (rögtön 1850–51-ben: Forradalom után, Még egy szó a forradalom után), melyekben a forradalmat, abban a formájában, ahogy lezajlott, szükségtelennek és helytelennek, politikai hibának tekintette, s a magyar történelem lassabb, forradalom nélküli, szerves fejlődése mellett tett hitet. Filozofikus részletességgel kidolgozott konzervatív álláspontját, mely politikai értelemben természetesen rossz fényt vetett rá, s népszerűtlenné tette, kiváló és módszerét tekintve a magyar irodalomban szinte páratlan történelmi tanulmánysorozattal támasztotta alá: előtörténetként vagy illusztrációként megírta a közelmúltban vezérszerepet vitt jó pár nagy történelmi személyiségnek lélektani-történeti portréját (pl. A két Wesselényi, Széchenyi, 1851). Ugyanekkor olyan tanulmányokat is írt, melyeket – akkoriban úttörő jellegük folytán – ma az irodalomelméleti vagy irodalomszociológiai típusba sorolnánk. Ezek a művei (Élet és irodalom, 1852, Eszmék a regény és dráma körül, 1853) azt tükrözik, hogy Kemény ritka élességgel gondolkozott el az egyes irodalmi műformák típusainak lehetőségein, valamint azon, hogyan s milyen funkcióban tudnak e műformák a magyar irodalomfejlődésen belül, annak különös sajátosságai között érvényesülni.
