Az utolsó két évtized népkönyvtípusai
Az utolsó két évtized népkönyvtípusai
Tekintsük át ezek után a közelmúlt legnépszerűbb olvasmányait!
A sor elején vitathatatlanul A keresztapa áll, M. Puzo regénye. Ez még 1968-ban született (Magyarországon 1977-ben jelent meg) s 67 hétig szerepelt a The New York Times sikerlistáján. Csak az Egyesült Államokban 10 millió feletti példányban vásárolták meg. A történetből az akkor még alig ismert Coppola filmet forgatott Marlon Brando főszereplésével, majd elkészül a második és a harmadik rész is. A regény azt sugallja, hogy együtt kell üvöltenünk a farkasokkal: amilyen mértékben erőszakossá lesz a társadalom, olyan mértékben kell nekünk is azzá válnunk. A megfogalmazás, az amerikai bűnözés naturalista ábrázolásával, kellőképpen botránykeltő. A felső tízezer és a maffia kapcsolatainak sejtetése miatt pedig zaftos kulcsregényként is olvasható, miközben magáról a maffiáról semmi érdemleges tudást sem szerezhetünk.
Megjelentek magyarul a legfontosabb, A. Hailey által írt regények is: az Autóváros, a Bankemberek és a Repülőtér. E sikerregények alapja korunk valamely egyetemes élménye: a faji megkülönböztetés, a környezetszennyezés, a javak igazságtalan elosztása. Ábrázolásmódjára a melodramatikus cselekményvezetés, az olvasók érdeklődésének felcsigázása és a minden társadalmi réteg igényeire irányuló figyelem a jellemző. Szereplői között a csúcsok és a mélységek képviselőit egyaránt megtalálhatjuk, fő célja az átlagpolgár rehabilitálása önmaga szemében.
Nagy karriert futottak be és futnak ma is a különféle rémtörténetek és a fantasyk. E művek egyik ihletője J. R. R. Tolkien nagyigényű alkotása A Gyűrűk Ura, melynek a rejtélyes múltban játszódó szövevényes története, a szerző által teremtett különleges vidéken, különleges szereplőkkel igen alkalmas az olvasók agyában levő nevezetlen szörnyek azonosítására, életrehívására, esetleg aktív átalakítására s evvel bizonyos értelemben megsemmisítésükre is. Hasonló, bár inkább a félelemre, a megrettenésre épülő cselekménnyel rendelkezik A. D. Foster műve az Idegen (Nyolcadik utas a halál) vagy S. Spielbergé, a Harmadik típusú találkozások. Ezekben akár az ember kerül ellenséges lények közé a világűrben, akár ismeretlen szándékú űrlakók látogatnak meg bennünket: kellemes vagy undorító borzongások árán mégis az derül ki, hogy a földi lény a rátermettebb az életre vagy az, hogy az ocsmány külső is takarhat megértő szívet. E történetek közös jellemzője a filmszerűség (a látvány gyorsabban hat, mint az írott szó), némelyik egyenesen a filmvászonra készült s csak azután lett belőle könyv is.
