Más retorikai irányzatok

Teljes szövegű keresés

Más retorikai irányzatok
A retorika mai magyar szakirodalmának másik irányzatát irodalmi retorikának nevezhetjük. Ez elsősorban a szépirodalmi (vagy annak tekinthető) írott alkotásokat elemzi. Azt vizsgálja az irodalmi művekben, hogy az egyes szerzők miképpen szerkesztették meg műveiket (mennyire vették figyelembe a szerkesztéstan hagyományait, milyen szónoki fogásokkal élnek az egyes alkotók (ismétlés, fokozás, körülírás stb.) valamint, hogy milyen stilisztikai eszközökkel (hasonlat, metafora, metonímia, körülírás stb.) teszik élénkké szemléletessé szövegüket, az irodalmi alkotást.

Gr. Apponyi Albert, a múlt századi nagyformátumú politikus nemzedék egyik utolsó nagy alakja, kitűnő szónok
Egy harmadik retorikai irányzat azt vizsgálja, milyen hatást tesznek az írásművek olvasóikra, miképpen kell értelmezni az irodalmi műveket. Természetesen e kutatási iránynak a képviselői vizsgálják a művek stíluseszközeit, stílusjellemzőit is. Ez a retorikai irányzat közel áll a a szövegtanhoz és a hermeneutikához.
A retorika szakirodalmának tanulságai alapján a korszerű aktív retorika témakörei (a teljesség igénye nélkül és nem a felsorolás rendjében) a következők: kommunikációelméleti alapfogalmak: a kommunikáció és információ ismérvei, a kommunikáció feltételei és meghatározói, a kommunikációs szituációk és alaphelyzetek; meggyőzéslélektani ismeretek, érveléstechnika, vitakultúra; a szónok személyisége, a partnerviszony; az általános és speciális felkészülés kérdései: az invenció (a téma megkeresése), az anyaggyűjtés szűkebb és tágabb értelmezésben; a dispositio: az anyag elrendezése (a beszéd típusai, műfajai, ennek megfelelő szerkezete, a részek egymáshoz való kapcsolódása); a (nyilvános) élőszóbeli megnyilatkozás alkalmai, műfajai, ezek követelmények; az elocutio, a megformálás: az írott és beszélt nyelvhasználat azonosságai, eltérései, szövegszerkesztési, nyelvhelyességi ismeretek, stilisztikai tudnivalók; retorikai toposzok és alakzatok, a verbális és nonverbális kifejezőeszközök (beszédtechnika, megjelenés- és mozgáskultúra) stb. stb.

A sok kiváló újabb retorikakönyvek közül néhány

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem