Újabbkori utcanevek

Teljes szövegű keresés

Újabbkori utcanevek
A 19. század közepétől egyre jobban terjed az utcanévadásban az a szokás, hogy a név és elnevezett között nem keresnek kapcsolatot, s így a megjelölési cél mellett nagyobb szerepet kap az emlékállítás. Magyarországon először az 1848-as forradalom hőseiről, a szabadságharc mártírjairól és – a Habsburg királyokról neveztek el tiszteleti céllal utakat, utcákat. Kossuth Lajos halála, Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala, a Millennium évei számtalan helységben tettek személyneveket utcanévvé, s azóta ez a szokás csak terjed, bármennyire is megpróbálják a névtudománnyal foglalkozók ezt a lehetőség szerint lassítani, elfogadható mederbe szorítani. Természetesen világjelenségről van szó, s ebben a magyarság nem áll egyedül, de elkerülhetővé kell tenni a minden politikai rendszerváltozás utáni utcaátkereszteléseket! Kétségtelen, hogy nagyobb városban rengeteg közterületet kell névvel ellátni (Budapesten hatezernél többet), s ez nem történhet meg személynevek nélkül, jóllehet rengeteg más módja is van az elnevezésnek. Általános volt a két világháború között a trianoni békeszerződés következtében elcsatolt magyar város- és falunevek utcanévül adása, aminek célja a magyar névalakok megőrzése, ismertté tétele érthető. Természetesen a mai Magyarország helynevei is alkalmasak utcanevek számára, s ezzel is éltek az elnevezők szinte minden városban. Szegeden a nagy árvíz után (1879) az újjáépítést adományaikkal segítő világvárosokról nevezték el a körút egy-egy szakaszát: Londoni, Brüsszeli, Berlini körút. A névadási kényszer néha különleges neveket eredményez, de ezek lehetnek nagyon hangulatosak is: Aszály, Bőség; Pincemester, Vincellér; Bor, Must, Aszú; Harmat, Dér, Köd, Zúzmara, Szellő, Orkán, Zivatar; Farkas, Ordas, Toportyán; Cincér, Darázs, Sáska, Pók; Heveder, Kantár, Kengyel, Nyereg, Sarkantyú, Tarsoly, Zabla stb. utca. Amikor egy-egy jelentéstanilag egy csoportba tartozó szó egymáshoz közel kap utcanevet, akkor névbokrosításról beszélünk. Ilyen névbokor Budapesten az aradi vértanúkról elnevezett sok utca az V. és VI. kerületben, az állatokról és növényekről adott számtalan utcanév Csepelen, a honfoglaló vezérek utcanevei a XIV. kerületben stb. A peremvárosok fővároshoz való csatolásakor sok azonos nevű utca lett az új közigazgatási egységen (több mint tíz utca viseli Kossuth Lajos, Ady Endre, Petőfi Sándor stb. nevét), a kerület számának megadásával vagy irányítószámmal lehet csak a pontos tájékoztatást megadni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem