A stílus eszközei
A stílus eszközei
Az a kérdés most már, hogyan érte el a költő a jelzett hatást, más szavakkal: hogyan születik a stílus? Egy kissé leegyszerűsítve a következőt mondhatjuk: úgy, hogy a sok szó helyett a száz, illetve az ezer kifejezést választotta. Aztán a csináljunk többes szám első személyű igealak helyett a többes szám második személyűvel élt. És mindezt két mondatba rendezte el. A stílus eszerint röviden válogatással és elrendezéssel jön létre.
Kérdés persze, hogy egyáltalán milyen nyelvi eszközök között lehet válogatni, és hogy mit jelent valójában az elrendezés.
Petőfi például ezúttal választhatta volna a sok helyett a több, a rengeteg, a számos, nagyszámú stb. rokon értelmű szavak valamelyikét. A csinál igét meg helyettesíthette volna a készít vagy az épít szóval. Aztán az ezer kaphatott volna értelmezői helyett jelzői szerepet (valahogy így: száz, sőt ezer vasútat). A két sor alkothatott volna egy mondatot. És így tovább.
Mindebből következik, hogy ha akár írásban, akár szóban akarunk valamit közölni, a nyelvből válogatunk, amely a stílus szempontjából mintegy anyagraktárként viselkedik.
A nyelv meghatározott szó- és kifejezéskészletből, alak-, mondat- és szövegtani jelenségekből, valamint ezek használati szabályaiból áll. A szó- és kifejezéskészletre az előbb már említettünk példákat. Az alanyi vagy tárgyas ragozás végződései (csinálunk és csináljunk) az alaktanba tartoznak, a felhasználásuk pedig a mondattanba (ismeretes, hogy határozott tárgy esetén az állítmány tárgyas ragozású, határozatlan tárgy mellett viszont alanyi: „a feladatokat csináljuk”: „feladatokat csinálunk”) Hogy a költő versében például négy-, hat- vagy nyolcsoros szakaszokat alkalmazott, vagy hogy az író él-e a bekezdések adta lehetőséggel, már a szövegtan körébe tartozik.
Egy-egy nyelv eszközeit és azok használati szabályait egyébként a különböző típusú (értelmező, kétnyelvű stb.) szótárak, illetve leíró nyelvtanok, továbbá szövegtanok veszik számba.
Az egyén, az anyanyelvi beszélő a jelzett nyelvi állományból – anyanyelvi ismereteitől, valamint általános műveltségétől függően – egy bizonyos mennyiségnek a birtokában van, és közléskor ebből válogat.
Hogy a nyelv és stílus összefüggését mélyebben megérthessük, szólnunk kell még két idevágó szakkifejezésről: a beszédről és a szövegről.
Röviden azt mondhatjuk, ha a nyelvet bármilyen közlésre felhasználjuk, mindig beszédet kapunk. Tehát a beszéd kinek-kinek a tudatában elraktározott nyelvből születik. Ha a beszéddel kapcsolatban a kifejezés, a megfogalmazás „hogyan?”-jára, módjára tesszük a hangsúlyt, akkor már stílusról van szó. És mindezt visszavetítve a nyelvre, röviden a következőt állapíthatjuk meg: a nyelv anyagraktár (és így egyben lehetőség), a beszéd, illetve a stílus pedig megvalósulás.
Mindehhez azonban hozzá kell tennünk, hogy a beszéd – és vele a stílus – mindig szövegben jelentkezik, hisz szövegen kívül elképzelhetetlen a közlés. A szöveget így jellemezhetjük röviden: teljes értékű, lezárt közlés. Egyébként a szöveg általában természetesen mondatok egybekapcsolásával jön létre, de nem szabad elfelejtenünk, hogy állhat egyetlen mondatból (lásd pl. Weöres Sándor egysorosait), egyetlen – mondatértékű – szóból, sőt egyetlen hangból is (például ha valaki így sóhajt fel: Jaj! vagy Ó!). Ilyenformán nyelv, beszéd, szöveg és stílus meghatározott módon és szorosan összetartozó fogalmak. Végül még egyszer hangsúlyozva: se élőszóbeli, se írott, se másféle közlés nincs stílus nélkül!
Most már azt is megmondhatjuk: a stílust tárgyaló tudomány a stilisztika. Ez érthetően feltárja a stílus mibenlétét, létrejöttét, sajátságait, fajtáit, ez utóbbiak működésének törvényszerűségeit stb.
G. Apollinaire: A megsebzett galamb és a szökőkút című verse Radnóti Miklós fordításában
Nagy László képverse: Seb a cédruson
