A szöveg külső körülményei
A szöveg külső körülményei
A nyelvi interakciót és az abban elhangzó beszédet vagy leírt szöveget a beszélő szándékával és a hallgató elvárásával összhangban mindig egy sor külső körülmény is alakítja.
Az első ilyen körülmény a beszédhelyzet (a szituáció). A beszédhelyzet összetevői a következők: a beszélő és a hallgató nyelvi tudása, általános magatartása és pillanatnyi viselkedése, mindkettőjük társadalmi szerepe és e szerepek egymáshoz való viszonya, a beszélő és a hallgató szándéka.
A második körülmény az a cselekvés, amelynek része a szöveg megalkotása vagy megértése. Az emberi élet a közösségi szabályozású, értelmes emberi cselekvések sorából áll. E cselekvések, emberi tevékenységek részeként, vagyis szintén cselekvésként lehet értelmezni a beszédet és a szöveget.
A harmadik körülmény a kontextus, amely azt a témahálózatot foglalja magában, amely folyamatosan megjelenik a szövegben, illetve a beszélők és hallgatók háttértudásaként járul hozzá a közléshez.
A beszélők és a hallgatók a körülmények összetevőit az adott helyzetben felismerik, illetve korábbi tapasztalataik alapján emlékezetükből felidézik. Az emberi tudás (a nyelvre és a közlésre vonatkozó nem fogalmi ismeretek sora) többféle módon rendeződik el. A tudáskeret egy központi fogalom köré rendezi a tudáselemeket. A séma az események és körülmények tér- és időbeli, valamint ok-okozati viszonyait rendezi el. A forgatókönyv a cselekvés lefolyását, a cselekvéselemek sorrendjét rögzíti.
A körülmények és a tudásformák alapvetően befolyásolják a beszéd és a szöveg megformálását, megszerkesztését és megértését. A körülményeknek és a tudásformáknak, valamint a belőlük eredő elvárásoknak való megfelelés növeli a szövegszerűséget, vagyis a szövegnek azt a tulajdonságát, hogy összefüggő, érthető és célszerű, nyelvi közegű egységet alkot. Mindehhez járul az adott nyelv hangtani, nyelvtani és jelentéstani lehetőségeinek rendszere.
A szöveg funkcióját azok a célok jelölik ki, amelyeket a beszélő annak megalkotásakor követ. Ennek megfelelően vannak leíró funkciójú szövegek (amelyek elsősorban leírást tartalmaznak), elbeszélő funkciójú szövegek (amelyek többnyire valamilyen történetet mondanak el), érvelő funkciójú szövegek (amelyek főképp érveket sorakoztatnak föl valamely álláspont mellett vagy ellen), a felhívó (parancsoló, kérő) funkciójú szövegek. Az egyes funkciók természetesen többedmagukkal együtt is érvényesülhetnek.
Az első magyar szövegtani kézikönyv
