A mondategész szerkezeti jellemzői

Teljes szövegű keresés

A mondategész szerkezeti jellemzői
A mondategész állhat egyetlen mondategységből: ez az egyszerű mondat. Ha kettőből áll, az már összetett mondat; ha kettőnél többől, az szokásos megnevezéssel: többszörösen összetett mondat. – A mondategészben foglalt mondategységek között a kapcsolat lehet: a) mellérendelő (lineáris) és: b) alárendelő (hierarchikus).
A mellérendelő kapcsolásban a tagok egyenrangúak; összekapcsolódásuk eredménye: halmozás. – Példa: Összepakolta a szerszámokat, és kivitte őket a kamrába. – Megismerte, de nem köszönt neki. Stb. E példákban a tagok felső (főmondati) szinten állnak (ennek jele: F), és egyenlő rangúak (általánosító jele: –). Ezért mindkettejük képlete: yF (=főmondati szinten, halmozásos viszonyban), részletezve: F–F.
Az alárendelő kapcsolásban az egyik tag a másiknak grammatikai függvényében áll; összekapcsolódásuk eredménye: alászerkesztettség. – Példa: A gyerek megkapta, amit érdemelt. – Mikor hazaérsz, rögtön öltözz át! Stb. E példák közül az elsőben az első, a másodikban a második mondategység áll felső szinten, a másik alárendeltje, mellékmondata (általánosító jele az alá-fölé rendelésnek: \, illetőleg: /; a mellékmondati helyzetnek: m). Ezért mindkettőnek képlete: xF (= főmondat, alászerkesztett elemmel, mellékmondattal), részletezve, az elsőé: F/m, a másodiké: m/F.
A mellérendelés tehát szinttartó, az alárendelés szintváltó kapcsolásforma; s így már a kéttagú összetett mondatban (a két mondategységből álló mondategészben) jelentkezhet a szinteződés. – A többszörösen összetett mondatban (azaz három vagy annál több mondategységből álló mondategészben) egy további jelenségre is fel kell figyelnünk: a tömbösödésre.
Például: az imént bemutatott levélrészlet harmadik mondategésze a teljesebb formában (így tagolódik: F/xm; ugyanis a szöveg szintjén álló főmondatnak (De azért igyekszem minél hamarabb végezni a kapott feladattal) olyan alárendeltje van (hogy újból otthon lehessek, ahol mégiscsak legjobb élnem), amely maga is tovább osztódik, egy alárendelő kapcsolás révén; de tömbként áll szemben a főmondatával. E mondategész képlete: F/m1/m2/ ahol az indexszám az alárendelés mélységi fokozatát jelöli). – A levélrészlet második mondategészének pedig ez a képlete: ym\F/xm; minthogy a főmondat előtt áll egy halmozott, utána pedig egy alászerkesztett mellékmondat- együttes. Részletezve: m1–m1\F/m1/m2.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem