A mondat viszonyjelentései
A mondat viszonyjelentései
A mondat nyelvi eszközeinek segítségével sokféle időviszony kifejezésére vagyunk képesek. Ha azt mondom: A szobafestő holnapra ígérte, hogy érkezik, e mondatban a jelen, a múlt és a jövő is benne van. A mondatom a jelenben hangzik el, az esemény (a szobafestő érkezése) pedig a jövőre vonatkozik. De a mondat még arról is szólhat sajátos eszközeivel, hogy a cselekvés befejezett-e (Megrajzoltam egy képet) vagy folyamatos (Rajzolok egy képet); illetőleg ha több eseményt ír le a mondat, ezek az események egyidőben zajlanak-e vagy egymás után (Éppen a képet rajzolta, amikor csöngettek; Éppen megrajzolta a képet, amikor csöngettek).
A mondat viszonyjelentései közé tartoznak az úgynevezett modális jelentések is. A modalitás a beszélő – nyelvileg is kifejezett – viszonya a mondat tartalmához. Egy tényt nem csupán közölhetünk (Esik az eső), hanem kifejezhetjük bizonyosságunkat vagy bizonytalanságunkat is e tény felől (Természetesen már megint esik az eső; Talán esik az eső), érdeklődhetünk a tény felől vagy kívánhatjuk meglétét (Már megint esik az eső?; Esne már az eső!) stb.
A modális viszonyjelentés kifejezésének alapeszközei a mondatfajták. A különböző mondatfajták jelentése változatos nyelvi eszközök segítségével fejeződik ki: sajátos hanglejtéssel (De jó meleg van itt!; Bevetted a gyógyszeredet?; Jönne már végre az a vonat!); az ige jellemző módjaival (Vedd fel a pulóveredet!); esetleg kérdőszóval, kérdő névmással vagy óhajtószóval (Ugye, elmegyünk a cirkuszba?; Miért nem hoztad el a barátodat?; Bárcsak megnyernénk a fődíjat!). A modális jelentés kifejezésére specializálódott szófajok a módosítószók, melyek igen gyakran megjelennek önálló mondatként (Bizonyára; Persze; Valószínűleg).
A nyelv mondatait, a rendszermondatokat szerkezetük, megszerkesztettségük alapján is szoktuk osztályozni, típusokba rendezni.
