A korszerű szakszókincs megteremtése
A korszerű szakszókincs megteremtése
A kitartó kritikával lassacskán elérték, hogy sok szabálytalan alkotású szó kihullott a nyelvből: áldozár = áldozópap, áponc = ápolt, berzerő = villamosság, dolgozda = laboratórium v. műhely, dülényded = romboid, ferdény = trapéz stb. Megállították a német mintákra alkotott igetöves összetételek (véderő, rakpart stb.) továbbszaporítását, s a régiek közül is többet sikerült szabályosra igazítaniuk: gyúpont = gyújtópont, látideg = látóideg, kötjel = kötőjel stb. Még jelentősebb az idegenszerűségek (germanizmusok) visszaszorítása: szerezze meg az ismeretségét = ismerkedjék meg vele; ez onnan jön = ez onnan van, onnan ered, az az oka; egyre jön ki = egyre megy, mindegy; vagy legalábbis mellettük (szinonimaként) magyaros fordulatokat terjesztettek el: jól, szépen veszi ki magát = jól, szépen mutat; stb. És lehetne még hosszan sorolni az efféléket.
De nem ezeknek az egyes kis csatáknak a megnyerése volt az igazán fontos. Volt már róla szó, hogy a kiegyezéssel újra megnyílt az út a tudományok hazai fejlesztése előtt, és ez szükségképpen magával hozta (mint a reformkorban), hogy meg kellett teremteni a szaktudományok korszerű magyar szókincsét. Az iskoláztatás nyelve az elemi iskoláktól az egyetemekig magyar lett; következésképpen minden iskolafokozat minden osztálya számára minden tantárgyból meg kellett írni a tankönyveket; magyarul kellett előadni és magyarázni az osztálytermekben. A gyorsan fejledező ipart, a kereskedelmet, az államigazgatást stb. magyarul kellett megszervezni. Mindez hihetetlen tömegű új szó alkotására és elterjesztésére kényszerítette a tudósokat csakúgy, mint a tankönyvírókat, az iparosokat, a kereskedőket, jogászokat stb. És gyorsan kellett cselekedni. Ezt a nagyarányú szókincsbővítést joggal tarthatjuk a reformkori nyelvújítás századvégi megismétlődésének.
A különbség mégis nyilvánvaló és lényeges. Az ortológiától szorítva, de attól segítve is (az ortológusok nem tilalmazták új szók alkotását, ha azok helyesek voltak) a tudományok művelői is, a gyakorlat emberei is felhagytak a helytelen képzésű neologizmusok gyártásával és erőltetésével; e helyett arra törekedtek, hogy szabályosan alkotott új magyar szavakkal jelöljék az új fogalmakat. Többnyire sikerült is; a múlt század végén az új ortológia jegyében véghezvitt nagy munkának haszonélvezői vagyunk mind a mai napig.
A nyelvművelés – alkalmazott nyelvtudományi ág lévén – nem nélkülözheti a tudományos alapokat. A századvég nyelvtudósai (mind az Akadémia, mind a Nyelvőr köré csoportosulók) máig ható alapművekkel ajándékozták meg a nemzetet. Nagy késéssel ugyan, de végre elkészült a Czuczor-Fogarasi-féle mű, A magyar nyelv szótára (I-VII.; 1862-1874). Kora nyelvét frissebben tükrözte Ballagi Mór munkája, A magyar nyelv teljes szótára (I-II.; 1867-1872). Sok-sok buzgó nyelvjáráskutató tájszógyűjteményeinek anyagát összegezte Szinnyei József Magyar tájszótára (I-II.; 1893-1901). Nyelvünk múltjának szókincsét dolgozta fel Szarvas Gábor és Simonyi Zsigmond A magyar nyelvtörténeti szótárban (I-III.; 1890-1893). Ezt egészíti ki Szamota István és Zolnai Gyula Magyar oklevélszótára (1902-1906). A Budenz József–Szarvas Gábor–Szilády Áron szerkesztette Nyelvemléktár 15 kötete a régi magyar kódexek és nyomtatványok szövegét tette hozzáférhetővé (1874-1908). Margalits Ede Magyar közmondások és közmondásszerű szólások címmel jelentette meg gyűjteményét (1896). Balassa József és Simonyi Zsigmond nagyszabású közös vállalkozásából, a Tüzetes magyar nyelvtan történeti alapon című munkából, sajnos, csak az első rész (a hangtan és az alaktan) készült el (1895). Sajátos, a nyelvművelés története szempontjából felbecsülhetetlen értékű munka Szily Kálmánnak A magyar nyelvújítás szótára című összegezése (I-II. 1902-1908).
A sor természetesen még hosszan folytatható lenne, s ide kívánkozik az a megjegyzés is, hogy az említett összegezéseknek a megújítására (pl. új értelmező szótár kiadására) csak a második világháború után került sor.
Az ortológus felfogású nyelvművelés – mint irányzat – a 20. század első felének is uralkodó nézetrendszere maradt. Csak a második világháború után újrakezdett nyelvművelés tért új – a megváltozott körülményeknek megfelelő – utakra.
Az első tudományos összefoglalás a nyelvújításról
Tolnai Vilmos a nyelvújításról
„A nyelvjavítók tüzes buzgalma előtt előbb-utóbb szinte minden szó gyanús volt, amely nem viselte magán nyilvánvalóan származása törvényes jeleit. Egyik-másik hírlapíró, a fiatalabb tanító nemzedék lelkesen magáévá tette a nyelvjavítás ügyét, s amint előbb a szófaragás divatja járta, úgy most gombaként termettek a szó-Heródesek, pusztítván bűnöst és ártatlant” (A nyelvújítás. 1929:185).
„A nyelvjavítók tüzes buzgalma előtt előbb-utóbb szinte minden szó gyanús volt, amely nem viselte magán nyilvánvalóan származása törvényes jeleit. Egyik-másik hírlapíró, a fiatalabb tanító nemzedék lelkesen magáévá tette a nyelvjavítás ügyét, s amint előbb a szófaragás divatja járta, úgy most gombaként termettek a szó-Heródesek, pusztítván bűnöst és ártatlant” (A nyelvújítás. 1929:185).
Tolnai Vilmos (1870–1937)
