Kódexek és szerzetesrendek
Kódexek és szerzetesrendek
Legtöbb kódexünk a középkor két nagy koldulórendjéhez, a ferencesekhez és a domonkosokhoz kötődik. Magyarországon a női kolostorok többsége is az ő fennhatóságuk alatt működött, bár a domonkosokról ismeretes, hogy csak pápai parancsra vették magukra a női ággal együtt járó többlet-gondokat. Egy-egy kódex szerzetesrendbeli hovatartozásának meghatározásához többféle fogódzót is találhatunk: árulkodó lehet, hogy Szent Ferencet vagy Szent Domonkost nevezik-e „atyánk”-nak a szövegben, ha naptárt is tartalmaz a kódex, az mely szentek ünnepét emeli ki, stb. Kisebb számban egyéb szerzetesrendek is részt vettek a könyvírásban: pálosok, premontreiek és karthauziak –, legjelentősebb kódexeik egyikét, az Érdy-kódexet például a „Karthauzi Névtelen”-nek köszönhetjük. A különböző szerzetesrendek – könyvállományuk bővítése céljából – kölcsönadták egymásnak könyveiket másolásra. Ezért találhatók számos kódexben azonos vagy erősen hasonló szövegrészletek. Ezek a párhuzamos szövegek különösen értékesek a kutató számára, mert a különféle megoldások variációiból sok mindenre lehet következtetni. A párhuzamos helyeknek igazi kincsesbányái a különböző időkben készült bibliafordítások (ezeket ugyanis pontosan ugyanarról a latin szövegről, a Vulgata-ból magyarították). Ilyenek a Bécsi, Müncheni és Apor-kódex (15. század), a Jordánszky- és a Döbrentei-kódex, továbbá a Keszthelyi és a Kulcsár-kódex, majd a korai nyomtatványok között Pesti Gábor Új Testamentuma és Károli Gáspár Bibliája.
