A népzenére ruházott ideológiai szerepek

Teljes szövegű keresés

A népzenére ruházott ideológiai szerepek
A népzene és népköltészet szerepét az európai kultúrában nagyon sokféle ideológia próbálta már kijelölni az elmúlt két évszázad során. A romantika nagyszabású mozgalmának mindenütt megjelenő eszméi helyenként más hangsúlyokat kaptak. A franciáktól indult el a primitív (tengeren túli) népek költészete iránti érdeklődés (Montaigne), majd a természethez való visszatérés eszméje (Rousseau). Angol földön keletkezett a "nemzeti régiség jegyének" fogalma, mely már a közvetlen környezet régi (középkori) kultúrájára csodálkozik rá (Macpherson). Érdekes, hogy míg a népdal eredete, régisége a 18. század számára közömbös volt, a 19. század leginkább ősiségére, eredetiségére tette a hangsúlyt. A német irodalmárok az eredetiséget keresve, a nyelv fontosságát fedezték fel (Herder). A "nép" fogalma így már "nemzetivé" változott: az azonos nyelvet beszélők közösségét kezdték érteni alatta. Erősen történelmi jellegű érdeklődésük politikai mozgalom része is: a hajdani (középkori) "egységes német kultúrát" felidéző népköltészet a sok államban szétszórva élő német népet volt hivatott egységének tudatára ébreszteni.
A 18-19. század kelet-európai országaiban még inkább a politikai küzdelmek eszköze a népdal. A nemzeti önállóság megvédése, vagy kivívása a "gyökértelen" nagybirodalmakkal szemben csak saját identitástudat erősítésével, vagy kialakításával lehetséges. A nyugati országokban létrejött "történelmi nacionalizmussal" szemben itt inkább "nyelvi nacionalizmusok" alakultak ki, melyek egyenlőséget próbálnak tenni a nemzeti és a népi fogalmai között. (Ez néha nagyon nehezen megy, mivel az egységes, nyelveken és államhatárokon átnyúló európai kulturális hagyomány valamennyi rétege beteríti az egész földrészt, s az esetek többségében csak hamisítások révén szeletelhető szét etnikai alapon. Ezért volt szüksége valamennyi nemzeti mozgalomnak vadonatújan szerzett "ősi nemzeti" műdalokra, mint amilyen a magyar nóta, vagy szomszédaink népies műdalai, románcai stb.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem