A magyar népzene felfedezése

Teljes szövegű keresés

A magyar népzene felfedezése
A magyarországi érdeklődés az 1800-as évek elején, a reformkorban érhető tetten először. Az ismert "herderi jóslat" hatására (mely romantikus túlzással a magyarság kipusztulásának rémképét vetíti fel) az idegen hatások ellensúlyozására indult meg. E kezdeti időszakban a mozgalmat irányító irodalmárok jórészt csak a "népköltészet" szövegeinek összegyűjtésével foglalkoztak.
A keresett "eredetiség" megtalálása pedig nem volt egyszerű feladat. A társadalom rétegezettségének aránytalansága miatt (a polgárság csekély számú és jórészt idegen származású), évszázadokra visszanyúló hagyományozott kultúrára csak a folyamatosan zárt közösségekben élő parasztság körében lehetett számítani. E lassan megszülető, szinte a századfordulóra időzíthető felismerés egyfajta hangsúlyosan néprajzi szemlélet kialakulását eredményezte.
A zeneszerzők fellépése – az irodalmárok után – a népdal megítélésének új szempontjait hozta előtérbe. Számukra a népdal legfőbb mondanivalója esztétikai jellegű. Mindaz, ami a nép sajátja értékes és régi (Bartók felfogása szerint a nép természetes úton kitermeli magából az értékeket, számára a népdal egyenesen természeti jelenség). Ezzel szemben áll minden, ami művi, értéktelen és egyben újkeletű is, melyet felülről-kívülről erőltetnek a népre. A népzenére, tehát – a múlt század romantikus elképzeléseinek megfelelően – annak identitást hordozó ősisége mellett esztétikai romlatlansága miatt volt szükség, mint a megteremtendő új nemzeti műzene alapjára. Ezzel összefüggésben kapott fontos szerepet – Kodály szorgalmazására – a zenei nevelés új koncepciójában és az országos méretekben kibontakozó kórusmozgalomban is.
A művelődéspolitikával nem foglalkozó Bartók számára a népzene a szűkebben vett "zenei" problémák körében maradt. Számára az egyes etnikumok által képviselt népzenei hagyományok az egyetemes kultúrkincs különböző színű és eltérő tartalmakat szimbolizáló értékeit jelentették. (A népzenét felhasználó sokféle politikai és társadalmi mozgalom után nálunk épp az 1970-es évek táncházmozgalma volt az, amelyet hasonló – bár nem tudatosan kimondott – elvek irányítottak és vittek sikerre.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem