Szent Erzsébet
Szent Erzsébet
II. András, IV. Béla és III. András magyar királyok kora a magyar női szentek évszázada; leszármazottaik közül többen az életszentség jegyében élték le életüket, szentekké, boldogokká lettek, részben hazai földön vagy távoli királyi udvarok fényében, messzi kolostorok magányában. Közülük világszerte a legismertebb Árpád-házi (Türingiai) Szent Erzsébet. II. Endre és Gertrúd királyné gyermekeként fiatal lányként a türingiai hercegi udvarba került, mint a trónörökös Hermann herceg menyasszonya. Az udvari életet nem szerető királylány a világ elől az imába, az áhítatba menekült. Végül, Hermann korai halála után annak öccséhez, Lajos herceghez adták, akit hűségesen szeretett és gyermekekkel ajándékozott meg. A jámborság azonban tovább kísérte; minden pénzét elosztogatta a szegények között, sőt még ékszereit is eladta ezért. Menhelyet, kórházat állított fel, ahol maga is ápolta a rászorulókat. Adományát kötényébe rejtve hozzájuk tartott akkor is, amikor férje megállította és kérdezte, mit rejteget. Zavarában azt felelte: rózsát – a szétnyíló kötény pedig tele volt virággal. Férje halála után nyomorgott, majd visszatérhetett az udvarba, vágya azonban, hogy kolostorba térhessen, nem teljesült. A megpróbáltatások hamar felőrölték; amikor 1231-ben meghalt, híre már messze földre eljutott, koporsóját pedig a császár és hét választófejedelem vitte. Még életében két ajándékot kínáltak neki: a császár koronát, a pápa Szent Ferenc köpenyét. Az utóbbit választotta; halála után négy évvel már a szentek sorába került.
