A korszak főbb szereplői
A korszak főbb szereplői
Jászi Oszkár (1875-1957) polgári radikális gondolkodó, politikus és szociológus, a korszak szinte valamennyi radikális csoportosulásának tagja volt. Elméletileg a pozitivizmustól indult, de hamarosan neokantiánus hatás alá került. Kora politikai filozófiáját egy "új erkölcs" nevében bírálta; sokat foglalkozott a nemzetiségi kérdéssel is. Egyike volt a hazai szociológia megteremtőinek. A marxizmust egyoldalú ökonomizmusa miatt bírálta, hiányolva belőle a filozófiai, esztétikai és morális forradalom programját. 1919-től emigrációban élt az Egyesült Államokban, ahol történelmi és szociológiai munkákat írt.
Kunfi Zsigmond (1879-1929) szociáldemokrata, marxista gondolkodó, fiatal éveiben irodalomtörténeti kérdésekkel, valamint az egyház és a modern társadalom viszonyával foglalkozott. Később a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezető teoretikusa és publicistája lett, aki a szocialista forradalmat csak a legfejlettebb tőkés országok esetében tekintette lehetségesnek, ellentétben a kommunistákkal. Marxizmusértelmezése erősen etikaközpontú volt, s ez a meggyőződése 1919 után, az ausztriai emigrációban is megmaradt.
Szabó Ervin (1877-1918) szociáldemokrata gondolkodó, szociológus, a marxizmus egyik első hazai népszerűsítője, az I. világháború előtt és alatt a hazai baloldali mozgalmak tekintélyes szellemi vezetője volt. Nevéhez fűződik Marx és Engels műveinek első magyar gyűjteményes kiadása. Életművének java Plehanov felfogásához közel álló publicisztikája.
Molnár Erik (1894-1966) kommunista politikus, publicista, történész és filozófus, a 20-as évek végétől vett részt az illegális kommunista mozgalomban; 1945 után jelentős politikai és tudományos tisztségeket töltött be. Történetíróként a magyar őstörténetre és az Árpád-korra alkalmazta a történelmi materializmus mechanikus ökonomizmusát, filozófiai írásaiban pedig az 50-es évek marxizmus-leninizmusának szellemében értekezett – egyebek között a tudománypolitikáról, a szövetségi politikáról.
Révai József (1888-1959) marxista-kommunista ideológus és politikus, irodalomtörténész és filozófus, 1945 után a magyar kulturális és tudományos élet irányítója. Radikális baloldali fiatalként az MKP alapító tagja, illegális munkájának részese volt. Számos irodalomtörténeti írása mellett Marx és 1848 kapcsolatáról, a népi írók mozgalmának ideológiai hátteréről közölt munkákat. Elméleti tájékozódására működése korai szakaszában erősen hatott Lukács György, akitől azonban a későbbiekben eltávolodott. Súlyos felelősség terheli a magyar kulturális és tudományos életnek a Rákosi-korszakban végbement "homogenizálásáért" – ideértve a filozófiát is.
Rudas László (1885-1950) marxista-kommunista filozófus volt, aki Szabó Ervin környezetéből indult. A KMP alapító tagja; 1922-től Moszkvában élt, 1945 után pedig az MKP Politikai Főiskoláját irányította. Elméleti munkáiban a dialektikus materializmus "ortodox" képviselője, a marxizmustól különböző filozófiai álláspontok felszínes és durva hangú bírálója. Élete alkonyán a Lukács György ellen indított kritikai kampány vezéregyénisége volt.
Fogarasi Béla (1891-1959) marxista filozófus, Lukács György hatására kapcsolódott be a századelő radikális társadalomtudományi mozgalmaiba, miközben egyike volt Bergson hazai híveinek. A neokantiánus eszmék is erősen hatottak rá; ebben az időben kezdett logikai és tudományrendszertani kérdésekkel foglalkozni. 1918 végén lett a KMP tagja, és ekkor kezdett tájékozódni a marxizmus irányába. 1919 után a Szovjetunióban élt emigrációban; itt közgazdasági, természetfilozófiai, logikai tárgyú cikkeket írt és politikai publicisztikával is foglalkozott. 1945 után itthon fejezte be logikai kutatásait – amelyek eredménye a hagyományos logikai szemlélet hegeli-marxi alapokon álló dialektikus szellemű átértékelése, átdolgozása.
Marx első tolmácsolóinak egyike: Szabó Ervin
