Sík Sándor: Esztétika
Sík Sándor: Esztétika
Sík Sándor piarista, a modern bölcselet irányába tájékozódó katolikus filozófia, esztétika és irodalomtudomány jeles képviselője 1942-ben készült el esztétikai szintézisével, amelyben a keresztény széptan hagyományait, a kantiánus esztétika elveit és a 20. századi esztétikai irodalom java termését foglalja egybe. Sík munkája alapelveit három pontban foglalja össze: az esztétikai élmény másra vissza nem vezethető eredetiségéből indul ki; vallja az esztétikai tartalom és forma elválaszthatatlan egységét; az esztétikai élmény nem csupán tartalom és forma, hanem harmadikként művészi anyagot is feltételez. Sík számára saját esztétikája az esztétikai realizmus megvalósulási módja, amely a műalkotások létének magátólértetődőségéből indul ki, és tudatosan a keresztény hagyományok köré építi elméletét. A bevezető magával az esztétikum fogalmával, a következő rész a szép mint az abszolút esztétikum kategóriájával foglalkozik. A tartalom, a forma és az anyag egyenkénti analízisét a művész és a műalkotás vizsgálata követi, majd a befogadás mint újraalkotás mechanizmusa kerül sorra. A gondolatmenetet az egyes művészeti kategóriák áttekintése után az esztétika és az abszolútum viszonyának tárgyalása zárja, amelyre a szerző véleménye szerint az esztétika fogalmai – egyenként és együttesen is – utalnak.
Sík Sándor "széptana" a katolikus gondolkodás java termésének a maga korában különösen nagyhatású darabja volt
