Magyar dráma a 20. század első felében
Magyar dráma a 20. század első felében
Elsősorban Csehov és Ibsen olyan eleven és sokrétegű örökséget hagyott az utókorra, hogy abból századunk dramaturgiája még az ötven évvel későbbi újabb nagy fordulat, az abszurd dráma idején is gazdálkodhatott. A magyar fejlemények is részint e friss tradíció vonzásában alakultak, de a középfajú dráma, a népszínmű, sőt az operett hazai előzményeit hasznosító, változatos színvonalú törekvések is erőteljesen színezték az összképet.
Major Henrik karikaturista nem kímélte Bródy Sándort sem
Timár Liza és Málnai Béla díszletterve Bródy Sándor darabjának vígszínházi bemutatójához (1914. III. 19.)
A 20. század első magyar bemutatója Bródy Sándor (1863-1924) Hófehérke című darabja volt a Nemzeti Színházban, 1901. január 8-án. Rövidesen követte ezt Gárdonyi Géza azóta is sokszor fölújított népdrámakísérlete, A bor. A pár évvél korábban megnyitott Vígszínházban a konzervatív historizálás tekintélyének, Herczeg Ferencnek az Ocskay brigadéros című négyfelvonásos színművét adták elő ebben az esztendőben. A meglehetősen nagy repertoár friss magyar kínálata azonban mindkét helyen jelentéktelen. A magyar dráma a Nyugat megindulása előtti és körötti időszakban nem kapott olyan vérfrissítést, mint a líra és az epika. A folyóirat első nagy nemzedékéből sajnálatosan kevesen érdeklődtek a drámai műnem iránt. A Thália Társaság progresszív színházi műhelye is csak kevéssé tudott és akart új tehetségeket toborozni. Működésük során, 1904 és 1908 között, jószerivel csak Lengyel Menyhért (1880-1974) A nagy fejedelem (1907) című alkotásával büszkélkedhettek; a túlsúlyt a világirodalmi premierek képezték. A biztató pályák sem egészen azt hozták, amit a jó jelek alapján remélni lehetett.
