Színpadi fényben és hanggal
Színpadi fényben és hanggal
1985 májusában, az Országos Színházi Találkozó keretében a Pécsi Nemzeti Színház a Pesti Színházban játszotta magyarországi bemutatóként színrevitt produkcióját, a Számkivetetteket James Joyce-tól. Az előadás közben áramszünet támadt, és az előadást (közkívánatra) gyertyafény mellett folytatták. Aki addig csak elméletben tanulmányozhatta a színpadi világítás jelentőségét, most gyakorlati leckét láthatott belőle: a színészek szinte azonnal erősebb arc- és tagjátékkal kezdték ellensúlyozni a hiányzó fényerőt.
A technika fejlődése az elmúlt másfél évszázadban e téren a leglátványosabb: a rivalda pislákoló mécsessorát felváltotta a gázvilágítás, majd az elektromos ívfény. A kezdeti, szórt világításban a színpadnak csak első harmada látszott, a színész arcát alulról érte a fény. A Nemzeti Színházban először 1883. szeptember 21-én, Az ember tragédiája ősbemutatóján működött villanyvilágítás, eladdig sohasem látható fényözönbe burkolva a mennyekben játszódó első színt. Megkapó dokumentum a Csongor és Tünde rendezőpéldánya is; az akkor már négy éve futó darabot Paulay Ede ekkor "átvilágította", és szinte az új játékszert kapott gyermek örömével varázsolt a színpadra rózsaszín hajnalt, napsütést, alkonyatot. (Addig ezeket a fényhatásokat a háttérfüggönyök mögött mozgatott fényforrásokkal próbálták megvalósítani.) Külön könyvet lehetne írni arról, mit jelentett a színészi arcjáték számára a reflektorral produkált színpadi fejfény, amely a színpadkép egységes egészéből kiemeli, szinte kimetszi a színész testét, arcát, mimikáját.
Az utolsó évtizedekre esett a színházi hangtechnika ugrásszerű fejlődése, melynek során a színpad természetes, csak tértagolással erősített akusztikus térből mesterségesen hangosított térré változott, amelynek egyes pontjain másféle hangzásviszonyok alakíthatók ki. Egy-egy bonyolultabb zenés produkció hangzástervezéséhez és megvalósításához ma általában hangtervező, illetve hangmérnök, -technikus és kezelő áll rendelkezésre. A Madách Színház Macskák-előadásán (1983) 4000 Watt erősítőteljesítményt produkáltak, a hangstáb két külsős hangmérnökből (ők felváltva dolgoztak a hangpáholy keverőpultján), 2 belső, főállású hangosítóból állt, továbbá alkalmaztak még 2 külsőst és egy belső technikai munkatársat kizárólag a mikroportokkal, a színész testére erősített, mozgatható mikrofonokkal kapcsolatos feladatokra.
"Eszmém a következő. A színpad jobb és bal oldalán kör alakban szélesedik ki, éspedig oly körszelvény alakjában, melyek középpontja körülbelül a színház bejárója előtt volna. A kör belső része háromszor olyan hosszú, mint a színpad nyílása és a kétoldalt szükséges kulisszakör, tehát mintegy 36 méter. A külső kör mintegy 17 méterrel van hátrább. Ezen téralaprajzban a körsugár által három egyenlő részre oszlik, ... A színpad mélysége 7 utcára volna osztva, mindegyik mintegy 2,40 szélességben. A nézőtérhez közelebb levő 4 utcán két tolható talpazat áll, melyek tetszés szerint a középső színpadra tolhatók. Ezen platformok mintegy 9,60 mélységgel bírnának, és így bőven elegendők volnának arra, hogy bármely szobát vagy termet azokra előre fel lehessen építeni és teljesen berendezni. Díszletváltozáskor a nézőtér előtti platform félretolatik, és helyét néhány pillanat alatt a másik platformra készen felállított díszlet elfoglalhatja."(Kéméndy Jenő: A huszadik század színpadja, 1907)
Schäffer Judit jelmeztervei Dumas-Planchon A három testőr c. darabjához, Jaroslav Dudek vendégrendezése számára (József Attila Színház, 1962)
K. F.
