Petényi János Salamon
Petényi János Salamon
Az idősebb Brehm gyűjtést is akart szervezni Petényi utazási támogatásának előteremtésére – ez a nemzetközi tudomány felvilágosult, s a vele egykorú magyar tudomány hierarchikus, konzervatív álláspontját tükrözi -, s J. F. Naumann, a nemzetközi madártan jeles szaktekintélye is messzemenően elismerte Petényi kutatásait. Az evangélikus lelkész Petényi végül is 1826-tól a cinkotai parókián élt, s szlovák nyelvű prédikációi mellett egy tudományt támogató földesúr, Podmaniczky János jóvoltából tudott tudományos kutatásokkal is foglalkozni. 1834-ben lett a Magyar Nemzeti Múzeum állatkonzervátora, kutatásait pedig nem kisebb orgánum, mint az ISIS, vagyis Brehm folyóirata adta közre, az idelátogató híres külföldi állattani tudósok pedig mindig Petényi társaságában vettek részt a maguk tervezte magyarországi kutatóutakon.
A hazánk madárvilágát évtizedeken át kutató tudós kézirata csak a Bach-korszak első éveire vált teljessé, s ő annak magyar nyelvű kiadása mellett kardoskodott, a tudományt felügyelő bécsiek viszont ezt nem tették lehetővé. Mint ismeretes, e szigorú tudomány-felügyelet csak 1858-ban kezdett enyhülni, Petényi azonban 1855 őszén elhunyt, s nagy kéziratát az Akadémiára hagyta, ahol az – ellenfelei jóvoltából – az évek során szinte teljességében elkallódott. Nagy tisztelője, Herman Ottó véletlenül találta meg annak egy részét egy pesti zöldségesnél, aki azt valakitől csomagolóanyagként vásárolta meg. Ezeket a hátrahagyott iratokat ő meg is jelentette, s ennek alapján állíthatjuk, hogy Petényi volt tudományos madártanunk megalapítója, s az alább bemutatandó tudósok már az általa megkezdett úton indulhattak meg, igaz, ennek az útnak csak néhány kicsiny kövecskéjét ismerték, hiszen a nagy hagyaték jó része teljesen szétszóródott.
