Nagyszombat, Kolozsvár
Nagyszombat, Kolozsvár
Mária Terézia rendelte el, hogy minden megye egy-egy tisztiorvost köteles alkalmazni, s az orvosok feladatai közé tartozott a gyógyvizek vizsgálata is. Lényegében ekkor, s az analitika módszereivel kezdődött meg az ország természeti kincseinek feltárása, s e munka gyorsult azáltal, hogy Nagyszombatban a tudományegyetemet 1770-ben orvosi karral is bővítették. Vele együtt tanszéket kapott a kémia is, amelynek első professzora a nagy tudású Winterl Jakab lett. Őt a botanikusok is saját tudományuk egyik kiemelkedő személyiségeként tisztelik. Főműve 1800-ban jelent meg, ez amolyan kémiai vitairat volt, amely valóban vitát váltott ki, s a vita végül is az analitikai kémia továbbfejlődéséhez vezetett, még akkor is, ha a mű szerzőjének nem volt mindenben igaza, minden hipotézise nem igazolódott be. Az egyetem közben (1777) felköltözött Budára, majd néhány évre rá Pestre, s itt működött Winterl; igyekezett tudóstársaságot is szervezni, botanikuskertet is alapítani, s lassan-lassan Pestet is egy kicsit tudósközponttá alakítani. Egyik követője, Oesterreicher Manes József 1781-ben a budai gyógyvizek korábbinál jobb elemzését adta, ő egyébként azért is híres név tudományunk történetében, mert Balatonfüred első főorvosa lett.
Ha tovább utazunk Kolozsvárra, ott Winterl professzortársaként Etienne András nevével találkozhatunk, aki luxemburgi származású vegyész volt, s 1793-tól tanított Kolozsvár főiskoláján. Lavoisier tanainak szellemében íródott 1795-ös tankönyve korának legmodernebb magyarországi kémiai munkája volt. Utódai sajnos nem követték tanításait, mert a jóval elmaradottabb szemléletű irányzatokat vettek át. Etienne sem lett igazi próféta, pedig nem is a saját hazájában akart azzá lenni. Egyvalaki azonban talán mégis próféta lett, akinek az első magyar nyelvű kémiakönyvünket is köszönhetjük: Nyulas Ferenc.
"Még senki magyarul vizet nem bontott, a kémia is újság nyelvünkben, innen szükségképpen sok új szókat kellett csinálnom, ha igazán akartam magyarul írni" – olvashatjuk az első magyar nyelvű kémiai szakkönyvünkben 1800-ban. "Az erdély országi orvos vizeknek bontásáról közönségesen" címet viselő nagy munka Kolozsvárott jelent meg Hochmeister Márton nyomdájában, mely az első komoly, hazai, magyar nyelvű, analitikai kémiai mű. (Népszerűsítő jellegű előzményeként szokás emlegetni La Langue János 1783-as nagykárolyi és Babocsay József 1795-ös soproni gyógyvízelemző kötetét, s azokat is, amelyekről már szóltunk.)
E mű szerzője, Nyulas Ferenc Kolozsvárott, Bécsben, majd Pesten tanult, s lett az utóbbi helyen 1788-ban orvosdoktorrá. Doboka vármegye főorvosa volt, Szamosújváron élt, majd Kolozsvárra költözött át, s lett Kolozs vármegye, majd 1806-ban Erdély főorvosa. Nevéhez fűződik a Jenner-féle hímlőoltás korai propagálása, emellett egy évtizeden keresztül Radna vidékének vastartalmú gyógyvizeit elemezte. E kutatásait summázta a már említett háromkötetes munkájában, s elsők között foglalkozott a híres borszéki forrásvizek analízisével is.
A dombháti vízből egy különleges anyagot – akkori elnevezéssel magnéziumot – mutatott ki, csakhogy ez nem a magnézium volt, hanem, amint az Berzelius 1807-es kutatásaiból kitűnik: a mangán, pontosabban a mangán-karbonát. Valóban, ez utóbbit a világon elsőként ő mutatta ki ásványvízben.
Kísérleteivel azt is igazolta, hogy a szénsavnak rothadást gátló hatása van, s hogy ez a vegyület jól alkalmazható a hús tartósítására. Erre a megállapításra sem figyeltek fel, s eredménye csak akkor lett kuriózummá, érdekes előzménnyé, midőn 82 évre rá azt Kolbe ismét igazolta, bizonyítván a szén-dioxid antiszeptikus voltát.
