A gyufa
A gyufa
Még hosszasan lehetne sorolni a kémiai megnevezéseket, de talán térjünk vissza a foszforra, hiszen az abból készült gyufa sok gondot okozott a felhasználóknak, robbanásszerűen gyulladt, s ezt a háziasszonyok bizony nem szerették. Jól ismert tény, hogy e problémát végül is Irinyi János oldotta meg. Irinyi 1817-ben született Albison, felsőbb tanulmányait a bécsi műegyetemen folytatta, s ott ismerte fel 1836-ban, hogy az 1805 óta forgalomban lévő mártógyufa ugyanolyan veszélyes volt, mint utóda, az 1815-től elterjedt dörzsgyufa, s a foszforos gyújtóról is ugyanez mondható. Ekkor többen kénvirággal dörzsölt ólom-oxid segítségével állítottak elő gyufát, de Irinyi úgy találta, hogy ha foszfort olvaszt meg forró vízben, s azt szemcsésíti, s az elegyben meghagyja a már bevált ólom-szuperoxidot, de a ként elhagyja, s az anyagot arab mézgával ragasztja a kis fácskákra, eljut a zajtalanul gyújtó foszforos gyufához.
Maga a foszforos gyufa tehát ismert volt Irinyi korában, ő csak továbbfejlesztette azt, s találmányát 1834-ben Rómer István bécsi gyufagyárosnak adta el. Találmányáért igen keveset kapott. Pestre visszatérve egy kis gyárat épített, amely 1839 és 1845 között üzemelt, de nagyobb jövedelemre ekkor sem tudott szert tenni.
1849-ben Kossuth lőporgyárát irányította, ezért később elítélték, szabadulása után gazdálkodó lett, de tönkrement, s ezután a debreceni István-gőzmalomban vállalt állást 1863-ban. Öt évre rá nevével mint Bihar vármegye árva-szolgabírája találkozhatunk. Később malomigazgató lett, majd egy biztosító társaságnál revizor. Az emberek többsége annyit tud róla: feltalálta a gyufát.
Szublimálás
A kémia tudománnyá vált
G. I.
