Szenci Molnár Albert: XXXIX. ZSOLTÁR
XXXIX. ZSOLTÁR
T. B.
Vallástétele Dávidnak az ő tűrhetetlenségéről
és szenvedésében való zúgolódásáról.
Vallástétele Dávidnak az ő tűrhetetlenségéről
és szenvedésében való zúgolódásáról.
1
Magamban elvégezém és mondám,
Hogy dolgom megtartóztatnám,
Hogy nyelvem olly igét ne ejtene,
Ki énnékem bút szerzene,
Én szájamra zabolát vetöttem,
Míg az hitlen áll előttem.
Magamban elvégezém és mondám,
Hogy dolgom megtartóztatnám,
Hogy nyelvem olly igét ne ejtene,
Ki énnékem bút szerzene,
Én szájamra zabolát vetöttem,
Míg az hitlen áll előttem.
2
Én, mint az néma, veszteg hallgaték,
Még az jóról sem beszéllék,
Sőt fájdalmom is titkolnom kelle,
Kin sérelmem öregbőle,
Ég vala szívem, hogy meggondolám,
Eltüzesülvén ezt mondám:
Én, mint az néma, veszteg hallgaték,
Még az jóról sem beszéllék,
Sőt fájdalmom is titkolnom kelle,
Kin sérelmem öregbőle,
Ég vala szívem, hogy meggondolám,
Eltüzesülvén ezt mondám:
3
Mutasd meg, Uram, éltemnek végét,
És meddig éltetsz engemet,
Az napok számát jelentsd meg nékem,
Mig kell ez világon élnem,
Mert időm nálad csak egy araszni,
Előtted életem semmi.
Mutasd meg, Uram, éltemnek végét,
És meddig éltetsz engemet,
Az napok számát jelentsd meg nékem,
Mig kell ez világon élnem,
Mert időm nálad csak egy araszni,
Előtted életem semmi.
4
Bizonyára múlandó az ember,
Ki magának sokat ígér,
Mint az árnyék, az ember elmúlik,
Mégis szorgalmatoskodik,
Sokat gyűjt, és sok marhát rak öszve,
Nem tudja, kié lesz végre.
Bizonyára múlandó az ember,
Ki magának sokat ígér,
Mint az árnyék, az ember elmúlik,
Mégis szorgalmatoskodik,
Sokat gyűjt, és sok marhát rak öszve,
Nem tudja, kié lesz végre.
***
5
Uram, hát nékem kiben kell bíznom?
Nincs kívőled vigasságom,
Ments ki engem minden vétkeimből,
És az bolondok nyelvétől
Őrizz meg, hogy ők ne csúfoljanak,
Midőn ez ínségben látnak.
Uram, hát nékem kiben kell bíznom?
Nincs kívőled vigasságom,
Ments ki engem minden vétkeimből,
És az bolondok nyelvétől
Őrizz meg, hogy ők ne csúfoljanak,
Midőn ez ínségben látnak.
6
Mint az néma, hallgatok erőssen,
Szájam föl sem nyitom, mert én
Tudom, hogy ezt mind te cselekedted,
Csapásod rólam elvegyed,
Mert kezednek kemény volta miatt,
Minden életem ellankadt.
Mint az néma, hallgatok erőssen,
Szájam föl sem nyitom, mert én
Tudom, hogy ezt mind te cselekedted,
Csapásod rólam elvegyed,
Mert kezednek kemény volta miatt,
Minden életem ellankadt.
7
Mert midőn te megfedded az embert,
Az ő nagy gyarlóságáért,
Azonnal elvész szép ábrázatja,
Mint az molytól az szép ruha.
Lám az ember melly igen múlandó,
Semmi dolga nem állandó!
Mert midőn te megfedded az embert,
Az ő nagy gyarlóságáért,
Azonnal elvész szép ábrázatja,
Mint az molytól az szép ruha.
Lám az ember melly igen múlandó,
Semmi dolga nem állandó!
8
Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet,
Kérésemre ne légy süket,
Mert előtted vendég és szarándok,
Mint atyáim, ollyan vagyok.
Szűnjél meg tőlem, hadd vegyek erőt
Az én kimúlásom előtt.
Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet,
Kérésemre ne légy süket,
Mert előtted vendég és szarándok,
Mint atyáim, ollyan vagyok.
Szűnjél meg tőlem, hadd vegyek erőt
Az én kimúlásom előtt.
