Szenci Molnár Albert: LIX. ZSOLTÁR
LIX. ZSOLTÁR
T. B.
Könyörgése Dávidnak az megszabadításért.
Könyörgése Dávidnak az megszabadításért.
1
Szabadíts meg engem, Úr Isten,
És tarts meg ellenségim ellen,
Mentsd meg azoktúl életem,
Kik föltámadtak ellenem,
Ki én veszedelmemnek örűl,
Melly szomjúzik ártatlan vért,
Ments meg attúl szent nevedért.
Szabadíts meg engem, Úr Isten,
És tarts meg ellenségim ellen,
Mentsd meg azoktúl életem,
Kik föltámadtak ellenem,
| Ótalmazz meg az hamis néptűl, |
Melly szomjúzik ártatlan vért,
Ments meg attúl szent nevedért.
2
Mert szörnyen életemre törnek,
És énellenem kötést tesznek,
Hatalmassak vadnak rajtam,
Kiknek soha nem ártottam,
Kik ellen semmit nem vétöttem,
Kelj föl azért, Uram, láss meg,
És kegyelmessen őrizz meg.
Mert szörnyen életemre törnek,
És énellenem kötést tesznek,
Hatalmassak vadnak rajtam,
Kiknek soha nem ártottam,
| Azok készülnek énellenem, |
Kelj föl azért, Uram, láss meg,
És kegyelmessen őrizz meg.
3
Zebaoth Isten, téged kérlek,
Óh, Istene az Izráelnek!
Látogasd meg az népeket,
Vizsgálj meg minden nemzetet,
Azkik élnek hitetlenségben,
Estve, mint az eb, ugatnak,
Az város környül futosnak.
Zebaoth Isten, téged kérlek,
Óh, Istene az Izráelnek!
Látogasd meg az népeket,
Vizsgálj meg minden nemzetet,
| Ne vedd azokat kegyelmedben, |
Estve, mint az eb, ugatnak,
Az város környül futosnak.
4
Mint az éles kard az ő nyelvek,
Mordályság minden ő beszédek,
Sőt még szólnak illy bolondól:
Ki hallja, azmit nyelvünk szól?
És őket mind megszégyeníted,
Az pogányoknak jutalmot
Adsz szégyent és gyalázatot.
Mint az éles kard az ő nyelvek,
Mordályság minden ő beszédek,
Sőt még szólnak illy bolondól:
Ki hallja, azmit nyelvünk szól?
| De őket, Uram, megneveted, |
Az pogányoknak jutalmot
Adsz szégyent és gyalázatot.
5
Én ellenségimnek ereje
Kezedben minden tehetsége,
Benned bízom, én Istenem,
Mert te vagy én segedelmem,
Nyavalyámnak eleit veszi,
És megláttatja énvélem,
Hogy elvész én ellenségem.
Én ellenségimnek ereje
Kezedben minden tehetsége,
Benned bízom, én Istenem,
Mert te vagy én segedelmem,
| Az Isten jó voltát jelenti, |
És megláttatja énvélem,
Hogy elvész én ellenségem.
6
De őket, Uram, ne vészesd el,
Hogy népem ezt ne felejtse el,
De megemlítse ezeket,
Hanem csak kergesd el őket.
Szélleszd el őket nagy erőddel,
Azt érdemli hamisságok,
Kevélségek, szitkos szájok.
De őket, Uram, ne vészesd el,
Hogy népem ezt ne felejtse el,
De megemlítse ezeket,
Hanem csak kergesd el őket.
| Uram, mi paizsunk, kergesd el, |
Azt érdemli hamisságok,
Kevélségek, szitkos szájok.
7
Önnön hálójokban essenek,
Veszesse álnok kevélségek,
Fogja meg átkozódások,
És ő gyalázatos szájok.
És őket bűnökért veszesd el,
Töröltessenek el szörnyen,
Hogy még csak hírek se legyen.
Önnön hálójokban essenek,
Veszesse álnok kevélségek,
Fogja meg átkozódások,
És ő gyalázatos szájok.
| Haragod azért gerjedjen fel |
Töröltessenek el szörnyen,
Hogy még csak hírek se legyen.
8
Úgy, hogy tégedet esmerjenek,
Kit hívnak Jákob Istenének,
Hogy néked hatalmad legyen
Ez egész földkerekségén,
Nagy haraggal fenekedjenek,
Mint az eb, úgy ugassanak,
Az várason futossanak.
Úgy, hogy tégedet esmerjenek,
Kit hívnak Jákob Istenének,
Hogy néked hatalmad legyen
Ez egész földkerekségén,
| Estve, midőn ők visszatérnek, |
Mint az eb, úgy ugassanak,
Az várason futossanak.
9
És végre meglássák mindenek,
Hogy ők futva kenyért keresnek,
És fekünni mennek késén,
Morgolódnak nagy éhségben,
Énekben áldom jóvoltodat,
És én fölkelek jó reggel,
Magasztallak nagy örömmel.
És végre meglássák mindenek,
Hogy ők futva kenyért keresnek,
És fekünni mennek késén,
Morgolódnak nagy éhségben,
| De én dicsérem hatalmadat, |
És én fölkelek jó reggel,
Magasztallak nagy örömmel.
10
Mert te vagy, Uram, én ótalmom,
Reménségem és bizodalmom,
Azért, óh, én erősségem,
Mindenütt neved dicsérem,
Segedelmem vagy ínségemben,
Te vagy én erős kőváram,
Kegyességed nagy énhozzám.
Mert te vagy, Uram, én ótalmom,
Reménségem és bizodalmom,
Azért, óh, én erősségem,
Mindenütt neved dicsérem,
| Hogy nékem az én szükségemben |
Te vagy én erős kőváram,
Kegyességed nagy énhozzám.
