Rimay János: [VII]
[VII]
Ut et rosa spinis, et lilia premuntur urticis
Amor et amator sic iuncta spineta ferunt.
Nil tam dulce extat, quod non austeritas tangat:
Nulli unquam homini, mel sine felle datur.
Amor et amator sic iuncta spineta ferunt.
Nil tam dulce extat, quod non austeritas tangat:
Nulli unquam homini, mel sine felle datur.
[Valamint a rózsát a tövisek és liliomot a csalán elnyomja,
Úgy a szerelem és a szerető összefonódott töviseket hord.
Nincs semmi olyan édes, amit a ridegség ne érintene,
Egyetlen embernek sem adatik meg a méz epe nélkül.]
Úgy a szerelem és a szerető összefonódott töviseket hord.
Nincs semmi olyan édes, amit a ridegség ne érintene,
Egyetlen embernek sem adatik meg a méz epe nélkül.]
Az Úr engem sanyaríta,
Nyavalyák közé szoríta,
Szívemen nagy sebet nyita,
Kivel magához voníta.
Nyavalyák közé szoríta,
Szívemen nagy sebet nyita,
Kivel magához voníta.
Oltoványkámot kivevé,
Szép jó voltát megkedvellé,
El nem töré s meg sem szegé,
Maga kertébe viteté.
Szép jó voltát megkedvellé,
El nem töré s meg sem szegé,
Maga kertébe viteté.
Amely kertet sem dér, ragya,
Zápor s kőeső sem járja,
Veteményét nem fogyatja,
Hasznát csak az Úrnak adja.
Zápor s kőeső sem járja,
Veteményét nem fogyatja,
Hasznát csak az Úrnak adja.
Teljék kedve s akaratja,
Övét vette s övét tartja,
Minthogy jó szemmel is látja,
Legyen szerelmes magzatja.
Övét vette s övét tartja,
Minthogy jó szemmel is látja,
Legyen szerelmes magzatja.
Segélj engemet, Istenem,
Engedd is búmban pihennem,
Ne hagyj megkedvetlenednem.
Adj veled örökké élnem.
Engedd is búmban pihennem,
Ne hagyj megkedvetlenednem.
Adj veled örökké élnem.
