Reményik Sándor: Telefonpózna
Mint béna karok, kimerednek.
Telefonpózna lett a fa:
Hírhordozója embereknek.
S a többi közt kell állnia.
A többi mind faragott oszlop,
Legyalult, kinyalt, síma fa,
Olyanok, mint az udvaroncok.
És van még benne büszkeség, -
S az erdőre még visszaréved.
Mint a fecsegő, léha népet
Egy sötétcsuklyás aszkéta-barát.
Ott állt, útban állt, kapóra jött,
Nem vágták ki - csak besorozták.
A büszkesége megmaradt még, -
S az őserdőre visszaréved.