Reményik Sándor: Dialóg
Dialóg
A harkály kopogtat egy vén fenyőfát.
Én a botomra dőlve hallgatom,
Mint harmadik.
Különben csend lakik
Körül az erdőn.
Én a botomra dőlve hallgatom,
Mint harmadik.
Különben csend lakik
Körül az erdőn.
A harkály:
Mit gondolsz öreg: meddig élsz még?
Mit gondolsz öreg: meddig élsz még?
A fenyő:
Azt jól tudják az istenek,
Akik az életem kimérték.
Azt jól tudják az istenek,
Akik az életem kimérték.
A harkály:
Mit gondolsz öreg, hogy mi lesz belőled?
Mit gondolsz öreg, hogy mi lesz belőled?
A fenyő:
Bizony mondom, nem függ az se tőlem,
Se tőled.
Bizony mondom, nem függ az se tőlem,
Se tőled.
A harkály:
Az emberektől függ tehát?
Az emberektől függ tehát?
A fenyő:
Az ember nagynak képzeli magát.
Az ember nagynak képzeli magát.
A harkály:
Mit gondolsz mégis:
Hiszed, hogy asztalt terítenek rajtad,
S melléd telepszik egy vidám család?
Vagy ágy leszel, mely mélyen, hűsen altat
A nap heve után?
Szólj, mit hiszel hát, vén embertelen?!
Mit gondolsz mégis:
Hiszed, hogy asztalt terítenek rajtad,
S melléd telepszik egy vidám család?
Vagy ágy leszel, mely mélyen, hűsen altat
A nap heve után?
Szólj, mit hiszel hát, vén embertelen?!
A fenyő:
Mit tudom én!
Bölcső leszek talán.
Talán koporsó. Oly mindegy nekem.
Mit tudom én!
Bölcső leszek talán.
Talán koporsó. Oly mindegy nekem.
