Petőfi Sándor: SZÍN ÉS VALÓ
A függöny felrepűl,
S az arcokon kiváncsiságnak
Csendes figyelme űl.
Kegyelt papnéja áll,
Bájlóbb a kikelet kertjének
Minden viráginál.
Az ajkak bíborán,
Nem, így nem énekel tavaszkor
Pacsírta s csalogány.
Erény és szerelem;
S a néptömeg, varázslatánál
Kéjtengerré leszen.
Magasb hatalminak,
Éljenzaj és örömkiáltás
És tapsok hangzanak.
Az ifju mereven,
Ah érzeményi zavarának
Nyelvet, szót hol vegyen?
Egy új édenvilág,
És benne lángoló szerelme
Az illatos virág.
Nyugalmat osztogat,
De ah! az ifjunak
Nyugalmat az nem ad.
Szerelmi, égető,
Mely tarka gondolat-
Füzért tünődve sző.
Az égi szép szemet.
Amelynek e kebel
Imádó rabja lett;
Angyalvonásokat,
Melyeknek bájain
Szív és ész elakad;
S a hullámzó kebelt,
Hol a kecs istene
Két rózsatrónt emelt.
Legszebbje tégedet,
Minőt az ég csupán
Egyszer teremthetett!"
Szerelme vágyiban
A kedves hely felé,
Hol istennője van.
Irígy őrkárpitok!
Pillantanom reá,
O kérlek, hagyjatok."
Hiven, o kárpitok!
Szivszaggató, miket
Az ijfu látni fog.
S szerelmi jelenet...
S o bűn, o förtelem...
Szerelmet.. pénz vehet!
Csudálni a müvésznő érdemét;
Új és új érdemkoszorút arat.
Fel-felzeng bájoló játékira;
Kihalt a néma, kínos szerelem.