Csak hús vagyok. Csak csont vagyok Nem tudtam én dalolni nektek az újról, csak a régiről Már elmondtam, mint kezdtem el Ha volna egy kevés remény Beírtak engem mindenféle Könyvbe Diákkoromban, vékony kis legényke Május Ezek a fák Milyen sötét-sötét a Balaton Én nagyon sokakat szerettem Lecsuklik minden pilla most Halálba hívó délután. Alélt Sakkoztunk egyszer három nagydiákok Ó, én szeretem a bús pesti népet New York, te kávéház, ahol oly sokszor ültem Már néha ott ülök velük. Elég a jaj. Ki innen a mezőre Mily messze van éntőlem már az ég Az álmaimnak színes ablakába A repülő 1914 Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most Az én családom nagy, erős volt Most harminckét éves vagyok Én feleségem, jó és drága-drága Most az álom vizébe gázolok Hajnal, éjfél közt ocsúdva mély sötétbe fölriadtam Milyen közeli most a nyári ég Ó, szép magyar fejek, ti drága-régik Úgy nézem a te arcodat, mint egy ős-régi rúnát A nagyvárosban éltem, hol a börzék Ásítok és csak bámulom Kik élnek itt a dolgozószobámban? Ma hold van Fölébredek Hatalmas ősz Úgy írom néked, kisfiam, e verset Mult este kissé lehajoltam Annyi ábrándtól remegett a lelkem Most elbeszélem azt a hónapot Kávéval és kacajjal jő Légy áldott, régi hely Itt fekszenek csodásan ők, Lám, ma újólag az álom Ó, ifjuság, ha hozzátok megyek, Szülőföldemnek bús határa, hajh Hattyú kutyám Ordítsak-e? Hogy áll a buta kő is