Garay János: KÉT LEÁNY.
Dombon álltanak,
Rózsa együtt s líliom
Így virágzanak.
Egy sugár fiú;
Mint a dér sütött fenyű,
Néma, szomorú.
Szépen kéri őt:
«Mondj nekünk egy éneket,
De szerelmi hőt.»
Dalnok ajkiról;
Benne szerelem helyett,
Gyásznak hangja szól:
Napját hozta fel:
Meghasonlás a magyart
Mint temette el.
Lelkök elborul;
Szép szemükből hő könyűk
Kristálygyöngye hull.
Sírt Mohács alatt;
Másikának kedvese
Volt, ki ott maradt.
Volt a vesztesebb? -
Mint a dalnok bánata,
Nincs keservesebb!
Egyetlen anyát,
Egy csapással mindenét,
A szabad hazát.
Elvonult a tél,
A vidék uj zöldet ölt,
Mosolyog s remél.
Dús rokont talált;
Másik a dombon gyürűt
Új jegyessel vált.
Fű s virágtalan;
Benne a dalnok vitéz
És keserve van.