Garay János: GŐZHAJÓN.
Búcsút mondtam kedvesimnek...
Búcsút gondjaimnak;
Fájdalom s örömkönyűim
Csaknem összefolynak!
Szél s hab ellenébe;
Csakhogy egyik szárnyamon még
A kalitka lépe!
Mind előbbre tolna;
Csakhogy a szív száz fonállal
Kötve honn ne volna!
Kin- és kéjtusával;
Mind hiába, elragadt már,
S visz hajóm magával!
Ingatag hajón lebegve...
Égnek és viznek közötte,
Itt vagyok pár deszkaszálon
Én a biztos föld szülötte!
Nyugtát szívem nem találja;
Mint a felkapott katángot
Hord a vágyak tétovája.
S nincsen, a kit megölelnék,
Messze tőlem mind a ketten,
Kiktől, és kikhöz eveznék:
Honn hagyék, nőm és családom,
Mig balommal el nem érem,
Melybe térek, ősi házom.
Mintha égbe kéne szállnom,
Vagy le, mélyen elmerülve,
Sírom a mélyben találnom.