Ady Endre: A könnyek asszonya
A könnyek asszonya
I.
Én, a siratlan fájdalomnak
Szegény, bolond, kopottas hőse,
Hirdetem, íme, mindeneknek:
Nincs más valóság, csak a könny...
Ott hömpölyög holdfényben a folyó,
Tengert keres, rejtett, sötét vizűt,
Két remegő, bús árny úszik azon:
Én, a siratlan fájdalomnak
Szegény, bolond, kopottas hőse
S a könnyek asszonya...
Szegény, bolond, kopottas hőse,
Hirdetem, íme, mindeneknek:
Nincs más valóság, csak a könny...
Ott hömpölyög holdfényben a folyó,
Tengert keres, rejtett, sötét vizűt,
Két remegő, bús árny úszik azon:
Én, a siratlan fájdalomnak
Szegény, bolond, kopottas hőse
S a könnyek asszonya...
II.
[Lásd »A könnyek asszonya« címen az »Új versek« kötetben.]
III.
Egy kis világ, egy bús, kis világ széthull,
Fehér, sistergő lángban elég,
Áldott, szent asszony, csodálatos asszony,
E láng nem sérti, bántja szemét?
Mert akkor... Akkor csöndes elmulás lesz,
Sötét órában. Nem lesz fény, zsivaj,
Meg ne rebbenjen két, könnyben úszó szem:
Nincs semmi baj...
Fehér, sistergő lángban elég,
Áldott, szent asszony, csodálatos asszony,
E láng nem sérti, bántja szemét?
Mert akkor... Akkor csöndes elmulás lesz,
Sötét órában. Nem lesz fény, zsivaj,
Meg ne rebbenjen két, könnyben úszó szem:
Nincs semmi baj...
IV.
Add a kezed, most induljunk csöndben...
Nem!... Rohanjunk, míg vágyunk nem lohad,
Kocsinkon függöny, a szivünk könnyben,
Míg emberek közt száguld a vonat
S kiszállunk majd egy csodálatos tájon,
Hol semmi sincs, csak illat és meleg:
Fölszikkasztjuk a könnyeinket
S megengeded, hogy szeresselek...
Nem!... Rohanjunk, míg vágyunk nem lohad,
Kocsinkon függöny, a szivünk könnyben,
Míg emberek közt száguld a vonat
S kiszállunk majd egy csodálatos tájon,
Hol semmi sincs, csak illat és meleg:
Fölszikkasztjuk a könnyeinket
S megengeded, hogy szeresselek...
