Ady Endre: Vágyni hogy szeretnék
a nagy írónak, félelmetes barátnak,
de derék embernek.
Magamért és magammal élni,
De ezt a boldogságot
Olyan jó volna fölcserélni.
Valami furcsa kékkel,
Egy ősi s csak holnap jött mával,
Valami kidacolt, nagy,
Kínra-hajló romantikával.
De nem vággyal, aki csak percnyi,
De vággyal, amellyel
Örökig ki lehet telelni.
Be nagyon nem itthon vagyunk
S be nagyon itt kell nekünk lennünk
S be kár ez a sok furcsaság:
Csak tépik lelkünk, a lazát,
Kit őseink feledtek bennünk.)