A MÁRIÁSSY-CÍMER.

Teljes szövegű keresés

79A MÁRIÁSSY-CÍMER.
A Máriássy-levéltár tudós rendezője, Máriássy József István 1803-ban irt «Historia Secretior» c. kéziratában megemlékezik családja címerének eredetéről is.* Szerinte Márk comes fiai, Botiz comes és testvérei a IV. Béla király által részükre 1264. július 23-án kiadott adománylevélen* függő királyi kettőspecsét apostoli kettőskeresztjét maguknak jelvényül választották, s azt utódaik 1504-ig használták.
Máriássy-levéltár. (1936 óta az egész egyesített Máriássy-levéltár az Országos Levéltárban van elhelyezve.)
Máriássy-lt, rendezett rész, 2. sz. oklevél.
Idők folyamán 236 darab Máriássy-pecsétet, illetve ezek gipszmásolatát gyüjtöttem össze. Közülök az 1. képen V. János 1417-ből fennmaradt kettőskeresztes viaszpecsétjét mutatom be. A Máriássy-levéltár «idegen családi rész»-ében, amely levéltár még e század elején a Nemzeti Múzeumban helyeztetett el, 27 év előtt még több olyan családi pecsétet is találtam, amelyeken a kettőskeresztet alul vagy felül tolldísz kisérte. Azonban – sajnos – legnagyobb részük a levéltári anyag használata következtében azóta szétporladt. Ezek a tollszerű díszek kétségkívül – a nem ábrázolt sisak és sisakdisz helyett – a sisakdisz structollait ábrázolják, amelyeket, ha önkényesen is, de valahol mégis el akartak helyezni. A heraldiakilag rekonstruált ősi címer tehát ez lenne: Balra dőlt pajzs vörös mezejében lebegő ezüst apostoli kettőskereszt. Csöbörsisakon a sisakdisz: ezüst, és vörös strucctollak. Takaró: vörös-ezüst.
Kettőskeresztes címert használ 1494-ben VI. István is; de 1498-ból fennmaradt pecsétjén már a hat év mulva kapott új címerére emlékeztető, félemberhez hasonló alak vehető ki (2. kép).
Új jelenség: buzogányt tartó páncélos kar, mely II. Szaniszló 1439-ből való töredezett viaszpecsétjén látható (3. kép). Talán ez is ősi jelvény volt, mert – mint látni fogjuk – még a XVII. században is voltak Máriássyak, akik ezt használták.
A klasszikus, szép, egyszerű heraldikai cimerek a lovagkorban, a heraldika fénykorában keletkeztek. A lovagkor letűntével, amikor a cimer már csak külső dísz volt, a heraldika is hanyatlásnak indult. S mig a külföldi régi családok ma is viselik egyszerű, ősi cimereiket, nálunk azokat túlnyomóan megváltoztatták, mert őseink cimerükben is a tarkát, csillogót szerették. Ezért ősi címereiket elvetve, ezeket tetszetősebb, divatosabb címerekkel cserélték fel. Ahol pedig az ősi cimerekben rózsa, liliom, kereszt stb. lebegő formában szállott rájuk őseiktől, ott természetesebbnek tartották, ha azt valamivel alátámasztják, vagy valamivel tartatják. A reneszánsz heraldikájának legnagyobb hanyatlása éppen az, hogy teljesen szakitott a hagyományos stilizált formákkal és mindent természetesen ábrázolt. Ebben a fényes, csillogó, de heraldikailag hanyatló reneszánszkorban élt Márkusfalvi Máriássy István szepesi, sárosi főkapitány és alispán, aki a Szapolyaiak kiséretében sokat fordult meg a királyi udvarban. Ott a külföldiek és az udvari méltóságok pompázó, tarka címereit látva, feltehető, hogy úgy gondolta, 80nagyobb fényt ad családjának, ha királyától a kor divatjának megfelelőbb cimert kér, vagyis ha ősi jelvényeit egy csillogó páncélzatú vitéz markába téteti. Kérésére 1504. febr. 29-én II. Ulászló királytól érdemei jutalmául az így ábrázolt címert meg is kapta. A teljesen épen megmaradt cimereslevél szövege a következő:
Wladislaus Dei gratia rex Hungarie et Bohemie etc. tibi fideli nostro dilecto egregio Stephano de Maryas salutem gratiamque nostram regiam et favorem. Regalis sublimitas, que regnis et gentibus est prefecta, ea potissimum re subditorum sibi animos conciliat et ad oppeten da quecumque pericula pronos reddit atque inflammat, si virtutes et merita eorundem provida circumspectionis lance moderatur, et cuique prout expedit de liberali sua largitur munificentia, quo fit, ut etiam torpentes et desides ad virtutum zelum atque fidelia regum attendant obsequia hinc etiam reges alios aliis preferre consueverunt, prout videlicet illos virtutum facinorumque preclarorum varietate ceteros antecelfere cognoscunt. Sane fidelis charissime, dum in te mentis nostre figimus aciem, consideramusque tuam fidem et fidelia servitia, que imprimis sacre huius regni nostri Hungarie corone et dcinde maiestati nostre pro locorum et temporum diversitate cum omni fidelitatis perseverantia exhibuisti, dignum duximus fidelitatis, et servitiorum tuorum rationem habere et regie nostre liberalitatis gratitudine te extollere. Tibi igitur Stephano de Maryas, tuisque heredibus et posteritatibus universis in signum vere et perfecte nobilitatis hec arma seu nobilitatis insignia: videlicet scutum seu clipeum erectum rubri coloris, in ima parte sui rupem quandam naturali suo colore depictam habentem, in cuius verticc vir quidam armis et galea indutus, ab umbilico supra conspicuus, in dextra manu in altum erecta clavam ferream supra caput gestare, in sinista vero geminam crucem ad latus tenere conspicitur, prout hec in capite seu principio 81presentium literarum nostrarum suis appropriatis coloribus pictoris arte subtiliter figurata sunt et distinctius expressata: animo deliberato et ex certa nostra scientia, deque liberalitate regia dedimus, donavimus et contulimus, immo donamus et elargimur, ut tu tuique masculini sexus legitimi heredes universi, cunctaque tua posteritas predicta arma scu nobilitatis insignia more aliorum armis utentium a modo in postezum ubique in preliis, hastiludiis, duellis, torneamentis, anulis, velis, vexillis, cortinis, auleis, papilionibus, tentoriis et aliis quibuscumque rerum et expeditionum generibus et exercitiis nobilitaribus et militaribus, sub mere et sirncere nobilitatis titulo, quali vos ab uoiversis et singulis cuiuscumque preeminentie, status, gradus et dignitatis existant, insignitos dici, ac veros nobiles rominari et tueri volumus, ac etiam reputari, ferre et gestare, omnibusque et singulis gratiis, honoribus, privilegiis, indultis, prerogativis et libertatibus, quibus ceteri proceres, nobiles, militesque et clientes zegni nostri armis utentes quolibet consuctudine vel de iure usi sunt vel gavisi, frui et gaudere possitis atque valeatis, de huiusmodique singulari et speciali gratia nostra merito exultetis, et tanto ampliori studio ad honorem regie maiestatis vestra de cetero solidetur intentio, quanto vos largiori favore preventos conspicitis et munere gratiarum. In cuius rei memoriam firmitatemque perpetuam presentes literas nostras, secreto sigillo nostro, quo ut rex Hungarie utimur, impendenti communitas duximus concedendas. Datum Bude feria quinta proxima post festum beati Mathie apostoli anno dómini millesimo quingentesimo quarto, regnorum nostrorum Hungarie etc. quartodecimo, Bohemie vero tricesimo tertio.»*
Máriássy-lt. rendezett rész, 197. sz. oklevél.
Relatio reverendi domini Sigismundi episcopi Nittriensis, secretarii regie maiestatis.
A cimereslevél élére festett és itt fényképes hasonmásban bemutatott címer színei is teljesen épen, frissen maradtak meg. Csupán a páncél ezüst szine sötétedett meg kevéssé és a sziklák ezüstje lett teljesen sötét. Ennek alapján a címer leirása a következő: Tárcsapajzs vörös mezejében természetes szinű hármas szikla (tehát ezüst és nem zöld, mint ahogyan hibásan használják) középsőjén növekvő, zárt sisakú, ezüst páncélzatú vitéz jobbjában vízszintesen feje fölé emelt buzogányt, baljában teste előtt arany apostoli kettőskeresztet tart. Az adománylevél szövege nem emliti, de a festett címerképen a szélső sziklákból 3–3 zöldleveles rózsaszál is nő ki. A cimerpajzs arannyal szegélyezett és díszített kék alapra van helyezve, s ezt balról stilizált leveles, virágos, zöld-kék-vörös-arany reneszánsz diszítés kíséri.
Különös és tudomásom szerint a magyar heraldikában egyedülálló a páncélos vitéz sisakja, amely a német «Schallern»-re, a francia «Salade»-ra emlékeztet. Különlegessé teszi a sisak formáját az a körülmény is, hogy mig a páncélos alak szemben fekvőnek van ábrázolva, feje egészen jobbra, a buzogányos kar ütése irányába fordul. Ezért látszik az alak baloldalán a hátsó nyakszirtvédő annyira elnyujtottnak.
Bár ez a cimer egyike a reneszánszkor legheraldikusabb-cimereinek, mint cimer mégis hiányos, mert miként e kor legtöbb cimeréről, erről is hiányzik a sisak, a sisakdisz és a takaró. A «Turul» 1898. évf. 161–162. lapján erre vonatkozólag ezt olvassuk: «Hogy milyen hátrányos az ilyen hiányosan adományozott címer, azt fejtegetni sem kell. Ha a megadományozott, cimerét a közéletben is használni akarta, – különösen az újabb nyugati heraldikai áramlat Ferdinánd-kori bejövetelekor – ahhoz, hogy teljes címert használhasson, önként felvett sisakkal, sisakdisszel, meg takaróval kellett magán segíteni. Az önként felvett sisakdisz többnyire maga a pajzsalak ismétlése volt. Ilyen a Máriássyak helyzete is, akik a pajzsalakot, ritkábban annak buzogányos jobbját használták fel sisakdisz gyanánt ... a takarókat 82pedig szabályszerűen a cimerpajzs és a címeralak színeiből állitották össze.»
A cimeradományban részesült Máriássy Istvánnak az új cimerrel ellátott pecsétje nem maradt fenn; ezért nem is tudjuk, milyen formában használta azt. Mindenesetre érdekes, hogy a márkusfalvi templomban 1516-ban felállított, életnagyságúnál nagyobb vörösmárvány sirkövén nem ez a címer, hanem négyelt pajzsban az első és negyedik mezőben buzogányt tartó páncélos kart, a harmadikban és negyedikben pedig hármas halom középsőjéből a két szélső halomból kinövő egy-egy rózsaszál között kinyúló, kettős keresztet tartó kezet ábrázoló cimer van kifaragva (4. kép). István fiától, a János király pártján 1533-ban hősi halált halt (III.) Ferenctől sem maradt pecsét. Csak unokájánál, Pálnál találkozunk elsőízben az 1504. évi címernek – már sisakkal és sisakdísszel kiegészített – formájával. Az ő ezüstserlegén (mely leányáról, Csetneki-Monoki réven a gróf Andrássyakra szállt és jelenleg is Betléren van) a Cimerpajzsra helyezett sisakon sisakdiszként már a cimer páncélos vitéze van kivésve. A föntebb elmondottak igazolják, hogy Pál teljes joggal egészíthette ki hiányos címerét, amit azóta 400 éves gyakorlat szentesitett.
Pál fiairól ránkmaradt címeres pecsétek nagyon különbözők. Közülök András hat liliom között az ősi kettőskeresztes címert használta egészen 1600-ig (5. kép). Később ő is felvette az 1504. évi cimert, mégpedig a páncélos vitézt feltüntető sisakdisszel kiegészítve. Ugyanezt használták IV. Ferenc és Zsigmond is, hol sisakdisszel, hol anélkül. De a legfiatalabb testvér, II. Pál 1609-ből maradt sárga viaszpecsétje és fehér papiron átnyomott pecsétje már egészen mást mutat. (6. kép). Ezt csak II. Szaniszló 1439. évi pecsétje közelíti meg cölöpösen álló, buzogányt tartó páncélos karjával 1638-ból való pecsétjén azonban már ő is testvéreivel egyező címert használ. Még különösebb V. Pál 1650. évi pecsétje, ahol a buzogányos kar és a kettős kereszt egymáshoz illesztve látható (7. kép). Buzogány a sisakdísz Máriássy Krisztina sirkövén is (Turul, 1887. évf. 187. l.). Ezekből láthattuk, hogy a Máriássyak közül egyesek majdnem 150 évvel az új cimer adományozása után is még mindig az ősi jelvényekhez ragaszkodtak.
A XVII., XVIII., XIX. századokból fennmaradt rengeteg családi pecsét, bár lényegében megegyezik az 1504. évi címerrel, számtalan címerváltozatot mutat. A pajzsok alakja, a tárcsapajzstól a legdiszesebb barokk és rokokó pajzsig, minden formát képvisel. Maga a cimeralak, a növekvő páncélos vitéz, néhol mint 3/4 alak, sőt mint egész ember is előfordul. A páncélzat többnyire helyes; gyakran a cimerpajzzsal együtt az 1504. évi cimer hű mása. Változatok leginkább a sisakokban vannak, úgyhogy több nyílt sisakot, bajuszos emberfővel is találunk. A vitézek között még kucsmás kurucot, sőt római centuriót is látunk. A páncélos vitéz többhelyütt nem az ütés irányában, hanem hátrafelé néz. A buzogányt tartó jobbkar helyzete legtöbbször helytelen, mert a buzogányt nem emeli föl a fej fölé, hanem azt vagy a test előtt tartja, vagy hátul a fej mögött leereszti, ami által kétségtelenül több mozgást visz az ütésbe. Az apostoli kettőskereszt helyzetét a pecsétek legtöbbször helyesen ábrázolják, de vannak olyanok, amelyeken a kereszt nagyalakú és a vállra van téve, mint például IX. László szepesi alispán 1622-ből maradt pecsétjén. Ilyen III. Ádám kuruc testőrbrigadéros 1696, évi és II. Imre szepesi alispán 1676. évi pecsétje is. Az utóbbi két pecsétnél még az is szabálytalan, hogy a cimeralakok várfalból nőnek ki. A nagykeresztes pecséteknek szöges ellentéte az a néhány pecsét, ahol kereszt egyáltalán nincs 83ábrázolva, a balkéz pedig a csipőhöz van támasztva. A vitéz többnyire a hármashalomból nő ki, de többször leveles aranykoronából, sőt – mint imént emlitettük – várfalból is. A cimerpajzs szine mindenütt vörös; csak III. Sándor tinini püspöknek, szepesi nagyprépostnak és öccsének, Farkasnak, Rákóczi apródjának a cimere kivételek, amennyiben a cimerpajzs szine ezeken kék. Valamennyi eddigitől eltér XIV. János 1801-ből való négyelt pecsétje, melyben a buzogányt tartó páncélos vitéz és ugyancsak buzogányt tartó páncélos kar váltakoznak egymással. Teljesen önkényes és zavaros cimerpecsét a XI. Miklósé 1748-ból és 1778-ból. Ebben a buzogányt tartó páncélos kart ennek hajlásában egyszerű kereszt, kétoldalt egy-egy madár, továbbá hold és csillag kiséri. A sisakdisz azonban mindkettőn az 1504-ben adományozott pajzsalak. Több pecséten rózsák helyett liliomok láthatók. Ahol sisakdiszt ábrázolnak, ott mindenütt a pajzsalak szerepel és csak három esetben páncélos kar. Püspöksüveg és papi kalap négy pecséten fordul elő sisakdisz gyanánt. Négy pecséten hétágú bárói, haton pedig grófi korona látható. Utóbbi mind Napoleon korából való, és tulajdonosaik valószínűleg abban a téves hitben voltak, hogy mint kamarásokat ez megilleti őket.
MÁRIÁSSY LÁSZLÓ.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT