A Cháni Noéh-család armálisa 1539-ből.
A Cháni Noéh-család armálisa 1539-ből.
János király címeradományait ritkaság tekintetében csaknem úgy kell értékelnünk, mint a középkori armálisokat. Az ő uralkodásának ideje egyrészt még megelőzi azt a csakhamar beálló folyamatot, amikor a nemesség- és címeradományozások egyre sűrűbbek lesznek, másrészt tizenhárom évre terjedő királyságának viharos mozgalmai kevés alkalmat engedtek számára, hogy híveit ily adományokkal kitüntesse. Különösen ritkák az eredetiben fennmaradt címeradományai. Eddig tőle csupán a Vécsey István, a Szentgyörgyvölgyi Bakács Sandrin (utóbbiban a címer későbbi befestésű) 1532., a Zárai Lázár 1533., a Dévay Péter (hasonmásban) 1538., a Gávay Lukács és Imre 154. évi, továbbá a Csoma által említett, a milleniumkor kiállított Zutori Szabó Lukács részére adományozott címereslevelek voltak eredetiben ismeretesek, illetve volt tudomásunk eredetiben való létezésükről.* Részint másolatban maradtak fenn, részint feljegyzésekből ismertek a Quendel-Serpilius (1530), Bresasi Meneői Mayer, máskép Mayor (1531), Szentkatolnai Bakk (1535), Székely Balázs, Nagytúri Szabó (1540) családok,* továbbá kelet nélkül az Eperjessy Benedek, T. Ferenc Znió vár prefektusa, Zilahi István, Bereky Mihály és Elwethi Mihály részére János király által adományozott armálisok,* úgyszintén Szatmár város részére szóló címerespecsét adománya (1530) és Buda város címerét megerősítő oklevele (1533.)* És Nagy Iván közlése nyomán* tudjuk, hogy János király 1539. március 17-én Budán Cháni Noéh Imre és általa felesége Agáta, valamint gyermekei Lőrinc, Pál, András, János, Borbála és Margit részére is adományozott címeres nemeslevelet, melyet a következő évben (Nagy Ivánnál hibásan 1570-ben) március 19-én Közép-Szolnok vármegye hirdetett ki Ákoson. Az ő hibás közlése alapján a címer leírása és képe ugyanazokkal a hibákkal és hiányokkal a Siebmacher-féle címerkönyvben is megjelent* s ez alapon Csoma is hivatkozik rá, előrebocsátva, hogy annak képét «sem hasonmásban, sem eredetiben nem ismerjük».* Most módunkban áll a dr. Cháni Noéh Ferenc belügyminiszteri titkár birtokában levő eredeti armálisról a címerképet fényképes másolatban bemutatni és az oklevél teljes szövegét is közreadni.
Csoma József: A XVI. századi magyar heraldika. Turul, 1904. évf. 58–59. l. – Áldásy Antal: Címereslevelek, I. k., 33. l., II. k., 101. l.
Turul i. h. – Áldásy i. m., II. k., 95., 96., 101. l.
Iványi Béla: Az Istvánffy-stylionarium újabbkori címerleírásai. Turul, 1939. évf., 34–36. l.
Áldásy i. m., II. k. 95., 96. l.
Magyarország nemes családjai. Pótkötet, 341. l.
Der Adel von Ungarn, 455. l., 335. t.
Turul, 1904. évf., 59. l.
A hártyaoklevél függő pecsétje teljesen ép. Szövege még erősen emlékeztet a középkori armálisokére. A címer nincs benne leírva. A címerkép kissé elmosódott s ezért az itt közölt hasonmáson egyes körvonalakat retusírozással tettünk láthatóbbá. Már nem attól a festőtől származik, aki János király korábbi armálisainak a címereit festette. Ez is igazolja Csomának azt a megállapítását, hogy János királynak később (körülbelül az 1533. év után) kiadott armálisain a címerfestmények már nem annak a kitűnő miniatornak a munkái, aki – miként a festmények közös jellegéből következtethető – a mohácsi vészt közvetlenül megelőző időben adományozott, remekművű olasz renaissance címereknek is a festője volt.*
U. o.
A négyszögű aranykeretbe foglalt címer a pajzs kék mezejében félig jobbra fordult, teljes páncélzatú vitézt ábrázol, aki jobbjában a pajzs aljától ennek felső pereméig érő alabárdot tart, baljával pedig a csípőjéről lefüggő, aranygömbös markolatú és aranykeresztvasú hosszú pallost fogja a keresztvas alatt, feje mellett pedig jobbról N, balról I aranybetűk (a nemességszerző nevének kezdőbetűi) láthatók. A szembefordult zárt sisakon a sisakkorona helyén fehér tekercs van; sisakdísz nincs. A takarók színe mindkét oldalon zöld-arany.* A címer fölött az 1539. évszám olvasható, arannyal festve. Az itt említett tekercs nem lényeges alkotórésze a címernek. Az élő heraldika korában arra való volt, hogy azt a helyet, ahol a sisakdísz a sisakra volt erősítve, eltakarja. Nálunk a tekercs a XVI. században még gyakrabban előfordul, a XVII. század elején már ritkán, majd teljesen kiszorítja a sisakkorona.
Nagy Ivánnál és Siebmachernél (i. h.) csizmás, kalpagos, magyar ruhás vitéz piros-fehér-zöld zászlót tart, oldalán görbe kard, a sisak jobbrafordult és nyílt, rajta sisakkorona van, a takarók színe nincs megadva.
Az armális szövege a következő:
Nos Joannes Dei gratia rex Hungarie, Dalmatie, Croatie etc. Marchio Moravie ac Lusatie, utriusque Slesie dux etc. Memorie commendamus tenore presentium 79significantes, quibus expedit universis; Quod cum principum rerumque moderandarum fastigium tenentium status et dignitas ex eo magis ampliari elucescereque vel ipsa experientia teste consueverit, idque ad famam et gloriam eorum apliandam plurimum accedere videatur, ut subditorum suorum obsequiis et meritis digna mente pensatis, quemlibet eorum non solum condignis ac debitis, verum plerumque maioribus etiam ac cumulatioribus gratiarum muneribus honorumque accessionibus regia liberalitate iuxta ipsorum merita condecorent et remunerent, ac in eos sese quam gratiosos et perbenignos prebeant, ut ex hoc etiam subditorum animi ad promerenda ea, quibus sese decoratos a regia celsitudine conspiciant, studiosius acriusque inflamentur, sane igitur consideratis fidelitate ac fidelium servitiorum meritis fidelis nostri agilis et strenui Emerici Nóéh de Chan, que ipse sacre primum 80huius regni nostri Hungarie corone ac deinde maiestati nostre pro locorum et temporum varietate iuxta sue possibilitatis exigentia exhibuit et impendit, accedente nichilominus supplicatione nonnullorum fidelium nostrorum per eos maiestati nostre pro sui parte facta: Eundem Emericum Nóéh, ac per eum dominam Agatam consortem suam, necnon Laurentium, Paulum, Andream et Joannem filios ac Barbaram et Margaretham filias suas, ipsorumque heredes et posteritates utriusque sexus universas a conditione et statu ignobilitatis, in quo hactenus veluti ab ignobilibus parentibus nati extiterunt, de gratia nostra speciali et regie nostre potestatis plenitudine duximus eximendos et nobilitandos, in cetumque et numerum verorum huius regni nostri nobilium aggregandos et ascribendos. Immo eximimus et nobilitamus, ac cetui verorum huius regni nostri nobilium annumeramus et aggregamus. Decernentes expresse, ut a modo deinceps prefatus Emericus Nóéh, ac per eum domina Agata consors, necnon Laurentius, Paulus, Andreas et Joannes filii, ac Barbara et Margareta filie sue, ipsorumque heredes et posteritates utriusque sexus universe ab eisdem tanquam a nobili sanguine descendentes, veri nobiles habeantur et reputentur. Et in signum huiusmodi vere et perfecte nobilitatis eorum hec arma seu nobilitatis insignia, que in capite seu principio presentium litterarum nostrarum arte pictoria figurata sunt et depicta, animo deliberato et ex certa nostra scientia eidem Emerico Nóéh ac per eum domine Agate consorti sue, necnon Laurentio, Paulo, Andree et Joanni filiis, ac Barbare et Margarete filiabus suis eorundemque heredibus et posteritatibus utriusque sexus universis dedimus et contulimus. Immo presentibus concedimus et elargimur. Decernentes expresse, ut ipse Emericus Nóéh ac predicti consors eiusdem, necnon filii ac filie sue ipsorumque heredes et posteritates utriusque sexus universe huiusmodi arma seu nobilitatis insignia more aliorum nobilium armis utentium a modo imposterum ubique in preliis, duellis, hastiludiis, torneamentis, aliisque omnibus exercitiis militaribus, necnon sigillis, annulis, velis, tentoriis et domibus ac generaliter in quarumlibet rerum et expeditionum generibus sub mere et sincere nobilitatis titulo ferre, gestare omnibusque et singulis illis gratiis, honoribus et libertatibus, quibus ceteri nobiles quomodocunque de iure, vel consuetudine utuntur, fruuntur et gaudent, uti, frui et gaudere possint et valeant. Tanto igitur imposterum eorum erga nostrum regium honorem, decus et splendorem solidetur intentio, quanto uberiori munificentia et ampliori favore nostro regio sese a nobis promeritos esse conspexerint. In cuius rei memoriam firmitatemque perpetuam presentes litteras nostras, secreti sigilli nostri appensione communitas, eisdem eorundemque heredibus et posteritatibus utriusque sexus universis duximus gratiose concedendas. Datum Bude, in festo inventionis sancte crucis, anno Domini millesimo quingentesino tricesimo nono, regnorum vero nostrorum etc. tredecimo. Joannes.
Relatio reverendi fratris Georgii episcopi Waradinensis, summi thezaurarii regie maiestatis etc.
Felhajtott szélén: Anno Domini 1540 die 19a mensis Martii in Ákos, loco et die celebrationis dominorum nobilium comitatus Szolnok (így!) exhibitae sunt praesentes litterae armorum seu insignium nobilitatis, per universitatem dominorum nobilium comitatus proclamatae et ratificatae sunt in omnibus partibus. – Andreas Irinyi iuratus notarius eiusdem comitatus.
Az armálist szerző Cháni Nóéh Imre utódairól keveset tudunk. A XVI. századtól a XIX. század elejéig nem állnak rendelkezésünkre olyan adatok, amelyekből a család összefüggő leszármazási tábláját összeállíthatnók. 1781-ben Noéh Mihályt találjuk Zilahon (a Székely-utcában) a homagiális esküt tevők sorában.* Kétségtelenül megállapítható továbbá, hogy Noéh Sámuel és Noéh János fia Gábor a XVIII. század végén vagy a XIX. elején Közép-Szolnok vármegyéből, Zilahról Szatmárnémetibe költöztek s itt előbbinek János nevű fia, valamint az említett Gábor Közép-Szolnok vármegyétől 1836-ban nemesi bizonyságlevelet kaptak, melyben a vármegye a nemes Cháni Noéh családból való származásukat igazolta. A további leszármazók a következők:*
Pesti Mór: Szilágy vármegye monographiája, II. k. 479. l.
Orsz. Levéltár, 3/1938. sz. ügyirat. – Nagy I.: Pótkötet, 341. l.
Noéh N.; Sámuel; János; János 1836 ~ Madarassy Zsuzsánna; Gábor 1836; Barnabás * 1839 VII. 14 Nagypalár ~ Maróthy Mária; Sámuel; Gyula; Emma; Margit; Miklós–Barnabás * 1868 IX. 26 Rozsály ~ Kerekes Szeréna–Sarolta–Berta; Ferenc–Sándor * 1904 IX. 23 belügyminiszteri titkár (az armális birtokosa) ~ Madarassy Jusztina–Mária; Ferenc–Miklós–László *1935 IV. 10 Mátészalka
Az 1836. évi nemesi bizonyságlevélben szereplő Noéh János előbb Debrecenben kir. hivatalnok, majd 1837-ben Szatmár vármegye tiszti ügyésze, 1840-ben jegyzője, 1842-től szolgabíró.
Nagy Iván unokatestvéreit is említi: Lajost, Imrét, Ferencet, Katalint és Zsuzsannát.
Czobor Alfréd.
