A SZATHMÁRY KIRÁLY-CSALÁD BORSODI ÁGA.
63A SZATHMÁRY KIRÁLY-CSALÁD BORSODI ÁGA.
Az utóbbi évtizedekben igen örvendetes módon mindgyakrabban kifejezésre jut nemes családainknak az az igen helyes felfogása, hogy családi levelesládáik tartalmát – amely nem egyszer az Árpádok koráig visszanyúló okleveles anyaggal rendelkezik – biztosítva csupán az Országos Levéltár gondozásában és őrzésében látják. Az a páratlan buzgalom ugyanis, amellyel a XVIII. század végén és a XIX. század elején az egyes családok irataikat sokszor nagy anyagi áldozatok árán rendeztették, a XIX. század második felében teljesen eltűnt. Az utolsó évszázadban sajnálatos módon nem sokat törődtek a levéltári anyag rendbentartásával és biztonságos megőrzésével. Az igazság ellen vétenénk azonban, ha azt állítanók, hogy a XVIII–XIX. századi rendezések kizárólag a nemesi előjogok védelmére irányuló törekvésekből fakadtak; hiszen a rendezések korántsem szorítkoztak a jogi természetű iratokra, mert a gazdasági jellegű iratok ugyanolyan gondozásban részesültek. Hogy ez a gondozás nem volt felesleges, azt épp egy oly gazdag tartalommal bíró levéltár bizonyítja, mint a Szathmáry Király családnak a borsodmegyei Boldváról az Országos Levéltárba került levéltára. Nemcsak a levéltárban levő 171 középkori oklevél, hanem a Szathmáry Királyokkal rokonságban levő nagyszámú családra vonatkozó genealogiai és birtoktörténeti adat is méltán megköveteli, hogy a levéltár tartalmával s ennek kapcsán magának a családnak történetével is közelebbről foglalkozzunk.
Elsősorban megállapítjuk, s azt hisszük, ez feltűnést fog kelteni: a levéltár anyaga majdnem a XVII. század közepéig nem vonatkozik a Szathmáry Király családra s annak eredetéről nem lebbenti fel az ismeretlenség fátyolát. A genealogiai irodalom ugyanis eddig a család eredetéről különböző nézeteket vallott. Nagy Iván a család származását nem is próbálta magyarázni, csupán a tényeknek megfelelően annak megállapítására szorítkozott, hogy a XVII. század elején Szathmáry Király Miklós Gömörbe került s ott az ősi Hanvay-család sarját, Zsuzsannát, vette feleségül. Forgon* azonban már ennek a Miklósnak atyjául a XVI. századvégi Erdély nevezetes férfiúját, Király Albertet jelöli meg, akinek atyja szerinte a Várad 1598. évi ostrománál hősi halált halt Király György. Meg kell jegyeznünk, hogy e két férfiúról Nagy Iván még azt állította, hogy a Lefkóczi és Farkasfalvi Király-család ősei. Méltán merül fel tehát a kérdés: honnan vette Forgon adatait, s a család származását illetően mi is az igazság?
Forgon M.: Gömör–Kishont vármegye nemes családai. Kolozsvár, 1909. II. k. 258. l.
Forgon adatait a Szathmáry Király-család birtokában levő feljegyzésekre alapítja. A családi levéltárban a genealogiák között valóban találunk a levéltár 1844–46. évi rendezése alkalmával készült leszármazási táblázatot, amely ezt a György–Albert–Miklós leszármazást tartalmazza, adatait Bethlen Farkas,* Istvánffi Miklós* elbeszéléseire, valamint Fessler* és Engel* történeti munkáira alapítva. Azt a tényt, hogy a családi levéltárban a régibb korokból származó okiratot nem találunk, ez a genealogia azzal magyarázza, hogy a Gömörbe szakadt Király Miklós fia István a török háborúk folyamán tatár rabságba esett s vele tűntek el a családi okiratok is. Így tehát mi is az egykorú elbeszélő forrásokra vagyunk utalva s ezekből kell megállapítanunk 64a család származását. Legelsősorban megállapítható, hogy e leszármazásnak ellentmond Szamosközy,* akinek munkáját természetszerűleg a leszármazási táblázat készítője nem ismerhette. Szamosközy ugyanis azt állítja, hogy György és Albert «frater germanus»-ok voltak,* vagyis édestestvérek, de legalábbis – amint e kifejezés értelmezését a Turul legutóbbi számában olvashattuk – féltestvérek.* Ezt igazolja az a tény is, hogy Király Albert és György együtt kaptak birtokot a valószínűleg Bihar megyében fekvő Bélyen, Hidastelkén és Csekén.*
Bethlen W.: Historiarum liber. Tom. I–VI. Nagyszeben, 1782–1793.
Isthvánfi N.: Regni Hungarici historia. Köln, 1685.
Fessler A.: Die Geschichte der Ungern und ihrer Landsassen. Band VII. Leipzig, 1824.
Engel J. Ch.: Geschichte des ungarischen Reichs. Band IV. Wien, 1814.
Szamosközy István Történeti maradványai, 1566–1603. Először kiadta Szilágyi Sándor a Mon. Hung. Hist. II. o. 21., 28., 29. és 30. kötetében. Budapest, 1876–1892.
Mon. Hung. Hist. II. o. 28. k. 90. és 143. l.
Páriz Pápai szerint a frater germanus édestestvér. – Herzog J.: Skóciai szt. Margit származásának kérdése című értekezésében külföldi szóhasználatra és szótárakra támaszkodik. Turul, 1939.: 33. l., főként a 3. és 5. j. és 34. l. 1. j.
Országos Levéltár (O. L.) Gyulafehérvári káptalan Prothocolla: Liber fragmentorum 230. l. (A Liber fragmentorum kötet maga elveszett, az adatot index alapján állapítottuk meg.)
Király Albert nevével a XVI. századvégi erdélyi háborúkban tényleg sokat találkoztunk. Amikor Báthory István lengyel királynak az oroszok elleni háborújában erdélyi segítséget küldöttek, Békés Sándor, Székely Mózes és más vezető erdélyi férfiak mellett ott találjuk Király Albertet is.* Az 1595. évi havasalföldi, majd az 1596. évi mezőkeresztesi csatában is kimagasló szerepet játszik.* Már 1589-ben az udvari lovasság kapitánya, vagyis az erdélyi fejedelmi udvarban elsőrangú bizalmi szolgálatot teljesít.* Érdemei jutalmául természetesen számos birtokadományban részesült, azonban maga is több birtokot szerez, főként Bihar és a mai Hajdú megyék területén.* Testvére, György, is bizalmi állást töltött be: már 1589-ben mint Várad kapitánya és Bihar vármegye főispánja kapja az e megyében fekvő méhest.*
Szamosközy, Mon. Hung. Hist. II. 28. k. 90. l. – Bethlen i. m. Tom. II., 438. l. – Istvánffi i. m. 433b. l. – Engel i. m. 240. l. – Fessler i. m. 205. l.
Bethlen i. m. Tom. VIII. 613. skk. l. – Engel i. m. 261. l. – Fessler i. m. 205. l.
O. L. Gyulafehérvári Liber Regius II. 336. l. – NRA. fasc. 1037. No. 11.
1589-ben Szabolcsban Hortot kapja (O. L. Gyulafehérvári Liber Regius II. 336. l.), megszerzi Kavasdot, Totot és Bosoldot Biharban, Nagyharangot Békésben (u. o. 339. és 341. l.), később a szabolcsi Szoboszlót (Gyulafehérvári Kápt. Prothocollum XIX. 337. l.); Szaldobogyot Bihar megyében 1591-ben szerzi (NRA. fasc. 1037. No. 11.).
O. L. Gyulafehérvári Liber Regius II. 473. l.
Báthory Zsigmond Gagyi Király Albertet emleget adományleveleiben* s valószínűleg ennek az előnévnek alapján állítja fel Szamosközy a Király-család eredetéről alkotott elméletét. A történetírónak természetszerűleg feltűnt a Király-család bizalmi szerepköre, gyors emelkedése, s tudta azt is, hogy az abaúji Gagy község földesura a Báthori-család. Ezt a két adatot összekapcsolva, azt mondja, hogy Király Albert valószínűleg Gagyon született s mint a Báthori-család familiárisa került Erdélybe és a fejedelmi udvarba.* Szamosközy azonban abban téved, hogy a Gagy–Báthori- és az erdélyi fejedelmi Somlyói Báthori-családot azonosnak veszi. Gagy községnévvel pedig Udvarhely megyében is találkozunk s így nem tarthatjuk teljességgel kizártnak azt sem, hogy a család emelkedése ennek a tősgyökeres erdélyi származásnak volt az eredménye. Istvánffinál ugyan azt olvassuk, hogy Király György ereiben «pannon vér» folyt és az «erdélyi könnyelműséget és állhatatlanságot» megvetette;* ezenfelül, midőn Király Albert 1595-ben a magyar királytól bodrogkeresztúri jószágaira mentességet kér, a kérést Mátyás főherceg azzal az indokolással teljesíti, hogy ebből mindenki tudomásul vehesse: az erdélyi szolgálat senkinek sem válhatik hátrányára.* A három nemzet Erdélyében azonban mindkét adat nem jelenthet többet, mint azt, hogy a család magyar volt, amiként ezt igazolja az a tény is, hogy Király Albert az ütközetekben mindig a magyar csapatokat vezette.
U. o. 336. l., Prothocollum XIX. 337. l.
Mon. Hung. Hist. II. o. 28. k. 143. l.
I. m. 472b. l. és 433b. l.
O. L. Benigna Mandata 1595. júl. 10.
Az 1598. esztendő a Király-családra szomorú eseményeket hozott. Szamosközy szerint Albert ez év második harmadában meghalt,* abban az időszakban, amikor Erdélyt Báthori Zsigmond lemondása után császári biztosok kormányozták. Báthory Zsigmond azonban augusztus 20-án 65visszatért Erdélybe s ekkor erőteljesen hozzáfogott, hogy a király hűségére tért népet és hadsereget visszanyerje. Erdély kulcsa Várad volt, amelynek élén – mint említettük – legalább egy évtizede Király György állott. Ő azonban most az ismételt követjárás ellenére is megmaradt Rudolf hűségén,* noha a közeledő török sereggel szemben Báthori Zsigmond hamarabb tudott volna segítséget nyujtani. A szeptember végén kezdődő török ostrom kivédésére azután császári csapatokat engedett Váradra s a csapatok Rödern Menyhért és Nyári Pál parancsnoksága alatt Váradra vonulván, nemcsak maga a vár, de vele együtt Bihar és Szatmár megyék is elvesztek Erdély számára.* A török több mint egyhónapi ostrom után eredmény nélkül távozott Várad falai alól: ám az október 17-i nagy roham alkalmával súlyos sebet kapott Király György október 24-én meghalt,* maga Várad pedig megmaradt a király hűségén. Ez pedig azt jelentette, hogy Király György özvegye és árvái csak a magyar királyhoz fordulhattak segítségért. 1600-ban valóban Rudolftól kérik a szatmármegyei Dobravica, Magyarkékes és Tőkés birtokokat.* Mint figyelemreméltó tényt emelhetjük ki, hogy Mátyás főherceg csak mint «Király» Györgyöt említi a váradi kapitányt. Sajnos, a folyamodvány nem maradt ránk s így az árvák neveit nem ismerjük; kétségtelen azonban, hogy a «Szatmári» előnév ekkor még nem illette meg őket.
Mon. Hung. Hist. II. o. 28. k. 90. l. – A családi genealogia és Forgon 1610-re teszi halála évét, ami tévedés.
Szamosközy: Mon. Hung. Hist. II. o. 28. k. 143. l. – Bethlen i. m. Tom. IX. 150. l. – Illésházy I.: Följegyzései 1592–1603. Mon. Hung. Hist. II. o. 7. k. 61. l.
Erdélyi Országgyűlési Emlékek IV. k. 72. l. szerint a Trausch-féle krónika alapján Várad elvesztése a török ostrom utáni időre tehető. Bármiképpen történt is a dolog, tény, hogy 1598–1606 között Várad a királyi Magyarországhoz tartozott.
Az ostromról Rödern Menyhért cs. tábornagy tudósítása fennmaradt. Kiadta Dudik Béla a Történelmi Tár 1878. évf. 106. skk. l.
O. L. Benigna Mandata 1600. márc. 21. A szöveg szerint Mátyás főherceg az özvegy és árvák folyamodványát leküldi a kamarához; ezt azonban nem sikerült megtalálni.
A XVII. század első évtizedében tűnik fel azután Gömör megyében Király Miklós, akinek nevét eleinte meglehetősen különböző formában írják. Így egy 1613. évi oklevél Nicolaus Khalmar de Zakmar-nak mondja, 1616-ban Nicolaus Literatus de Zakmar-t olvasunk, 1628-ban Nicolaus Kirali aliter Szakmary, a következő évben Nicolaus Kiralj alias Literatus Szatmariensis, illetőleg Zathmary Kiraly Miklósnak írják. 1631-ben egyenesen Nicolaus Literatus Kirali de Zakmar-t írnak, 1633-ban Zatthmary János nevű nemes ember hatalmaskodásáról beszélnek.* Annyi bizonyos, hogy Szatmárból jöhetett s nem a Gömör megyében levő Királyi községből, amelyet csak később, Jánoki Ilona kezével Szathmáry Király Miklós szerzett meg a család számára.* Biztos azután az is, hogy amikor elveszi Hanvay Zsuzsannát, «köntöse… igen vékony volt», ő maga pedig «igen szegény állapottal» bírt.*
O. L. Magyar Nemzeti Múzeumi Lt. Hanvay-cs. lt. megfelelő évei.
Szathmáry Király János 1672. és 1678. évben vesz Királyin birtokot (Csal. lt. Ser. IV. No. A 272. és A 321.). Szathmáry Király Miklós 1751-ben kijelenti, ogy nagyanyja, Jánoki Ilona osztályául jutott 1681-ben a család birtokába a helység (Csal. lt. Ser. III. Fasc. VI. No. 405.).
O. L. M. N. Múzeumi lt. Hanvay-cs. lt. 1642. és
Nem szabad azonban elfelednünk azt, hogy Gömörben való feltűnése s házassága, minthogy felesége saját bevallása szerint 1593 körül született,* a bécsi béke megkötése után történhetett. A bécsi béke pedig Erdélynek biztosította Bihar, Szabolcs és Szatmár megyét: azt a területet, ahol a Király-család erdélyi fejedelmektől nyert birtokai feküdtek. Igen fontos az a tény is, hogy Bihar megyében van Király-család, amely később a «Lefkóczi és Farkasfalvi» előnevet veszi fel, Szatmár megyében pedig az Erdődön lakó Király-család 1687-ben kapott címereslevelében ugyanaz az álló oroszlán szerepel, mint amilyent Kyrall Miklós 1613-ban Gömörben kapott.* Ezek figyelembevételével a következőként állapíthatjuk meg a Király-család leszármazását:
U. o. 1630. év.
O. L. Liber Regius XIX. 89. l. Sajátságos tényként itt állapítjuk meg, hogy a család az 1613. évi címeres nemeslevelet nem helyezte el az Országos Levéltárban, sőt az elenchizált iratok jegyzékeiben sincs nyoma. A címerleírást l. 2171/1904. O. L. sz. ügyiraton, Siebmacher Supplementband 138. l. és Forgon i. m. II. k. 362. l.
Albertnek – aki az erdélyi fejedelem hűségében halt meg – özvegye és két fia megmaradhatott Erdélyben,* illetőleg az Erdélyhez csatolt 66Részekben; György gyermekei azonban, akiket vagy egy előttünk ismeretlen birtokadomány, vagy pedig édesanyjuk esetleges szatmári származása Szatmár megyéhez kötött, a Bocskai-felkelés által teremtett új helyzetben távozni voltak kénytelenek. Csak így magyarázható meg, hogy a Szathmáry Király-család ezekre a bihari és hajdúsági birtokokra sohasem tartott igényt, de nem igényelték Albert bodrogkeresztúri jószágait sem. A családnak csupán a borsodmegyei Sajókeresztúron, később pedig a nógrádmegyei Nagykeresztúr-pusztán volt birtoka.
A keresztszegi jószágokról 1602-ben készült jelentésben a következőket olvashatjuk (O. L. NRA fasc. 1040. No. 6.): Kiraly Albertnek két fia van «az aniok egy zolgaiahoz Nagj Gergelihez mene, kinek semmi jozaga nincs, hanem az Kirali Albert jozagabol eppwit mindene». Az asszony vagyona Király Albert keresményéből, Zsigmond adományából áll, a másik fele az asszony atyjától származik. Király Albert felesége egyébként Mátyus Katalin volt (O. L. Gyulafehérvári Liber Regius II. 336. l. – Prothocollum XIX. 337. l. – Benigna Mandata 1595. júl. 10.).
Király Miklós Gömörben hamarosan megszedte magát s rövid évtizedek alatt a megye jelentős családjai sorába emelkedett. Ezt állítólag annak köszönhette, «…hogy szos ember volt… vármegye… követségen országh gyüleseben kezde küldözni, az prokatorságot is igen üszte, ugy mozdult el eb dolga» – olvassuk egy 1642. évi investigatioban.* Nevével csakugyan gyakran találkozunk a korabeli gömöri iratokon. Már 1616-ban Naprágyi Demeter kalocsai érsek vallja ügyvédjének, 1631-ben pedig Lónyay Menyhért.* 1619-ben dicator, résztvesz az 1615. évi bécsi tárgyalásokon s 1636/37-ben alispán.*
O. L. M. N. Múzeumi lt, Hanvay-cs. lt. 1642. év.
U. o. 1616. és 1631. évek.
U. o. 1636. és 1637. évek, valamint Gömör megye bizonyságlevele, a Csal. lt. Familiaria No. 5a. jelzet alatt.
Vagyoni gyarapodását azonban házasságának köszönhette. Ha apósa, Hanvay Demeter nem is volt alispán,* mint a megye legelőkelőbb családjai egyikének tagja jelentős szerepet töltött be. 1611-ben azonban már tehetetlen, öreg ember s világtalan volt, segítségre szorult. Ezért adja vejének zálogba hanvai elhagyott kúriáját és egy jobbágyhelyet, ezenfelül a Hegy nevű pusztán egy malomhelyet, Skaroson és Krisánon pedig egy-egy jobbágyhelyet.* A legfontosabb azonban az, hogy összes jószágai felett gondnoksági jogot adott neki.* Leányán, Miklós nején kívül volt egy fia is, aki azonban sógorával «egy keresten» volt s amikor fiatalon meghalt, árvái: a kiskorú Ferenc és Anna feletti gyámjogot természetszerűleg Szathmáry Király Miklósra bízta,* feleségének meghagyva, «hogy tűrjön Sz. K. Miklós urammal, ha penigh nem akarna tűrni… fl. 200 adjanak neki és menien ki a jószágból». Bár ekkor még Hanvay Demeter özvegye is élt, Miklós rátette kezét a Hanvay-jószágokra s a nádortól még azt is kieszközölte, hogy hivatalosan is őt ismerjék el Hanvay Ferenc és Anna gyámjául. Természetesen, Hanvay István özvegye sem maradt tétlen s ő is szerzett egy nádori oklevelet, amely gyermekei fölött a gyámjogot neki biztosította. Ezzel azután megkezdődött a harc a Hanvayak és a Szathmáryak között. Az utóbbiak diadalmaskodtak. 1634-ben Hanvay Istvánné már édesanyját, özv. Vámossi Bálintnét panaszolja be a nádornál, hogy a kis Hanvay Ferencet jogtalanul magánál tartja. Majd, amikor a kisfiú Körmöcön tanult, a Szathmáryak vették magukhoz, mondhatnók, elrabolták; mire azután a Hanvayak mentek panaszra.* Amikor Miklós 1637-ben meghalt, legidősebb fia, János gyakorolta tovább a gyámjogot. Bár 1628-ban Szathmáry Király Miklós a nádortól csak azzal a feltétellel kapta a birtokokat, hogy azokat Hanvay Ferencnek nagykorúsága elérésekor vissza kell bocsátania. 1642-ben hiába szólítják fel Jánost a birtokok átadására.* Meglehetősen erélyes formában tiltakozott, végül is azonban az édesanyját megillető leánynegyed kivételével a birtokokat vissza kellett adnia.* Ám ekkor már a család vagyoni helyzete biztos alapokon nyugodott. A Borsod megyében fekvő Ecseget még Miklós váltotta magához zálogból 1625-ben s reá királyi adományt kapott.* 671648-ban Pálffy országbíró Szathmáry Király Miklós gyermekei: János, István, Miklós és Katalin között Ecsegre, Mártonra, Jósvafőre, valamint a szalonnai, babonai és keresztúri szőllőkre osztályt rendel el.* Amikor pedig a legidősebb testvér, János, 1651-ben meghal, özvegye, Berzeviczy Borbála, az eddig osztatlanul birtokolt Hanvay-jószágokon: Visnyón, Szkaroson, Szalocon, Radnóton, Lénártfalván, Szászon és Bején végrehajtja a felosztást. Mindegyiküknek 7–7 jobbágyhely jutott. Négy évtized alatt tehát jelentősen meggyarapodott a család.* Miklós leánya, Katalin, ekkor már Becs Miklós felesége. A Szathmáryak ezzel az újabb kapcsolattal is gyarapodtak, mert Becs Miklós 1679-ben összes jószágait feleségére hagyta.*
Gömör megye előbb említett bizonyságlevele állítja ezt, noha erre nézve sem az iratokban, sem Borovszky: (Magyarország vármegyéi és városai c. sorozatban) Gömör és Kishont vármegye c. műben nem találunk adatot.
O. L. M. N. Múzeumi lt. Hanvay-cs. lt. 1611. Mátyás május 27-én Eperjesen kelt oklevele.
U. o. 1642. és 1647. év.
U. o. 1629. és 1630. év.
U. o. 1628., 1629. és 1634. év.
U. o. 1642. év. Az investigatio alkalmából megállapítják, hogy Szathmáry Király János nagyon tiszteletlenül nyilatkozott az uralkodói parancslevélről.
U. o. 1647. év.
O. L. Liber donationum XVII. 103. l. Az adománylevél szerint Ecseget még Thurzó György nádor adományából bírta (!), de a zavaros időkben másnak adományozták s most Zatthmary Kiraly Miklós kiváltotta. Viszont tudjuk, hogy Ecseget tartozékaival 1527- és 1532-ben Ferdinánd Hencz Mátyásnak adományozta (O. L. Liber donationum XII. 38. és 149. l.)
Csal. lt. Ser. III. Fasc. XV. No. 1131.
U. o. Fasc. VII. No. 582.
Csal. lt. Ser. IV. No. A 76.
A XVII. század második felében azonban bekövetkezett a Szathmáry Király-család kettészakadása: a gömöri és borsodi ágra. I. Miklós fia, II. Miklós, Chuda Erzsébetet vévén nőül, megszerzi a bejei jószágot* s megalapítja a gömöri ágat. A legidősebb testvér, János és Berzeviczy Borbála házasságából született János viszont Lenkey Katát vette feleségül s házasságával a Hangácsi, Tomori, Reghy, Becs, Monaky-, Lenkey-családoknak Borsod megyében fekvő hatalmas jószágaihoz jutott s így ivadékai a család borsodi ágát képviselik.
Forgon i. m. 258. l.
Az Országos Levéltárba került családi levéltár a család borsodi ágának iratait tartalmazza, minélfogva az iratok eredetét is ennek az ágnak a családi kapcsolataiban kell keresnünk. Meg kell tehát mindenekelőtt ismerkednünk a Hangácsi és Tomori-családoknak a középkorban – főként Borsodban – bírt jószágaival. Az ezekről szóló oklevelek a családi levéltárban megtalálhatók.
A Hangácsi családi vagyon szerzője Albert mester, kánonjogi doktor volt, aki már I. Ulászló uralkodása alatt a királyi kancelláriában dolgozott mint jegyző, mégpedig már 1440-től.* Már ebben az időben jelentős birtokadományokat kapott, V. László alatt pedig még magasabb tisztségre emelkedett: 1455. október 20-tól V. László uralkodásának végéig alkancellár volt s méltóságának megfelelő újabb birtokokat kapott. Vagyonához nemcsak az abaúji Alsóbárca, Dicsháza, Peres és Tusa, a borsodi Cseb, Dumak, Kércs, Mákos, Mucsán, Nyomár, Simokfölde, Tornaháza, Zelez, a zempléni Kaak, a gömöri Farkasfölde, Kelecsén, a zólyomi Budafalva, a szabolcsi Szőllősegyház tartoztak, hanem még Baranya, Keve, Krassó, Torontál és Valkó megyékben is kapott jószágokat.* Ő maga előbb pécsi, később egri prépost volt s Mátyás alatt a csanádi püspöki székbe emelkedett.* Jószágainak legnagyobb részét testvére, Sebestyén is birtokolta. Albert mester unokatestvére, Mihály, II. Ulászló alatt alnádor.* Maga a család a XVI. század negyedik évtizedében férfiágon kihal s birtokait ekkor a Tomoriak kapják,* akik ezeket saját jelentős birtoktesteikkel egyesítették s tőlük kerültek azután Reghy Kelemen, az egri kapitány tulajdonába. A Tomori-család ugyanis Gömör megyében Tomort, Abaújban Borsfalvát, Csobádot és 68Papit, Borsodban Ambrusházát, Börköst, Hegymeget és Szakácsit bírta. Tomori Pál – a mohácsi vezér – jelentős birtokot szerzett össze s hősi halála után unokaöccsei, Lőrinc és Lajos kapták a jószágokat adományba, mégpedig Lőrinc Ferdinándtól, Lajos János királytól.* Minthogy Borsod Ferdinánd hűségére tért, természetszerűleg Lőrinc és felesége, Velezdi Kövér Margit birtokjoga maradt érvényben. Lőrinc halála után azonban özvegye Reghy Kelemenhez ment nőül, fia, András pedig török fogságba esvén, renegáttá lett, minélfogva Reghy Kelemen kapta a birtokokat, amelyeket egyébként felesége révén már eddig is ő gondozott.* 1550-ben Reghy Kelemen megszerezte Pédert is* s így 1559-ben a Reghy-jószágok kiterjedtek Gömörben Péder és Tomor, Abaújban Borsfalva, Csobád, Devecser, Dicsháza, Gyanda, Korlátfalva, Szemere, Borsodban Ambrusháza, Besenyő, Börkös, Cseb, Domak, Hegymeg, Lak, Nyilas, Nyomár birtokokra,* amelyekhez 1570-ben Radvány megszerzése is járult.*
Csal. lt. 41. sz. okl. 1443. márc. 20., 42. sz. okl. 1443. ápr. 25., A 43. sz. okl. (1444. febr. 27.) szerint prothonotarius cancellariae nostrae Hungaricalis.
Csal. lt. 51., 52., 53., 54., 56., 57., 59., 60., 61. és 64. sz. oklevelek és O. L. DL. 15.147.
Csal. lt. 64. sz. okl. 1459. ápr. 14., valamint Dl. 26,616. sz. okl. 1459. jan. 2. már mint csanádi püspököt említi, vagyis ekkor már nem volt alkancellár. V. ö. Szilágyi L.: A magyar királyi kancellária szerepe az államkormányzatban 1458–1526. Turul, 1930., 71. l. Eszerint Albert csanádi püspök alkancellári rangban szerepelt volna a mantuai kongresszuson.
A Hangácsi-család leszármazása:
Tamás; Jakab; Pál; Albert; Sebestyén; Lőrinc; János; Mihály; István; Jeromos; István; Elek; Bálint; Albert.
Csal. lt. 23., 45., 52., 65., 70., 72., 87., 104., 109. év. 123. sz. középkori oklevelek, O. L. Dl. 24,587. – Csal. lt. Varia No. 2. az 1690. évi elenchusban A 38. jelzetű irat regesztája.
Csal. lt. Varia No. 2. 1690. évi elenchus A 43. jelzetű irat regesztája, ezenfelül Ser. IV. No. A 337., A 338. és A 344.
A Tomori-család leszármazását a következőkben állapíthatjuk meg:
Imre 1377; Péter; Kelemen; Anna; Horvát Balázs; György 1377; András; János 1377; Miklós; Mihály 1377; Pál; Sebestyén; Leustach; Benedek 1411; Anna; Sárvári Mihályné; Miklós 1484; Gergely; Antal; Katalin; Thereztene Pál és János; István 1484; Lőrinc; Lajos; Bálint; Orsolya; Pál 1484.
Csal. lt. 14., 24., 25., 28., 105., 106., 133., 136., 137., 138., 139. sz. középkori oklevelek.
Csal. lt. Ser. IV. No. A 216.
Csal. lt. Ser. III. Fasc. X. No. 711.
U. o. Fasc. I. No. 19. és Fasc. XI. No. 796.
U. o. Fasc. X. No. 688.
Reghy Kelemen gyermektelenül halt meg s jószágait nővéreire hagyta. Krisztina nevű nővére Szentmihály Uri Jánoshoz ment feleségül s az e házasságból származott Kelement, nagybátyjától nyert birtokaira való tekintettel, Szentmihály Uri máskép Reghy Kelemennek hívták. Utóbbi azonban 1596-ban a mezőkeresztesi ütközetben elesett.* A Reghy-jószágokat tehát Kelemen másik nővérének, Klárának utódai örökölték tovább a következő leszármazási rend szerint:*
Csal. lt. Ser. III. Fasc. XI. No. 725.
U. o., azután Fasc. I. No. 49. – Borovszky: Borsod vármegye története a legrégibb időktől a jelenkorig, Budapest, 1909., 373. l. tévesen ír Monakyt Lenkey helyett.
Reghy Klára ~ Várady Tamás; Várady Margit ~ Varsády Gáspár; Varsády Klára ~ Becs Ferenc; Becs Miklós ~ Szathmáry Király Katalin; Becs György; Becs Anna ~ Lenkey György; Lenkey György ~ Monaky Zsófia; Lenkey Katalin ~ Szathmáry Király János
Viszont Monaky Zsófia két nevezetes család sarja:
Parlagi László; Parlagi Erzsébet ~ Fuló Mihály; Fuló Margit ~ Monaky István; Monaky Ferenc ~ Gagy-Báthori Kata; Zsófia
Gagy-Báthori Kata pedig Gagy-Báthori Zsigmondnak, a Gagy-Báthori-család utolsó férfitagjának volt a leánya.*
Csal. lt. Series I. No. 3135., valamint Familiaria No. 24.
Ezek szerint tehát a Szathmáry Király János–Lenkey Katalin-házasság nemcsak a Reghy-jószágokat (és velük együtt az értékes okiratokat) biztosította a Szathmáry Király-család számára, hanem a Gagy-Báthori- és Monaky-család Abaújban levő alsó- és felsőgagyi, valamint a gagybátori és a Parlagi-család Szabolcsmegyében fekvő nádudvari jószágaira is igényt adott.* A Parlagi-jószágokra természetszerűleg csak 1711 után tehették rá kezüket, azokat Szathmáry Király Jánosnak csak unokái birtokolhatták.*
Csal. lt. Ser. III. Fasc. II. No. 96.
Csal. lt. Ser. II. Fasc. 79. No. 1.
A XVIII. század elején újabb előnyös házassággal igen jelentős birtokokhoz jutott a család. 69Király Jánosnak Miklós nevű fia ugyanis Szentmiklósi és Óvári Pongrácz Borbálát vette feleségül, mely házassággal a hatalmas Basó-jószágokra is igényt emelhettek, illetőleg Basó Gábor 1727-ben, minthogy gyermekei nem voltak, Abod, Boldva, Beretke, Malyinka, Nagycsoltó, Nagyragály és Tardona birtokait özv. Szathmáry Király Miklósnéra hagyta s erre vonatkozólag királyi consensust is szereztek.* A Basó-család leszármazása a következő:*
Cs. l. lt. Ser. III. Fasc. III. No. 163. – O. L. Liber donationum XX. 181. l. és NRA. fasc. 1370. No. 36.
Csal. lt. Ser. III. Fasc. III. No. 126 és Fasc. VI. No. 493.
Basó Farkas; Anna ~ Nagymihályi Pongrácz Zsigmond; N. Pongrácz Zsuzsanna 1. ~ Csicsery Péter 2. ~ Delney András 3. ~ Hetey Zsigmond; 1-től: Csicseri András és Ferenc 1-től Delney Zsuzsanna ~ Boronkay László és Delney Jusztina 3-tól: Hetey Klára ~ Palaticz Gábor; Farkas ~ Fáy Erzsébet; Mihály ~ Hős Zsuzsanna; Erzsébet ~ Pápay Mihály; Gábor; Anna 1. ~ Bernáth László; Bernáth Kata ~ Szentmiklósi és Óvári Pongrácz László; Szentmiklósi és Óvári Pongrácz Borbála ~ Szathmáry Király Miklós
A Basó-jószágokhoz tartozott a Jászságban Alattyán, Jánoshida, azután a pestmegyei Hévízgyörk és Tóthkér. Ezeket azonban a jánoshidai premontreiek tartották kezükben. 1726-ban Basó Gábor pert indít ellenük, de már előzőleg Nagymihályi Pongrácz Zsigmond leszármazóitól a Szathmáryak megszerzik a birtokjogot.* A premontreiekkel folyt per végül is egyességgel végződött. Szathmáry Király György, édesanyja és Ádám nevű testvére nevében is, 4000 forintért átengedte nekik az ottlevő birtokrészeket.* Az imént nevezett György vesz először 1743-ban zálogjószágot Miskolcon, ahol ettől az időtől kezdve a Szathmáryak egymásután szerzik a telkeket.* Közben nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy III. Károly 1714-ben a Reghy leszármazókat, köztük a Szathmáry Királyokat is Abaújban és Borsodban 31 helységben és a szabolcsmegyei Bajon megerősíti birtokjogukban.* A család tehát a XVIII. század közepén jelentős területek birtokosa. Szathmáry Király Ádám felesége, Máriássy Krisztina kezével még 1725 körül Abaújszinán is szerzett birtokjogot, majd fiuk, József Szemere Klárával 1780-ban kötött házassága révén Ung megyében Baskóc, Felsőremete, Felsőribnice, Hunkóc, Jeszenő, Konyus, Porosztó, Porubka, Szobránc és Tiba birtokokat szerzi meg. Igen tanulságosak Szathmáry Király Józsefnek 1818-ban készült, birtokai összefoglalását tartalmazó följegyzései.* Ezek mutatják, mily sokrétegű volt a család birtoka, s hogy az egy községben levő birtokrészek is különböző eredetűek voltak. Az örökség útján nyert helységekben ugyanis a család tagjai különböző időkben maguk is szereztek birtokrészeket, ezekkel gyarapítván az ősi vagyont. 1827-ben, amikor József fiai: Pál, János és József osztoztak a borsodi jószágokon, 62 igás és 46 gyalogszeres jobbágyuk, valamint 40,220 négyzetöl földjük volt, a nádudvari jószág terjedelme pedig több, mint 2110 hold szántóföld és közel 2000 hold legelő volt, s ehhez járultak még az ungi birtokok, amelyeket Pál egyedül örökölt.* Ekkor még a borsodi ágból Szathmáry Király József testvérének, Miklósnak gyermekei is birtokoltak az ősi Szathmáry-jószágokon.
Csal. lt. Ser. III. Fasc. VI. 420, 423., 426., Fasc. III. No. 134. Megjegyzendő, hogy ekkor már Palaticz Gábor fia András volt a jószágok birtokosa.
Csal. lt. Ser. III. Fasc. III. No. 133.
Csal. lt. Ser. II. Fasc. U. No. 9–12.
U. o. Fasc. R. No. 22. A 31 község a következő: Borsodban: Hangács, Nyomár, Lak, Lád, Bessenyő, Hatház, Bolyár, Senye, Cseb, Nyomár, Kércs, Tornaháza, Damak, Nyilas, Ambrusháza, Bürkös, Dezsőháza, Szakács; Abaújban: Tomor, Péder, Korlátfalva, Devecser, Csobád, Szemere, Gyanda, Horváthi, Kércs, Dicsháza, Papi, Radvány, Erdőtelke (Szénamál), Borsfalva és Tobolka. A Reghy-utódok között szerepel Fekete László (Lenkey Kata Zsófia nevű testvérének fia), Darvas Pál és Ferenc (Reghy Krisztina leszármazói), Bodó Péter (hasonlóképpen), Sóry Éva és Sára (Lenkey György unokái).
Csal. lt. Familiaria No. 10.
Csal. lt. Familiaria No. 10. Az 1827. évi osztály szerint Pál lemondott a borsodi jószágokban való jogáról, viszont János és József az ungiakról, Nádudvart három részre osztották.
A család a XIX. században még egy birtokterülettel gyarapodott. Az előbb említett József fiának, Pálnak hasonlónevű fia Platthy Idát vette nőül s ezzel birtoklásuk Platthy-jószágokra is kiterjedt, főként a Borsodban Felsőzsolca, Simárd, Jenke, Egerlövő, de ezek mellett az Alföldön Szentmártonkáta, Cegléd és Kecskemét területén 70levő Platthy-birtokokra.* Ennek a Döry–Platthy leszármazásnak táblázata a következő:*
A Csal. lt. VI. ser.-ben foglalt iratok ezekre a birtokrészekre vonatkoznak, amelyek főként Abauj, Bars, Bihar, Borsod, Csongrád, Gömör, Heves, Nógrád, Pest, Sáros, Szabolcs megyék területén feküdtek.
A leszármazás Nagy Iván (Döry és Platthy családoknál) szerint. Ezenfelül Csal. lt. Ser. VI. csomó 3. No. 121.
Döri András 1687–1730 2. ~ Nikházy Mária; Kata ~ Platthy András; Platthy András ~ Csoma Eszter; Platthy András ~ Döri Krisztina; Ida ~ Szathmáry Király Pál
A Szathmáry Király-család tagjai, a Gömörbe szakadt I. Miklóshoz méltóan, mindenkor kivették részüket a megyei életben.* II. Miklós 1678–1680 között szintén elnyerte a gömöri alispáni hivatalt, unokaöccse, II. János 1693–1697 között töltötte be ugyanezt. A gömöri ágból ezenfelül VII. Miklós 1785–1810 között volt alispán.* A török háborúkban eltűnt István Gömörben a notáriusi tisztet viselte.* A borsodi ágból V. Miklós 1697–1700 között szolgabíró, 1717-től haláláig, 1724. január 11-ig alispán. Ennek fia, Ádám 1724–1732-ig szolgabíró volt.* Ádám maga már európai műveltségű ember. Hat esztendőt töltött Párizsban, Rákóczi apródja volt és történelmi naplót írt. Főként a mathematikában tett nagy jártasságra szert.* Testvére, György fordította le Gedde János méhészeti munkáját magyar nyelvre s fordítását saját jegyzéseivel is megbővítette. Munkája három kiadást ért meg, ami a XVIII. században sokat jelent.* Ádám fiának, Pálnak életéről már bővebb értesüléseink vannak. Eperjesen és Lőcsén végezte jogi tanulmányait és 1760-ban Borsod megye táblabírája. Amikor Mária Terézia Bécsben fölállította a nemesi testőrséget, az elsők között vették fel, noha ekkor már negyvenedik életévében járt. Festészeti hajlamai voltak s maga Mária Terézia is tudomást szerzett erről. Amikor hatodfélévi szolgálat után kivált a testőrségből, a m. kir. kamaránál földmérői állást kínáltak fel neki, de ezt lórúgásból származott sérülése miatt nem fogadhatta el. Mint kapitány tért vissza Boldvára, édesanyjához s az erdők kihasználásáról, az országutak építéséről szóló kéziratai megvannak a családi levéltárban.* Később nagybátyja, György hangácsi jószágain gazdálkodott s 81 éves korában, 1807-ben halt meg.*
A családtagok számozása Forgon (i. m. 259. l.) szerint.
Borovszky: Gömör és Kishont vármegye c. mű alapján.
Gömör vm. bizonyságlevele a Csal. lt. Familiaria No. 5a. jelzet alatt.
Borsod megye bizonyságlevele u. o.
Forgon i. m. 258. l. – Csal. lt. Ser. II. Fasc. S. No. 26.
Bibliographia Oeconomica Hungariae, Tomus I. Budapest, 1934., 101., 111., 145., 317. és 340. l. A munka 1759-, 1768- és 1781-ben jelent meg, a harmadik kiadás tehát György halála után.
Csal. lt. Ser. II. Fasc. S. No. 26., valamint «Kéziratok» alatt.
Itt jegyezzük meg, hogy a Forgon által közölt leszármazási táblázatban kiegészítendő: Pálnak volt egy János, valamint egy Katalin nevű testvére is. Miklós nevű testvérének Recsky Katától származó gyermekei pedig Györgyön kívül Krisztina, Bizáki Puky Sándorné, Klára, Runyai Soldos Ferencné és Johanna, Désy Györgyné.
A család tagjai közül a legnagyobb méltóságot, a királyi tanácsosi rangot Pál öccse, József nyerte el. József Borsod megyében «filial perceptor» volt, amikor 1787-ben Borsod és Szabolcs megyék másodalispáni méltóságára jelölték. Borsodban második helyre került,* ám Szabolcsban Teleki gróf nagyváradi kir. biztos az első helyen javasolta.* Ajánlata mind a helytartótanácsnál, mind pedig az udvarnál elfogadásra talált, hiszen németül írni és beszélni tudott s ezenfelül megfelelő politikai rátermettséggel is rendelkezett.* Érdekes, hogy mint II. József kinevezett embere a király halálakor, 1790-ben milyen izzó hazafiságtól lángoló beszédben követelte az országgyűlés összehívását és a sérelmek orvoslását.* Természetesen a megye most őt választotta alispánjának, amely választást 1795-ben és 1799-ben megismételte. Az udvar előtt ismeretes volt magyarsága s amikor Lipót öccsének, Sándor Lipót nádornak bizalmas tanácsokat adott, reá külön felhívta a figyelmet, hiszen a gömöri alispán, Szathmáry Király Miklós erősen 71aulikus érzelmű volt s ezirányú szolgálatait éppen Sándor Lipót nádorrá történt választásakor használták fel.* Szathmáry Király József egyébként 1799-ben kapta meg a királyi tanácsosságot. 1803-ban a szabolcsi tisztújításon azonban már ellenzéke volt. Báró Splényi Gábor főispán számszerinti szavazást rendelt el, s bár az eredmény neki kedvezett,* ellenfelei harcot kezdtek ellene. Névtelen levéllel fordultak az uralkodóhoz s a fő- és alispán ellen egész sor panaszt emeltek. A panaszok sorában találjuk a katholikusok elnyomását, az 1803-i választás visszaéléseit s ezek mellett oly vádakat, amelyek önmagukban véve talán súlyosaknak látszanak, de a XIX. századeleji megyei életben egyáltalán nem tűnhetnek annak.* Ferenc király a legszigorúbb vizsgálatot rendelte el,* sőt a kancellária javaslatát félretéve, saját bizalmi emberét, Németh János udvari tanácsost küldte Szabolcs megyébe.* A vádakkal szemben Szathmáry Király József és Splényi Gábor egyaránt ártatlanságukat hangoztatták s az alispán irigyei munkájának tartotta az egészet.* A vizsgálat eléggé elhúzódott. A helytartótanács József nádor elnökletével ugyan már 1806-ban – bár két-három pontra nézve további tisztázást kívánt még* – a fő- és alispánt a vádak alól felmentette. A kancellária ellenben a kifogásokba kapaszkodva, további vizsgálatot követelt s az összes vizsgálati iratoknak felküldését sürgette.* Szathmáry Király Józsefet természetszerűleg elkedvetlenítették az események s 1807-ben megvált tisztétől.* 1811-ben azután az udvari tanácsosi címet kérte, a kancellária azonban a vizsgálat teljes befejezéséig még figyelemre méltónak sem tartotta kérését.* A francia háborúk miatt hosszúra elnyúlt vizsgálat befejezése után sem történt döntés, míg végül 1827-ben – nyolc évvel az alispán halála után – vették újra elő a vizsgálati iratokat s ekkor a kancellária is csupán arra szorítkozott, hogy – amiként a helytartótanács már 1806-ban tette – bizonyos hivatalos eljárások és szabályok gondosabb betartására hívta fel Szabolcs megyét.*
O. L. Kanc. lt. 1787: 5855.
U. o. 1787: 3784. és 4315.
U. o. 1787: 4315. Tabellaris kimutatás a jelöltekről.
Csal. lt. Ser. I. No. 2097.
Mályusz E.: Sándor Lipót főherceg nádor iratai, Budapest, 1926., 447., 436. és 41. l.
Csal. lt. Ser. I. No. 2082. 429 szavazatot kapott, ellenfele Vajai Ibrányi Farkas csupán 144-et.
Az anonym levél O. L. Kanc. 1803:5272. – Szathmáry Király védekezése: Csal. lt. Familiaria. No. 5e.
O. L. Kanc. lt. 1803:5272. I. Ferenc kéziratot intézett Pálffyhoz.
O. L. Kanc. lt. 1803:6472. A kancellária Batthyány Józsefet, Eszterházy Józsefet vagy Fáy Ágoston beregi adminisztrátort ajánlotta. Még Németh kiküldése után is óvást emelt s Eszterházyt ajánlotta.
Csal. lt. Ser. I. No. 2959.
O. L. Kanc. 1806:1481.
U. o. 1806:4663., 4817., 5867., 8057.
Búcsúbeszédét lásd Csal. lt. Ser. I. No. 2084.
O. L. Kanc. 1811:12,515.
U. o. 1810:3272., 1811:12,942., 1812:4779., 1827:11,677. A vizsgálatról szóló iratok mind a helytartótanácsi, mind a kancelláriai levéltárban fasciculusokat töltenek meg.
A családi levéltár a XIX. század első felében megszakad. Az utolsó évszázad irataiból csak egy-két adat maradt ránk. II. Pál (akinek felesége Platthy Ida volt) 1840-ben ungi alispán, a szabolcsi alispán József nevű fia pedig 1824–1829-ig borsodi főszolgabíró, majd 1831-től tizenkét esztendőn át alispán.
Befejezésül néhány adattal bővítjük Forgon leszármazási táblázatát.*
Csal. lt. Genealogia, továbbá az 1913:2003. és a 1916:509. O. L. sz. ügyiratok.
Szathmáry Király György ~ Szentimrey Eszter, esk. 1817; Barnabás *1820 ~ Lieb Cecilia, esk. 1859; Albert *1853 ~ Hügel-Telgmann Ida Mária; Frigyes *1899
Szathmáry Király József kir. tanácsos ágára nézve pedig:
Szathmáry Király József ~ Szemere Klára, esk. 1780 † 1841; József *1793 ~ Patai Anna *1803; József *1825 ~ Szepessy Piroska, esk. 1848; János Árpád *1857 ~ Sármezey Ágnes, esk. 1887; Etelka *1954 ~ Roffi Borbély Géza, esk. 1873; József *1896; Antal Ferenc Ákos *1898
BAKÁCS ISTVÁN JÁNOS.
