1. A Vékei család.
1. A Vékei család.
1245-ben Véke gazdát cserélt. Vethe nővérének fia, Márton, anyjától örökölt Véke birtokát, melyet ez annak idején imént említett fivérétől kapott ajándékba, IV. Béla királynak ez év június 24-én kelt oklevele szerint Vosos (Vasas) zempléni várjobbágy, továbbá Vethe már ismert testvére, Pike fiainak, ú. m. Andrásnak és Máténak, valamint egy Demeter nevű birtokos három fiának, mint mesgyés szomszédainak jelenlétében 20 ezüst márkáért eladta Velcsek* fia Mikének. Az ez alkalommal megvont határok alapján Véke birtok akkori kiterjedése nagyjában a következő volt: Keleten a Tice vize fölött a vevő Velcsek jobbágy földjével volt szomszédos, majd nyugatra haladva, itt a Pikefiak birtokának, délről pedig a Póka nemzetségének többi tagjai által bírt szentesi földterület északi határvonala szegélyezte; határa azután innen északra kanyarodott és maga mögött hagyva a területén fekvő föntemlített halastavakat, Demeter és a Zólád fiai birtokhatárainak érintésével a Tice fölött végződött. Itt a Ticén egy malom is tartozott hozzá.*
Fejérnél (IV. 1. 395.) «Volchok»; de helyesebb a Z. O. IX. 137. lapon olvasható «Velcsek».
Fejér IV. 1. 395. – Szirmay: Not. top. com. Zempl. 287–288. – Az egri káptalan 1447. évi átírásában a Sennyey-levéltárban. (Adalékok Zemplén vm. történetéhez, V. évf. 274.)
Ez az oklevél a Vékey család eredetére nézve többeket tévedésbe ejtett. Pusztán azon az alapon, hogy a fönti Márton vékei birtokos volt s az oklevél őt birtoka után Vékei (de Véke)-nek nevezi, a családot tőle származtatták.* Holott – mint mindjárt beigazolódik – e Márton családjának ekkor már magvaszakadt. Ő csupán – mint már tudjuk – anyja révén állott rokonságban a Póka nemzetségének szentesi ágából fakadt tulajdonképpeni Vékeiekkel.
Nagy Iván: Magyarorsz. családai, XII. 130. – Borovszky: Zemplén vm., 543.
A Vékei családot Szentesi Péternek Mártonos 65nevű fia alapította azáltal, hogy Vékét idegen kezekből visszaszerezte s törzsbirtokául és székhelyéül tette. Véke megszerzése fontos volt már csak azért is, mert az ősi Szentes és az atyja által szerzett Zétény között mintegy beékelődött a nemzetségi birtoktestbe. Mártonos 1265-ben e vidék urához, István ifjabb királyhoz fordul s előadja, hogy a vékei birtok, mivel azt nagyatyja, Vethe ajándékozta el saját nővérének, s utóbbi fiai magtalanul elhaltak, most őreá háramlik. Jelenleg azonban csendben meghúzódva Velcsek fia Mike ül benne. Kéri tehát eltávolítását. Hiába erősítette Mike, hogy ezt a birtokot Mártonos említett nőrokonának fiától, Mártontól megvette s késznek nyilatkozott ezt IV. Béla és az egri káptalan okleveleinek párjával bizonyítani: minthogy ezeket sem az első, sem a második határidőre nem tudta bemutatni, a tényállás földerítésével megbízott pataki plébános és leleszi prépost pedig azt jelentették, hogy e birtokot sem vétel, sem királyi adományozás útján nem szerezte, István ifjabb király Vékét a koronára szállt birtoknak nyilvánította s nyomban oda is adományozta örökösen Mártonosnak hűséges szolgálataiért és érdemeiért.* Így szállt vissza Véke régi tulajdonosának utódaira, illetőleg ment át másodízben és többé ki nem bocsátva Póka nemzetsége szentesi ágának a kezére. Mártonos és utódai pedig ezentúl Vékeieknek nevezték magukat.
Z. O. IX. 137–138.
Pedig Mikének volt igaza. A fenti, 1245. évi adásvételi szerződés világosan mutatja. Érthetetlen, hogy mindössze 20 év múltán miért nem tudta Vékéhez való jogát ezzel igazolni. Lehet, hogy az István ifjabb király és atyja, IV. Béla király között kitört viszály és az Annával, Halics, Bosznia és Macsó hercegasszonyával folytatott harcok közepette, melyek a Bodrogközt sem kerülték el,* esetleg más egyebekkel ez az oklevele is odaveszett, s talán ugyanez okból nem állott módjában, hogy másolatát időre beszerezze az egri káptalanból, ahol – mint látszik – a király megbizottai sem keresték, holott erre Mike is rámutatott. S hogy ott tényleg megvolt, kitűnik abból, hogy e káptalan 1447-ben a nemzetség perlekedő tagjai számára hiteles átírásban kiadja.* Hihetőleg Mártonos tekintélye és befolyása nyomta ezúttal le az igazság mérlegét. Mártonos ugyanis nagy úr volt. «Bán» címet viselt s fiait később hol a Mártonos bán, hol meg csak egyszerűen a «vékei bán» fiainak emlegetik.* Bánságának idejét és helyét nem ismerjük. Ilyen meghatározatlan, vagyis e címet viselő, de egyidejűleg ténylegesen nem működő – mondhatnók – címzetes bánokkal különösen a tatárjárást követő félszázadban találkozunk sűrűbben. Eddigi feltevések szerint ezek korábban tényleges bánok voltak s hivataloskodásuk megszűnése után a báni címet tovább is megtartották. Vagy pedig albánok lehettek.* A báni cím ilynemű használata azonban még tisztázásra vár, mert lehetett az valóban puszta cím, vagy másnemű funkcióhoz kötött méltóság is, mint ahogyan a sok «comes» cím jelentése sincs még ezideig sem egészen megvilágítva. Bizonyos azonban, hogy a bánnak címzettek a tekintélyesebb személyek közé tartoztak.
Pauler: A magy. nemz. tört. II. 257. – Ad. Zempl. vm. tört. 1895. évf. 32. – Borovszky: Zemplén vm. 369–370.
Orsz. Levt.: Post adv. fasc. 33. nr. 96. – Sennyey-levt. (Ad. Zempl. vm. tört. V. évf. 274.)
1323. Z. O. IX. 131.; u. o. I. 228. – 1337. és 1346. U. o. I. 521. és II. 202. – 1339. Anj. Okmt. III. 580.
Száz. 1909. évf. 569. – Turul, 1900. évf. 36.
A nemzetség ezidőtájt délen új szomszédokat kapott. IV. Béla király 1258-ban Szentes közelében a Karcsa vize mellett fekvő és néptelen Gérest és odább Rozvágyot a zempléni vár köteléke alól kivéve, a Szepességből származó Péter fiainak: Adenek, Ingenetnek és Ambrusnak, a Rozvágyiak őseinek, adományozza, akik e helyeket azután benépesítették.* Lejjebb Garabsát, Budilót és Karost pedig négy évvel azelőtt Guthkeled nembeli István szlavon bán vásárolta meg Hunt ispán fiától, Gergelytől.*
Fejér, IV. 2. 449., 452., 465. l. – Szentpétery i. m. I. k. 3. füzet, 1186. sz.
Fejér, IV. 2. 226. – Hazai Okmt. VII. 43. – Szentpétery i. m. I. k. 2. füzet, 1007. sz. – Karácsonyi i. m. II. 66.
Vékei Mártonos bánról a mondottakon kívül többet nem tudunk; azt sem, meddig élt. Fiaival, Gergellyel és Jánossal 1293-ban ismerkedünk meg, amikor előbbi már mint meglett ember testvére nevében is a nemzetségükbeli Szentesiekkel együtt a helyszínen beleegyezését adja, hogy ugyancsak az ő nemzetségüknek Pikétől származó 66tagja, Eszényi András fia Andornok egyik szentesi birtokrészét Lázár fia Abának örök áron eladja.* Aba, az Abaházi család őse, ekkor szintén szomszédos birtokos velük Abaházán, mely hajdan falu volt Szentes mellett, később puszta.* Gergellyel 1301-ben találkozunk újra, midőn nagybátyja, Szentesi (II.) Póka fiával, Pállal egyetemben a Pike-ágbeli rokonaik által nekik elzálogosított földrészt megfelelő összegért visszaengedi.* Mindkét testvér ezután csak nagysokára, 1323-ban bukkan fel újra, mégpedig az egri káptalanban, ahol a fenti Pál nevű unokafivérük fiaival másik elhalt unokatestvérük, a már ismert Péterke fia Dénes özvegyével, aki ellenük Delnyei Benedek fia Miklós nevű ügyvédje útján hitbérének és hozományának kiadása végett keresetet indított, ugyanott 6 márkában kiegyeznek.* Az idősebb Vékei-testvér, Gergely egy évvel előbb ismeretlen okból a Gutkeled-nembeli Aladár fia Pelbárttal is perbe keveredett, minthogy a kitűzött határidőre nem jelent meg a nádor előtt Debrecenben, egy év mulva a váradi káptalan újból idézi vékei birtokáról.* 1333 szept. 28-án testvéröccse, János mellett már csak fiát, Petőt látjuk annál az ügyletnél, midőn a Pike-utód Eszényi Andrásnak egy nekik korábban zálogba vetett földdarabot rokoni érzületből visszabocsátanak.* Nevezett fiáról nem esik többé szó. Utódairól sem. 1341-ben, a nemzetség birtokainak elhatárolásánál is Gergelynek csupán a fivére, János szerepel a rokonok között.* Ennélfogva a bán fia Gergely vonala már fiában kihalt.* Gergelynek volt még egy leánya: Katus. Ez anyja hitbérét és a saját leánynegyedét 1349 nov. 23-án veszi fel János nagybátyja fiaitól. Ekkor már asszony (domina); férje nevét azonban nem jegyezték fel.*
Z. O. IX. 127.
Borovszky: Zemplén vm. 29. – Szirmay i. m. 126.
Z. O. IX. 145.
U. o. 131.
U. o. l. 214. és 228. – Karácsonyi i. m. II. 80.
Z. O. IX. 128.
U. o. 132.
Wertner a «frater» szót nem «atyafi», hanem szoros értelemben vévén, ugyanezt a Gergelyt két személynek veszi és egyiket Szentesi (II.) Póka testvéreül állítja be, Petőt pedig e Szentesi Gergely fiának mondja (Turul, 1900. évf. 37., 38., 39.). Idézett olkeveleink összevetéséből kétséget kizáróan kitűnik, hogy csak egy Gergely volt, s így ennek fia is nem Szentesi, hanem Vékei Pető. Egyébként 1333-ban világosan a bán fia János «fratruelis»-ének, vagyis testvére fiának említtetik. (Z. O. IX. 128.)
Z. O. IX. 134.
Vékei Jánost, Martonos bán ifjabb fiát, akit mint tanult embert «mester» (magister)-nek szólítanak, s aki e mellett a «comes» címet is viseli, több ízben is látjuk fontos megbízatásban előkelő személyek ügyeiben királyi emberként eljárni. 1337-ben két melléje rendelt nemessel a Várdaiak számára nyomoz a kisvárdai vásártartási jogra nézve s állapítja meg annak ősi gyakorlását. Rá két évre a Bolyiak, Bacskaiak és mások birtokcseréjéhez szintén ki volt jelölve királyi embernek.* Kényesebb feladatra szemelték ki 1346-ban, amikor az Eszényi Csapiak panaszára a helyszínen, meg a terebesi közgyűlésen sok tanú bevonásával ki kellett vizsgálnia, hogy néhai Homonnai Drugeth János nádor fia Miklós ungi főispán csakugyan jogtalanul és önkényesen épített-e hidat a Latorcán csapi birtokukon.* Öreg kort ért; de 1349 nov. 23-án már csak fiai: István és (II.) Péter adják ki unokanővérüknek, a föntemlített Katalinnak jog szerint kijáró részét. Vékei János mester és comes e szerint közben meghalt. Mint említettük, 1341-ben vérrokonaival, a Szentesiekkel együtt ő is szorgalmazta birtokaik határainak a pontos megvonását.
Orsz. Levt.: Dl. 3247. – Anj. Okmt. III. 580.
Z. O. II. 202–203.
Az 1341. évi birtokrendezés kizárólag a Vethe, illetőleg Szentesi Péter ágán élő utódok: a Vékeiek és a Szentesiek birtokaira, t. i. Szentesre, – természetesen a Kiseszényi Pike-ágat illető rész kivételével – továbbá Vékére és Zétényre szorítkozott. A határjelek hiánya, részint pedig a régiek elmosódása miatt erre már nagy szükség volt, mert birtokaik sokhelyt szomszédjaik földjeivel összefolytak, ami könnyen viszályokra adhatott volna okot. Kérésükre Drugeth Vilmos nádor az említett évben elrendelte birtokhatáraik hatósági megjárását és határjelekkel való rögzítését. Ez a leleszi konvent révén még ugyanez év szept. 14-én megtörtént símán, a szomszédok ellenvetése nélkül.* E szomszédok: Szentes mellett és fönt Zétény közelében nemzetségbeli rokonaik, a Pike-ágbeli kiseszényi birtokosok, továbbá nyugaton a Vékéhez, Szenteshez és Kiseszényhez tartozó 67földeket elválasztó határpontnál Rád (Raad)* falu birtokosai, a Kaplony-nemzetségbeli Imregi (Imbregi) András fiai, Véke keleti részén pedig a Hunt-Pázmán nemzetségből való Batthányi Mihály fia Péter, akinek itt a ma már nem létező Kisráska falu volt birtoka, mely azonos Boly szomszédságában a mai Ráska dűlő helyén feküdt Bolyráskával.* A XVI. sz. végén is még Kisráska néven szerepel, de ekkor már puszta.*
Z. O. IX. 132–134.
Az oklevélközlésben hibásan «Kood». (U. o.)
Borovszky: Zempl. vm. 32. – A Karácsonyi által említett Ráska, melynek egy részét Batthyányi Péter 1337-ben megszerezte, ezzel a Kisráskával és nem a Vékétől messzebb északra, a Latorcán túl fekvő Kis- és Nagyráskával azonos (v. ö. i. m. I. 223.).
Orsz. Levt.: N. R. A. fasc. 918. nr. 12.
A nemzetség egész birtokterületének határait már ismerjük. A most lefolyt határjárás részletezését tehát mellőzhetjük, mert ha a Pike-utódok szentesi részét és Kiseszényt az egész birtoktestből kihasítjuk, kapjuk a Szentesi- és Vékei-ágnak most elhatárolt birtokterületét. A helyzet mindeneket egybevetve az volt, hogy míg a távolabbi Pike-ág teljesen külön gazdálkodott a maga részén, a Szentesiek és Vékeiek, mint legközelebbi vérek még ez időben is szorosabb érdekközösségben éltek és őrködtek birtokaikon. Fenti, közösen végrehajtott határjárásuk is ezt bizonyítja. Birtokaik folytatólagos elosztódása akként ment végbe, hogy a Véke visszaszerzésével előnyösebb helyzetbe jutott Vékeiek Szentesi-véreiknek, minthogy ezek úgyis népesebbek voltak, a szentesi birtokból nagyobb területet átengedtek. A Szentesi Péter közös ősük által szerzett Zétény elosztásaít pedig úgy oldották meg, hogy határából arányos területet hasítottak ki és benépesítették; miáltal Zétény tőszomszédságában Kerektó néven egy új falunak vetették meg alapját. Kerektó falut, mint új telepítést ekkor, 1341-ben említik először.* A XVI. sz. óta puszta mint ilyen ma is fennáll. A kettéosztott zétényi birtoknak ez az új berendezésű fele, t. i. Kerektó lett a Vékei családé, másik felét pedig Zétény faluval a Szentesi-ág tartotta meg, illetve röviddel ezután ez ágnak Makó nevű tagjától eredő s magát róla nevező főhajtása, a Zétényi Makó család helyezkedett el rajta.*
Z. O. IX. 133.
L. alább.
A nemzetség régi, már a XIII. század elején fennálló szentesi egyháza mellett, melyet mint parochiát emlegetnek* a Vékeiek kegyurasága alatt Vékén is épült templom. Nagy harangjának Szirmay Antal, a történetíró által még ismert felirata szerint már 1314-ben fennállott és a harangon, mely az 1865. évi tűzvész előtt még megvolt, az említett évszám mellett öntési helyéül Pápa város volt olvasható.* Szirmay közlését, illetve a vékei egyháznak a XIV. sz. elején létezését a pápai tizedjegyzékek is megerősítik.* És egy 1397. évi oklevél is a vékei templom kapcsán a Vékeiek korábbi kegyuraságát említi.* Fel tehető, hogy még Mártonos 68bán építette a tatárjárás után.
Katona: Historia Critica. XI. 251. – Szirmay i. m. 290.
Szirmay i. m. 289. – Szepessy Ede: Adatuk a vékei r. k. templom történetéhez. (Ad. Zempl. vm. tört. évf. 199.) – Borovszky: Zemplén vm. 136.
Pápai tizedszedők számadásai 1281–1375. (Mon. Vat. I. sor. I. k.) 345., 361. – Ortvay T.: Magyarorsz. egyházi földleírása a XIV. sz. elején, I. k. 196.
A Vékei-leányok statutiója 1784. évi transumptumban. (Lelesz: act. anni 1784. nr. 8.)
Ha Szentes közvetlen közelsége ellenére már korán szüksége mutatkozott annak, hogy ugyanazon nemzetségbeli birtokosok Vékén is állítsanak templomot, ez a nemzetség kultúr színvonalának fokmérője és annak jele, hogy e helység Mártonos bán idejében és azóta is a Vékeiek kezén virágzásnak indult, lakossága felszaporodott s jelentősebb volt a középkor e szakában, mint a későbbi századokban, különösen a XVI. sz. óta, midőn a mohácsi vészt követő viszontagságos időkben erősen aláhanyatlott.* Már itt említjük, hogy a XIV. sz. elejém a Pike-ágbeliek Kiseszenyén is áll templom.* Ekkor tehát a nemzetség valamennyi ágának van már kegyúri egyháza.
Orsz. Levt.: Dic. conscr. Zemplén.
Pápai tizedszedők számadásai, i. h. – Ortvay i. m. 190.
Vékei Mártonos bán fia János fiait István és (II.) Péter személyében az 1349. évi egyezség révén már föntebbről ismerjük. István után, kinek nejeként 1389-ben Palágyi Miklós leányát, Borbálát említik,* csak egy Gál nevű fiú maradt. Utóbbi 1396-ban már nem él. Tekintve, hogy (II.) Péternek is csak leánygyermekei maradtak, vele Mártonos bán utolsó férfisarja szállt sírba. 1396. nov. 16-án ugyanis leányainak nemcsak atyjuk, hanem Gál birtokaiból is kihasítják az őket törvényesen megillető részt.*
Sztáray Oklt. I. 484. – Orsz. Levt.: Gróf Dessewffy cs. lt. (margonyai ág), Butykay-elenchus.
Z. O. IX. 138. – Orsz. Levt.: Post adv. fasc. 33. nr. 96.
Vékei (II.) Péterről többet tudunk, mint testvéréről. Ám ez se sok s inkább csak egyéniségét állítja elénk, bár nagyon is egyoldalúan. Kortársai a Békés melléknevet adták neki.* Ha csak azt vesszük figyelembe, ami róla fennmaradt s e mellett föltesszük, hogy ragadmányneve a szó valódi jelentésével tapadt hozzá, legkevésbbé sem tudjuk feltalálni benne a békés embert. 1361-ben nemzetségbeli rokonaival, a Szentesi-ágbeli Makó fia Jánossal és Póka fia Pállal Losonczi Dénes (a Losonczi Bánffy család őse) osztályperében még hivatalos minőségben, Kont nádor megbízottjaként látjuk működni; a hetvenes években azonban már számos súlyos hatalmaskodásnak és perpatvarnak áll középpontjában.
Z. O. IX. 139.
Először – okát nem ismerjük – a szomszédságban birtokos Czékeikkel akasztja össze a rudat. Utóbbiak tulajdonképpen egyenes, de magukat új lakóhelyükről, Czékéről nevező leszármazói a Vékeiek régi szomszédjaként már említett Kaplony-nembeli Imregi családnak s birtokaik a Bodrog és Latorca túlsó partjáról (Imreg, Céke, Mészpest stb.) a Tisza–Bodrogközbe is átnyúltak, felölelve a Vékével határos Kád és Szinyér helységeket is. Közülök Czékei Márton és László, az (Imregi) András fia László fiai, 1370-ben azzal vádolják Vékei Pétert, hogy az előző esztendő karácsonya előtti vasárnapon Szinyéren termett, falubírájuk házára rontott, tőle 36 frtot erőszakkal elvett s ráadásul még kegyetlenül el is páholta. Azután dolga végeztével hazament Vékére. Törvény előtt Vékei Péter tagadta a történteket. Erre Nagy Lajos király a leleszi konventet bízta meg az igazság kiderítésével.* Többet erről a perről nem tudunk; de bárhogyan végződött, a két család között a gyűlölség nem szűnt meg. 1378 őszén V. Péter egész jobbágyhaddal (Szente és fia János, Both vagy Bod fiai: Márton és Bálint, Dyák fia Lőrinc főkolomposokkal és sok más szolgájával) a Czékeiek imregi és mészpesti erdeibe hatolt, s az ott legeltető pásztoroktól háromszáz sertést behajtatott saját birtokára, Vékére.*
Lelesz: Act. anni 1370. fasc. 6. nr. 32. (Transumpt. Proth. Extraord. AA.)
…porcos quorundam Olahorum… (U. o. act. a. 1374. fasc. 8. nr. 4.)
A Czékeiek nem maradtak sokáig adósok. A következő év Úrnapján V. Péternek néhány Szinyérre vetődött jobbágyát (Zombor Istvánt, Fintor Jakabot és a fenti Bodfia Bálintot) tisztjeik által alaposan elveretik. Uruk miatt nemcsak verést, lábszártörést, hanem kettőjüknek vasra verten többnapos fogságot is kellett elszenvedniök. Elszedték fegyvereiket, pénzüket, sőt felsőruháikat is. A két Czékei-testvér utóbb elégtételt ígért ugyan V. Péternek és a közvetlenül sértetteknek, de egyikük sem állta szavát. Péter Lajos királytól kért igazságot.* A Czékeiek azzal vágtak vissza, hogy ők is bepanaszolták őt a királynál azért a föntebb leírt hatalmaskodásért, amelyet közel egy évvel azelőtt követett el.* A király mindkét esetben intézkedett. V. Pétert is megidézték. A háborúság végét azonban nem ismerjük. Valószínű, hogy közben kibékültek. Ezentúl köztük ellenségeskedésről nem hallunk többé.
U. o. act. a. 1375. nr. 5.
U. o. act. a. 1374. fasc. 8. nr. 4.
«Békés» Péter a Tárkányiakkal is hadilábon állott. Velük kapcsolatban két súlyos cselekedetének emléke maradt ránk. Egyikért, melyet Szelmenczi András fia Mihály rokonával 1375 aug. 10-e körül Kistárkányi Miklós fia Máté és Szelmenczi János fia János ellen követett el, egyik vérségi atyafia életével fizetett. Agyafúrt módon csalta őket tőrbe. Szelmenczi Mihály felesége elhúnyván, a gyászoló férj a temetésre meghívta Kistárkányi Mátét; de ugyanakkor – minden kegyeletet feledve – Vékei Péterrel együtt felbujtotta nővérének és Zétényi Pókának a fiát, Pált, aki különben V. Péternek nemzetségebeli rokona volt, hogy melléje adott embereikkel lesse meg egyik jobbágya (Fekete Miklós) házában szolgájával a halottas házhoz igyekvő Kistárkányi Mátét és Szelmenczi Jánost s ölje meg őket. A cselvetés azonban balul ütött ki. Igaz ugyan, hogy Mátét balkezén kéthelyütt is súlyosan megsebesítették s szolgáját is elfogták és megvagdalták, a porondon mégis Póka fia Pál maradt holtan. Kinek a kezétől, sohasem derült ki. Az igazságszolgáltatás szempontjából ez nem is volt fontos, mert hiszen mint támadó fél saját hibájából 69vesztette életét, ahogyan ezt utóbb meg is állapították. Szelmenczi Jánossal sem tudtak végezni. Ezért, vagy talán mert neki tulajdonították Zétényi Pál halálát, a két szövetséges, Vékei Péter és Szelmenczi Mihály, utóbbi fiával Pállal és másik nővérének fiával, továbbá Ráthi István fia András és a megölt Zétényi Pál testvére György kivont kardokkal házára rontottak, a kapukat, ajtókat bedöntötték és anyját meg nővérét saját családi szentélyükből a ház lépcsőjéről szitkok között lerugdosták, míg végül is a két nő egy szál ruhában Ruszkára Dobó fia Jakabhoz kényszerült menekülni. A két sértett, Tárkányi Máté és Szelmenczi János közben a közönséges útonállónak tekintett Zétényi Pál holttestét az igazságszolgáltatás számára le akarta foglalni; de mire észbekaptak, már csak hűlt helyét találták. Vékei Péter lopva elvitette. A vizsgálat megindult széles irányban és a király személyes bírósága elé idéző parancs is kiment,* a továbbiakról azonban már semmi sem maradt fenn.
Lelesz: act. a. 1375. nr. 1. (Transumpt. Proth. Extraord. AA.)
1377-ben újból vizsgálat folyik ellene a leleszi prépostság egyik jobbágyán elkövetett hatalmaskodása miatt.* Sokkal súlyosabb volt az a másik eset, melynek színhelye maga a leleszi konvent volt. 1379 nov. 6-án történt, hogy midőn Tárkányi Mátyus fia László ügyes-bajos dolgainak elintézése végett Leleszen járt s számos más becsületes nemes társaságában, akik hasonló járatban voltak ott, a prépost, névszerint Domokos lakásán tartózkodott, Vékei Péter, hihetőleg a korábbi gyűlölségből kifolyólag, összeszólalkozott vele, majd ördögi dühhel (diabolico furore repletus) fegyverrel kezében nekirontott, arcán súlyos sebet ejtett, s ha a jelenlevő nemesek közbe nem lépnek, azonmód meg is öli őt.*
Jászói konv. elenchusa: 1377. fol. 225.
Lelesz: act. a. 1379. nr. 27.
Amiket itt Vékei Békés Péterről elmondtunk, csak árnyoldaláról, mint vad indulatú, nyers, erőszakos személyt mutatják be őt. De tulajdonképpen ő sem volt más, mint korának gyermeke, amelyben perpatvar, meg egy kis hatalmaskodás nélkül épkézláb ember nem igen tudott ellenni, s amely az önbíráskodásnak ezt a brutális formáját az igazságszolgáltatásnak a fejletlen viszonyokból folyó természetszerű nehézkessége és lassúsága miatt a törvények szigorától való félelem nélkül kitermelte.
V. Péter 1396. júniusában már nem él.* Csupán két leánygyermeket hagyott hátra: Erzsébetet és Klárát. Minthogy fivérének fia, Gál szintén ezidőtájt, bizonyosan egész fiatalon, s ha esetleg nős is volt, föltétlenül minden utód nélkül halt el, Mártonos bán ivadékai ekkorára már csak e két leányban éltek.* Ezek árvaságra jutván, minthogy az atyai birtokok negyede, mint leánynegyed a szokásjog szerint őket férjhezmenetelükig tényleges birtoklási joggal illette s a nemzetségi rokonok pénzben való megváltási joga csak házasságra lépésük után állhatott be, a jászói konvent őket a fenti napon Véke és Kerektó, mint a fiágon kihalt Vékei-ág birtokainak negyedrészébe királyi parancsra beiktatja.* De alig néhány hónapra rá küszöbön állt a két leány férjhezmenetele. Ung megyében Helmecen és Ninajon s ezek környékén nagyobb birtokos s több ágon virágzó nemzetség két sarja, két testvér: Helmeczi Péter fiai András és Gábor pályáztak kezükre. Mivel pedig a fiakban kihalt Vékei-ág birtokai jog szerint a nemzetség többi férfitagjait illették, most már fennforgott a veszély, hogy ezek a Vékei-árvákat leánynegyedben bírt földrészük ellenében pénzzel elégítik ki s utóbbiak kényszerítve lesznek szülői otthonukat odahagyni és idegenbe költözni. Erre azonban nem került sor. Rokonaik jószívűsége ettől megóvta őket. A nemzetségnek a Zétényi Makó- és a Kiseszényi Pike-ágon élő férfitagjai ugyanis – «orphanaitate … animo indilati compassivo» – ugyanez év nov. 15-én az árvák leánynegyede, továbbá nagyanyjuk Vékei Jánosné hozománya és jegyajándéka, úgyszintén nagyatyjuk, atyjuk és néhai Gál unokatestvérük összes birtokaiból természetes jogon és az ország szokásjoga álapján kijáró örökségük kiegyenlítéseül nekik adták Véke felét a hozzátartozó Diósberek és halastó felével, azonkívül megengedték nekik és maradékaiknak, hogy a rájuk ruházott birtokrészen lakó 70jobbágyaik a zétényi és kerektói erdőket ugyanúgy, mint azelőtt atyjuk, minden ellenszolgáltatás nélkül használhassák. Csupán a magszakadás esetén beálló örökösödési jogot tartották fenn maguk, illetve maradékaik számára. Ezekre azután, valamint a vékei egyház kegyúri jogának felerészére a Vékei-leányok királyi adományt szereztek.* S midőn a következő 1697. év márc. 6-án azokba ellenmondás nélkül beiktatják őket,* Vékei Erzsébet, akit okleveleink olykor «Sébi»-, «Sebik» (Zsébi)-nek becéznek, már Helmeczi András felesége. Egy évre rá (1398 márc. 3.) nővére, Klára is asszony. Őt meg Helmeczi Gábor, az András testvére, vette el. Így hát kettős sógorság állott elő.*
Lelesz: act. a. 1396. nr. 114.
U. o. – Z. O. X. 138.
«Cum antiqua regni nostri consuetudine requirente nobiles puellae in quarta parte possessionum paternarum, quousque matrimoniali copula traditae fuerint, illibatae debeant permanere» – mondja Zsigmond király az idevonatkozó 1396. évi oklevélben. (Lelesz: act. a. 1396. nr. 14.)
Orsz. Levt.: Post Adv. fasc. 33. nr. 96. (Sennyey-per). – Z. O. IX. 138.
A beiktatási parancs és végrehajtásáról szóló oklevél 1784. évi átírásban maradt fenn. (Lelesz: 1784. act. 8.). – Egykorú átírása az Orsz. Levt.: Post Adv. fasc. 33. nr. 96. szerint a Sennyey-levéltárban.
1407. Z. O. IX. 139–1406. – Orsz. Levt.: Post adv. fasc. 33. nr. 96. – Wertner tévesen Lászlónak írja az egyik férjet. (V. ö. Turul, 1900. évf. 37.); László a fia volt H. Andrásnak és V. Erzsébetnek (Z. O. IX. 139.).
Nemzetségbeli atyafiaik nagylelkűsége azonban nem elégítette ki őket, vagy inkább férjeiket. A Vékei-vagyon másik felére is vágytak. Céljuk elérésében segítségükre jött a Vékei Péter birtokai körül halála után bekövetkezett jogbizonytalanság, melyet főleg egyes befolyásos földéhes uraknak a nemzetség élő fiutódainak elhallgatásával gazdátlannak bemondott s ezért a koronára szállt birtokoknak nyilvánított Véke és Kerektó megszerzésére irányuló sóvárgása idézett elő. Alig ment ugyanis híre Mártonos bán utolsó férfiivadéka halálának, Csernahói Imre zemplénmegyei alispán Vékének a két Vékei-leány részére átengedett felerészét elfoglalta. A sértettek és a Zétényi Makó-ágbeliek együttes fellépésére nádori paranccsal kellett őket a már egyszer királyi jóváhagyással tulajdonba vett birtokba újraiktatás útján visszahelyeztetni a leleszi konvent által (1397 jún. 16.).* Majd nem kisebb úr, mint Perényi Péter macsói bán szerzett Vékei Péter örökére, Vékére és Kerektóra adománylevelet, azon az ál-címen, hogy Vékei Péternek örökösök nélkül történt halála következtében birtokaira nézve beállott a király adományozási joga. De még statutióra sem kerülhetett sor, mert Zétényi Makó fia János könnyűszerrel azonnal elő tudta mutatni régi okleveleit és ezekkel bebizonyítani, hogy a Vékei-ágéval közös ősei Vékét és Kerektót (illetve Zétényt, melyből Kerektót kihasították) még II. András királytól kapták. Erre Zsigmond király 1397 szept. 11-én kelt privilegiálisával Perényi részére szóló adományát visszavonta és érvénytelennek nyilvánította, a szóbanforgó birtokokat pedig a jogos örökösöknek, a vérségileg legközelebbi rokon Makóknak visszaadni rendelte.* Így visszaállt a korábbi állapot, mely szerint a Vékei-leányok is megmaradtak Véke felének és a többi átengedett haszonélvezeteknek a birtokában.
Orsz. Levt.: Post. Adv. f. 33. nr. 96.
Z. O. V. 41.
A Vékei-ág birtokügye azonban ezzel korántsem jutott nyugvóponthoz. Néhány héttel utóbb ugyanis néhai Vékei Péter leányainak, Erzsébetnek és Klárának – kétségkívül a férjeikül fogadott Helmeczi-fivérek támogatásával – sikerült elérniök, hogy Zsigmond király őket fiúsította s ez alapon atyjuk, valamint ugyancsak elhúnyt Gál unokafivérük,* vagyis a Vékei-ág valamennyi birtokának, tehát az egész Vékének és Kerektónak, úgyszintén a szentesi vészeinek fiúszámba menő örököseivé tette.* 1397 okt. 21-én kelt Temesvárott a fiúsító királyi pátenslevél s röviddel utóbb a leleszi konvent már be is vezeti őket az említett birtokokba. A beiktatásnak még a legközelebbről érdekelt nemzetségbeliek sem mondtak ellen.* Utóbbiak, a Zétényi Makók csak hónapokkal azután eszméltek rá, hogy a fiusítással a Vékei-örökségtől teljesen elesnek. 1398 márc. 3-án hangzott el részükről az első protestáció,* – első láncszeme a XV. sz. derekán túl is elnyúló, a perek végnélküli szövevényét felidéző viszálynak, melyet mint nemzedékről nemzedékre átszállt örökséget még az unokák is megsínylettek.
A fiúsítás általában szólhatott a nagybátya, nagyapa birtokaira is. (Holub József: A fiúsításról. Klebelsberg Emlékkönyv, 314.)
… in veros heredes et legittimos successores uti filios masculos … creasse et prefecisse … (Z. O. IX. 138–139.)
Orsz. Levt.: Post Adv. f. 33. nr. 96. – Z. O. IX. 139.
Orsz. Levt.: u. o.
Ami a fiúsítás jogszerűségét illeti, érvényessége kétségtelen. Nagy Lajos óta fiúsítások csak a negyedik rokonsági foknál kezdődhettek. Ezen 71belül, vagyis még a harmadik fokon élő nemzetségbeli rokonok hátrányára nem fiúsíthatott a király.* Zsigmond alatt azonban 1397-ben, tehát ugyanabban az időtájban, amikor a Vékei-leányok fiúsítása történt, az országgyűlés a fiúsítás határát egy fokkal kitolta, azaz csak az ötödik fokon és ezen túl engedélyezte.* Ez az országgyűlés 1397 szept. 29-én kezdődött Temesvárott és közel egy hónapig tartott. Okt. 23-án még folyt.* A Vékei-leányok fiúsításáról szóló oklevél pedig – mint tudjuk – két nappal előbb, okt. 21-én kelt az országgyűlés színhelyén. E szerint rájuk nézve még a Nagy Lajos korabeli és azóta fennállott gyakorlat volt érvényben, annálisinkább, mert hiszen az országgyűlési decretumok kiadásáig és ezzel érvénybeléptetésükig is eltelt bizonyos idő. Márpedig a Vékei-leányokat és a legközelebbi vérrokon Zétényi Makó-családbelieket a fiúsítás idején pontosan negyedízigleni távolság választotta el egymástól: előbbiek Mártonos bán, utóbbiak a bán testvére, Szentesi (II.) Póka szépunokái voltak. Ez a rokonsági fok a fiúsítás időpontjában még fennálló törvényes határt nem sértette. A fiúsítás érvényességén természetesen már nem változtatott az a körülmény sem, hogy annak privilegiális alakban való megerősítése – hihetőleg a király közbejött siklósi fogsága és a beállott zavarok, de lehet, hogy a rokonok okvetetlenkedése miatt is – csak évek múltán, 1406 április 18-án következett be; ámbár ekkorára a Makók részéről az ötödik fokig való eltávolodás is beállott.* Zsigmond király az imént említett évben és napon a fiúsítást jogerőre emelő kiváltságlevelet Helmeczi Péter fia Gábor, a Vékei Klára férjének és Vékei Erzsébet, Helmeczi András (Gábor testvére) feleségének a kérésére adta ki kettős függő pecsét alatt, szokott módon belefoglalván az 1397. évi ideiglenes jellegű praefectiós patensadománylevelet és a leleszi konventnek az ellentnondásmentes beiktatás (pura statutio)-ról szóló jelentését is.*
Holub i. c. 316. és u. a.: Középkori fiúsítások. Turul, 1927. évf. 84.
U. o. – Magy. Tört. Tár, III. k. 230.
Knauz Nándor: Az 1397. országgyűlés. (M. Tört. Tár, III. k. 198–201. és 201. 1. jegyzet.)
Turul, 1900. évf. 39. a gen. táblán.
Orsz. Levt.: Post. adv. f. 33. nr. 96. – Z. O. IX. 138–139.
A fiúsítás megerősítése által Póka nemzetségének Vékei Mártonos bántól kiinduló ága fiutódok hiánya ellenére a Vékei-leányoknak a két Helmeczi-testvértől származó utódaiban folytatódott s ezek nemcsak birtokainak lettek törvényes örökösei, hanem nevének is fenntartói. A ma élő Vékeyek ebből a fiúsítással egybekötött Helmeczi-Vékei házasságból származnak.
