A) Jákó comes utódai.
A) Jákó comes utódai.
A Jákó-fiak a megosztozás után valamennyi vérségi atyafiaikat megelőzik az okleveles emlékeinkben való szereplésben. 1300 körül még csak Jákó fia István mesternek van valami (meg nem nevezett) ügyes-bajos dolga a Hosszúmezőn lakó Kocs vagy Kolcs (oklevelünkben Cuch), az ilynevű nemzetség névadó ősatyjának a fiaival, Markalffal és Jákóval, valamint Vásárhelyi Petne (Pethena) fia Péterrel.* Nemsokára azonban már testvéreivel együtt jelenik meg és marad a színtéren egy ádáz háborúság főhőseként.
Kende-lt. XIII. sz. Keltezetlen oklevél. O(modeus) nádor, kinek a leleszi konvent itt jelentést tesz, 1299–1300-ban és korábban is viselte e méltóságot.
Valami régi olthatatlan gyűlölség állhatott fenn köztük és a keleti szomszédságukban Valkáján élő nemesek között, akiket forrásaink Valkájaiaknak, majd Surányiaknak neveznek. Kimondott okát nem ismerjük, de a birtokfoglalásokból alaposan következtetjük, hogy a Valkáját a Helmecziek Kisvalkája nevezetű birtokától elválasztó határok bizonytalansága játszott mint főok közre, melyek miatt még a XIV. század második felében; sőt a XV. század elején is folynak huzavonák az akkori valkájai birtokosokkal, a Császlócziakkal.* Ebben a kölcsönös dühös ellenségeskedésben, mely alatt útonállás, házakratörés, birtokpusztítás és foglalás, rablás, emberölés váltogatják egymást, vagy járnak karöltve, mindig a Valkájaiak húzták a rövidebbet. A Jákófiak ellenben még a várható törvényes következményeket is mindig szerencsésen megúszták. Pedig közben-közben amazok közül három testvért is megöltek. Egyiket «tertio anno post exitum tartarorum», három évvel a tatárok 1307 előtti utolsó betörése, illetőleg kitakarodása után,* midőn Helmeczi Jákó négy fia éjnek idején valkájai házukra tört és tőlük birtokot foglalt.* És jóllehet utóbbiban még 1307-ben is bentülnek, ugyanezen év egyik éjszakáján előbbi kirándulásukat – ezúttal már többedmagukkal – megismétlik. A Valkájai-testvérek udvarházát teljesen kifosztják s még anyjukon sem hagynak meg egy szál ruhát sem.* A bajból, melybe ezáltal keveredtek, olcsón menekedtek: mindössze 13 márka vérdíj ellenében, melyben a megölt testvéreivel kiegyeztek.* A bíróság előtt mindent tagadtak. Ártatlanságuk bizonyítására azonban századmagukkal kellett volna esküt tenniök a Valkájaiakkal szemben, akik a bírói felhívásnak megfelelően – úgylátszik – fel tudták sorakoztatni tanúikat. Így hát idejében észbekaptak; mert aligha találtak volna ily nagyszámú eskütársat, akik kötélnek álltak volna.
Nemz. Múz. lt.: Perényi-cs. lt. 1381., 1416., 1421. – Lelesz: E korbeli elenchusok. (Orsz. Lt.)
A tatárok utolsó nagyobb betörése 1285-ben volt, amikor egészen Pestig, Esztergomig nyomultak. Ez az eset tehát 1288-ban történt volna. A nagy időtávolság miatt azonban (a panasz 1307-ből való!) itt valamely későbbi, e vidékig eljutott kisebb tatár betörésről lehet szó.
Kende-lt. 1307.
U. o.
U. o.
1314-re Jákó fia András, állítólag István bátyja biztatására, a Valkájaiak másik testvérét, Dezsőt is eltette láb alól. István pedig Tamás munkácsi várnagy, Károly Róbert király bírája által birtokaikat pusztíttatta. Ung megye és a leleszi konvent nyomozata viszont Valkájai Miklósra bizonyította rá, hogy imént említett Helmeczi Istvánt nyílt úton meg akarta ölni és egész Kereknye faluig kergette. Csak a falubelieken múlt, hogy megmenekedett a biztos haláltól, mellyel őt fülük hallatára még azután is nagy szóval fenyegette.* László, Kopasz nádor albírája, miután ezek az újabb hatalmaskodási esetek az ő ítélőszéke elé kerültek, a Valkájai Miklósról kiderült útonállás elintézéséig a Helmecziek ellen indított bűnpert 1314. május 24.-én hozott határozatával szüneteltette. Röviddel ezután, júl. 1-én, Helmeczi Batiz kétségtelenül ezzel az üggyel összefüggésben tesz huszonötöd magával eskűt a leleszi konvent előtt Valkájai Miklós ellen. Az erről kiállított oklevelet azután bevádolt testvére, István, be is mutatja a perben ugyanazon nádori albíró előtt.* Ekkor azonban már Miklós napjai is meg voltak számlálva. A Valkájai-család kiirtására törő Jákófiak rövidesen vele is végeztek. Ez nem sokkal az előbbi perbeli eljárás után történhetett, mert az egyetlen még életben hagyott Valkájai-testvér, Mihály, magáramaradottságában már saját életét sem érezvén a Helmecziektől biztonságban, még 15ugyanezen év szept. 1-én Valkáját, annak ellenére, hogy ez sokkal többet ért, elcseréli sógora, Toronay (de Turuna)* János fia Sándor és ennek fia Imre beregmegyei Barkaszó (Burkuzlou) nevű birtokának feléért. Sógora aztán nővérének, Mihály már ekkor nem élő feleségének hozománya gyanánt még némi összeggel kárpótolta az értékkülönbözetért.*
U. o. 1314.
U. o.
A családot említi Karácsonyi J.: Magyar nemzetségek. II. k. 302.
Nemz. Múz. lt.: Perényi-cs. lt. 1314.
A vérengző Helmeczi Jákó-fiak ellen az eljárás, most már Valkájai Miklós megölése miatt is, tovább folyt. Ők azonban a rájuk váró súlyos ítélet elkerülése végett tanácsosabbnak tartották a kibékülés útját keresni. Közben – az egyességlevél szavaiból ítélve (propter amorem proximitatis) – talán házasság révén rokonságba is kerültek Valkájai Mihállyal, ami szintén siettette a kibékülést. Ez 1317-ben meg is történt. Az ekkor már Surányinak nevezett Mihály, miután Hubkahelmeczi István, Batiz és András (Gergely úgylátszik ekkor már nem él) 20 márkával kifizették két testvére, Miklós és Dezső megöléseért, minden pert, melyet ellenük e miatt indított, visszavont és utódai nevében is lemondott minden további bírói vagy más úton követelhető elégtételről.* Ez akkor így volt. Ma erkölcstelen dolognak tartanók. És a szembenálló felek ilyenkor mindig ki is békültek, a sértett megkapván a vérdíjat.
Kende-lt. 1317.
A Helmeczi-család, közelebbről e család egyik ágának XIV. századeleji története az előadottak szerint visszatetsző jellemvonásokat vet felszínre. Tudnunk kell azonban, hogy ez az idő az utolsó Árpádházi király halála után bekövetkezett királykeresés, trónváltozások és Károly Róbert trónrajutása után is dúló belső harcok zavaros korszaka, mint ilyen aláásója az élet- és vagyonbiztonságnak s kínálkozó alkalom a hatalmaskodási hajlamok effektuálására. Ezentúl azonban a család csendesebb életet folytatott. A családtagok között különben eddig is, még – mint láttuk – a rosszban is, teljes egyetértés uralkodott. Erre vall az az atyafiságos csere is, melyet a Jákófiak 1313-ban apjuk testvérének, Dersnek a fiaival végrehajtottak. És ez a harmónia, eltekintve a birtokjogok körül felmerült kisebb surlódásoktól, legalább a XIV. század folyamán, kiterjedt az egész nemzetségre. Az utódokat pedig ezenfelül már a szomszédokkal és más idegenekkel szemben is békülékeny szellem vezérelte.
Jákó comes fiai közül csak Gergelynél törik meg a családfa. 1313–1317. között halhatott el magtalanul.* Helmeci és ninaji részei, melyeket 1313-ban többi testvéreitől eltérőleg nem cserélt el unokatestvéreivel, magától értetődőleg csakis az ő három édestestvérére szállhattak. Jákó ágán belül e három fiának leszármazottait egyenként fogjuk levezetni, de mivel történetük ama részének súlypontja, mely a másik főágéval közös, utóbbira esik, e helyütt kizárólag az ő vonalukat érdeklő eseményekről emlékezünk meg.
V . ö. Kende-lt. 1313. és 1317. évi oklevelét.
1. Jákó fia István mesternek, kiről mint élőről az 1317-ik esztendőn túl nincs említés, három fia volt: Domokos, Albős (Albeus) és Péter. Domokosról először 1357-ben, utoljára 1367-ben veszünk tudomást.* 1378-ban már nem él.* 1367-ben valami sérelem eshetett rajta és akkor még szintén élő testvérén, Péteren, apja két fivérének, Batiznak és (I.) Andrásnak az utódai részéről, mert tiltja ezeket a helmeci, (kis-) valkájai és a Ders maradékainak kihalása következtében a Jákó-ágbeliekre, mint legközelebbi vérekre szállt ketergényi birtok őket igazságosan megillető egyharmadának a csorbításától, illetőleg maguk részére megkísérelt elfoglalásától. Különösen egy patak és kápolna között fekvő valkájai harmadrész körül forgott fenn nagyobb nézeteltérés.
Kende-lt. 1357. és 1367.
U. o. 1378.
Domokos két fia közül János 1379-ben bukkan fel először és 1383-ban már nincs az élők között. Nem maradtak gyermekei.* Domokos másik fia, István, még 1398-ban is él. Felesége, Hosszúmezei Ilona, fivérének és atyjának, Sándornak a társaságában ekkor pert folytat unokatestvére, Hosszúmezei János fia Péter ellen másik, Mihály nevű fivérének a megöletése miatt.* 1405-ben nejét már özvegyen találjuk. Ekkorára egyetlen fia, Miklós is – szüleinek életkora után ítélve – elég fiatalon elhal. Vele Domokos fiúmaradékainak vége szakad. Ennek legbeszédesebb bizonyítéka, hogy Domokos fia István birtokrészei a Jákófia István vonalán 16élő egyetlen fiutódra, Domokos fivérének, Albősnek fiára: Konrádra szállnak.* Domokos sarjadékaiból ekkor már csak leányok t. i. (a leszármazási táblán VIII.-nak feltüntetett) Miklós ismeretlen nevű nővérei élnek. Konrád a fenti (1405.) évben özvegy édesanyjuknak hitbéri és hozományi járandóságának kiegyenlítéseül átengedi apjuknak az ő kezére átment helmeci és szlatinai birtokrészeit. Az özvegynek viszont ennek ellenében át kellett adnia néhai férje ketergényi részét, melyhez nyilván csak imént említett járandóságai címén juthatott.*
U. o. 1379. és 1383.
Lelesz: act. a. 1398. nr. 2.
Kende-lt. 1405.
U. o.
Miután Jákófia István mester másik fiának, Péternek, egyetlen gyermeke egy Kolos nevű leány volt, aki Monyorósi Tompa Simonhoz ment nőül, halála után az ő birtokai is Konrádra és Domokosnak akkor még élő (IV.) István és (IV.) János fiaira szálltak. 1379-ben Tompáné asszony már követeli is tőlük apja helmeci és ketergényi birtokaiból a leánynegyedet; ámbár ők erősítgették és írásos bizonyítékokat is beígértek, hogy már egyszer e tekintetben őt kielégítették.*
U. o. 1379.
Egyedül Albős fia Konyád Viszi tovább Jákó comes fia István mester szakadatlan, ivadékaiban, a Helmeczi, majd Korláthelmeczi Korláthokban ma is Virágzó ágát. A Helmecziek nemzetségéből kihajtott eme családnak tehát ő a névadó őse, neve a magyaros hangzású Korláth (Kolláth) alakban szállván állandó családnév gyanánt utódaira.
Magáról Albősről keveset tudunk. Csak 1357-ben vesz részt nemzetségbeli rokonaival együtt egy őket közösen érdeklő ügyben, melyről azonban másutt lesz szó. A fent leírt 1367-ik évi tiltakozásnál már nem látjuk két testvére társaságában s így feltehetjük, hogy ekkor már nem él. A családi dolgok intézése e részről ezentúl – 1379-ben először – nagykorúvá lett Konrád fiára hárul. Utóbbi hosszabb életkort ért. 1418-ban még tevékenykedik. Ezért sokat is szerepel családi Vonatkozásokban. Okleveleink «Korlath de Helmecz» néven először 1422-ben említik nevét, mégpedig (V.) István és (IV.) György (némelykor helytelenül: Gergely) nevű fiainak szokásos identizálásaképpen.* 1430-ban azonban, mégpedig ezuttal először, már nem apai, hanem családnévként alkalmazzák a Helmeczi Korláth-nevet.* Ezentúl a többi Helmecziektől Való megkülömböztetésül a további leszármazók is állandóan ezt használják. Ennek az ágnak rövid összefoglalásban az újkori történetével is foglalkozni fogunk.
U. o. 1422. – Lelesz: Act. anni 1455. nr. 19.
Kende-lt. 1430.
2. Helmeczi Jákó fia Batiz (Johannes Baptista, Ker. János) felesége Ecsed egykori urának, Vak Dorognak Marázi Vörös Gyulától származott Csala nevű unokája volt.* Mikor Vak Dorog fiai hűtlenségűk miatt elvesztették Ecsedet, ezt a Báthoryak kapták. Fele azonban továbbra is a leányutódok kezén maradt. De 1322-ben Batiz felesége és ennek nőrokona ezt is eladta Báthory Bereck fiainak.*
Nobilis domina Chala, consors Batiz filii Jakow de Wngh, filia videlicet Jule Rufi. (Anjoukori Okmt. II. k. 20. l. – Orsz. lt. Dl. 2109.) A Helmeczieket máskor is említik egyszerűen, «de Ungh»-nak. (Kende-lt. 1298. – Fejér VIII. 4. 269.)
Turul. 1900. évf. 9. l. – Karácsonyi: Magyar Nemzetségek II. k. 28–29. l. – Nagy Iván szerint Báthory Berecknek (!) egy Klára nevű leánya ment Ungi Jákó fia Batizhoz nőül és Ecsed fenti eladása is 1336-ban történt. De az oklevél dátuma és szövegének értelmezése is téves; a Klára (Clara) név pedig a «Chala» helytelen olvasásából ered. (V. ö. Magyarország családai I. 219. l.)
Házasságuk gyümölcse két fiú: László és (III.) István és két leány: Esalt (Isalch), Kazsuiné, meg Gebe, Baranyai Istvánné.
Gyermekei közül László 1339–1367 között többször is feltűnik. Először mint prókátor,* majd 1349-ben, midőn a Baksa-nembeli Csapy Tamás idézi előttünk ismeretlen okból.* 1357-ben Bátfai László részén eskütárs a sislóci nemesek ellen.* Utódairól nincs emlékezés. A Helmeczi-nemzetség összes férficsaládtagjait felsoroló későbbi oklevélben sem.* 1367-ben, amikor (II.) István mester fiai apjuk másik két testvérének az utódai ellen a már említett birtokharmadrész miatt fellépnek, a megtámadottak között László még együtt szerepel (III.) István testvérével; 1377-től kezdve azonban már csak utóbbi intézi egyedül a Batiz örökségét 18érintő ügyeket.* 1381-ben László özvegye, Ilona, elengedi neki elhúnyt férje javaiból kijáró hitbérét és hozományát.* Eggyel több bizonyíték arra, hogy Lászlónak tényleg magvaszakadt és öröklött birtokrészei egyetlen István fivérére szálltak.
Pánky Péter képviseletében a Báthory János részéről indított perben. (Zichy-Okmt. I. 558.)
Kende-lt.
Anjoukori Okmt. VI. 528.
Lelesz: Introduct. et stat. 1417. H. 35. sz.
Lelesz: Act. nr. 7. anni 1377. – Kende-lt. 1378. és köv. évek.
U. o.: Act. nr. 34. a. 1381.
17N.; N.; Durs (Ders) 1271 †?; Orosz Demeter comes 1298; Endre 1298 †; I. István 1298 †; Jákó (1271?) comes 1298 †; Ders 1298 †; Máriás 1298–1313 Ketergényi-család; II. Simon 1298–1313; I. János 1298; IV. Miklós 1344–1357 †; I. Miklós; Denk; Salamon 1298; I. Simon 1298–1350; II. István mester 1298–1317; Batiz 1298–1322 – Marázi Vörös Csala; I. András 1298–1317; I. Gergely 1298–1313; a Ninay-, utóbb Minay-család ősei; I. György 1379; II. Miklós 1360; I. Lőrinc 1350–1357; I. Péter 1350–1379; I. László 1339–67 – Ilona 1387-ben özvegy; III. István 1367–94; II. Mihály 1384–94; Esalt 1396 † – Kazsui N.; Gebe 1396 † – Baranyai István; III. Miklós 1357–67; Ilona 1379–80 – Tompa Beke; Jakab 1367–83; Tamás 1380; I. Benedek 1379–86; III. Simon 1374–1419; VI. Miklós 1379–1421; II. András deák1394–1411 – Vékei Erzsébet; Gábor 1394–1411 – Vékei Klára fiúsított leányok; 1397 II. János 1344–60; I. Mihály 1347–60; II. László 1357–60; Kozma 1357–75; III. János 1357 1362 ben megölték; V. Miklós 1357; Albert 1421; III. Mihály 1421; I. Domokos 1357–67; Albős 1357; II. Péter 1357; IV. András deák 1394–1426; IX. Miklós 1394–1422; II. Lőrinc «Keresztfiú» 1394–1422; VII. Miklós «Keresztfiú» 1394; II. György 1379; IV. Mihály 1417–22; Albert 1412–18; Szaniszló 1412–36; III. Péter 1412–21; V. János 1412–21; a Vékei Vékey-család ősei; IV.János 1379; IV. István 1398 – Hosszumezei Ilona; Konrád (Korlát) 1379–1418 a Korláthelméczi Korláth-család őse; Kolos 1379 – Monyorósi Tompa Simon; V. György 1415–23; VI. János. 1415–26; V. András 1447–55; II. Gérgely 1447–55 IV. László 1407–21; Gál 1407–47; Adorján 1407–50 – Orsolya; VIII. Miklós 1405 † III. László 1394; III. András 1394; Balázs 1394–1424; Kelemen 1394–1424; III. György 1394; Tamás 1450–1509 – Kisfaludi Ilona; László 1450–55; Osvát 1450–62 – Bacskai Zsófia; V. István 1422–33; IV. György 1422–30; Lukács 1413–30; III. Lőrinc 1413–30; Ferenc 1413–30; II. Domokos 1413–30; II. Benedek 1413–30; Mátyás 1413–30; Balázs 1413–30; Lukács 1455; Simon 1455; Miklós 1455;
)
Vérségi atyafiai társaságában ez az István is többször szerepel. 1370-ben azonban jobbágyai rakoncátlansága miatt, akik Baranyai István szolgáját és bíráját megnyilazták, egyedül kénytelem 8 márka büntetést lefizetni.* 1376-ban is a maga személyében pereskedik a Homokiakkal, a ketergényi birtok szomszédosaival.* Ezekkel különben – látni fogjuk – hamarosan a többi Jákó-leszármazottak is összeakasztják a rudat.* Tekintve, hogy legközelebbi rokonaival együtt még 1394-ben is pert folytat a Császlócziak ellen, magas kort ért el.* Egy fia maradt: Mihály. Mindössze kétszer találkozunk vele. Először 1384-ben ügyvédi minőségben* és 1394-ben, a két főág között a nemzetségnek úgyszólván valamennyi akkor élő tagja részvételével folyó birtokperben.* Nem lévén utódai, vele kihalt a Jákófia Batiz ága.
Kende-lt. 1370.
U. o. 1376.
U. o. 1378. – Lelesz: 1377. act. nr. 7.
Lelesz: 1394. act. nr. 3.
Zichy-Okt. IV. 644.
Kende-lt. 1394.
Batiz két leánya 1396 körül halt el, mert unokái, Kazsui Jakab deák és testvére László, továbbá Baranyai András ez évben veszik kézhez Helmeczi Domokosfia Istvántól, Albősfia Konrádtól és Jákófia András utódaitól: Jakabfia (IV.) Andrástól és (IX.) Miklóstól nagyanyjuk leánynegyedének és hozományának, valamint anyjuk, egyrészről Helmeczi Esalt, másrészről Helmeczi Gebe leánynegyedének ellenértékét.*
Lelesz: 1396. act. nr. 17.
3. Jákó comes András fiát 1317-től kezdve éppoly némaság veszi körül, akár ennek (II.) István testvérét. Csupán egy fiút Miklóst, meg egy leányt, a Monyorósi Tompa Beke nejévé lett Ilonát, hagyott maga után. Előbbi szintén csak többi nemzetségi rokonaival együtt jelentkezik. Első ízben 1357-ben; utoljára rá tíz évre.* Utóbbi évben fia, Jakab, nagykorú s 1378-ban már apja nélkül áll szemben Jákó többi utódai társaságában a Ketergény és Homok között felállított határjelek miatt perlekedő Homokiakkal.* Nagynénjének, Ilonának és Tompa Bekének a fia, Bálint 1379- ben tőle Helmecből és Ketergényből anyja leánynegyedét követeli.* A következő évben anyja nevében elengedi.* A leányági utódok kielégítése körül valami mégsem lehetett rendjén, mert 1397-ben úgy a Batiz, mint az András leányaitól származott utódok: a Kazsuiak, Baranyaiak és imént említett Monyorósi Tompa Bálint, lefoglalják a Jákó-ágon élő Helmecziek szlatinai termését.*
Kende-lt. 1357., 1367.
U. o. 1378.
U. o. 1379. – Itt Jakab áll András fiaként és Miklós a Jakab fiaként, nyilván az oklevélíró tévedéséből felcserélve.
Lelesz: 1380. act. nr. 80.
Kende-lt. 1397.
Helmeczi (III.) Miklós fia Jakab különben kevés ideig élt: 1383-ban halt meg.* Fiai: (IV.) András. deák és (IX.) Miklós* az ő halálakor még gyermekkorban lehettek, mert a család ügyeiben először 1394-ben vesznek részt. Ettől fogva aztán minél gyakrabban.* András deák prókátorkodik is.* Andrásnak György, Miklósnak János nevű fia volt.*
U. o. 1383.
A leleszi elenchus 1394-ben Lászlót említi egyik fiaként (I. k. H. 11.); de mivel róla többé sohasem esik szó és különben is ugyanezen évben más ügyben Jakabnak csak András és Miklos fiát hozzák fel, itt tollhibának kell fennforognia.
Kende-lt. 1394., 1397., 1419., 1421., 1430. – Lelesz: 1396. act. nr. 17.; 1414. act. nr. 100; 1415. act. nr. 15; 1417. act. nr. 27.; introd. et stat. 1417. H. 35. – Perényi-lt. 1421.
Perényi-lt. 1421.
Lelesz: 1415. act. nr. 15.; 1423. nr. 31. – Kende-lt. 1419., 1421.
