A HELMECZIEK NEMZETSÉGE A KÖZÉPKORBAN ÉS ANNAK KORLÁTH-ÁGA. (Első közlemény).
5A HELMECZIEK NEMZETSÉGE A KÖZÉPKORBAN ÉS ANNAK KORLÁTH-ÁGA.
(Első közlemény).
(Első közlemény).
A középkori nemzetségi kutatások a multban túlnyomóan ama nemzetségekre terjedtek ki, amelyeknek közös nemzetségi nevük volt. Karácsonyi János és Wertner Mór művei kevés kivétellel szinte kimerítik ezek sorát. Tudnunk kell azonban, hogy amikor tudományos értelemben vett középkori nemzetségekről beszélünk, alattuk általában a XI–XIV. században egyszerre több ágon virágzó, de közös őstől fiágon leszármazó családok összessége, természetes úton létrejött közössége értendő, tekintet nélkül arra, használt-e az illető nemzetség közös nevet, vagy sem. Az egy vagy két közös ős nevét, tehát legtöbbször személynevet feltüntető nemzetségi nevek csak megkülönböztető jelül, a közös őstől származó vérrokon családok összefoglaló, gyüjtőnevéül szolgáltak, a vérségi együvétartozásnak csupán mintegy nyilvántartására, de minden jogi fontosság nélkül, lett légyen az a közös ős még a honfoglalók közül, vagy későbbi időből való. A «de genere» kitétellel kísért közös névhasználat kapcsán tehát nem gondolunk az ily kitétellel nem élő nemzetségektől jogi, társadalmi, sőt még régiség tekintetében való kiváltságos megkülönböztetésre sem.* Utóbbiak közül nem egy már javában virágzott, amikor több más, közös nevet viselő nemzetség névadója még meg sem született. Például a Baksa-nemzetség is csupán a XIII. sz. második felében veszi fel egy akkor élt ilynevű ősétől állandó nevét, holott ugyanakkor – mondjuk – csak az itt tárgyalandó Helmecziek kapcsán majd szóbajövő középkori Vékeieknek és a velük vérségi kapcsolatban levő családoknak is az eredete jó egy évszázaddal előbb élt közös ősig nyúlik vissza,* de ennek nevét nemzetségi névként sohasem használták.
Erre már Komáromy András (Turul, 1892. évf. 14. és köv. 11.) és Karácsonyi (Magyar Nemzetségek, I. k., Bevezetés) rámutatott.
Zichy-cs. Okt. IX. k. 129–143. l.
A nemzetségek nagy részénél ugyanis nem forgott fenn annak szüksége, hogy tagjaik összetartozásukat a közös ős nevének feltüntetésével ébrentartsák. Főleg azért, mert birtokaik többnyire egy tömbben feküdtek, vagy legalábbis nem estek messze egymástól, s így, noha az ilyen nemzetség több vonalon és néven élt; a különböző ágak, tekintettel az összefüggő birtoklásra, nem távolodtak el annyira egymástól, hogy hosszú idők multán, további ágazatokra történt megoszlásuk és felszaporódásuk után is mindig tiszta tudatában ne lettek volna – közös névhasználat nélkül is – közös származásuknak. Ennek igazolására okleveleik, ugyancsak az imént említett oknál fogva, mindig kéznél voltak. Egyébként mindaz, ami, mint a középkori nemzetség fogalmának meghatározója, a nemzetség valamennyi ágát összetartotta, egyaránt fennáll a nemzetségi névvel élő és az ezt nem használó nemzetségeknél, ú. m. a vérségi köteléken kívül, a nemzetségbelieknek az előzetes megkínálással biztosított elsőbbségi joga a nemzetségi földbirtok megvételére és az a megszorítás, hogy az ősi vagyonból csak a nemzetség tagjainak hozzájárulásával lehet elidegeníteni; az ágról-ágra való örökösödés rendje és a nemzetségi közös templom, vagy monostor. Az említett Vékeieknek például már a XIII. sz. elején van földbirtokukon, a bodrogközi Szentesen Mindenszentek tiszteletére épült közös templomuk. Hasonlót fogunk látni a Helmeczieknél is.
Ha tehát középkori nemzetségi kutatásaink terén teljességre akarunk törekedni, ezt – véleményünk szerint – csak úgy érhetjük el, ha azokat a nemzetségi névvel bíró nemzetségek mellett az ily közös néven nem emlegetett ősi nemzetségekre is kiterjesztjük. A magyar családtörténet e részének 6meglehetösen kopár területén kívánunk mi is egy darabkát beültetni, midőn az Ung vármegyében élt Helmecziek nemzetségét bemutatjuk.
E nemzetség nevében törzsbirtokának, az ungmegyei Helmecnek a nevét találjuk. Későbbi elágazásai lakóhelyük és osztálybirtokuk szerint olykor a nemzetség más birtokainak is felvették nevét. Jóllehet tagjai már az Árpádkor vége felé nagyobb számban és mint elég tekintélyes ungmegyei középbirtokosok jelennek meg és csakhamar több ágon virágzó nemzetséggé lombosodnak s így élnek századokon át, – genealogiai műveink alig ismerik őket. Eredetükről, leszármazásukról, az egyes ágak vérségi viszonyáról meg éppenséggel semmit sem tudnak. Érthető, mert Ung vármegye nemcsak a genealogia, hanem általában a történetirodalom részéről is erősen elhanyagolt terület. Monografiája, középkori történetének egy kisebb összefoglaló ismertetésén kívül,* nincs. Genealogiai újdonság volna tehát az is, ha a család történetét valamennyi ágra kiterjedőleg, a legújabb időkig felhoznók és végigkísérnők. Ily tartalmú feldolgozás azonban nagy terjedelmet igényelne. Ezért ezúttal a nemzetség történetének csak középkori s ennek is főleg a nemzetség kialakulását magában foglaló szakaszát vizsgáljuk, kiegészítve egyik máig élő ágának, a Korláthelmeczi Korláth-családnak röviden összefoglalt történetével. Ez elégséges lesz ahhoz, hogy a nemzetség kialakulása kapcsán megismerjük ama hajtásait is, melyek a vérségi közösségen belülönálló nevet felvett családokat képviselnek.
Mauks Ernő: Ung megye multjáról. Szeged, 1905.
Helmec, a család törzsbirtoka, Ung vármegye déli felében, a valószínűleg bolgár vagy bolgárszláv alapítású Ungvártól nem nagy távolságban délkeletre, az ung-beregi határ egyik szakaszán végigfolyó és a Latorcába ömlő Sztára alsó folyása fölött, odább északra terült el, magától a névadó helységtől észak-, kelet- és délfelé kiterjedt határok között. Ez a föld a hajdani gyepük környékén feküdt,* de már olyan vidéken, ahol az északészakkelet felől lehúzódó, régen uratlan, lakatlan hegységek és erdőrengetegek szakadatlan, zord láncolata fölenged, s részben már lankásodásba majd síkba megy át, megnyitván e helyütt a Nagyalföld északkeleti öblének kapuit. Ez a táj tehát településre, benépesülésre már alkalmasabbá válik. Igaz ugyan, hogy – forrásaink tanúsága szerint – az Árpád-korban ezt a földrészt is jobbára erdőségek borították, melyek között nagy kiterjedésben voltak olyanok is, melyeken áthatolhatatlanságuk miatt a Helmecziek még századok mulva sem voltak képesek megosztozni, mindamellett itt – kivált a déli részen – már művelhető területek, tisztások sűrűbben váltogatták egymást s ezek az erdők irtogatásával egyre bővültek és szaporodtak.* A Helmecziek birtokterülete ily módon elég korán behódolt a civilizációnak. Előnyére szolgált, hogy az Ungvárról Szerednyén át Munkácsra vivő főútvonal, a «nagy út», melyről már középkori okleveleink emlékeznek,* azt a szintén e birtoktestbe tartozó Dengláz és Alsószlatina alatt, Helmec helység és az ugyancsak a Helmecziek birtokában levő Oroszkomoróc fölött keresztben átszelte. Ezáltal a Helmeczi-család e birtokterülete az ez irányban folytatott közlekedésnek mintegy középpontjába esett.
Karácsonyi János szerint (Hazánk Szt. István-korabeli határai. Századok, 1901. évf. 1053. l.) az első országhatárok innen nyugatra, az Ungvár közelében fekvő Őrtől le Csapig húzódtak.
Erről egykorú oklevelek tanúskodnak. (Orsz. Levt.: Magyar Nemzeti Múzeumi Levéltár, Kende-cs. levt. 1298-tól a XVI. sz. elejéig.)
Kende-lt. 1334.
E vidék földrajzi fekvése: az északkelet felől lenyúló hegyvégződéseknek a déli és délnyugati síkokban való folytatódása s ezáltal a Nagyalföldbe való bekapcsolódása, a völgyek iránya, vizek folyása, a saját megyebelieken kívül részben beregi, szabolcsi, főleg azonban zempléni s itt is elsősorban, a Latorca folyását követve, bodrogközi kapcsolatokra, társadalmi érintkezésekre utalt. Annak ellenére, hogy az akkor még e sík területeket is elborító, de különösen a latorcamenti nagy erdőségek és mocsarak ennek nagyobbmérvű kifejlését némileg bénították, úgy itt, mint Ung megye többi hozzáférhető részében t. i. délnyugati sík területén, a XIII. sz. végén, de különösen a XIV. sz.-tól fogva virágzó nemesi élet kimutathatólag a szomszédos zemplénmegyei családokhoz fűződő társadalmi kapcsolatokkal is élénkül. Erre mutatnak a kölcsönös beházasodások, birtokérdekeltségek, baráti és ellenséges találkozások.* Két Helmeczi-testvérnek 7a XIV. sz. végén a bodrogközi Vékei-leányokkal kötött házassága is erre a társadalmi közösségre vezethető vissza.* A Helmeczi-birtokok közelében folyó Latorca a Vékeiek nemzetségének a birtokait (Szentes, Véke, Kerektó, Zétény és Kiseszény, a Bodrogköz északnyugati szögletében)* is mosta.
L. főleg Sztáray-oklevéltár: I–II. k. – Mauks i. m. 28. és köv. ll.
Zichy-Okmt.: IX. k. 138–139. l. – Orsz. Levt.: Post adv. fasc. 33. nr. 96.
U. o.
A Helmeczi- és a belőle kiágazó családok középkori története általánosságban hasonló a többi közép- és kisnemes családok történetéhez. Nemzedékrendjüket csaknem teljesen, ízről-ízre le tudjuk vezetni; megközelítő pontossággal meg tudjuk rajzolni birtokállományukat, ennek határait, egymás között végbement időnkénti elosztását és egyéb birtokügyeiket. Ismerjük viszályaikat saját kebelükben és idegenekkel; itt-ott közéleti szeréplésüket és házasság útján elért családi összeköttetéseiket. Történetük e szakának határain belül mindezt be fogjuk mutatni. Egyéb életmegnyilvánulásokról azonban ezekből az időkből a genealogia sem szállíthat leggyakrabban olyan anyagot, mely a történetírásnak szellemi, művelődési, társadalmi viszonyok feltárását célzó kívánalmait kellően kielégíthetné. A középkori családokról szóló oklevelek tárgya adomány és osztály, meg másfajta kisebb-nagyobb birtokügyletek mellett túlnyomóan az őseink földéhségéből kifolyó jogsérelmek: hatalmaskodások, határsértések, birtokfoglalások stb. miatt keletkezett perekben merül ki. Ezek pedig az életet inkább csak 8ridegebb, sötétebb oldaláról mutatják be. A családi, társadalmi és főleg szellemi életmegnyilvánulásokat s a derűsebb mozzanatokat nem foglalták oklevelekbe. Az újkorban oly nagybecsű családi levelezéseket is nélkülöznünk kell a középkor e korábbi szakaszában. Még vége felé is megbecsült ritkaságok. Az akkori élet e részébe csak egyes kitételek megragadásával, innen-onnan levont, sokszor nehezen kisajtolható következtetésekkel nyerünk olykor némi bepillantást. Helytelenül ítélne tehát, aki olvasva a családtörténeti művek középkori élet- és jellemrajzait, a kapott túlnyomórészt hideg, sőt gyakran sötét tónusú képeket a középkori ember életét betöltő egész világnak a vetületeként szemlélné. Ezek a képek ennek, a források hiányossága és egyoldalúsága, tehát az adottság kényszere miatt, csupán részletrajzai, mégpedig a peres iratok túlnyomó többségéből kifolólag nagy területen az ősöknek – el kell ismerni, régente gyakori és megszokott – viszályait kidomborító s így kevésbbé hízelgő részletei. Pedig hát régen is igazi emberek éltek változatos életkörülmények között s nemcsak hatalmaskodásokból, perpatvarkodásból, de meg pusztán a földdel és gazdasággal való szakadatlan foglalatoskodásból sem állt a középkor emberének az élete, még ha életfenntartása, vagyonosodási vágya idejének legnagyobb részét csakugyan utóbbira kötötte is le.
*
Midőn a Helmecziek legelőször, III. András, az utolsó Árpád-házi király uralkodásának a vége felé, tehát a XIII. sz. alkonyán felbukkannak, már fejlett és felszaporodott, virágzó nemzedékkel találjuk magunkat szemben, amint tagjai régi, öröklött birtokaikat már fel is osztják egymás között, sőt birtokaik főhelyén, Helmecen közös kegyuraságuk alatt fennálló, Mindenszentek tiszteletére épült egyházuk is van.* Jeléül annak, hogy ezen örökös birtokukon tulajdonjoguk már régibb keletű.
Nemzeti Múzeum Levt.: Kende-cs. lt. 1298. év. – A XIV. sz. elejéről való pápai tizedjegyzékekben nem találjuk. (V. ö. Pápai tizedszedők számadásai 1281–1375 (Mon. Vat. I. sorozat, I. k. Bp. 1887.) – Ortvay Tivadar: Magyarország egyházi földleírása a XIV. sz. elején.).
Az említett osztály Helmecre nézve 1298-ban ment végbe két főág között az egri káptalanban. A Helmeczi-család pozitív alapon nyugvó története itt kezdődik s maga az osztálylevél a család első ismert, kétségtelenül hiteles, eredeti oklevele.*
Kende-lt. 1298. – Ugyanitt található ennek az oklevélnek bizonyos jobbágyi szolgáltatások behajtása érdekében, egy ezekre vonatkozó szövegrész betoldásával, a XVI. sz. eleje táján készült hamisítványa is.
Ennek és az idők folyamán továbbfolytatott osztozkodások, határjárások, valamint másnemű fönnmaradt oklevelekben elszórt, csatlakozó adatok egybevetéséből törzsbirtokuk, Helmec főbb határvonalai és tagozódása a következőképpen rajzolható meg:*
A Helmecziek birtokterületét és ennek elosztását szemléltető, itt közölt térképet dr. Glaser Lajos úr volt szíves megrajzolni. Fogadja érte ezúton is köszönetemet.
Az egész birtoktest magja Helmec helység (Putkahelmec, legújabban Korláthelmec), az Ung megye felső részéből leereszkedő és e vidéken már lejtősödő és szakadozó hegyláncolatok utolsó kiszögellésének, a ma is Putkahelmecnek nevezett hegy tövében s a régente Stripo néven ismert patak mellett. E patak, melyet ma Cigánypataknak hívnak, említett elnevezéssel szerepel már az Árpád-korban* és nevét a felső folyása mellett, eredete közelében ma is létező Sztrippa község őrizte meg. Déli irányban a Sztaralatorcába (Ólatorca) ömlik, nem sokkal utóbbinak a Latorcával való egyesülése előtt. Helmec, bár a XV. sz.-ig többnyire egyszerűen ezen a néven (Helmech, Helmuch, Helmece) emlegetik, már korán, így már a XIV. sz. folyamán többször «Hubka»- vagy «Hupkahelmec» összetételben is előfordul* . Szláv szó, mely a vidék bőséges gombatermésére utalva Gomba- vagy Gombás-Helmecet jelent.* A kétféle elnevezésnek ekkor még nincs jelentősége és megkülönböztető szerepe. Ámbár az összes birtokoknak és ezzel a falunak is 1298-ban történt kettéosztása azt eredményezte, hogy utóbbit lassacskán nem tekintették többé egységes falunak, hanem két különálló helységgé választották szét, miután a két ág Helmecének különállása egyre kirívóbbá vált. 1357-ben például az egyik ág Helmecével 9szemben a másik ág tagjait már «de altera Helmuch» valóknak mondják.* A XV. sz.-ban és később is, a XVI. sz. közepe tájáig a kettőt Kis- (az északi rész) és Nagy- (a déli rész) Helmec néven is megkülönböztetik.* A fejlődés folyamán azonban nem ez a megkülönböztetés nyert állandóbb alkalmazást; hanem míg az addig Helmeccel felváltva használt Hupkahelmec elnevezés mindinkább az északi területre tolódott át, addig a déli rész a XV–XVI. sz. fordulója táján a nemzetség egy évszázad előtt élt Konrád (Korlát) nevű tagjától kiinduló egyik ágának; a Helmeci Korlát-családnak, mint birtokosának nevével egybeforrva, a Korláthelmec nevet vette fel.* Ez a két Helmec különállását kidomborító elnevezés azután századokon át fennmaradt, azzal a különbséggel, hogy a Hupkahelmec név idők folyamán Pupka- majd Putkahelmeccé torzult. A másik ág kihalása következtében a Korlátleszármazók kezében a XVII. sz. folyamán ismét egyesített és egybeolvadt községet csak Korláthelmecnek, szórványosan «Pupka-Kolláthelmec»-nek hívták.* A mult században azonban újra Putkahelmec néven találjuk. Csak újabban lett ismét Korláthelmec Az északi hegyes vidéken azonban máig is rajta maradt az előbbi név. Azt azonban az első osztály után több mint négyszáz év multán is tudták a leleszi hiteles helyen, hogy Korlát-, meg Hubkahelmec, «két egymesgyéjű faluk»* «olim unam faciebant possessionem, … successive divisam», hajdan egységes birtoktestet alkottak, melyen idők folyamán tulajdonosaik megosztoztak.*
Kende-lt. 1298. – Későbbi oklevelek is (u. o.) állandóan e néven emlegetik.
Először 1317-ben. (Nemz. Múz. lt.: Kende-lt.)
Ma élő családtagoktól vett értesülés szerint e vidék manapság is igen dús gombatermőhely.
Kende-lt. 1357.
Orsz. Lt.: Dicalis összeírások, Ung m. (Tom. XLVIII.)
U. o. E nevével először 1501-ben találkozunk. (Kende-lt.)
Utóbbi néven Orsz. Lt.: Dic. összeírások, Ung m. 1696. év.
Öreg Korlát György tanuvallomása 1730-ban. (Kende-lt. 173o.)
Leleszi konv. levt. Proth. anni 1730. fol. 55.
A Helmechez tartozó birtokterület nyugati határa a helységtől északra és délre is a Stripo medre volt. Az északi határvonal kiinduló- és végpontját pontosan nem ismerjük; de bizonyos, hogy a Stripo vagyis a mai Cigánypatak túlsó oldalán fekvő Nagylázzal majdnem egyvonalban található Denkláz (ma Dengláz) fölött haladt keletre, átmetszve a Helmecziek birtokain déli irányban keresztülfolyó és a Sztára-Latorcába ömlő Hluboka, majd odább, a régi oklevelekben Szlatina,* ma Solotvinski néven ismert patakokat; utóbbit Alsószlatinától messzebb északra fekvő valamelyik ponton. A keleti határ innen kiindulva egyideig az utóbb említett patak és helység közelében haladt lefelé; Oroszkomoróc fölött azonban, az Alsószlatinából (Ung-)Csertészbe vezető úttól kezdve Szerednye irányában kelet felé hajolt s a Szlatina és Villye (ma Viela) patakok között Valkája (ma Ungordas) határában elterülő földeket átszelve vett irányt tovább dél felé.* Meddig? Nincs rá pontos adatunk. Kétséget kizáróan annyit tudunk megállapítani, hogy a birtokot dél felől határoló vonalat mélyen Oroszkomoróc és a Dubrókába vezető út alatt kell meghúzni. Ennélfogva nagyon valószínű, hogy Helmec-birtok déli határa a Stripa torkolatáig terjedőleg a Sztára-patak és folytatólagosan a Sztaralatorca volt, összeesvén magának a megyének itteni határával.* E mellett szól az is, hogy Helmec és a Sztára között sem ekkor, sem később nyoma sincs idegen szomszédos birtokosnak.
Legtöbbször «Zalatina»-nak, később «Szlatina»- nak is írva. (Kende-lt. számos oklevele. Utóbbira u. o. 1383. év.)
L. főleg a köv. okleveleket: Kende-lt. 1298., 1379. és 1730., ahol egy 1379. évi határjárás hiteles másolata foglaltatik. – Nemz. Múz. lt.: Perényi-lt. 1421., kivált a keleti határokra.
Erre enged következtetni egy 1417-iki határjárás (Kende-lt.), mely szerint az e birtokterülethez tartozó, dél felé húzódó Nagyerdő a Szlatina- vagyis Solotvinski- patak alsó szakaszának átlépése után még tovább messze délre, egy folyónál végződik, amelynek a többi betűknek az elrongyolódott oklevélből való kiesése miatt csak kezdőbetűje: egy S … olvasható. Délen más víz, mint a Sztára (az oklevelekben «Sthara») nem folyik, ezért e kezdőbetű e folyó nevének első betűje lehet.
Ezen a nagyjában négyszöget alkotó birtokterületen belül, ennek művelésre alkalmas, lapos vidékein a földesuraság egyes tagjainak és jobbágyaiknak letelepedésével Helmec falun kívül is népes helyek, más falvak és puszták keletkeztek. Ilyen, településre kíválóan alkalmas területek elsősorban a fólyóvizek mentén kínálkoztak. Már maga Helmec is vízparti település. De kívüle már kezdetben ott találjuk tőle északra, szintén a 10Stripo (Cigánypatak) mentén a tulsóparti Nagylázzal szemben Lázt,* a későbbi Denkláz, mai nevén Dengláz községet.* Láz erdei tisztás szláv neve. Melléknevét a Helmeczi-nemzetségnek a XIV. sz. első felében Lázon birtokos Denk nevű tagjától vette, mint majd alább látni fogjuk. Odább keleten a Szlatina (Solotvinski) patak középső folyásánál, az Ungvárról Szerednyén át Munkácsra vivő «nagyút» vagyis országút közelében, északra Szlatina (ma Alsószlatina) község keletkezett.* Tőle délre, szintén e patak mellett, a Helmecből Valkájába és Dubróka felé vezető szintén «nagyút»-nál már a XIV. században szorgalmasan irtották az erdőket* és e tájék is benépesedvén, a XV. sz. első felében Komoróc (később Oroszkomoróc, ma Oroszkomoró) nevű helységgé fejlődött.*
Orsz. Levt.: Csicseri-cs. levéltára, Dl. 31, 269. – Anjoukori Okmt. V. 358–359. l.
A XVI. sz.-ban Alsó-, olykor Kisláznak is nevezik. (Orsz. Levt.: Dicalis összeírások, Ung megye. – Lelesz: Elenchus Stat. 1545. év, 111. sz. – Ung vm. Proth. 6. (1639. év) fol. 9.
«Zalatina». (Kende-ltl. 1384.)
Lásd alább.
Kende-lt. XV. sz. eleji oklevelek. – Lelesz: Elench. stat. 1449. év. 44. sz. – Csánki: Magyarorsz. földrajza a Hunyadiak korában. I. k. 403. l. Az oklevelekben emlegetett irtásos Ligeterdő Komoróc határában volt. (Kende-lt. 1472.)
Mindezek: Láz, Szlatina és Komoróc, természetesen – «intra metas possessionis Helmec»* – Helmec-birtok tartozékai voltak. És ez így maradt a későbbi századokban is. Még 1730-ban is, amikor a nemzetségnek már csak egyik ága, a Korláth-család a birtokosutód az ősi helmeci birtokokban, azt olvassuk, hogy Korlát- és Pupkahelmec, nemkülönben Nagyszlatina, Oroszkomoróc és Denkláz «egy contignitásban lévők őstül fogvást, erdőkkel, mezőkkel, szőhőhegyekkel, halászóvizekkel egyben birattanak néhai Kollátfamilia által», és hogy azok az idegenek, akik itt később birtokot szereztek, csak zálogjogon jutottak hozzá, nem pedig donáció útján.*
Kende-lt. 1394.
U. o. 1730. évi fasc.
Szerednyétől délnyugatra Valkája falu más család birtoka volt ugyan, de nyugati, Oroszkomoróc felé eső határa szintén a helmeci birtok része volt, s ezt mint ilyent már 1387-ben Kisvalkája néven, találjuk.* Még 1563-ban is – e régi elnevezéssel – a Helmecziek pusztája.* Később Oroszkomoróc határába olvadt.
Lelesz: Act. nr. 2. anni 1387. – U. o. Regestrum quint. Fol. 7. D. 1418. – Leírása: Nemz. Múz. levt.: Perényi-cs. lt. 1421.
Lelesz: Liber sign. 1. fol. 170., 1563. év.
Minthogy a továbbiak során gyakori probléma a helmeci birtokterületen ama rendkívül sűrű, áthatolhatatlan és ezért sokáig osztályra nem bocsátott hatalmas erdőségnek a felosztása, melyet okleveleink «nagyerdő»-nek (silva magna) neveznek, fekvéséről néhány szóval már itt tájékoztatunk. A birtokterületnek Alsószlatina fölötti legészakibb pontjánál kezdődött a Hluboka és Szlatina patakok között s ugyanitt észak-déli irányban húzódott az Ungvár-munkácsi országúton túl is még nagy távolságra, követve kétoldalt a Szlatina-patakot, majd ezt átlépve, valószínűleg egészen a Sztára folyásánál, vagy legalábbis ettől csak valamivel feljebb végződött.* Idővel írtásokkal, melyekhez – mint említettük – már a XIV. sz. folyamán hozzáláttak, egyre több részét művelésre alkalmassá tették. Rá még – fekvésének pontosabb meghatározása mellett – visszatérünk.
Kende-lt. 1417.
A Helmecziek most leírt törzsbirtokuk mellett az Ungvártól délre fekvő Ninajon (a XVI. századtól kezdve és ma is Minaj a neve) is birtokosok voltak. Mikor és mikép jutottak hozzá, éppúgy nem deríthettük ki, mint ahogyan ugyanezt Helmecről sem tudjuk megmondani. Az 1298-iki helmeci osztály idejében kétségtelenül már tulajdonuk volt.* Az ungi várhoz való közelségéből és abból, hogy az idevaló várjobbágyok földjei közé ékelődött, következtethetjük, hogy valamikor szintén e vár tartozéka, várbirtok volt. Egyébiránt a tatárjárás utáni időben a szomszédos ungi várjobbágyok egyikének, a közeli Bátfán birtokos Felicián fia Feliciánnak is volt Ninaj nyugati határában részbirtoka.* Ez is a Helmecziek tulajdonába ment-e át, vagy korábban még az ő birtokukon 11túl is terjedtek-e Ninaj határai, ma már bajos eldönteni.
19 évre rá az egyik főág tagjai között már folytatólagos osztály, illetőleg csere jön létre a már korábban rájuk esett és a másik főágtól elkülönített ninaji részen. (Kende-lt. 1317.)
1273. Hazai Okmánytár. VIII. k. 440. – 1271. U. o. VI. 181. – Sztáray-oklt. I. 23–25. sz. oklevelek. – Nemz. Múz, lt.: Törzsanyag, 1273.
Ninaj, mely tehát ezek szerint valamelyik királyunk korábbi adományából juthatott a Helmeczi-birtokosok kezére, területileg különálló, Helmeccel össze nem függő birtokuk volt. Soha nem is válhatott utóbbival egységes birtoktestté. Nem esett ugyan túlságosan messze tőle, azonban a két közös gazdájú birtok közé más nemesek (Homokiak, Baranyaiak, Homonnaiak stb.) földjei ékelődtek, mint az ungi várföldekből részesedett, valószínűleg korábbi adományosoké. Ismeretlen évben, de Helmeccel körülbelül egyidőben történt kétfelé osztása azt eredményezte, hogy míg az egyik ágon lévő vérségi csoportnak jutott északi fele továbbra is megtartotta eredeti, vagyis Ninaj nevét, a másik ágé, vagyis déli fele teljesen különvált és benépesíttetvén, csakhamar a ma is fennálló Ketergény falu épült fel rajta. A mai Minaj és Ketergényhatáros községek tehát a hajdan egységes Ninaj területének kettéosztásából keletkeztek.*
1317-ben a ketergényi területet is még Ninajnak nevezik (Kende-lt.). De már 1344-ben az itt birtokos Helmeczieket «de Ketergen» néven említik s ezentúl e helyet már állandóan így nevezik. (U. o. 1344., 1367. stb.)
A helmeci birtokterülettel szomszédos főbb birtokosok: a Stripo-patak jobbpartján, a balparti Denklázzal szemben, a másik (Nagy-) Lázon a XIV. század elejétől a Ruszkai Dobók,* északon és később a most említett Lázon a Homonnai Drugethek,* keleten a Helmecziek szlatinai birtokterülete felől a XV. század elején a Gálócsiak,* Szerednye közelében Valkáján előbb (a XIV. század elején és azelőtt) a Beregben birtokos Surányiak,* majd a Csertészen és Zavadán is földesúr Császlócziak,* akiknek kegyurasága alatt itt páloskolostor is volt.* Velük a Helmecziek nyugaton a Stripo vonalán, Nagygejőc felől is határosak voltak.*
Csánki i. m. I. 402.
U. o. 403. – Nemz. Múz. lt.: Perényi-lt. 1414. év.
Kende-lt. 1419. – Csánki i. m. I. 406.
Kende-lt. 1307. és köv. évek.
Perényi-lt. 1393. és 1421. év. – Csánki: I. 402.
Perényi-lt. 1393. év.
Csánki i. m. I. 402.
Ninaj szomszédjai közül említjük délen és részben nyugaton is a Homokon birtokos Homokiakat,* keleten a Baranyaiakat, nyugaton Darma és Palágy birtokosát, az Őri Daczó-családot, továbbá a Palágyiakat és Tarnócon a Tarnócziakat, s végül a Konczházi Konczokat Koncházán, melyet «Kechefelde» néven is találunk.* Északon az ungi várföldek terültek el.
Kende-lt. 1344., 1378. – Lelesz: 1377. act. Nr. 7. A Homokiak valószínűleg szintén a Császlócziak vérségébe tartoztak. Utóbbiak is birtokosok Homokon. (Csánki: I. 389.)
Csánki i. m. I. 393. – Lelesz: Metales Ung. Nr. 1. de anno 1417. Kende-lt. 1424.
Az 1298. évi nemzetségi osztozkodás, melyet az ivadékok megsokasodása tett szükségessé, a családnak – mint már érintettük – két főágra oszlását eredményezte. Tíz utód él ekkor. Az egyik ágon Demeter, akit «Orosz» ragadmánynévvel említenek («dictus Uruz») s comesnek címeznek, továbbá Endre fia János és István fiai: Salamon és Simon.* Közülök Orosz Demeter nagy valószínűséggel az ekkor már nem élő Endrének és a már szintén néhai Istvánnak fiutód nélküli fivére. A másik ágon Jákó – szintén comes* – fiai: István mester, Batiz, András és Gergely, továbbá Jákó testvérének, Dersnek a fiai: Máriás és Simon. Tekintve, hogy az itt felsorolt apák akkorára már mind elhaltak és az osztozkodó fiaknak legalábbis egy része nagykorú, előbbiek születési idejét – egy emberöltőre csak 30–35 évet számítva – a tatárjárás előtti vagy körüli évekre tehetjük. A Helmeczi-ősfa legrégibb ismert korhatára tehát II. Endre uralkodásának végére esik. Ámbár találtunk okleveles nyomokat, melyek biztosabb alátámasztás esetén azt még messzebbre is kitolnák. 1271-ben Zekleni* «Benenig» (Belenik = Benedek?) bátfai földjének eladásánál a szomszédokon kívül Durs fia Jákó, egyébként az eladó rokona, is jelen van.* Bátfa és Ninaj határai az e korbeli határmegállapítások szerint szomszédosak voltak.* Összegezve ezzel ama körülményt, hogy a Ders, meg a Jákó név az 1298-iki osztály alkalmával két testvér neveként jön elő, gyanítjuk, hogy a fenti Durs fia Jákó azonos az osztálylevél Jákójával. 12Az ő és következőleg az osztálylevélben fivérének mondott Ders atyja is e szerint ugyancsak – az 1271-ben Dursnak írt – Ders volna. Ám ez – hangsúlyozzuk – csak feltevés, kivált mert a Jákó név e vidéken akkor elég gyakori.
Az osztálylevél csak ungiaknak (de Ung) mondja őket. A további oklevelek azonban már mindig a közelebbi «de Helmech» megjelöléssel említik a család tagjait.
Későbbi oklevélben fordul elő e címmel. (Kende-lt. 1313.)
Valószínűleg a ma már nem létező Csiklinnek felel meg. (Csánki: I. 389.)
Orsz. Lt.: Csicseri-cs. lt. Dl. 31182. (Közölve: Hazai Okmt. VI. 180.)
U. o. és VIII. 440.
Miként helmeci és ninaji birtoklásuk kezdetét, éppúgy közös ősüket, törzsapjukat sem ismerjük. Amikor az említett 1298. évben osztályra lépnek, az egyik főág tagjai a másik főágbeliek «consanguineus»-ainak, vérségi atyafiainak neveztetnek csupán. Azonban az osztozkodás módjából, a két ág szétválásából, egymással a közös vérség ellenére külön-külön érdekcsoportként való szembehelyezéséből és ilyenné alakulásából bátran következtethetjük, hogy az egyik ágon levő osztozkodók apái, Endre és István, valamint ezek testvérének tekinthető Demeter comes, a másik ágon felsorolt atyafiaik apáinak, Jákónak és Dersnek, unokafivérei voltak. Nagyapáik tehát eszerint testvérek voltak s így utóbbiak atyjában találjuk meg a – minden adat híján természetesen ismeretlen nevű – közös őst, akinek életideje már a XII. század második felére esik.
Elsőszállású, törzsökös nemzetségek nincsenek Ungban. Az ősfoglalók részéről mellőzött határvidékekre; az erdős, lakatlan, műveletlen területekre a várjobbágyok közül kitelepített földmíves kisbirtokosok hatoltak s vették azokat művelés alá. Itt-ott a szomszédos birtokos nemzetségek is igyekeztek fokozatos térfoglalással e vidékeken vagyonukat gyarapítani. De az adománybirtokosok is csak a XIII. században kezdenek sokasodni.* A Helmeczieket utóbbiak kategóriájába sorozhatjuk. Más birtokokon élőkkel való nemzetségi kapcsolataikról nem tudunk. Ungmegyei birtokaik egyszersmind törzsbirtokaik, melyek hajdan kétségkívül az Ungvárhoz tartozó királyi földek voltak s ezért csak adományozás útján juthattak hozzájuk.
Hóman Bálint: Magyarország története. I. k. 402. – Karácsonyi János: Hazánk Szt. István-korabeli határai. Századok, 1901. évf. 101.
A XIII. század végéig osztatlan Helmec birtok kettéosztását a két főág következőképpen hajtotta végre: Az elválasztó határ északról déli irányban a Hluboka patakot követi körülbelül a mai Korláthelmecről Oroszkomorócra haladó útig. Innen, jobbra kanyarodik nyugat felé s az említett patak e pontját a Stripo, vagyis a mai Cigánypatakkal Helmec falu mellett összekötő vonalba esik. Utóbbi elválasztóvonal kelet-nyugati irányban Mindenszentekről elnevezett, magaslatan fekvő régi egyházukat is kettészelte; pontosan a középen: a szentély ablakától a templom főbejáratáig.* Az egyház kegyúri jogát azonban továbbra is közösen megtartották és mint a régi nemzetségi közös birtoklás maradványát és symbolumát gyakorolták a közös vagyonon megosztozott ősök ivadékai is.* Természetes, hogy a templom körül, vagy e mellett elterülő Helmec falut is kettévágták, ami azután a két rész már ismertetett különválását és a tőszomszédság ellenére két önálló s csak a XVII. század folyamán ismét egybeolvadt félfalu kialakulását eredményezte.
Az egyház fekvése az osztálylevélből és későbbi határjárásokból tűnik ki. (Kende-lt. 1298. és 1379. Utóbbinak teljesszövegű másolata az 1730. évnél.)
U. o. – Lelesz: 1379. Metales com. de Ung. nr. 58. és Proth. anni 1730. fol. 55.
A leírt osztóvonaltól nyugatra és északra eső terület Demeternek, valamint a néhai Endre és István fiainak jutott, a keletre és délre eső a Jákó és Ders fiainak. Ennélfogva előbbihez tartozott Helmec helység északi felén kívül Láz (a későbbi Denkláz) is; utóbbihoz Helmec helység déli felén felül (Alsó-) Szlatina, továbbá a későbbi Oroszkomoróc és Kisvalkájapuszta. A Hluboka mentén, illetőleg a közte és Szlatinapatak között észak-déli irányban hosszan lehúzódó Nagyerdőn és a benne levő halastavakon nem tudtak megosztozni, mert olyan járhatatlan vadon volt ez akkor, hogy sűrűsége miatt képtelenek voltak abba behatolni. Ez okból azt ezentúl is közösnek nyilvánították és továbbra is közösen használták.* Nagy idő telt el és még sok dolgot adott a bíróságoknak, mire késői ivadékaik végre ezt is megfelezhették.
1379-ben a két ág leszármazottai a határokat a határjelek megújítása végett újból megjáratták az 1298. évi osztálylevél útmutatásai alapján. E határjárás részletezőbb lévén, közelebbről világítja meg a birtokhatárokat. (Kende-lt. 1379.)
Az osztozó felek az egri káptalanban, ahol egyik részről Orosz Demeter, János és Salamon, másik részről Jákó fia István – a még hihetőleg kiskorú testvérei és unokatestvérei nevében is – személyesen megjelentek, megállapodásukat megmásolhatatlan, örökérvényű oklevélbe foglalták. Ez az osztály lett végleges alapja a két ág tulajdonjogának, 13a természet kényszere miatt osztatlanul maradt, de idővel szintén ennek az első osztálynak az alapján felosztott Nagyerdő kivételével. Egyebekben a Helmeczi-nemzetség e két csoportja – eltekintve az ő általános nemzetségi érdekeiktől – a későbbi nagy elszaporodás után is külön- külön érdekközösséget képvisel. Hogy azután úgy az egyik, mint a másik főágon belül az egyes családok az 1298-iki nagy osztály után az ekkor megrögzített határok között csakhamar tovább osztoztak, egészen természetes; meg egyébként is birtokaikon történt elhelyezkedésük, valamint ezzel összefüggő ügyeik, melyeket alább tárgyalunk, erre világosan rámutatnak.
Megjegyezzük még, hogy a fenti nagy osztály alkalmával a Jákó- és Ders-fiak jobban jártak, mert a nekik jutott keleti és déli rész sokkal nagyobb, és mivel jobbára sík területekből állt, termékenyebb, hasznothozóbb is volt, mint a Demeteréké. Ezt később, 1381-ben, hiteles helyi ember (az egri káptalan kiküldötte) is megállapította.* Utóbbiak úgylátszik a ninaji birtok elosztása alkalmával kárpótoltattak.
Kende-lt. 1417. év.
Ninajon való osztozkodásukról nem maradt oklevél. Bizonyos, hogy időben nem eshetett messze a helmeci osztálytól. Kitűnik ez abból, hogy 1313-ban az egyik, nevezetesen a Jákótól és Derstől származó főág két családi egysége, ú. m. Jákó comes fiai: István, Batiz és András, a negyedik fiú, Gergely kivételével, már kölcsönös cserére is lépnek unokafivéreikkel, a Ders fiaival: Máriással és Simonnal, a nekik jutott egyrészt helmeci, másrészt ninaji birtokrészekre nézve.* Előbbiek ama részért; melyek utóbbiak Helmecen bírnak, a maguk ninaji részbirtokát adják. Csupán Jákó negyedik fia, Gergely vonakodott a maga részét elcserélni. Ezen úgy segítettek, hogy ninaji birtokukból Gergely rátáját, t. i. általa szabadon választott 1/4 részt kihasítottak; viszont ugyanannyit hagytak meg Máriás és Simon birtokában Helmecen, szintén nekik tetsző ponton. Ebből látszik, hogy a két főág Ninajon már előbb (1313 előtt) megosztozott, mégpedig – mint a tényleges birtoklásból kitűnik – a helmeci osztálynál követett elv példájára az északi rész az egyik főágbeli Demeter és legközelebbi hozzátartozói, a déli rész a másik főághoz tartozó Jákó- és Ders-utódok birtoka lett. A déli rész az utóbbiak között létrejött fenti csere után – mint már említettük is – önálló fejlődésnek indult és ez Ketergény néven új helység kialakulására vezetett. Erről nevezte azután magát a Helmeczi-nemzetség egyik, bár rövidéletű hajtása, a Máriástól származó Ketergényi-család.
Kende-lt. 1313.
A fenti csere az osztály után keletkezett s egymástól távoleső helmeci és ninaji birtokrészeket úgy az egyik, mint a másik családi egység kezében – kevés kivétellel – egy-egy külön tagban egyesítette és ezáltal azok kezelését és művelését megkönnyítette. Kétségtelen, hogy a másik főág tagjai is hasonló praktikus cserét hajtottak végre egymás között. Történetük folyamán felismerhető elhelyezkedésük a tulajdonukban levő helmeci és ninaji birtokok különböző pontjain, ezt éppen eléggé igazolja. Ezen a főágon is az egyik alág az ennek a főágnak jutott ninaji birtokrész és egyben a helmeci birtokterületen fekvő Láz kizárólagos ura lesz. Sőt utóbbi birtokrésznek ez ág részére történt különválasztására 1350-ben egyenesen hivatkoznak is.* És csakis ez alapon magyarázható meg, hogy ez az alág – szinte különválva – már korán csak Ninajinak (később Minay) nevezte magát, Helmecen nem lévén többé része. Minthogy továbbá a ninaji birtoknak e főágra esett északi része a kettéválasztás után is megtartotta eredeti nevét, világos, hogy maga a falu is neki jutott, ami valószínűleg részben annak a föntebb említett megrövidülésnek eliminálásába tudódott be, mely őket a helmeci osztályban érte. Egyébként Ninaj és Ketergény között a határ annyira összefolyt, hogy némely vitás földrészek hovátartozásának a megállapítása végett még jóval később is szabályozni kellett.*
Orsz. Levt.: Csicseri-cs. lt. Dl. 31269. (Közölve: Anjoukori Okmt. V. 358–359.)
Lelesz: 1422. Metales Ung. 34. sz. – Kende-lt. 1418., 1421.
A nemzetség történetét a két főág szerint csoportosítva fogjuk továbbkísérni; mégpedig a kettőt sokszorosan összefonó forrásanyagunk arra utal, hogy ezt könnyebb áttekintés és tisztább kép nyerése végett az 1298-iki osztálylevélben másodiknak helyezett s így az ifjabbnak tekinthető főágon, vagyis a Jákótól és Derstől kiinduló vonalon kezdjük.
