AZ OCSKÓI OCSKAY-CSALÁD. (Első közlemény) | Turul 1883-1950

1AZ OCSKÓI OCSKAY-CSALÁD.
(Első közlemény)

A felvidékre, nevezetesen a Vágvölgyére vonatkozó kutatásaim közben, az azon a vidéken élt, de már kihalt, avagy most is élő birtokos, szerepet vitt családok multjára vonatkozó, eladdig lappangó sok-sok adatot találtam. A sok közül legnagyobb érdeklődést keltett bennem, az Ocskay-család multja. A részben szóbeli közlések, részben nyomtatásban megjelent adatok közt sok volt a hézag, a rés. Így néhai Fodor János, volt pőstyéni főszolgabíró, a vidék eleven lexikonja, ismételten azt állította előttem, hogy az Ocskay-család Pöstyén ura volt egykoron. A családomban fennmaradt szóhagyomány szerint azon ház,* amelyben születtem s amely eredetileg Hódossy-kúria volt, szintén sokáig volt Ocskay-kézen. Mikor? hogyan? Megoldatlan volt. A nyomtatásban megjelent adatok között, amelyek – mellesleg megjegyzem – egy forrásból fakadnak és egy írótól több helyen leközölvék, eligazodni nem lehet.

Nagy Eőrvistye 6. sz.

Mert lássuk csak az Ocskay-családnak nyomtatásban megjelent történetének vázlatát.

«Attila halála után, midőn birodalma megbukott, a húnok egyik része Erdélybe vonult és ott a havasok közt talált menedéket. Ezeknek egyik vezére, Moghur, Árpád honfoglalása idejében a rokon magyarokkal egyesülvén, Huba vezér alatt Nyitra várát és a Vág és a Morva közti területet segített elfoglalni, megtartván magának «ex prima Regni occupatione.» Kosztolány mögött fekvő dombos vidéket (tótúl dubový háj = völgy, erdő) és a Dub nevet felvéve, végként itt telepedett le.

Szent István korában élt bizonyos Leweu de Luchung, ki még az első honfoglalás címén bírta a Luchung-földet. Leweu fia vagy unokája volt a Zoltán korában élt Moghának. Leweunek két fia, Lestár és Alár a csatasíkon lelték halálukat, harmadik fia, Budur István de Luchung lőn a családfenntartó. Ez 1059 táján él. Ez az István Aba Samu pártján Péter ellen harcolt. Luchung alsó határában Dudvág patak szomszédságában, földkerítéssel ellátott lakást, azaz várdát épített. Ezen Budur István Attilának Ellach fiától származtatta le őseit. Ivanics József kir. táblajegyző előtt az Ocskay-család 1797. január 10-én több régi okmányt mutatott elő, melyekben hivatkozás történik Budur imént említett családi leszármazására.

Salmer 1037–1096 között élt; Vatha elleni hadjáratban kitüntette magát. Salamon király alatt katonáskodott. Az apja által épített várat megerősítette. Királyi adományt nyert Duh helységre. Fiának egyike, Seftel István Leweu de Dub, 1113–1130 között említtetik. Dub helységet benépesítette. Fia Endre, comes de Surány melléknevet használt. Surány birtokosa volt. Fiai, Bogha és Leweu Surány előnevet használják és III. Béla csatáiban estek el. Endrének fia Alár volt, ki csak egy okmányban említtetik. Luchung István Endrének vagy Aladárnak fia volt. Családi okmányok 1190–1210 között említik. III. Béla a nyitrai káptalan által megerősítette Dub birtokában. Fia, Dub Salamon de Cseklész a Mogha-törzsből 1223–1238 között említtetik. II. Endre részén Imre ellen harcolt, később Pál fiával Endrét a szentföldre kísérte, miért is Cseklész várát nyerte tőle adományul. Salamon, Mikus nevű unokájának, Pál fiának nagyobb területet engedett át. Salamon másik unokája, Kozma, Mihálynak a fia használta elsőnek a mai de Ocsk nevet, kis Ocsk földjét II. Endre uralkodásának a végén vagy IV. Béla uralkodásának az elején nyerte adományban. Leweu István de Luchung 2a tatárjárás idejében Luchung várában lakott s a tatárok ellenében várát védelmi állapotba helyezvén, abba testvéreit, rokonait családostul befogadta. István egy ideig ellenállt a tatárok rohamának, de végül a túlnyomó erő rokonaival együtt megölte. Az Ocskay-család körében fennmaradt hagyomány szerint Luchungi Istvánnak, a vár urának neje, Mária, Máté nevű hű szolgájával megmenekült a tatárok dühe elől és Cseklész várában talált menedéket. A feldúlt luchungi vár omladékait dubováni várnak nevezték. Luchungi István utódjai, nevezetesen unokája Salamon 1289. évben és ennek fia: István 1320-ban de Dub előnevet használnak. A nevezett Salamon kérésére 1279-ben volt határjárás; ez a család legrégibb okmánya. Ugyanő 1289-ben Dubován területének egy részét comes Boghlának zálogosította el, kiről az a nyitrai püspökre szállt s ezen elzálogosított földterület beolvasztatott a nyitrai püspökség birtokát képező szomszéd vogyerádi pusztába. Fia, István 1302–1320. évek között említtetik. Comes Abától Dub falut, Gerencsért és Lehotát nyerte adományul 1302-ben, ezt Csák Máté 1316-ban s Róbert Károly. 1320-ban megerősítik. István a cseh Vencel pártján állott, majd Csák Máté zászlaja alatt küzdött Róbert Károly ellen, mint Jókő várának kapitánya ő adta át azt Földváry Jánosnak, Róbert Károly vezérének. Róbert Károly mindenképpen meg akarta nyerni Miklóst, azért fiának, Ábrahámnak 1320-ban Dubovánból három órára fekvő Ocskó falut adományozta. Ennek utódai az Ocskay nevet vették fel, megtartván csupán csak a «duboványi» prédikátumot.

István fia: Miklós 1324–1349 és fia, Jakab 1366 táján élt. Duboványért pereskedett. Nagy Lajos királlyal Olaszországba ment s ott meghalt. A már említett Ocskai Miklós (Ábrahám fia) ocskói Kozma elhúnytával Ocskó völgyét örökölte s ugyanitt telepedett le családjával. Két fiával Vencel pártján küzdött (?). Idősebbik fia, János, Csák Máté seregében küzdvén, Zemplén vármegyében vesztette el életét, ifjabb fia Lyak de Ochk. Ennek korából fennmaradt a garammelletti apátságtól egy okmánymásolat, melyben az áll: A. D. 1372. Lyak de Ochko condescentiam suam ad annum D. 1187 ex tribus fratribus Chuman, Saffel et Hemus nobis; presentibus exhibuit. (!) Lyak, Máté fiától született az imént említett Lyak de Ochk, ki a XIV. század közepén élt. Résztvett a Kis Károly elleni összeesküvésben. Zsigmond király őt sok jótéteményben részesítette. E Lyak unokája (János fia), István a XV. században Zsigmond alatt kitűnően katonáskodott. Lyak második fia: Miklós, Bosnyák melléknévvel élt. Nagy Lajos korában Banyaluka kapitánya volt.

Lyak harmadik fia: Imre 1379–1421-ben élt. Dub Salamon-ivadékainak kihaltával Dubován birtokában jutván, ezt testvéreivel megosztotta: Imre eszközölte ki, hogy Ocskó, Dubován és Tyapko (!) mindenkor az Ocskay-család férfiágánál maradjon s a leányágnak a quartalitium fizettessék ki. Imre Ocskóra és Dubovánra nézve pallósjogot nyert Zsigmond királytól.

Imre fia: Mihály 1444-ben esett el a várnai csatasíkon. Imrének másik fia, Endre, I. Ulászló királytól új adománylevelet eszközölt ki Cseklészre. Három fia: Zsigmond, Ferenc és István, atyjuknak 1442-ben bekövetkezett halála után Ocskó birtokát három részre osztották fel. Endrének Ferenc fia Surányi Agátát bírta nőül. 1502. évben adományt nyert nejének birtokaira stb. stb.»

Ennyit jegyeztem ki az «állítólagos» családi okmányok alapján előadott történetből.*

L. Jedlicska Pál: «Kiskárpáti emlékek Éleskőtől–Vágújhelyig» című munka 346., 347. és 426–427. ll., továbbá Ocskay Gusztáv: Vasút mentén 35–36. ll., és ugyanannak: Reminiscenciák a multból, valamint Ocskay brigadéros igazi életrajza című műveit. Jedlicska művében közölve van a családfa, melyről Kempelen is megjegyzi (M. Cs. VIII. 36–37), hogy gyanús, mert 200 évre 13 ízt tüntet fel.

Ugyebár remek kis leszármazás. Egyenesen Attilától vezethetni le egy családot, s hozzá egy csomó oly kiváló őssel bírhatni, kik a név fényéhez hagytak vagyont, gazdagságot, s mindezt hiteles iratokkal igazolva: nem utolsó dolog. Ha igaz volna! Ámde ez a beállítás nemcsak hogy hamis, de egyben képtelenség; annyira az, hogy annak egész elbeszélésére mitse építhetünk. Magát a mesés mondókát sorról-sorra, mondatról-mondatra cáfolni: felesleges és hosszadalmas munka lenne. Én kevés kivétellel ugyanazon forrásból merítettem, ugyanazon okmányokat használtam, mint az elbeszélő: Ocskay Alajos és utána fia, Ocskay Gusztáv. Mert illik, hogy megnevezzem a két társszerzőt. Ocskay Alajost mindazok, kik 3közelebbről ismerték, kiválóan képzett, rajongó hazafinak mondják, ki, birtokos szomszédja lévén báró Mednyanszky Alajos történet búvárnak, maga is azzá akart lenni. Ez a nagy rajongó úr, a kezén megfordult de nem egy, hanem négy család hagyatékát képezett okmányanyagból* meg egy kis hagyományból oly képtelenséget tákolt össze, amit tisztítani és a maga értékére leszállítani nem könnyű feladat. Fia, Gusztáv azután híven terjesztette e «megállapításokat.»

Az egész összeállítás, mint alább látni fogjuk, négy családnak történetéből lett összehordva. Nevezetesen a dubi Lövő-, a récsényi Surányi-, a cseklészi Vörös Mainold-, illetve Ábrahám- s végül az ocskói Ocskay-család iratainak önkényes feldolgozása az, mit előzetesen kivonatban közöltem már. A dubi Lövők írásai azok kihaltával, a Surányiék egyik része Surányi Agatával (Ocskay Frank neje), a másik része Aranyady-hagyaték lévén, azt Ocskay Gáspár neje hozta. A cseklészi ág okmányai Ocskayéknak Dubovány birtoklásával kerültek át.

Nem szívesen nyúlok ehhez a már bemohosodott s lassan a köztudatba átment családfához, nem szívesen bontogatom az ősit, nem örömmel nyesem le annak ágait, hajtásait. De kötelességemnek tartom az igazítást, mert azzal szolgálatot vélek tenni azoknak, kik csak a kutatás fárasztó munkája után veszik észre, hogy a homályban, a sötétségben nem jó szövétnek volt a közreadott anyag. Tanulmányomban felhasználtam a családi levéltár anyagán kívül az Országos Levéltárban levő, egykor szintén Ocskay-levéltárban volt ú. n. «Ujlaky»-anyagot, továbbá az esztergomi, nyitrai, pozsonyi káptalani, valamint a Reviczky-család beckói és a br. Mednyanszky-család brunóci és néhány darab letéteményezett oklevelét az Országos Levéltárban.

Önkényes feldolgozásnak nevezem azt a történetet, mert, mint majd alább látni fogjuk, kimaradt abból mindaz, ami az összeállító felfogása szerint hátrányos lett volna a családra. Sehol sem olvassuk, hogy a család nagyon sok tagja udvari ember, szolgálatot vállalt uradalmi tiszt lett volna, nem olvassuk sehol, hogy Ocskay Gáspár Pozsony városának főkapitánya lett volna, pedig ott van az iratok közt Bethlen Gábor kinevező okmánya és egész sereg levél; nincs említve sehol az a hosszadalmas pereskedés, melyet szerzett vagyonuk ügyében Ujlakyakkal és Thurzóékkal, folytattak. Nem említi sehol azokat a családi eseményeket, amelyek tragikus végűek. Miért? Azért, mert amikor ez a feldolgozás készült, akkor az Ocskay-család már nagyvagyonú, előkelő szerepet vitt tagjainak nem illett oly ősökkel szerepelni, akik bár Bethlen Gábort szolgálták volna, más jámbor főurakat nem is említve. A tragikus eseményeket sem említi, mert akkor pl. hogy tudta volna leírni a tatárjárás alatt állítólag megtörtént eseményt? Mert, hogy elibe ne vágjak a sorrendnek s egyebet ne említsek, megmondom, miszerint ennek az esetnek is megvan a történeti háttere, csakhogy az vagy száz évvel később történt és más körülmények között. Elmondom azt a maga helyén. A surányi nevet felvett Endre: récsényiek közül való volt; ezeké volt Suránka* és nem Surány. Mert a kettő nem ugyanaz. Egyik Nyitrától délnek (Érsekújvár mellett), a másik északnak fekszik.

Bugar fia Márton fiai és nővérük Katalin, chaládi Folkus fia Tamás özvegye, a nyitrai káptalan előtt a leánynegyedre nézve úgy egyeztek meg, hogy neki adják Suránkát, a reávonatkozó iratokkal, 1328. (Hártya, zöld sodraton függő pecséttel. Ocsk. It.)

Cseklész váráról és birtokosairól Karácsonyi* és mások* után egész mást tudunk. Hogy Endre király adta volna Sámuelnek, családi hagyomány.

Karácsonyi: a Magyar Nemzets. II. 212–219.

Wertner: a Magyar Nemzets. II. 25. Legrészletesebb és tárgyunkra vonatkozólag legkimerítőbb anyagot tartalmaz. A Pécz-nemzetség Apponyi-ágának az Apponyi grófok családi levéltárában őrzött oklevelei I. Bpest, 1906. című okmánytár. Egyúttal ott Vörös Ábrahámról is bő adatokat olvashatni.

Nem áll az, mintha dubi Salamon 1289-ben zálogba vetette volna Luchung egy részét Bogha comesnek. Épp az ellenkezője igaz: Bogha adta el a Sagittarius Salamon fiainak, Mihálynak és Istvánnak kilenc márkáért, és éppen ezekből a vételekből, illetve eladásokból kifolyólag ismerjük a helység határait s más egyebeket. Lehotka községet nem Aba adta nekik, hanem néhai palotai László bán fia, Miklós 1437. évi vízkereszt ünnepén. Mint Aba-alapítás, máiglan is Aba-Lehotának neveztetik és csak ennyi köze van hozzá. Hol itt a honfoglaláskori birtoklás!!

Nézzük meg a hagyományt is.

Ha elképzeljük azt a rengeteg időt, amely Attila korától a XX. századig elmúlt, s szembeállítjuk vele a hivatkozott hagyományt, csodálattal kell eltelnünk annak az intenzivitásától, 4mert hogy az – átélve a számtalan megrendítő eseményt, amilyen a többi között a tatárjárás is, s amelyből a monda szerint csak az özvegy a méhében hordott magzattal és egy hű szolgával tudott megmenekülni – a családi multat oly eleven színben hagyta az egyik vagy a másik emlékezetében; miszerint ez feljegyzések és más segédeszközök nélkül pontosan leadta az addig is már tekintélyes családfát és a viselt dolgokat, hogy az még a késő utód előtt is megtartja eredeti színpompáját és semmi homályt nem tűr, hanem ragyog a fényben.

A hagyományokról azoknak, kik történettel foglalkoznak okmányok alapján, megvan a maguk bevált nézetük. Tudjuk, hogy ez a képzelődés színgazdag és kimeríthetetlen forrásából táplálkozó tradíció jobban hat a kedélyre, mint az igazságon alapuló valóság. A nép egyszerű fia inkább hajlik az előbbi, mint az utóbbi felé, lévén az egyik az érzelem, a másik az ész szülöttje. A hagyomány, a monda tartja magát nemzedékről-nemzedékre, apáról-fiúra, sőt maga a történetíró sem mellőzheti teljesen, habár csak a legnagyobb óvatossággal s csak úgy meríthet belőle, ha ki tudja hámozni a történeti magot. Számos példánk van arra, hogy meséket csempésztek be történeti igazság gyanánt, tévtanokat igazság helyett, melyek a gyakori ismételgetés folytán közismert dolgokká válnak olyannyira, hogy megdöntésükhöz erős és kitartó küzdelem kell. Ilyen, hogy csak egy-két példát említsek, Báthory Erzsébet állítólagos vérfürdője, Stibor vajdának különös halála, és hogy újra visszatérjek a tárgyamhoz, látni fogjuk, hogy ilyen az Ocskayak ősi származása!

Mindenekelőtt be kell mutatnom a területet, a vázolt események könnyebb megérthetése céljából.

A Vágvölgyének azon, Nyitra megyében fekvő szakaszára vezetem a t. olvasót, mely Vágújhelytől – avagy Beckótól – Galgóc-Bucsányig terjed. Hossza mintegy 30 km, szélessége pedig 9–10 km.

Képzeljük magunkat a királyság második százada első harmadának a végére és úgy gondolatban rajzoljuk be magunk elé ezt a darab földet. A vidék jellegzetes vonásai: a völgy keleti hosszában az ezüstszalagként kígyózó Vág, közvetlen mellette a temetvényi hegyek erdőkoszorúzta rengetegei; ezen az oldalon van: Bolopdóc, Bánya, Szolgagyőr-Galgóc, lejjebb Sempte vára. Ezek az eltűnt vagy rombadőlt erődítmények összefüggő sorozatban a többiekkel várrendszerre vallanak, s ha köveik beszélni tudnának, sok-sok oly adatot tárnának elénk, mely más irányba terelné a köztudatba átment ismeretünket.

Községet:* Hradek, Luka, Modró, Ducrév, Hubyna, Moraván, Bánya, Rattnóc, Zakaly, Jalsó, Kaplát, Szent-Péter, Galgóc képében találunk ezen az oldalon.

Érdekes összeállításunkat bírjuk Tagányi Károlytól a «Nyitramegyei Közlöny» 1887. évf.-ban.

A túlsó oldalon Csejte vára áll egyedül, Jókő várát ide nem számíthatom, mivel ez jóval beljebb fekszik a hegyek között és a körülötte álló várakkal együtt más célból épült, mint a vágvölgyiek.

Község: Újhely, Mosolc, Somszegh, Szentkereszt, Kúzlove, Patvaróc, Csongrác, Barnolch, Szerdahely, Lubó, Pőstyén, Debret, Vederet, Medenz, Bín, másként Veresvár, Beregszeg van a völgyfenéken; majd visszafordulva a domboldalban (ma Petőfalu), Szent-Vid, Dub, Tyapkó, Vigvár, Bori, Kocuric, Trebete, Őr, Krakován, Osztró, Örvistye, Basóc, Pardany, Ocskó, Koritnó, Lesethe, Csasztkóc, Csejte.

A Vág maga és a vele majdnem párhuzamosan lehúzódó Dugvág–Dubové csupa csalit, berek (luh) között folynak. Tisztás, szántó kevés, inkább rét, legelő az egész. Szántóföldet a községek közvetlen közelében irtott erdő helyén találunk. A vidék legnagyobb része várbirtok. S ez érthető; hiszen mint láttuk, a túlsó oldalon több hatalmas és jelentős vár állott, a legjelentősebbeket: Nyitrát, mivel némileg beljebb, a galgóci völgy keleti szélén állott, előbb fel sem soroltam. Magánkézen nagyon kevés föld van. Pőstyéntől Csejte felé északkeleti irányban a Huntpázmán-család bényi ágának Szentkereszt–Vágújhely táján a cseh származású Ottó (Wuth–Buth) és rokonsága sztrányai nemeseknek földjei fekszenek. Magánbirtok Somszeg, Barnolch. A mai Bori–Vigvár környékén bizonyos Izsép és rokonsága. Galgóc körül Abáék, Zsúkon és beljebb: Kenéz nevű úr birtokos. Lóc felé az előbb említett Buth rokonai bírnak földeket.

A többi a királyné és a zobori apátság birtoka.

5Ez az állapot tart egészen a tatárjárásig; az ennek a nyomán támadt pusztulásról két biztos adatunk van: Vágújhely és Debrete történeténél. Közvetlenül ezt az időt követő időszakban már több helységet találunk magánkézen, amelyekről előzőleg mint vártartozékokról olvastunk. Így tömegesen jut magánkézre a Pőstyéntől nyugatnak elterülő vidék. Örvistye (Rüüs), Őr, Luchunch, Dub, Vigvár, Bín. A balparton Rattnóc, Szokolóc. Magán-, illetve papikézre kerül a királyné birtoka is, kétszer cserélvén gazdát, előbb a pannonhalmi apátság, majd Kemén fia, Lőrinc képében. Ilyen lett a Galgóc–Nyitra közt elterülő völgy stb.

A lakosság alapzöme: a tótság. Ismeretes, hogy a határok őrzésére és az őslakosság fékentartására a várnépek különféle osztályait rendelték. Van itt székely, bessenyő, kún, nyilas, a szerint, amint azt a várak szükséglete kívánta. Az őslakosságon kívül helyet kapott itt a várszerkezet népei közé beosztott nem magyar elem, így a fellendült föld- és szőlőművelés, valamint az ipar indokából német telepesek.

Csakhamar jelentkezik a nagybirtokososztály, vagyis olyanok, kik örökség, vétel és ügyes csere-bere útján nagy területek, falvak birtokába jutottak. Az itt feltűnt nagybirtokosok: az Abák galgóci ága, Vörös Ábrahám, Kemén fia, Lőrinc.

Ezt kívántam előrebocsátani, mielőtt a tulajdonképpeni tárgyamra, az Ocskay-család ősei történetére térnék. Bizonyítván ezzel, hogy a családot mint ősfoglaló birtokost kimutatni nem lehet.

Mielőtt elmondanám mindazt, mit az Ocskay-család multjára vonatkozólag eddig feltalálnom sikerült, le kell szögeznem egy adatot. Rudnay Béla, a felvidék ezen kitűnő ismerője, munkáiban két helyen is megemlékezik* az Ocskayakról, illetve hovátartozásukról, egyszer a Divék-nemzetségből eredeztetvén őket, máskor pedig éppen a családtan szempontjából nem tartja elfogadhatónak. Ezen, egymásnak ellentmondó megállapításban nem követem őt, hiszen megvan nekik az ő szép családfájok, habár nem is oly ősi, sem nem oly dúshajtású, mint aminőnek beállítani szeretnék.

Rudnay Béla: a Zsámbokretyak. A Csermenyiek 140. l. és «Turul» 1887. 114–118.

Az Ocskay-család Nyitra megyének legrégibb családjai közül való. Nem értem ez alatt azt a régiséget, melyet a család vall és két verzióban is említ, Attilától származtatván magukat. Az első variáns lehetetlen! s a másodikat is elvetem, mert ha megbízható volna is, egyébként az a Dubi-családra vonatkozik. Ocskay pedig nem Dubi.

Az én kutatásaim mást hoznak napfényre. Köztudomás szerint honfoglaló őseink idejében Vágvölgye lakott föld volt és hozzá harcászatilag is elsőrendű. A győztes magyarság birtokain hagyta a legyőzötteket. Béla névtelen jegyzője* szerint csak a lázadókat telepítették át más, a határtól beljebb eső vidékre. E szerint ezen a tájon a már fentebb ismertetett népek laktak. Az őslakosság közül többeket névszerint ismerünk.

Anonymus: XXXVII. fejezet.

A mai Vágújhelytől délnyugatnak elhúzódó s a Malaka, Dubové, Dridvag mentén elterülő földdarabnak tulajdonosa egy család, mely azon időben, midőn oklevelesen bizonyíthatólag fellép, már pereskedik a szomszédos pannonhalmi apátsággal, és az oklevelekben névszerint felsorolt tagokon kívül vannak még cognatusai. Ezeknek itt öröklött ősi meg pénzen szerzett birtokaik vannak. A szomszédos papi birtok új tulajdonosai éber figyelemmel őrködnek a határokon, és az apátság szomszédsága hihetőleg nem volt ínyére a terjeszkedni óhajtóknak. Szempontunkból nem fontos az, hogy pervesztesek, hanem inkább az azután következett határjárás, melynek okmányát a Reviczky-család levéltára őrzi és mely egész biztossággal a család ősi fészkéhez, az akkor Sztrányának nevezett területhez vezet, mely később az egyik osztályos atyafi után Ochk nevet nyert.* Az első ismert ős Budichei (értelme lehet vezető vagy ébresztő), kinek fiai Buttlik (másutt Othlik, Oth) a vele rokon Broden fia Chobóval és Hulics fia Martonossal (Mortunusnak is hívják) birtokosai ennek a tájnak. Közvetlenül tovább élnek Csehszlav-fiak Császtkócon. Sőt maga Csejte is tótul Čechtice = csehtelep, cseh lakóhely. Aki ismeri a tót nyelv kicsinyítő-becézgető 6ragozását, könnyen megtalálja az ősi Buth, Wuth, Oth-ko nevet, mely becézgetve Ocsk-ó-vá alakul. Nem célzatosság nélkül hivatkoztam a tót nyelvre. A már említett Reviczky-levéltárban van néhány okmány, amelyekben az Ottlik neve mellett «bohemus» «cseh» szerepel. A hunt-pazmány nem beliek bényi ágából való Miklóst is itteni birtokai miatt «cseh» melléknévvel jelölik.

Reviczky-lt. A nyitrai káptalannak 1492. évi átirata, mely Kajdacsy Sándor helytart. jegyzőnek 1853. évi febr. 25-én kelt másolata. V. ö. Fejér. CD. IV. 3. 116–122. ll. Ma is Očková dolina a neve tótul. Vagyis Ocsk-völgye és nem Ocskai-völgy, sem Očkovská, t. i. dolina.

Ocskó község, melyről a család magát nevezi, Nyitra megyében, vágújhelyi járásban fekvő kis falucska. Nevét, mint elébb írtam, a ztrányai nemesek családjából való Ottó (okmányok szerint Attlik,* Ottlik, Oth, Buth, Wuth)-tól kapta, ki rokonságban állott a Bugarokkal és Ludányiakkal. A kis helység már az Árpádok korában Kis- és Nagy-Ocskóra oszlik, jóllehet egyik sem volt valami jelentékeny hely. Állott pedig a vágújhely-nagyszombati országút mellett ma is látható némi falomladék helyén, illetve az alatta délnyugatnak fekvő völgyben. A kisebbik lejjebb Dudvág felé elterülő csalitban, a mostani malom táján. Jóval később az országút felé építkeztek. Maga a máig álló malma egykor erősített hely volt. Az 1800-as években anyai szépapám (Táborszky) bérelte az akkor papírt gyártó malmot. Kisebbik Ocskóról írta magát a Kuzy-család, mely a szintén Ottlik birtokát képező Kúzloveról származott.

Kutatva az iratok közt, felmerült az a gondolat, vajjon a régi írásokat csak gyengén olvasó családtörténészt nem az bírta-e az Attila eredet propagálására, mert több helyen az Attlik nevet, nemkülönben Chobot Alár-t olvasta? Nem tartom lehetetlennek.

Hogy Ocskayéknak volt-e Galgóc mellékén birtokuk? nincs okmányos adat, hacsak nem annak tekintjük azt, hogy a Lóc mellett fekvő Sily nevű birtokukat eladják Vásárdi Péter fia Conrádnak, Budicha fia, Budh és fia, Fülöp.* Ocskó azonban örökös birtokuk volt. Erről tanuskodik Nagy Lajos királynak Nagymaroson, 1372. évi okt. 13-án kelt birtokerősítő okmánya, melyben utal a neki eredetben bemutatott 1321. évi Róbert Károly oklevelére, melyben ez Lőrincnek és Kozmának visszaadja ősi földjüket: Ocskót.

Pozsonyi kpt. oklevele Nemzeti Múzeum törzs a.

Ezen oklevelet 1373. évi január hó 12-én a nyitrai káptalannal átíratják. Érdekes az átiratás megindokolása. Ugyanis azt adták elő a káptalanban: «quia predictas litteras propter ipsorum emulos, viarumque discrimtna et casu inopinato, ubi ipsis necessum fore videtur in specie ac serio formidarent» (a Nemz. Múzeum törzslt.-ban őrzött eredetiből).

Ugyancsak bizonyságot kapnak örökös birtoklásukra 1358-ban. Nyitrai káptalannak a mondott év Szent Tamás vértanu és főpap napján kelt okmánya szerint Nyitra megye nemességének ugyanazon évi Szent Mihály ünnepét követő másodnapon Konth Miklós nádor elnökletével Nagytapolcsányban tartott gyűlésén a káptalan három tagja volt jelen mint hites ember, királyi emberül pedig: Zudar Mihály és Nemze Miklós szerepeltek. Tanácskozásuk folyamán felállott Ocskói Matyús fia, Lack és azt a kérdést vetette fel: állapíttassék meg, mi jogon bírja ő a Nyitra megyében fekvő Ocskó helységet? Ekkor bényi Lampert fia, Benk, valamint a szintén bényi «cseh»-nek nevezett Miklós, nemkülönben az ott jelenlevő nemesek mind azt állították, hogy Ocskó község Matyus fia, Lacknak örökös birtoka.* Ocskói Heem fiai, Kozma és András, erről tanusítványt kértek, melyet a káptalan nekik ki is adott. 1331-ben Ocskói Kozma pert folytat a diósi malom miatt.*

Nemzeti Múzeum törzs a.

Csal. lt. az okmány hamis! 1. Papír; 2. írása miatt; de szerintem azért is, mert Diós = Aba Lehota, az pedig csak később került Ocskay kézre (1437-ben!)

Ez időben már számosan élnek Ocskón. A család szaporodtával az aprózó osztozkodás következtében nem jutott elég az ősiből. Az élelmesebbek rendesen szolgálatot vállaltak ilyenkor. Így tett a már említett Lack fia, Mihály, ki a Vág túlsó oldalán szemben Ocskóval emelkedő Temetvény várának új birtokosainál vállalt szolgálatot és lett belőle ú. n. «familiaris» udvari, bizalmas ember és később utódjait is soká látjuk ebben a minőségben, mint servienseket, familiárisokat. Ezen állás, illetve hivatal minéműségét leírták már hivatottabbak.* Mindenesetre a felhozott esetben nem közönséges szolgákról van szó, hanem kiválóbb tisztségről. Úgy látom, Mihály úr várnagya Temetvény várának. A várnagyság nem csupán katonai szolgálat volt, hanem a váruradalom gazdaságának felsőbb vezetése is kapcsolatos volt vele. A várúr ritkán foglalkozott ezekkel az apró-cseprő dolgokkal, kivált 7ha nagyobb, országos hivatala volt. Ilyenkor várnagya volt a totum-factum. A birtok akkori jövedelmét a jobbágyok részéről beszolgáltatott gabona, bor, sajt, kenyér, szalonna és némi pénzjárandóság képezte. Ezen természetbeni szolgálmányok összegyűjtése és azoknak a várfalak veszedelemmentes oltalma alatti gondozása, elraktározása, elosztása volt a várnagy feladata. Hogy így volt, épp az Ocskay-iratok között találunk rá adatokat.

Szekfű Gy.: Serviensek és familiariusok.

Konth Miklós rendezvén galgóci és temetvényi uradalmainak az urbáriumát, ebbeli meghagyásait a várnagyokhoz intézi.* Ujlaky Miklós bosnyák király 1472. szeptember 8-án kelt felmentő irata Surányi János volt ujlaki várnagya részére, kit akkor, midőn Bánjaluka kapitányává tette, nyugtat arról, hogy elszámolt a szalonna, bor, só stb.-vel. Ugyanúgy tesz Lévai János, midőn lévai várnagyát: Ocskay Imrét szolgálata alól felmenti, tanusítja, hogy Ocskay Imre nála mint várnagy 1551. szept. 19-től 1552. okt. 14-ig szolgált és mindennel rendben elszámolt.

OL. Dl. 5389.

Hogy mi volt a javadalmazásuk? Azt csak hozzávetőleg lehetne meghatározni. Az iratok között egy jóval későbbi időből való konvenciós levelet találtam. Ebben Ungnád özvegye: Thurzó Erzsébethez szegődik Ocskay János. Fizetése hat lóra, minden lovat 20 forinttal és a forintot 100 denárral számítva. Ruhára 17 forint. Szabad úri asztala. Mutatis mutandis kiderül, hogy nem volt megvetendő az ilyen szolgálat, kivált, ha egy bőkezű uraságnál helyezkedett el az ilyen vállalkozó és ki tudta érdemelni urának a bizodalmát. Úgy tapasztalom, hogy Mihály uram elég serényen forgolódott urasága körül és ez a szorgoskodás neki is meghozta a jutalmat.

Van még egy másik, közelebbi időből való adatunk, mely ugyancsak várnagyi fizetést tárgyal, mégpedig ugyanazon birtokos családnak szomszédos váráról: Galgócról; Konth Miklós unokája, László macsói bán özvegye, az eddig névleg nem ismert, de ugyanazon iratok (Simonyi lt. Nemzeti Múz.) közt elfekvő kétrendbeli levelében magát Jachna, Johanna aláíró úrnő új várnagyot hozott Galgócra Simonyi Imre személyében, ki előzőleg Ujlakon, majd Palotán ugyancsak várnagy vala. Az özvegynek Galgócon, 1422-ben, Szent István magyar király ünnepét megelőző csütörtökön (augusztus 19-én) kelt díjlevele eddig kiadatlan.

«Nos magnifica Domina relicta quondam Ladislai bani Machoviensis de Wylak, significamus quibus expedit universis literam nostram inspecturis: Quomodo nobilem virum Emericum de Symoni nostrum castellanum de in Galgoc, ordinasse et deputasse. Itaque etiam eiusdein castri dispositionem eidem annotato Emerico officium scilicet Veteri Galgoch Zenfhpeterfalua unacum vado et telonio de eadem Galgoth. Idem deinde Pasthoh Dychy, Bayonch et Tekeuld, Chemed, Kelechen, Zela et Karkoch similiter cum suo telonio eidem prenotato Emerico de Symoni castellano nostro alias de Palotha, sume vero de Galgoth pretitulata dedimus, donavimus una cum omnibus premissarum villarum proventibus scilicet daciebus, censibus, birsagiis et al˙s proventibus earumdem, demptis proventibus vinearum et vinorum. Vigore nostranum literarum mediante. Scripta in loco possessionis enanato Galgoth, feria quarta proxima ante festum Sancti Stephani Regis Hungarie.

Anno Domini M°CCCC°XX°II°.

(Papír. Simonyi-levéltár. Nemzeti Múzeum.)

Előbb azonban be kell mutatnom a személyeket és a helyet, mint működésének a színterét.

Károly királynak sok kiváló híve között egyike a legelsőknek Tóth Lőrinc, a királyi zászlótartók mestere, Sempthe és Temetvény várak vitéz kapitánya.* Fiai: Miklós és Lökős már atyjuk életében előkelő hivatalokat töltöttek be és kiváló szolgálatokat tettek az új királynak: Lajosnak olaszországi hadjárata alkalmával. Az ott tanusított vitézségükért Galgóc és Temetvény várakat és azok tartozékait nyerték jutalmul.* Az Anjou-ház érdekében folyó küzdelmek, nemkülönben a németújvári Henriciadok ellen folytatott csatározások és az ezekkel járó rablás és pusztítások következtében majdnem koldusbotra jutott családnak igazi megváltás volt ezen két tekintélyes birtok elnyerése, mely a már említett 8két váron kívül magában foglalta azt a földterületet, mely a Vág balpartján Huorkától Galgócig, sőt azon túl is egy darabon Nyitra felé húzódik, Szakolóc és Kaplat községek kivételével, a jobbparton pedig Brunóctól kezdve le egészen Szilád-Zélleig – Pőstyén kivételével – elterül. Egy tekintet Nyitra megye térképére és meggyőződhetünk róla, mi volt a két uradalom, melyet két helyről, Galgócról és Temetvényből igazgattak. Az igazgatók egyike Ocskay Mihály.

Pór Antal: Tóth Lőrinc a királyi zászlótartók mestere.

OL. Dipl. 4089.

Közben nézzünk át az erdőn túl fekvő kis faluba: Ocskóra.

Az otthonmaradottak more patrio pereskednek, osztozkodnak a kicsi birtokon.

1360-ban Ocskói Hem fia, Miklós fia vallja a nyitrai káptalan előtt, hogy nővérének, Margitnak Lőrinc fia, János feleségének Ocskón, nyugat felé eső egyik telket és húsz hold földet adott és megengedte neki az irtást is.

1367. évben Ocskay Lack fiai, János és Imre óvást emeltek a nyitrai káptalan előtt és előadták, miszerint a köztük és Alár közt fennálló rokonság folytán Domonkos nagyatyjának, Lajak fia, Máténak részéből a negyedet kiadták, miről ez őket nyugtatja. Volt azonban az említett Máténak két leánya is, Waga és Chuna, ezeknek, illetve utódaiknak is ki fogják adni köteles részüket: Chuna asszony férjnél volt Zakali Bodánál, kinek leánya, Aelub, neje volt vásárdi Leustach fia, Miklósnak. János és Imre ezt kifizették, miről a zobori konvent állított nyugtatót.

Ugyanezen Chuna asszony bizonyos feltételek mellett át akarta ruházni leánynegyedi járandóságát, mi ellen János és Imre tiltakoznak a nyitrai káptalan előtt és mindenkit eltiltanak. (Sajnos, az okmányt valaki a behajtásnál olyformán metszette ketté, hogy az ma hasznevehetetlen.)

Közben végleges birtokosztályra került a dolog. Nehogy kötekedés legyen az eljárásnál, az egész rokonság megbízásából a király elé járultak és bemutatván neki az atyja, Károly királytól, 1321-ben kiállított birtokvisszaadási oklevelet, földig hajlongva esedeztek, hogy az őseiktől rájok szállt Ocskó helység birtokában őket megerősítse. A király, megtekintvén boldog emlékű atyja által kiállított visszahelyező írást, a kérelmezőket Ocskó békés birtokában megerősíti és erről okmányt állíttat ki részökre 1372. évben. A felség elé Lack fia, János és Cozma fia, István járultak.*

Nemzeti Múz. Törzsanyag.

Az osztály megtörtént, de mint mindenütt, úgy itt is akadt vélt sérelem, majd patvarkodás, sőt annyira ment a dolog, hogy a sértett fél áruba bocsátotta a maga részét. Ez ellen János és Imre tiltakoztak és óvást emeltek a nyitrai káptalan előtt (1378. június 16). Majd pedig fogott bírák közbenjárására abban állapodtak meg, hogy ezek Szent Háromság utáni tizenötödik napon a káptalan küldöttjének jelenlétében Ocskóra jönnek és azt két egyenlő részre fogják osztani, s ha netán valamelyik birtokrész nagyobb vagy értékesebb lenne, azt szemmértékkel vagy lemérés útján felbecsülik és azután az előző osztály értelmében a színhelyen bemutatandó iratok alapján a felek békés birtokába bocsátják. Az eddigi költségeket a fogott bírák döntése szerint egymásnak kölcsönösen megtérítik azzal a hozzáadással, hogy ha a felek bármelyike a fogott bírák rendelkezéseit be nem tartaná, mindenféle bírói közbenjárás nélkül 30 márka fizetésére köteleztetik, az iratok pedig mint biztos helyen galantai Bessenyei Pálnál lesznek a kitűzött határnapig.

(1378 Dca prox. ante f. b. Elenae Reginae.)

A kitűzött határnapon megjelent a káptalan embere, János kanonok, de azzal tért vissza, hogy a felek abban állapodtak meg, nehogy a még lábonálló vetésekben a felmérés által kárt okozzanak, az osztályt Kisasszonynapjának nyolcadára tolták, addig kiki békével bírja a maga részét.* (1378. június 29).

U. ott.

A megállapított napon a káptalan emberei, János és Benedek kanonok, megjelentek és előttük a felek megegyeztek és a fogott bírák döntését elfogadták. A királyi levél megszerzésére és egyéb költségekre kiadott pénz dolgában úgy határoztak, hogy Cosma-fiak Szent Mihály ünnepe előtti vasárnap 14 aranyforintot és egy mérce súlyos dénárt fizetnek a Lack-fiaknak, ha pedig ezt nem tennék, akkor megfelelő értékű földet kötnek le zálogul, mibe Cosma-fiak készséggel beleegyeztek.

(1378. in Vig. f. b. Matth. ap. et evang.)

Ugyanezen Ocskay János Gara Miklós nádor előtt panaszt emel a Szt. Domonkos-rend nagyszombati 9házfőnöke ellen, mert ez nem akarja neki kiadni azt a díszövet, melyet ő annakidején 10 márkáért zálogba vetett, s az nevezett kolostornál van végrendeletileg letéve a rajta levő 10 márkában, mely összegért a végrendelkező lelke üdveért mondandó miséket rendelt. A nádor úgy döntött, hogy a 10 márka lefizetése után adják vissza az övet (1382). Pál, a rend priorja nyugtát állít ki az összegről (1382. november 16).

Ocskay Klára, néhai Matyus fia, Lack nővére, most özvegy, tekintvén azt a jóakaratot, mellyel őt nevezett Lack fiai, János és Imre, akár csak édesanyjok lenne, támogatták és jelenleg is ápolják, ezért nekik adja az őt illető leánynegyedet a nyitrai káptalan előtt (1381. július 23).

Ez időtől kezdve a család kétfelé szakad. Egyik ága ott, Ocskón ragad, az ősi röghöz görcsösen ragaszkodva, míg a másik inkább vonzódik a jobb megélhetést és vagyoni gyarapodást biztosító szolgálathoz. Rövid időn belül már tőkepénzes, zálogos birtokos, majd pedig a közpályán is jelentékeny tényező.

Már a régi időkben is megtörtént, hogy sok-sok nagy úr, dús uradalmak birtokosa, dacára nagy uradalmainak és az azokból befolyó dús jövedelmeinek, gyakrabban megszorult a pénz dolgában. Azon időben a kölcsönügylet zálogjogú volt. A nyert kölcsönösszeg erejéig egy-egy jószág, falu, major köttetett le és annak a censusa képezte a kamatot mindaddig, míg a pénz vissza nem lett fizetve. Megtörtént azonban elég gyakran, hogy olyik adós néhány évi békés birtoklás után kizavarta a zálogosbirtokost a birtokból, miből évekre terjedő perek támadtak.

Ujlaky Miklós 1434-ben 72 aranyforintot vett fel kölcsön Ocskay Mihály nevű udvari emberétől és pénzének biztosítására Nyitra megyében fekvő Pőstyén községnek a felét, vagyis azt a részét, mely azelőtt Vásárdi Péternél volt, a malom kivételével, de minden egyéb tartozékaival és részeivel egyetemben leköti, biztosítván hitelezőjét arról, hogy ha Pőstyén említett felerészét elvenné, tartozik őt ugyanolyan értékű más helységgel kárpótolni.*

OL. Dipl. 12,615.

Elmúlt egy év és Miklós úr nemhogy kiváltotta volna birtokát, sőt arra felpénzt vett és a kapott összeg (129 frt) biztosítására leköti az egész Pőstyén községet az ottani vámmal-révvel együtt; biztosítván a kölcsönadó Ocskay Mihályt, valamint Imre fia, Andrást, hogy megvédi őket minden háborgatók ellenében mindaddig, míg a tőlük felvett pénzt vissza nem fizeti.*

Dipl. 12.704.

A következő évben újra felpénzt vett fel 170 aranyforint összegben és ennek biztosítására a keresztesek székesfehérvári konventje előtt tett bevallásával leköti a már előzőleg említetteken kívül a községben levő Dubove patakon álló malmot is.*

OL. Dipl. 12,914.

A gazdálkodás, úgy látszik, jól mehetett, mert egyszerre több helyről is gyarapszik a kis vagyon. A székesfehérvári káptalan ugyanis azt írja, hogy megjelent előtte egregius vir, néhai palotai László bán fia, Miklós és érett megfontolás után kijelentette, hogy ocskói Lack fia, Mihálynak hív szolgálatait jutalmazni óhajtván, neki Kis-Lehotka nevű községet adományozza. Alighanem szép leszámolással kedveskedett urának az évforduló alkalmából, mert a királyúr, Zsigmond is méltónak találta arra, hogy megadományozza. Saját elhatározásából meghagyja a nyitrai káptalannak, vezesse be ocskói Lack fia, Imre fia, Mihályt, annak két fiát, Imrét és Jánost, valamint testvérét, Andrást Dubovány birtokába. Ezen iktatás folyománya Zsigmond királynak Pőstyénben, 1421. évi Simon és Juda napját követő ötödnapon, november 2-án kelt adományának, melyben még anyjuk, Borbála asszony is fel van említve. Úgy látszik, ez az iktatás sem volt keresztülvezethető, mert Ország főkincstárnok jelentésére harmadszor is megismétli és ugyanakkor hozzájárul – Ujlaky Miklós kérelmére – az általa tett adományhoz.

Ujlaky Miklós a következő évben is jóindulatot tanusít kedvenc várnagya, Ocskay Mihály irányában. Megtekintvén Ocskay Mihály temetvényi várnagya és Dychi László galgóci tiszttartójának hívséges szolgálatait, Ujlakon (Nyitra megye) malomhelyet adományoz nekik és kieszközli Albert királynál, hogy az iktattassa őt Kis-Lehotka birtokába. Ezen kérelemre Albert király meghagyja a nyitrai káptalannak, iktassa be nevezettet, kijelölvén királyi emberül Sissói Miklóst vagy Örvistyei Mártont. A káptalan jelenti, 10hogy kiküldöttje Tamás kanonok volt, kinek jelenlétében Sissói Miklós Szent Szaniszló ünnepét követő napon az iktatást elvégezte.

A már-már némi jólétének örvendő család – úgy látszik – jó befektetésnek találta a pőstyéni zálogot, mert hatszáz forintot tettek le az akkor már erdélyi vajdává és machói bánná előlépett Ujlaky Miklósnak, ki Pőstyénhez a szomszédos Szerdahely falu felét is adta.*

OL. Dipl. 13,666, és 13,667.

Bevallását másnap Ulászló király előtt is megismétli és Ocskayékat a nyitrai káptalan által azok birtokába iktattatja. Az iktatás 1442. évi április 25-én ment végbe s azon Latkóci László kanonok meg Dubi Oswald képviselték a hatóságot. A birtoklás háboríttatlan, legalább egy ideig mitse tudunk Ocskayékról, nem említi őket az a nagy iktató bizottság sem, mely Ujlakyt 1444-ben statuálja. De már 1446-ban az ország főurai rendeletet küldenek a nyitrai káptalannak, meghagyván neki, amint következik. Ocskay Mihály fia, Imre panaszt emelt Ujlaky Miklós erdélyi vajda ellen, hogy ez Pőstyént, Szerdahely felerészét, melyeket panaszos bizonyos pénzösszegen zálogban bírt, valamint Lehotka nevű saját faluját az elmúlt zavaros idők alatt jogtalanul és pénzbeli megtérítés nélkül hatalmasul elfoglalta és elfoglalva tartja a panaszos nagy kárára. Vizsgálják meg az ügyet s ha a panasz való, keressék fel Ujlakyt, hívják fel, adja ki a jogtalan foglalást a nem régen egyhangú határozattal hozott törvény alapján; ha megteszi, jól van; ha pedig nem tenné vagy nem akarná: idézzék meg őt a jövő vízkereszt nyolcadára. A káptalan kiküldöttje a királyi ember társaságában Ujlakyt Galgócon kereste, de távol volt; várnagya, Erdélyi Márk odanyilatkozott, hogy ő a községeket sem nem tudja, de nem is akarja kibocsátani. Perre azonban nem került a dolog, mert a határidőül kitűzött vízkereszt ünnepén a székesfehérvári káptalan előtt vallja Miklós úr, miszerint némely elodázhatlan szükségleteire 3000 forintot vett fel Ocskayéktól és ezen összeg lefizetéseig leköti Pőstyént és Szerdahelyt. Ezzel a tekintélyes összeggel lekötött két helység zavartalanul maradt Ocskayék kezén egészen Miklós haláláig.*

OL. Dipl. 13,002.

Ugyancsak az ország főurai előtt tett panaszt Ocskay Mihály fia, Imre azért, mert testvérének Andrásnak özvegye, Anna asszony a nála levő családi okmányokat kiadni nem akarja. Meghagyták a káptalannak, hívja fel az özvegyet az iratok kiadására.

Ugyanezen özvegyről tesz említést a pozsonyi káptalan 1463. évi okmánya. A mondott évben b. Ágnes napján megjelent előtte Ocskay András özvegye, Anna asszony és a maga, valamint két fia, Frank és István nevében panaszt emel Brand Ulrik pozsonyi polgár ellen, hogy ez a néhai férje által annakidejében Bécsben vásárolt, 60 forintot érő posztót, egy 22 forintot érő mentekötőt (övet) és ezenkívül még nyolc rőf fekete posztót kilenc forint értékben nem akarja kiadni. A dolgokat még férje tette volt le Brandnál.

Özvegy lett a Posár-családból származott Margit asszony, Ocskay Mihályné. Sok baja volt az András-fiak: Frank és Istvánnal a neki kijáró jegybére és kelengyéje miatt. Az ifjak csak perrel voltak rábírhatók kötelezettségök teljesítésére. Simon antivári érsek és általános helynök 1465. szept. 18-án Miklós verbói és János pőstyéni plébánosok útján felszólítja őket, hogy fizessenek. Nem lévén pénzök, kölcsönt vettek fel és 1466. május 27-én az esztergomi káptalan előtt kifizették az özvegyet.* Ez az adósság súlyos teherként nehezedett az időközben nagy bajba került családra. Sejthetjük ezt abból a tényből, hogy időközben elvették tőlük – kárpótlás nélkül – az adományozott és a zálogban bírt jószágot. Pedig ők ez utóbbira vették fel a Margit asszony kifizetéséhez szükséges 300 forintot. Midőn a hitelező magát a zálogul lekötött birtokba iktattatni akarta, ennek Ujlaky Lőrinc emberei – a galgóci várnagyok – ellentmondtak és ezzel kezdetét veszi az egy évszázadnál tovább húzódó pereskedés, mert az óvástevők nem éltek törvényadta jogukkal. Nem jelentek meg sem a Szentgyörgy-napi, sem az évfordulós törvényszakra, de még idézéssel sem voltak arra meghívhatók.

OL. Dipl. 21,069., 21,382., 21,566.

Közben az országos ügyek egészen háttérbe szorították az ily kisebb jelentőségű dolgokat. A trón gazdát cserélt. Az erőskezű Mátyás helyébe a gyenge akaraterejű Ulászló került a trónra s ez éppen az alperes Ujlaky irányában akart lenni erős és engesztelhetetlen. A felségsértés címén elkobzott 11birtokok ügye sokkal fontosabb volt, semhogy valakinek eszébe jutott volna pert indítani a kincstár ellenében, kivált akkor, midőn nyilvánvalóvá lett, hogy azokra Zápolya is pályázik és a király annak – mondhatni – parancsára adta vissza azokat a bűnbánó Ujlaky Lőrincnek. De elhúzódott ez azon okból is, mert az Ocskay-családban nem akadt ember, ki vállalta volna az ilyfajta pereskedés fáradalmait és főképpen a költségeit, kivált Dobzse László korában.

Kissé előreszaladtam az eseményekkel!

A család ezenközben süllyedt a vagyoni tönk felé. Elszegényedésük egyik jele, hogy az időközben elhatalmasodott nagyurak birtokai közé került, amúgysem nagy ősi örökségükből rendre lecsípnek egy-egy értékes darabot. Így Ocskay Imre fiai: András és Mihály, valamint János fia, János panaszt emeltek Stibor vajda és annak csejtei várnagya ellen, mert ezek Koritno (Nyitra megye) nevű birtokukat elfoglalták. Az akkori időkre világot az a csehnyelvű irat vet, melyben Switkov ura, Rezky Matús hatheti időtartamra oltalmába veszi Ocskay Frankot, testvérét Istvánt és minden emberüket. (Év nélkül 1463 után.)

Az elosztott Ocskón–Duboványban beállott a szegénység. Ocskay András fia, Ferenc, István és Zsigmond óvást emelte Mátyás királynak Budán 1478. évi kelt azon adománya ellen, mellyel Dub helységet Majthényi Zsigmondnak adta. Ellentmondásuk okának előadására Mátyás király megidézteti őket a túróci konvent által 1479-ben. Azzal, hogy a Majthényi-féle oklevél az Ocskay-iratok között fekszik, úgy látom, hogy sikeres volt ellentmondásuk.

Az elveszett Lehotkát is új birtokosok kezén találjuk. Mátyás király a három Podmaniczky-testvérnek adományozta az 1488-ban. (Itt Surányi Pál mondott ellen.)

Ocskay Ferenc a budai káptalan előtt nemes Tepko Jakabnak 20 aranyforintért zálogba veti az egész Mikófalva praediumot, mely azután vagy másfélszáz évig volt idegen kézen s rajta maradt az idegen név. (Itt a Tyapko elnevezés magyarázta!)

Ugyanő zálogba veti luchungi birtokrészeit 12 forintért Chermeni Jánosnak.

Azután meg az egymásközti zálogbavetés is járta. Így olvasom, hogy Ocskay János és András között bizonyos díszes ruhák miatt zálogba került némely birtokrész. János halála után vitássá válván az ügy, Csejte város bírája és esküdtjei a megejtett vizsgálat után bizonylatféle iratot állítanak ki. (Év nélkül.)

Nemsokára ezek után megváltozott a helyzet, Ocskay Ferenc nőül vette Surányi Lászlónak özvegy leányát (előbbeni férje Chepeni László volt), kivel 400 forintot meghaladó hozományt kapott s ezzel, mint az irat mondja, «inopiam suam sublevasset, creditoresque exsolveret» – megszabadult a nyomasztó gondoktól, kiváltotta zálogba vetett jószágainak nagy részét. Hálából nejének 200 forintban ocskói és duboványi birtokrészeit beírja a nyitrai káptalan előtt 1498-ban. Neje révén azonkívül tekintélyes fekvő vagyont is kapott Récsényben, Suránkán, Elecskén stb. (Ezzel kerültek a családi iratok is az Ocskay-levéltárba!)

Úgy látszik, hogy a másik testvér: István is házasság révén rendezett viszonyok közé került. Ennek neje Onory Anna, Onory László leánya, kivel György, János, Ferenc, Farkas fiúkat és Anna leányt nemzett.

Ferencnek egy fiát ismerjük, Zsigmondot.

A jobb helyzet lehetővé tette nékik, hogy az elveszett Pőstyén ügyet is megmozgassák. 1501-ben Ocskay Zsigmond panaszt emelt Ulászló király előtt Ujlaky Lőrinc ellen, mert ez őt Pőstyén és Szerdahely zálogos és Lehotka örökös birtokából kiűzte s neki ezáltal jelentékeny kárt okozott. Magát a tényállást tanukkal óhajtván bizonyítani, kéri a királyt, rendelné el, miszerint valamely hiteles hely kiküldöttje hallgassa ki az általa megnevezett embereket. A király Tolnán, 1501. szept. 6-án meghagyja a nyitrai káptalannak, küldené ki egyik emberét, aki egy hites megyei esküdt jelenlétében hallgassa ki a panaszos által bejelentett tanukat és a vizsgálat eredményéről állítson ki írást.

A káptalan által az ugyanazon évi október hó 6-án foganatosított vizsgálat alkalmával kihallgatott tanuk – többnyire környékbeli nemesek és azok jobbágyai – hit alatt vallották, miszerint tudomásuk szerint úgy a panaszos, mint előzőleg atyja: Frank bírták az említett helységeket és élvezték azok jövedelmeit; de néhány év előtt Ujlaky Lőrinc herceg a mondott helységeket erőszakkal elfoglalta és a panasztevőt azokból kiűzte.

12Úgy látom, hogy a hatalmas herceg ellenében indított visszahelyezési eljárás ezen első ténye nem járt kellő eredménnyel. Mert hiszen Ulászló királynak Galgócon, 1502. évi április 17-én Jubilate vasárnapon kelt irata, melyben Ujlaky Lőrinc herceg oltalmába ajánlja Ocskay Ferencet, nejét Agátát és fiukat Zsigmondot, elintézésnek nem tekinthető. Majdnem három évig pihen az, s akkor is, hogy újból megindul, az első vizsgálat ismétlésével, illetve a panasz való voltától teszi függővé a herceg megidéztetését Perényi Imre nádornak a nyitrai káptalanhoz Budáról, 1504. nov. 12-én keltezett idéző parancsa. A kiküldöttek megvizsgálták az ügyet, meggyőződtek annak igaz voltáról, elmentek Galgócra és a herceget megidézték. Ámde eredménytelenül, mert a következő évben (1505) a káptalan újból idézi a herceget.

Egy tekintet az akkori országos közállapotokra meggyőzhet arról, hogy Ocskay Ferenc meddő munkára vállalkozott azzal, midőn per útján akart igazságot szerezni olyan ember ellenében, aki még a saját édes nővérének sem adta ki azt, mi őket jogosan megillette, és akinek nem kis része volt a közállapotok megrontásában. Ha szegény emberek tudták a módját, miként lehet egy és ugyanazon ügyben két különböző ítéletet kapni, hogyne tudta volna az ország első mágnása?

A sok hiábavaló idézés, tanukihallgatás, perhalasztásnak és bírságolásnak egyelőre véget vetett az örök bíró, elszólítván az élők sorából a dacos ellenfelet, bár ez mitsem változtatott Ocskayék helyzetén. Ujlaky ugyanis egy alkalommal, mikor Ulászlóval Prágában járt, ott Zápolyával egyességet kötött, melyben kölcsönös örökösöknek fogadták egymást és ehhez megnyerték a király beleegyezését. Midőn később Ujlaky gőgjében annyira ment, hogy a királyt nyilvánosan «cseh ökör»-nek nevezte és egyéb kellemetlenségeket is okozott neki, ez Dragfi Bertalan erdélyi vajda vezetése alatt nagy sereget vezetett ellene, várait elfoglalta, birtokait elvette. A várakba betóduló katonaság kifosztotta a kincs- és élelemtárakat. Az így megalázott herceg, kiért számosan jártak közbe, békét és kegyelmet kért és kapott is, de egyéb feltételek között ki kellett jelentenie, hogy minden birtokát a király örökli majd. Amíg a prágai kölcsönös öröklési szerződés és a fenti kötelező irat körüli vitát elintézték, amellyel még az országgyűlés is foglalkozott, addig a gazdátlan maradt javakat lefoglalta a kincstár,* rövid időre ugyan, hogy nemsokára idegen kézre kerüljenek.

Kezelte Ladony Miklós OL. 23,945., a birtokperre nézve l. Theimer Monumenta Vaticana, II. 751.

Közismert tény, hogy az állampénztár talán sohasem volt annyira üres, mint ebben az időben. A megszorult királynak azon időben Thurzó Elek volt a házi bankárja. E bőkezű úr – az okmány szavai szerint – látván az ország súlyos és veszedelmes állapotát, midőn a végvárak őrség nélkül voltak és ami kevés volt, az is ellátatlan, amidőn az ellenség óriási erővel szándékozott támadni az országra, melynek ezen nagy szükségletekkel szemben vajmi kevés jövedelme volt, a király kérelmére – úgy mint egyébkor – most is adott kölcsönt: huszötezer aranyat, mely pénzének biztosítására nyerte Temetvény várát és uradalmát.

Se szeri, se száma a protestációknak, melyek hivatva lettek volna megakasztani a birtokbavételt. Ha nem használt Ujlaky ellen a per, annál kevésbbé ártott Thurzónak az óvás. Talán egyedül Zápolya ártott neki, mert ez hivatkozással az Ujlakyval kötött egyességre, egymásután szedte el Thurzótól a volt Ujlaky-birtokokat, nem kevésbbé járulván ezáltal az ország kettészakadásához. Az ügyek ilyen állása mellett Ocskayék sem nyertek semmit: tiltakoztak. Közben pedig igyekeztek elhelyezkedni a régi s családjukban már bevált módon: nagyobb uradalmakban mint tiszttartók vállaltak szolgálatot.

Így Ocskay János a nyitrai püspöknél, majd utóbb Thurzó Elek leánya: Ungnádnénál, Ocskay György a nyitrai püspöknél Radosnán. Ocskay Imre: Oláh Miklósnál kamarás, majd besztercei és lévai várnagy. Oláh Miklóstól hív szolgálataiért Wizkelety Tamás tiszttársával együtt kapja Kakasfalvát. Mint besztercei várnagy Ferdinánd királytól (Dat. Wienne 1560. jan. 2) kapja Majthényi Gábornak Kesseleökő vára és tartozékainak részeit. Gábor úr ugyanis meglőtte testvérét Eustachot, s ezért javait vesztette.

Ugyanő kapja hűséges szolgálataiért Thurzó Ferenctől és nejétől, Kosta Borbálától Banova nevű falut (Zsolna mellett). Utóbb Nyitra megye adószedője. Ezen állásából kifolyó számadásai megvannak a családi iratok között, amelyekből 13sok adatot meríthetne az, aki pl. a megyei tisztviselők fizetését s az országgyűlési követek salláriumát tanulmányozná. E számadások egyike érdekes azért is, mert azt Zermegh János, a neves történetíró vizsgálta felül. Ezen számadásokból kifolyólag a pozsonyi kamara 365 frt 75 denárnyi hátralékot követelt (1575-ben).

Amíg Thurzó Elek élt, nem tehettek ellene semmit, még akkor sem, midőn Lehotka nevű falujokat, mely időközben megszerzett, elcserélte volt pozsonymegyei Majtény faluval és Apaj községben levő nemesi kúriával, melynek birtokosai Elefanty György és neje Podmanicch Katalin voltak. Ebből is újabb per támadt, mely az alapperrel együtt megjárta az összes bírói fórumokat, és jóllehet a birtoklásból kizavart Ocskayak lettek a pernyertesek, a visszahelyezésnek mindig megvolt a maga döntő akadálya.

Thurzó Elek halála után két leánya, Anna és Erzsébet osztoztak a birtokon. Mindkettőnek olyan ura volt, ki még a sógornő részét is el szerette volna kaparintani, nemhogy visszaadta volna Ocskayéknak jogos tulajdonukat. A perbeidézéseket átvették ugyan, de a tárgyalásokon megjelenni sehogy sem akartak; nem használt itt a bírság, az elmarasztalás. Ha nagyon szorongatták őket, mindig találtak egy kibúvót, mely újabb határidőt jelentett.

Közben harmadiknak fellépett marcelházai Posár Lukács, ki a még nagyatyjának elzálogosított Pőstyén–Lehotka miatt pereskedett. Később kielégítették őt 125 frt-tal.*

OL. Dipl. 19,505.

Ez időtájból valók a birtokszerzeményeik is. Ocskay János bazini kapitány Ocskay Ferenctől fél házhelyet vesz Ocskón 300 forintért és osztozik testvéreivel a földbirtokon. Utóbb azonban János királyhoz való átpártolásért javait veszti és azokat Ocskay Ferenc kapja.

Másik János, a későbbi alispán, Pázmán in inscriptiójából 1600 forinton birtokot szerez 1558-ban.

Ugyanez 1577-ben Zamárdi Ferenctől 200 aranyért zálogba veszi az egész Thepolca prediumot.

Ugyanő gondozója a sághi konvent vagyonának, mely állásától 1590-ben nyert felmentést. 1591-ben végrendelkezik. Fiait iskoláztatni rendeli, testét pedig a «lezethei templomban, hol elei is nyugosznak», temettetni óhajtja. Lelkére köti a rokonságnak, hogy Gáspárt váltsák ki a török rabságból.

Szép pályát futott be Ocskay Ferenc is. Apróbb szolgálatok után elnyerte a nagyszombati harmincados állást. Esküt tett 1572-ben. Szolgálatát oly buzgón látta el, hogy a Kamara 1580-ban 100 forinttal jutalmazta.* 1572-ben Drahovszkynak nevezett Ocskay Györgytől 34 forintért zálogba vesz birtokrészt Ocskón. Spácay testvérektől 100 forintban néhány jobbágytelket Spácán. Farkas Tamástól Szakál nevű helységet 1582-ben. Ugyanakkor Beniczky Benedektől Zólyom megyében: Alsó- és Felső-Mythina, Moltha és Farkasfalva helységeket 200 forintban.

Nemz. Múz. fol. latin.

Ugyancsak zálogjogon bírta Csery Imre és neje, Bucsányi Erzse bottfalusi három jobbágyát 92 forintban. 1588-ban már nem élt, mert özvegye, Kubinyi Dorottya Zsambokrétynak elzálogosítja dubovani birtokrészét.

István 1552-ben elnyeri Saffár János atyai birtokait, melyeket ez elvesztett volt, mert nővérét meggyilkolta. 1549-ben Szentkereszty Györggyel bérli a csejtei kerület tizedét.

István (Ferenc fia) 1589-ben Nagy-Véthy Gáspár, Menyhárt és Boldizsártól megveszi azok mosóci nyolc jobbágytelkét 1200 forintért.

Ocskay Imre két birtokszerzeményéről megemlékeztem már. Banovát özvegye később visszaadta Thurzó Ferencnek és nejének, kik viszont 600 forintot fizettek neki (1560). Megszerezte azonkívül Török Ferenc és neje birtokait, kik azokat János királyhoz való hűségök miatt vesztették el. 1557-ben Nádasdy Tamás rendeletet küld az esztergomi káptalanhoz, idézze meg Ocskay Istvánt és két fiát, Györgyöt meg Jánost, mert ezek Ocskay Imre kocsisát elverték.

Mint adószedőnek három évről (1555, 1556, 1557) megvannak a számadásai 4624, 4623 és 4183 ft 15 denárról.

Időszerűnek tartom, a későbbi események könnyebb megérthetése céljából, Tyapkó visszaszerzéséről szólni. Említettem, hogy Ocskay Ferenc zálogba vetette volt Mikófalvát nemes Tepko Jakabnak. Tepko fiai, György és István 1523-ban eladták azt Bánffy Antal és Zsigmondnak. Bánffyak sem bírták sokáig. 1560-ban esztergomi 14káptalan jelenti Ferdinánd királynak, miszerint Báthory András iktatóparancsa folytán Kykehazi Csóka Jánost és Györgyöt, néhai Csóka István fiait Bánffy L. fassiója alapján beiktatta Tyapkó és Pecsenyéd birtokába. Az iktatásnak Ocskay Imre özvegye, Simonffy Ilona gyermekei nevében ellentmondott. Ugyanis Csóka István harmadik fia, Gáspár eladta Ocskay Imrének Tyapkó birtokrészét 25 forintért új kis pénzen, egy szántás, négy ló felszerelve, azonkívül megengedte neki, hogy a mások kezén levő birtokrészeket kiválthassa. A hír hallatára a két Csóka testvér óvást emelt az esztergomi káptalan előtt, hogy testvérük Gáspár bármely szerződést kössön. Maga Gáspár is elállott a vásártól, nem azért, mert megóvatolták, hanem mert Ocskay nem tartotta be a szerződésben foglalt kikötéseket. Ugyanekkor Zsambokréty György is tárgyalt Csóka testvérekkel, kiknek már előzőleg is pénzt adott volt; az irat szerint Csókáék Bánffy kezéből kiváltani nem tudták. A megbízó levél kelt Kapláton, 1557. (Fer. V. prox. post fest. b. Bartholomasi ap.) Ezen irat alapján Nádasdy Tamás nádor utasítja az esztergomi káptalant, iktassa Györgyöt a birtokba. S ezzel, legalább egy időre, elestek a birtokbavételtől.

Térjünk azonban a pőstyéni perhez vissza!

1588-ban végre a pernyertesek lettek s a nyitrai káptalan iktatóparancsot kapott, de midőn embere megjelent a helyszínen: Szolcsányi nevű tiszttartó kivont karddal megakadályozta az iktatást. Thurzó Erzsébetet felhívták ugyan, hogy adna számot e viselkedésről, de ez minden, mit róla olvasunk.* De nem is olvashatunk. Más, fontosabb okok játszottak itt közbe. A férfiág perelte a nőiágú birtokosokat. Ocskay János pedig szolgálatot vállalt Ungnádnénál. A napról-napra terjeszkedő török gyakori beütéseitől immár nem maradt menten a Vágvölgye sem. Még nem halt ki az emberek emlékéből az 1530-i beütés, midőn futótűzként kelt szárnyra a hír, hogy jön a török. Az égnek szálló füst meg a piros lángnyelvek jelezték útját, közeledését; pusztulás, nyomor maradt utána. A «Matyusföldnek» nevezett földdarabon, a megerősített helyeket leszámítva, alig maradt valami épen. A támadásnak ellentállottak itt-ott, kivált oly helyen, hol több fegyverképes férfi került szembe a pusztítókkal, és ott is, hol egy-egy családtagot kellett kiszabadítani. Egy ilyen összecsapás alkalmával Ocskay Jánosnak vitéz fiát, Gáspárt a túlnyomó ellenség lefegyverezte és rabságba hurcolta. Elképzelhető a család rémülete. A sok, tengernyi baj tetejébe még ez is! Rögtön megindultak a kiváltási tárgyalások, de ezek is csalódás hoztak. Úgy látom, hogy Gáspárnak jó híre volt már, mert jóllehet sem főrangú, de még a tehetős családok közé sem tartozott, a török mégis 1400 forintot, az akkori időkben roppant nagy értéket képviselő összeget kért. Azt pedig már bátran feltehetjük, hogy ekkora összeg felett nem rendelkezett az egész család!

OL. Neoreg. A. f. 42. Nr. 58., 59., 60.

Szorongattatásuk közepette egy jó emberük, rokonuk, Vizkelety Tamás (Ocskay Imre leánya: Annának a férje) vette kézbe a dolgot és az ugyancsak rokonságot tartó nebojszai Balogh György országbírói főjegyzővel együttesen reá bírták a már betegeskedő Lichtenstein Anna bárónőt, kire időközben a Thurzó-birtokok szállottak, hogy az Ocskayak által leteendő per ellenértékeül tegye lehetővé a fogoly kiváltását. Az ajánlatot elfogadták és a család érdekelt tagjai 1591. évi december 28-án átadva a perre vonatkozó összes iratokat, nyugtát állítanak ki a felvett pénzről. Így szabadult ki rabságból Ocskay Gáspár, és ezért nincsenek meg a Pőstyénre vonatkozó iratok a család irományai között.

De ideje lesz már, hogy az eddig előadottak alapján megismerkedjünk az összeállítható családfával.

Elmondottam, hogy a családból pusztán András két fia folytatja a családot. A két fiú, Ferenc és István, valamint Borbála, Dorottya és Ilka leányok azok, kikről a meglevő iratok megemlékeznek. Úgy András testvére Mihálynak az unokájában, Gáspárban, mint az ismertetés elején álló Simeon-Heem ágazat már második ízében letűnik. A családot továbbterjesztő Istvánról és fiairól elég bő adatkészlettel rendelkezünk, s ahogy ezen ág emelkedik az anyagiakban és a közpályán, úgy esnek vissza amazok az egyszerű kisnemesek sorába. Egyedül István fia vitte többre, azt olvassuk róla, hogy nagyszombati harmincados volt. Anyjuk Onory leány: Anna, a jónevű Onory-családból, melynek a nyitramegyei Nizsmán, Lakácsin volt birtoka. A házasságból 15származott gyermekek János, György, Ferenc, Farkas-Miklós és Anna. János is alapított családot, neje Szele Borbála, a frigyből Farkas és Ferenc fiúk származtak. Azzal, hogy Zapolya pártján voltak, elvesztették birtokukat, melyet Ferenc kapott meg. Fiairól nincs adatom. György, a sorrendben második testvér neje Zsófia, de mely családból való, nincs feljegyezve. Fia már Drahovszky kerek nevet is használ, ennek neje Szécsényi Kata. Egyetlen fiuk Péter, kinek ismeretlen nevű nejétől: György, Mihály, István és Magda voltak gyermekei. György nejéül bajnai Both Dorottyát említik és egy fiát, Imrét. Mihályról azt olvasom, hogy pap volt. István és Magdáról nincs több adat.

A nevet továbbvivő ág első tagja Ferenc. Erről fentebb említettem már, hogy neje Surányi Agáta volt. A házasságból egy fiú eredt, Zsigmond, kinek neje Burian Stillfried Anna. Ennek két fia volt, Imre, kinek neje Simonffy Helena, Andrást később nem említik. Imrének gyermekei: János, Zsigmond, Eufrosina, Anna, és ha nem tévedek, Éva nevű leánya is volt. Jánosnak Lypchey Annával kötött házasságából való gyermekei: Gáspár, Imre, András, Zsuzsanna és Ilona.

Mint fentebb említettem, János nemcsak a közpályán tűnt ki, hanem jelentékenyen gyarapította a vagyont. Tudjuk róla, hogy sokféle hivatala volt s ezek között nem utolsó volt az Ungnád Ádám özvegyénél s utána Thurzóéknál vállalt szolgálata; fiai, leányai ott nevelkedtek az előkelő főúri udvarban, a többi nemes úrfiakkal és frájokkal. Innen a nagy ragaszkodás Thurzó Elek fiai: Miklós, Szaniszló és Kristóf és Ocskay Jánosnak fia: Gáspár között. Igaz, hogy a család tette lehetővé a török rabságba esett Gáspár kiváltását. A másik két fiú, Imre és András, mint mondani szoktuk, nem sok vizet zavart. Imrének Bornemissza Katával kötött házasságából csak leányai születtek; Andrásnak Rudnay Borbálával kötött frigye gyermektelen. Annál szebb pályát futott be Gáspár. A már említett Thurzó barátság és az udvarokban, kenyerükön elsajátított szép tudása, de legkivált jó szónoki tehetsége révén követ, a felkelő csapatok kapitánya s végül Pozsony városának Bethlen által 1621. jan. kinevezett főkapitánya.* Közben megyei adószedő. Ebbeli minőségéből kifolyólag élénk levélváltása volt a kamarával, mely rajta bizonyos adóhátralékot keresett 1616-ban. Ocskay azzal védekezett, hogy a megyében levő molnárok adót fizetni vonakodnak, mit a megyei hatóság is igazolt. A molnármesterek hivatkozással Ferdinánd királynak 1550. febr. 16-án, illetve Rudolf királynak Pozsonyban 1578. április 11-én kelt okmányára, melynek értelmében a földesurak malmai után mentesek a jobbágyterhektől az alábbi pontok értelmében: Nem kötelesek jobbágyterhet viselni, taksát fizetni, sem királyi rendes és rendkívüli adót adni, sem munkát teljesíteni, ámbár arra kötelezik. Csak a maguk közül választott bíró és 12 esküdtjök előtt vonhatók felelősségre, más elé nem tartoznak menni. Fellebbezés esetén ügyeik a tárnok elé tartoznak» való hivatkozással nem adóztak.* Bethlen körül teljesített szolgálatairól írtam.

V. ö. Hadtört. Közl. 1929. évf. I. f. cikkemet.

Nemz. Múzeum. Sasinek Ferenc másolata a garamszentbenedeki apáts. ltból.

Neje, Aranyady Zsuzsánna, majdnem gazdagabb mint ő maga. Az ő révén gyermekei tekintélyes birtokokat kaptak a nagy Aranyady Dömjén hagyatékából. Sok pert folytatott az idegen kézre jutott ősi javak visszaszerzéseért. Hogy e közben kissé el is vetette a sulykot, mutatja az alábbi eset. Ocskay István fia, Farkas-Miklós elhalálozott s jóllehet élt fia István, Ocskay Gáspár az utána maradt javakat, mint gazdátlan jószágot, felkérte Thurzó György nádortól, ki azokat hasznos közszolgálataira, valamint arra való tekintetből, hogy török rabságban is sínylett, neki konferálta. Képzelhetjük Thurzó nádor felháborodását, midőn az igazi örökös jelentkezett. Vissza is vonták az egészet. Közben ő képviselte Thurzó Kristóf özvegyét, gróf Erdődy Zsuzsannát a nádor elnöklete alatt Nagyszombatban az 1614. évben tartott osztályértekezleten s az ott hozott határozatoknak gazdasági, illetve pénzügyi részét ő bonyolította le, miről tanuskodik az úrnő nyugtatója. Nagy családja volt, öt fiú és két leány, kiket tűrhető anyagi viszonyok között hagyott hátra. Fiai:

1. Ferenc, kinek neje Illésházy Zsófia. Ebből a házasságból egy fiú, Ferenc, és egy leány, Éva, férjezett Sárkány Istvánné gyermektelenül 1666. szept. 5-én, a fiú is ifjan halt meg.

162. János, neje Balogh Kata, gyermekeik Imre és Erzse, Dobronoky Jánosné.

3. Gáspár, neje Balogh Erzse, gyermekeik: Gáspár, János, Eufrosina, Erzsébet. a) Gáspár neje Görgey Zsófia, gyermekük nem volt; második férje Jelenffy András bazini harmicados, kitől Judit leánya Névedy Imréné.

4. Zsigmond, kinek neje Elefánty Mária. Házasságukból származott gyermekeik: a) János, ennek neje Nagymihályi Éva; b) Mária, kinek első férje Columbán János Menyhért, morva lovag † 1674; második férje Szegedy Zsigmond; c) Magda, gróf Eszterházy Jánosné; d) Anna, Fejérpatakyné.

5. Kristóf, ennek három nejét ismerjük. 1. Dersffy M. 1640; 2. Windischgrätz M. 1662; 3. Fitter Éva, ez utóbbitól születtek Ocskay László a brigadéros és Ferenc. Volt még két leány is, de melyik anyától? Nem tudom.

6. Mária, Zsambokréty Ferencné.

Imre második fia, Zsigmond, kinek Szelezsényi Zsuzsánnával kötött házasságából származók máig is élnek; volt pedig egy leánya, Anna: Berényi Andrásné és fia, István. Ez kétszer nősült, első neje Bornemissza Kata, kitől János, Gábor, Miklós és Mária nevű gyermekei voltak. Második neje Armpruszter Magdolna (János leánya), ettől született két gyermeke, István, és Zsuzsánna. Jánosról nincs adatom, Gábor elesett. I. Miklós, kinek neje Kéthelyi Ormándy Erzsébet. E házasságból születtek: András, kinek neje Szalay Erzsébet; György, ennek neje Nagy Mária, kitől gyermekei: a) György, neje Novotha Anna; b) Antal, neje Huszár Klára; c) Tamás és István, neje Jankovics Mária. II. István, neje Dér Mária; III. Zsuzsa, Csuzy Jánosné és Mária. II. István leánya volt Mária Clára, Richter Andrásné, míg Bösze (máshelyen Besse) Mihály neje Erzse, leányuk Judit, Jelenffyné.

Az eddig elősoroltak osztozkodási, pereskedési és más anyagi dolgaikról szól az alábbi néhány adat.

Elsőben Tyapkó visszaszerzéséről álljon itt annyi, hogy itt már Gáspár kezdte meg az eljárást. Első dolga volt Ferencnek 1496. évi záloglevelének eredetijét felkutatni. Midőn megtudta, hogy az berényi Bársony Jánosnál van, elébb szép szóval kérte annak kiadatását, majd mikor ez nem sikerült, panasszal fordult Thurzó György nádorhoz, kérve őt, rendelné el annak átadását. Bársony, arra való hivatkozással, hogy az okmány nála a gyám jogán van, az eredeti kiadását megtagadta, de másolatot adatott róla, Pozsony 1610. nov. 6-án. Közben Tyapkó mások kezén lévén, csak hosszas pereskedés után volt visszaszerezhető, mely pereket a család megbízásából Ocskay János vitte keresztül, kit ebbeli fáradozásaiért és készpénzkiadásaiért úgy kárpótoltak, hogy egy zsellért engedtek át neki. István pedig, mivel a neki jutott major, gyümölcsöskert és szántóföldek értékét többnek tartották a többieknek jutott részék értékénél, 100 ezüst tallért fog fizetni, s amíg ezt megteszi, két zsellért köt el.

Ocskay Imre (András fia) 1607. febr. 9-én nyugtát állít ki Gáspár részére, hogy atyja után maradt hagyaték gyanánt készpénzben 150 forintot, egy öreg ezüst rámás poharat, két ezüst kalánnal és két-két aranygyűrűvel, egyikben gyémánt, a másikban, türkiszkő volt. Két kanca lovat és egy fejős, tehenet borjúval, «ki az dögtől és hajduktól megmaradt».

Ocskay Farkas, másként Miklós 400 forintban elzálogosítja Ocskay Gáspárnak a neki jutott dubováni birtokrészeket. A pénzt erre Aranydy Zsuzsánna adta. Dat. Csejte 1605 in festo b.Valentini Mart. febr. 14.

1614. július 11-én Ocskay Gáspár, Imre, András és Ocskay Farkas fia, István fogott bírák előtt megosztják Ocskón levő szőleiket. A fogott bírák Gasparides Z. leszetei pap, Szyles Boldizsár, Prechinszky György és Hodossy Mihály. A hegyvámot 17 akóra becsülték, ebből Gáspár Imre és András egyenkint három akóval, István négy akóval kap. Azonkívül arányosan felosztják a szőlők után járó zabilletéket és kapásnapszámokat. Ocskay Gáspár, mint gondozó a többiektől kap három akóval.

1615-ben 200 forintért zálogba veszi Prechinszky Györgyné Török Erzsébetnek Örvistyén levő három jobbágy telkét.*

OL. Neoreg. A. 533/46.

1616. április 1-én zálogba veszi Komjathy Menyhért és neje Henc Magda örvistyei malomrészüket 8 forintban.*

532/28.

1616-ban száz forintban zálogba veszi Hodossy Bálint és János örvistyei három jobbágyát.

171619. okt. 13-án Ocskay Imre egy jobbágyhelyet 50 frtban elzálogosít Ledeniczy Ádámnak (Csejthe, magyar)*

532/57.

A Bethlen-féle mozgalmas időkben Gáspár vitt nagy szerepet. István 1621. augusztus 11-én* hűséget esküszik Bethlennek.

L. Szádeczky-Kardos: Századok 1915. évf.

1620. Hencz M. és leánya Borbay Borbála, most Jakách Farkas özvegye 300 forintért eladják örvistyei birtokrészüket, hogy az így kapott pénzen kiválthassák Boriban levő és néhai Bory Gáspár által Rakolupszky G.-nak elzálogosított birtokrészeiket.*

Neoreg. 533/47.

1625-ben Radosics Jánosnak hív szolgálataiért 40 forintban egy jobbágytelket beír.

Ocskay Gáspár halála napját nem tudjuk pontosan. Elhúnytával gyermekei felosztották magok között az örökséget Galgócon 1629. dec. 2-án Balogh Ferenc előtt, hogy még hajadon nővérük, Eufrosina nevelését biztosítsák, aki az időközben Bucsányi Zsigmondhoz férjhez ment anyjánál maradt, neki 40 frtot fizetnek és 517 frt 74 1/4. d. fizetnek leánynegyedkép. Az új-galgóci ház Máriának marad, de mert ennek értéke 500 forint, a különblet 17 frt 74 1/4 d-t fizették meg neki készpénzben. Ferenc kapta az örvistyei részt. Ezen galgóci házat Ocskay Gáspár kapta 1612-ben Thurzó Kristóf gróftól 500 forintban, ki azt minden illeték és járandóságtól mentesítette és szabaddá tette. Ezen házat 1653-ban a család eladta Dudás Andrásnak ugyancsak 500 forintért. 1663-ban Dudás, másként Vatay András továbbadta azt Philep Ádám órásnak. 1666-ban Philep Ádám az esztergomi káptalan előtt eladta ezt a Szt. Pál rendűek kolostorának Elefánton 300 frt készpénzért és 25 köböl búzáért, magára vevén az evictiót.

1684-ben Nógrád megye megbízottai tanubizonyságot állítanak ki arról, hogy Galgóc lakosai erőszakoskodnak a zárda embereivel.

1733-ban a delegált bíróság 500 frt lefizetése ellenében a kérdéses házat az uradalomnak ítéli.*

OL. Acta. Paulin.

Az ősi Ocskót arányosan felosztották olyformán, hogy mindegyikök része egy traktusban legyen.

János kapta – átadván az ocskói kúriát az egész Tyapkót. Ugyancsak az egész család kölcsön vett harmadfélezer forintot, hogy a mások kezén levő örökségüket visszaperelhessék.

1632. április 18-án Ocskay Zsigmond Galgócon házat óhajtott venni, s mert pénze nem volt, Tordomesticen levő jobbágyait akarja zálogba vetni.*

OL. Neoreg. 532/51.

Ocskay Ferenc 1632. nov. 22-én tartotta esküvőjét Illésházy Zsófiával a baani kastélyban. Az asszonykát nagybátyja, gróf Illésházy Gáspár nevelte és ugyanő házasította ki. Atyjától, Illésházy Ferenctől 195 tallért és 400 magyar forintot kapott készpénzben s ezért a maga és születendő örökösei nevében biztosítja atyját és fivéreit, Istvánt és Tamást, hogy őket nem fogja zaklatni, mit aláírt az új férj is,* ki nejének 1634. jún. 15-én ezer forintot köt le s feljogosítja, hogy míg Ocskay nevet visel, bírhassa az ő birtokrészét.*

OL. Neoreg. A. 532/53.

532/54.

Ugyancsak nagy esküvőt tartottak Elecskén 1633. szept. 18-án. Férjhez adták Ocskay Máriát Zsámbokréty Ferenchez, nebojszai Balogh Ferenc és neje Ocskay Zsuzsánna házánál. Ugyanakkor az minemeo marhát attak vele az nénje az nemzetes Ocskay Zsuzsánna asszony és az battyai az nemzetes és vitézlő Ocskay János, Zsigmond, Gáspár és Ferenc, Kristóf uramék annak rendszerint való feljegyzése:

1. Egy aranylánc, az ki az öreganyjáé volt Sembery Kata asszonyé – lapos hajtott forma az kiben vagyon láncszem Nr. 325.

2. Meginth egy aranylanc, az kinek a láncszemei kerekdeden vannak csinálva, az kiben vagyon láncszem Nr. 228, az is az öreg asszonyé volt.

3. Egy pár arany perec, régi forma táblás, zománcos.

4. Arany boglár eoreg Nr. 16.

5. Apróbb arany boglár N. 23.

6. Egy darab aranylánc hójagos, van szem benne. Nr. 11.

7. Aranygyűrű 3, az egyikben 3 szögletű szienies kő vagyon, az másikban rubintkő, harmadikban zöld smaragd.

8. Egy ezüst gyöngyös láncocska.

9. Egy bogláros koronka.

10. Három aranyos főkötő, az ketteje gyöngyös.

1811. Egy ezüst láncocska.

12. Egy lengyel süveg. Nyomtatott bársony.

13. Item, egy veres színű szoknya, prém rajta, régi forma.

14. Item egy királyszínű atlac virágos szoknya, galonnal beszegett.

15. Item, egy királyszínű tafott szoknya, galonnal szegett.

16. Egy zöld kanabasz szoknya.

17. Egy zöld bársony szoknya.

18. Egy megyszínű atlac szoknya.

19. Egy fehér atlasz szoknya.

20. Egy veres atlasz szoknya.

21. Item, egy fekete virágos bársony kis suba nyest béllett.

22. Egy fekete virágos kis suba.

23. Egy vörös bársony kis suba kék gubás bársonynyal béllett.

24. Egy fekete síma bársony kis suba.

25. Egy fekete bársony kis subácska.

26. Item, egy hosszú abrosz, hat asztalra való.

27. Egy hosszú abrosz, két asztalra való.

28. 13 abrosz egy-egy asztalra való.

29. Item 16 abrosz.

30. Item lepedő tizenkettő.

31. Asztal keszkenő 15

32. Kendő keszkenő 12.

33. Item kilenc lepedő.

34. Item négy kendő keszkenő.

35. Item 14-féle Imegh.

Kiről adom az pecsétes, lajstromot kezem írásával megerősítvén.

Aetum in Elecske die 21. Septembris 1633.

Fr. Zsambokréty mp. Joannes Ocskay rop.

Az új házaspár némely adósságuk törlesztésére nevezetesen Ürményben zálogban levő jobbágyuk kiváltására Ocskay Ferenctől hatvanöt magyar forintot vettek fel s ezért Kocska nevű örvistyei zsellérjüket adják zálogul. (Dat. Pöstyén, 1635. márc. 29).*

OL. Neoreg. A. 533/44.

Ocskay Ferenc és Kristóf 1639-ben összeverekedtek, mely alkalommal Kristóf vérbenfekve maradt a küzdőhelyen. Ferencet ezen főbenjáró vétkeért jószágvesztésre ítélték. A gazdátlanná vált javakat Ocskay János, Baby Ferenc és Eszterházy Farkas kérték fel.* Ez utóbbi, mint a nádor testvére, kapta meg azokat 1639. márc. 29-én. Ámde a család nem nyugodott bele a pénzen szerzett javaknak ilyetén elkobzásába. Palásthy Márton a család nevében tiltakozott, az új adománybirtokos – úgy látszik – elkedvetlenedett és 1639. május 29-én az esztergomi káptalan előtt lemond Ocskay Ferenc javára. A visszaajándékozás viszont nem volt ínyére a női ágbelieknek. Tiltakozásuk sok perpatvart idézett elő, mely tíz évnél továbbtartó pereskedésre adott okot. Ocskay Ferenc kérelmére Eszterházy Farkas az esztergomi káptalan előtt (1652 feria V. post fest. b. Catharin) újból kinyilatkoztatja, hogy a neki adományozott birtokrészekről minden igény nélkül lemondott. Ezen lemondó irat alapján Pálffy Pál nádor újból Ocskay Ferencnek adományozza a birtokot s rendeletére az esztergomi káptalan 1654. január 13-án őt iktatja a birtokba. Az iktatás ellen a Henc-család tett óvást.*

534/6.

534/53.

1638. Ocskay Imre özvegye nőül ment Kozár Miklóshoz.

1640. Ocskay János és neje Balogh Kata fiuk Imre korát 10 évesnek mondja a káptalan.

1650. nov. 30-án Ocskay Imre Henc Andrástól birtokot szerez. Esztergomi káptalan őt statuálja.

Ocskay Kristóf a hűtlenségbe esett Fitter Zsigmond javait kapja 1652-ben.

Ugyanaz Zsigmondffy Miklósnak vágújhelyi, brunoci javaiba ugyanazon a címen mint előbb, iktattatik 1658-ban.

Ocskay Ferenc zálogba veszi Nádasdy Ferencnek Nagykosztolányban fekvő birtokát 13,000 forintban. Utána neje és leánya bírták. Illésházy Zsófia bizonyos kötelezvényszerű irata szerint, közte és Nádasdy között szerződéses viszony volt.* Illésházy Zsófia a maga és leánya Éva, férjezett Sárkány Istvánné nevében kötelezi magát, hogy Kosztolányt a zálogösszeg visszafizetése nélkül fogja kiadni, ha leányának gyermeke nem lesz. De kiköti, hogy a birtok az ő, illetve a leánya holtáig kezükön maradhasson; hogy Nádasdy oltalmazni fogja a két nőt az Ocskay férfiág, nemkülönben Sárkány István ellen, kitől el akar válni, hogy csendben élhesse le napjait, mert férje mellett elkárhozik. A férfiág azért neheztelt 19reá, mert atyai javait Wesselényi Ferenc nádor adományából (1666. dec. 14) bírta. Igaz, itt is hosszú pereskedés keletkezik, mert a birtokból kipottyantak tiltakoznak. A pernek csak 1682-ben lett vége. 1682. évi (Dom. Quasimodo) statució alkalmából kiszállott bizottság, mivel az ocskói kúria romokban hevert, a hegyen levő cellariumban gyűlt össze.*

OL. Neoreg. A. 533/15.

534/45.

Ocskay Ferencné 1671. június 11-én a nála megjelent Ocskay Gáspárnak és Kristófnak kiadta a családi levéltárat, melyet jegyzékbe foglaltak. (Jobbára Aranyady-iratok.) A pótíven, mely júl. 8-án kelt, még néhány írást adott át (Ocskay Mária–Zsambokréty Ferencné, Ocskay Fruzsina és Ocskay Farkas birtokosztálya) és megígérte, ha netalán akad valami, azt is átadja. Trencsén megyében levő birtokait Nezdrokóc, Driethomán, Trebosócon zálogba vetették és hosszas pert folytattak livinai (Aranyady) birtokért.

Ocskay Zsigmond 1654. dec. 5-én Bársony Andrástól zálogba vesz két jobbágyot Patvarócon 190 forintban. Fizetett készpénzt 70 forintot és 28 akó bort.

1656-ban pedig ugyanott Ravasz A.-tól 1800 frt-ban egész patvaróci birtokrészét.

Ocskay János 1683. dec. 11-én meghalt és temetési költségeire zálogba vetik Jaklin Balásnak «gyöngyös, bogláros, aranyos az ki gyemantból és rubintból való pártáját 18 forintban».

1689. aug. 10-én Ocskay Gáspár özvegye, most Jelenffy Andrásné Nemes Racky Ádámnak ocskói birtokrészét 1970 frt-ban, «az épületek romladozók, de kivált a malom igényelt javítást», írják a záloglevélben.

Fel kell itt említenem Suránka ügyét is. Ezt a helységet Ocskay Kristóf még 1663-ban megvette volt Ocskay Jánostól és neje Balogh Klárától, de Balassa Zsigmond ellenében elvesztette azt. Balassa a helységet Hidvéghy Mihálynak engedte át. Ocskay Kristóf 1676. okt. 14-én Szelepcsényi György előtt úgy egyezett ki Hidvéghyvel, hogy ez, valamint neje éltök fogytáig bírhatják azt, azután visszaszáll Ocskayékra. Hidvéghy fizet Vágújhelyen 1200 forintot, mégpedig 500 frt-ot másfél év alatt, 700 frt-ot pedig 1677. márc. 13-án.

Ocskay Ferencné Illésházy Zsófia 1681. nov. 16-án halt meg Ocskón.

Ocskay Miklós neje, mint említettem volt, Kéthelyi Ormándy Erzsébet volt; kivel birtokot kapott Felső-Dombón. E birtok miatt pereskedtek gyermekei, György és Erzsébet a gróf Erdődy-családdal, mely bizonyos zálogjogon igényt tartott reá. A per vége az, hogy Erdődyék 1682. jún. 5-én fizettek 2700 frt-ot és 160 akó bort. Az átvételi nyugtát Ocskay Antal, István, György és Erzse leánya Böze Judit írták alá. Ezek után érthetetlen előttem Ocskay Bélának 1778. szept. 3-án kelt levele, melyben felkéri gr. Erdődy Jánost, hogy szerződése értelmében fizesse ki a 2000 forintot, mert e pénzre szüksége van, mivel tűz által nagy kárt szenvedett.

Hosszadalmas per volt a Babindály-családdal: Könyök, Aba, Lehota stb. ügyében folyt és melyben Ocskayék lettek pernyertesek. Ocskay Éva után – nem lévén utódai – 1684-ben a kamara összeírja birtokait.*

OL. Urb. et Conscript. 27. f.

Érdekes tünet, hogy ez a nagy, kiterjedt család csupán két Zsigmondban nyer utódokat. Az idősebb Imre fia Zsigmond, az ifjabb pedig Gáspár fia Zsigmond leszármazói élnek maiglan. Kiválóbbak közülök János fia Sándor, kuruc ezredes és a brigadéros özvegyének, Tisza Ilonnak férje és László gyermekeinek felnevelője. Lászlóról, Thaly Kálmán hatalmas munkája után, nekem nincs mit hozzátennem, hacsak azt a Thaly művében nem említett adatot, hogy 1708. évi szeptember 2-án Bécsben kelt kegyelemlevele olvasható az Orsz. Ltárban őrzött Liber Regiusok 28. kötetének 17–19. lapjain. Sándor fia, Mihály szintén katona volt, gyermekeit hadiiskolában neveltette. Sok levél szól róluk, tanulmányaikról, zsebpénzükről. József tábornokságig vitte; megkapta a Mária Terézia-rendet és bárói rangot. Fia Ferenc br., szintén katonáskodott, majd szembaja miatt birtokára vonult vissza, hol irodalommal foglalkozott. Több tudóstársaságnak volt tagja. Gyüjteményeit a M. Nemz. Múzeumnak hagyta.*

Szinnyei I.: Magy. Írók.

Szépirodalmi tevékenységet fejtett ki Ocskay Alajos és ennek fia Gusztáv, volt állami vasúti szakosztályfőnök.*

Szinnyei I.: Magy. Írók.

Ilyennek találtam én az Ocskay-családot a megőrzött családi iratok szerint. Nem nagyobb, 20nem híresebb, mint bármely más, hasonló magyar család. Volt köztük néhány kimagasló alak, ki nyomot hagyott a hazai történet lapjain, de legtöbbje küzdött a megélhetés gondjaival. Az ismertetés, de különösen a családfa nem teljes. Számos helyről, ma is élő tagokról még választ sem kaptam. Így nincs benne a család zempléni ága. De fel nem vehettem olyanokat, kiket az előzmények hiánya miatt elhelyezni nem tudtam.

(Folytatjuk.)

FOLLAJTÁR JÓZSEF.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem