KARÁCSONYI JÁNOS 1959–1928.
KARÁCSONYI JÁNOS
1959–1928.
1959–1928.
A magyar családtörténet tudományos munkásainak nehány évtized előtt népes falanksza egyre ritkul. Sorban itt hagynak bennünket azok a férfiak, akik a családtörténet hívságos céloktól mentesen, történettudományi alapon és módszerekkel, csupán a régmult idők iránti érdeklődéstől vezetve művelték. Betöltetlen űr marad utánuk. Úgy érezzük, elmúlásuk a családtörténet elhanyatlását jelenti. A történetírás új irányt vett. A történetírót már sokkal kevésbbé érdekli az uralkodók és a szerepetvivő nemzetségek összeköttetéseinek s harcainak története, mint a népeknek gazdasági okokból folyó küzdelmei, amelyek kétségen kívül döntő befolyást gyakoroltak a nemzetek sorsára. Ebből következik, hogy erősen csökkent az érdeklődés a bonyolult genealógiai rejtélyek megfejtése iránt. Ez azonban nem lehet ok arra, hogy elfeledkezzünk a kutatókról, akiknek aprólékos részletekbe menő munkája lehetővé tette az előbbrejutást. Hiszen az évkönyvszerkesztő, az adatgyűjtő és a genealógus megállapításai nélkül a legszebb történeti elméletek is csak ingatag alapokon állnak, sőt – meg sem születhetnek.
A magyar genealógusok közül a vezér dőlt ki a sorból Karácsonyi Jánossal. A vezér, akinek neve valóságos fogalommá vált, akinek alapvető munkája az Árpádkor búvárára nézve mindenkor nélkülözhetetlen leend.
Karácsonyi János a régi időkhöz szabott nagy histórikus volt. Késői utódja a magyar tudományos történetírást megalapozó fáradhatatlan kutatóknak. Mint azoknak legtöbbje, ő is a katholikus egyház papjainak sorába tartozott. És ez nem véletlenség. A sok időt, teljes elmélyedést kívánó történelmi tanulmányokat olyan tökéletes odaadással és sikerrel más nem művelheti, mint az aszkézisban megedzett, a világi hiúságtól elvonatkozott, a munkában határt nem ismerő papi ember. Akit nem köt le a család, nem tántorítanak el anyagi gondok, nem félemlít meg a hatalom. Kaprinay, Katona, Pray lelke élt Karácsonyi Jánosban. Tőlük maradt rá örökül a példátlan munkabírás, az igazság után epedő olthatatlan szomjúság és a minden melléktekintettől mentes, meg nem rendíthető hazaszeretet.
A magyar történetírás minden ágát művelte. Elsősorban – s ez papi és tanári hivatásával is összefüggött – az egyháztörténet. Első dolgozata is ebbe a körbe tartozik: az aradi prépostság története, amelyet még kispap korában írt meg s 1881-ben adott ki. E téren főmunkája Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. A kétkötetes, nagyterjedelmű munka hangyaszorgalom gyümölcse. Megírta a magyar katholikus egyház történetét is kézikönyvül hallgatói számára; műve Balics terjedelmesebb munkája mellett is megállja helyét. Kisebb egyháztörténeti könyveinek és dolgozatainak felsorolása is hasábokat töltene meg.
A politikai történelemből leginkább az Árpádok korszaka érdekelte. Az újabb idők egészségtelen túlfinomodásától távol maradt szelleme tökéletesen megértette a középkori magyar lelkületét, és szeretettel foglalkozott a zordon idők alakjaival. A magyarság népelemeinek eredete, kiemelkedő középkori egyéniségeinek életrajza, kapcsolatai, adatai különösen kedvelt tárgyai voltak kutatásainak. A magyar szentek mindenikének megírta élettörténetét, némelyikét egész kötetben.
Mélységes hazafiság vezette olyan témákhoz, amelyek belevágnak napjaink legfájóbb kérdéseibe. Az oláhokkal, tótokkal, horvátokkal, ruténekkel való kapcsolataink idegen írók által tudatosan összezavart, nem egyszer meghamisított története sokszor éleshangú interpretátorra talált benne.
A történelmi kutatásokkal kapcsolatban gyakran lépett át a nyelvészet területére. Névmagyarázatait többnyire az általa különösen kedvelt Magyar Nyelv-ben adta közre. Ezekben mint nyelvünk kitűnő ismerője mutatkozik be; fejtegetései ötletesek, sokszor szinte furfangosak és nem egyszer vezetnek valamely fontos történeti kérdés eldöntésére.
Aki annyit forgatta a diplomatariumokat s oly sokszor merült el a levéltárak kiadatlan anyagának tanulmányozásaiba, nem kerülhette ki, hogy a diplomatika kérdéseit és problémáit is ne tegye vizsgálat tárgyává. Így jöttek létre Karácsonyi idevágó munkái Sz. István király okleveleiről, a hamis Szilveszter-bulláról és II. Endre király aranybullájáról. E csoporthoz lehet számítani a Ritus explorandae veritatis mintaszerű kiadását, melynél Borovszky Samu volt segítőtársa és végtelenül hasznos kötetét, ahamis, hibáskeltű és keltezetlen oklevelek jegyzékét.
E sokoldalú történetírói munkásság mellett talán legnagyobb kedvvel és legdúsabb eredménnyel a középkori magyar családtörténetet művelte.
Karácsonyi a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társulat 1904. évi nagygyűlésén Pauler Gyula emlékére tartott beszédében tett hitvallást a genealógiáról vallott felfogásáról. «Az igazi genealógia – mondotta – nemcsak a felemelkedés, a hősies küzdés példáit tárja elénk, hanem a csúf elfajulás, a gyászos enyészet eseteit is pártatlanul felsorolja,… ha a genealógiai tudomány kritikátlan, akkor valóban hízelgő élősdivé válik, akkor a történelem elősegítése helyett borzasztó tévedéseket okoz és tanítás helyett szégyenletes mesékkel ámítja az embereket.»
El kell ismernünk, hogy Karácsonyi előtt Árpádkori családtörténetünk valóságos őserdő volt. Rengetegében még a tapasztalt kutató is könnyen eltévedhetett. A régi genealógusok bizony gyakran elbolyongtak benne s tévedéseik nyoma meglátszott középkori történetünkön. Talán sokszor önhibájukon kívül tértek hamis ösvényre, mert a családi hiúságnak áldozó, gyakran igen tetszetős legendák kiirthatatlanul éltek az emberek tudatában. A hamisításoknak szívós az életük. Gondoljunk csak Hunyadi János származtatására Zsigmond királytól. Hiába mutatta ki Karácsonyi János a mese kronológiai lehetetlenségét, az él tovább napjainkig tudós könyvekben s nagyképű cikkekben. A genealógiai legendák kezdetei felnyúlnak Kézaiig, Anonymusig s némelyik már dogmává szilárdult. Olyan tökéletes egyenességű lélek, veséig ható kritika, bámulatos memória, aminővel Karácsonyi rendelkezett, kellett hozzá, hogy a kaoszban rendet teremtsen.
Még fiatal író volt, amikor 1886-ban első genealógiai dolgozata új folyóiratunkban, a Turulban (IV. évf.) napvilágot látott: A Kerekegyházi Laczkfyak családfája címmel. Már ebben megmutatkoznak kiváló képességei, elsősorban kritikai éleslátása. Miközben a felvetett kérdésre világot derít, meggyökeresedett balvélemények egész sorát igazítja helyre. Innen kezdve a Turulnak állandó munkatársa. Sorra jönnek benne, de más folyóiratokban is érdekes cikkei. Megállapítja a Zichy-család őseit, ugyanakkor tanulmányt közöl a Brucsa-nemzetségről. Ez az első hírnöke eljövendő nagy munkájának a nemzetségekről. De már ekkor megállapítja, ami ez időben még merészségszámba ment, hogy «a genus név sokszor nem egyéb, mint több, vérségi összeköttetésben álló családnak közös neve s ez tartá fenn a családok őseinek nevét». Egyébként bebizonyítja, hogy Anonymus Brucsa nevezete alatt a Borsa-nemzetséget kell érteni. Ugyanazon folyamban kisebb cikke van a Szentgrótiakról.
1890-ben «Az Árpádház második elágazása» című értekezéssel nyitja meg nemzeti uralkodóházunk leszármazására vonatkozó cikkeinek sorát (Turul, VIII. évf.), amelynek utólsója 1915-ben a Századokban látott napvilágot: «Kálmán király rokonsága a horvát királyi családdal.» «Mese-e, vagy valóság» címen Miczbán mondáját irtja ki a magyar családtörténetből. «Kisnemesi élet Békésmegyében» a Haranghy-család középkori történetét mutatja be. Ezt követik cikkei a főúri Paksy-, az Iklódi Désy-, a gr. Csáky- és a Becsky-családokról, valamint Vásári Miklós esztergomi érsek származásáról.
1896-ban jelent meg nagy monografiája, Békésvármegye Története III. kötete, amelyet teljesen a megye családjainak szentelt. Ebben is a nemzetségekből eredő, gyökeres, régi családokra fektette a fősúlyt. Ilyenek a Csolt nbeli Ábránffyak, a Borsa nbeli Nadányiak és Simayak, a Gútkeledi nbeli Maróthyak és Szokolyiak, valamint a Zsidó nbeli Csákyak. A rákövetkező évben adta ki önállóan a Boór-Kalán-nemzetség történetét, mint akadémiai székfoglalóját A pusztaszeri monostor kegyurai címen; az után a Turulban jött egy dolgozata Bethlen Gábor fejedelem őseiről, amelyben megállapítja az Iktári Bethlenek igazi származását és vérségi összeköttetését a Neczpáliakkal és ugyanott egyetlen heraldikai cikke: A báró Wesselényi-család eredeti címere.
Az 1900-ik évben ért el családtörténeti munkásságának zenitjére, amikor megjelent másfélévtizede készülő nagy műve: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig első kötete. Ezt már a rákövetkezett évben követte a II. s a befejező III. kötet.
A munka általános eredményei között első helyen áll annak a bebizonyítása, hogy a nemzetségeknek a krónikák által emlegetett 108 ősi törzshöz semmi közük. Számuk is jóval meghaladja a tribusokét, eredete pedig a legtöbbnek nem ér fel a honfoglalók idejéig.
Karácsonyi e főművében mutatta meg legszebb történetírói tulajdonságait. Fáradhatatlan adatgyüjtő; három kötete az okleveles adatok óriási tömegét értékesíti. Alig vesz át valamit elődeitől; maga hordja össze hatalmas építményének minden kövét. Az adatokat aprólékos, szigorú kritikával rostálja meg. Rendkívüli leleményességet tanusít a források felhasználásában; mások által észre sem vett momentumok, birtokjogi körülmények, rokonsági kapcsolatok mozzanatai nyujtanak neki utat s módokat a genealógiák összebogozott fonalainak sima legöngyölítésére. És ha itt-ott talán ő sem találja el a valóságot, – ki mondhatná el magáról, hogy csalhatatlan? – még tévedéseivel is ösvényt vág az igazság felé, amellyen elindulva, a bővebb adatokkal rendelkező kutató eljuthat a biztos eredményre.
Nagy művével nem zárta le genealógiai munkásságát; megjelenése után sem szűnt meg azon tovább dolgozni. Cikkek sorában foglalkozik az ősi családok, nemzetségek származásával, mert tisztában volt vele és hangoztatta is, hogy minden megoldott genealógiai rejtély közelebb visz bennünket a történeti események okainak felderítéséhez. Így folytak tollából egymás után: Adalék Hunyady János származásához, Felvilágosítás Wertner Mór megjegyzéseire, Igmánd nembeli Vajda Lőrinc és Csete Lőrinc, Kőszegiek s nem Németújváriak, Kőszegiek vagy Kűszíniek, Két váradi püspök vezetékneve, A Baksa-nemzetség eredete, Makrai Benedek szülőhelye és családja, A sajómezei csatában elesett esztergomi érsek (Rátót nbeli Mátyás) nemzetsége, Az oláhországi vajdák családfája stb., hiszen valamennyit felsorolni e helyen nincs módunkban. Ezenközben önálló kötetben jelentette meg családtörténeti tanulmányát az első Lónyayakról.
Amidőn ezekben egészen rövidrevont vázlatát adtuk Karácsonyi János élete munkájának, lehetetlen pár szürke sorban meg nem emlékeznünk az emberről is, aki mindezt örökül hagyta reánk.
Ritka szép, harmonikus munkában eltelt élet zárult le Karácsonyi János elhúnytával. Olyan élet, amelyet bízvást boldognak lehetne mondani, a velejáró bajok mellett is, ha épp végső éveit nem keseríti meg a haza összeomlása s az idegen zsarnok tombolása a leigázott őslakók felett. Élete folyása rendkívül egyszerű volt. 1858 dec. 15-ikén Gyulán született. Kora gyermeksége óta az egyház felé vonzódott. Keresztapja, a gyulai főtemplom egyházfia a szelíd fiúcskát szívesen alkalmazta apró szolgálatokra, amelyek közé tartozott a naponkénti minisztrálás is. A plébános megszerette a gyermeket s közbenjárására felvették őt Nagyváradon a Szent József-intézetbe. Mint ennek növendéke végezte el a gimnáziumot. Innen a budapesti papnevelő-intézetbe került, ahol kiváló szorgalommal hallgatta a teológiát. 1882 július 2-ikán szentelték fel a nagyváradi egyházmegye szolgálatára. Azután megismerte a lelkipásztor nehéz, de nemes és hasznos pályáját, mígnem egyre sűrűbben megjelenő tudományos dolgozatai ráterelték püspöke figyelmét. 1896-ban az egyházjog és egyháztörténet tanára lett a nagyváradi püspöki líceumban. Ugyanazon évben választotta meg a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának. 1904-ben Budapestre a teológiai fakultáshoz tanárnak nevezték ki; egyidejűleg elnyerte az Akadémia rendes tagságát. 1905-ben megkapta az egyik stallum literariumot a nagyváradi káptalanban, amelynek utóbb, a legsúlyosabb időkben nagyprépostja lett. Mint ilyen húnyt el 1929 január 1-én, hirtelenül fellépett agyvérzésben.
Élete folyamán egyházi és világi kitüntetésekben bőséges része volt. A pápa ő szentsége vovadriai püspökké nevezte ki, a sz. István-Akadémia rendes tagjává választotta, díszelnöke lett a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társulatnak, választmányi és tiszteleti tagja számos más tudományos egyesületnek. Kapott címeket, érdemrendeket szép számmal. Ez azonban mind nyom nélkül ment el felette. Karácsonyi János viselkedésében, életmódjában, az emberekkel való érintkezésben mindvégig az maradt, akinek fiatal korában mutatkozott: egyszerű, egyenes, jó ember. Pap és tudós, a szónak legnemesebb értelmében. E kettős hivatás teljesen betöltötte. Világi hivalkodás nem vetett rá árnyékot. Egyszerűségében tiszta, tisztaságában fenkölt lélek. Az Úr megadta neki azt, amit csak legjobbjainak enged: egy hosszú életen át megőrízte szívében a gyermek egyszerűségét, jámborságát és jóságát.
Mindezeken felül megvolt benne a jólelkiismeretű emberek bátorsága. Amikor a leigázott Kelet-Magyarországon a hazafiság legcsekélyebb megnyilatkozása is kihívta maga ellen a durva megtorlást, Karácsonyi János példátadó módon emelte fel szavát elnyomott nemzete érdekében s a történelem súlyos igazságait vágta oda a betolakodottak szemébe.
Halála előtt két héttel, hetvenedik születésnapján, Nagyvárad közönsége szép ünnepet rendezett a mindenki által szeretett főpap tiszteletére. Az üdvözlésre megható beszédben válaszolt. Szavait így fejezte be: «Ne éljek én, hanem bennem Krisztus, s akkor nem hiába éltem».
Akik őt ismertük, tanuságot teszünk felőle: valóban nem hiába élt. Mert életét teljes egészében Krisztusnak, a hazáért, a tudománynak szentelte.
V. E.
