Dr. Lukinich Imre: A Bethleni gróf Bethlen-család története. Budapest, 1927.
Dr. Lukinich Imre: A Bethleni gróf Bethlen-család története. Budapest, 1927.
A magyar családtörténeti irodalom terén a háborút követő években beállott szünet után újból nagyobb tevékenység észlelhető. Folyóiratunk utolsó számaiban nehány jelentősebb családtörténeti munkáról adhattunk számot, s most egy újabb nagyértékű családtörténeti monografiát mutathatunk be, mely az elmult év végén látott napvilágot, mely a monografiák rendes kereteit messze túlhaladja.
Az Erdély történetében a XIV. századtól kezdve szerepet játszott Bethleni gróf Bethlen-család történetével legelőször a család egyik tagja Bethlen Elek (1643–1696) foglalkozott. Az ő nyomán haladtak mindazok a családtörténeti írók, kik a Bethlenekkel foglalkoztak, Zilahi Sebess Andrástól kezdve egészen Nagy Ivánig bezárólag. Bethlen Elek nyomán mindezek a család eredetét a XI. századba vitték vissza és Szent István nővérének, Saroltának, Aba Sámuel özvegyének a francia származású Cornes Vilmossal kötött házasságából származtatták. Szerintük a házasságból született Marchard gróf volt a család őse, kinek fiától, Bulchtól származott a családnak nevet adó Bethlen.
Természetes, hogy e genealógiai származtatás nem tarthat igényt hitelre. Okleveles bizonyítékokkal e leszármazás nem igazolható, valamint nem hozhatók összeköttetésbe a XII–XIV. században Magyarország különböző részeiben élt Bethlen nevű személyek sem a családdal. Maga a Bethlen név elég sűrűn előfordul az említett századokban mint személynév. Nem bizonyítható, hogy az 1177–1192 között a párizsi egyetemnek elhalt Bethlen nevű tanulója a családhoz tartozott volna és okleveles bizonyítékokkal nem mutatható ki az Iktári és Bethleni Bethlen-család közös eredete sem, melyet Bethlen Elek kimutatott, úgyhogy a két Bethlen-családot külön eredetűnek kell tekintenünk.
A Bethleni Bethlen-család a Becse Gergely nemzetségből veszi eredetét, melynek oklevélileg kimutatható első őse a XII. század derekán élt I. Ant (Ont), kinek unokája I. Apa az oklevelekben a «de Bethlen» névvel szerepel. Ennek három fia volt; Gergely, ki utódok nélkül halt el, Jakab, a Bethleni Bethlenek és Miklós az Apafiak őse.
A család már korán nagyterjedelmű birtokokkal bírt, melyeken 1305-ben osztoztak meg. Ekkor került a bethleni birtok a család ősének Gergelynek kezére, de az osztozás dacára, melyet aztán többek is követtek, a nemzetségen belül az osztályvérségi kapcsolat tovább is fennállott. Az osztozás után a család tagjai a XIV. század folyamán tetemesen gyarapították új szerzeményekkel vagyonukat és egyúttal a közélet terén is kezdtek szerepelni. A XIV. században különösen II. Gergely játszott nagyobb szerepet, aki a források szerint Zsigmond idejében valóságos hadseregfelügyelői hatáskört töltött be.
A XV. században a család tagjai közül főleg III. Gergely, továbbá Miklós fia, Márk és leszármazottai, valamint V. Miklós és Farkas játszanak nagyobb szerepet. A családnak ez az ága 1552-ben kihal. V. Miklós életében, 1511-ben újabb osztozkodás történik a családi birtokokon, melyek ekkor Küküllő, Fehér, Torda, Kolozs, Doboka és Belső-Szolnokmegyében terültek el. Miklós idejéből bírjuk az első emléket és a család ősi címeréről, a cölöpösen állított, szájában országalmát tartó, többszörösen tekergő kígyóról, mely mellett a család a későbbi rangemeléseknél is kitartott.
Lukinich Imre munkájának első négy fejezete, 77melyek a család történetét a XVII. század második feléig tárgyalják, elsősorban családtörténeti jelleggel bírnak. E négy fejezet képezi a munka első részét. A következő három rész már nem csupán családtörténet. Ez a három rész: Bethlen Ferenc és családja, Bethlen János, a kancellár és történetíró és Bethlen Miklós és kora, a család e három kimagasló tagjának élettörténetében valósággal Erdélynek történetét nyujtja egészen a XVII. század elejéig. Ez az, ami a munkát magasan kiemeli a rendes családtörténeti monografiák közül és neki kiváló értéket ad. E három családtag közül kettőnek, Jánosnak és Ferencnek utódaival foglalkozik a munka utolsó két része, melyek az egyes családtagok rövid életrajzait tartalmazzák egyes fő-, illetve alágazatok szerint.
A Bethlen-család levéltára már évek hosszú sora óta a Magyar Nemzeti Múzeumban őriztetik. E nagyterjedelmű levéltár anyagára támaszkodik elsősorban Lukinich munkája, mely az irodalmat is gondosan és lelkiismeretes pontossággal használja fel. Alig hisszük, hogy volna jelentősebb adat, mely a szerző figyelmét kikerülte volna, akinek Erdély történetével foglalkozó munkáihoz ez a munka méltón sorakozik.
A munka értékét nagyban emeli a díszes és nagy gonddal összeválogatott illusztrációs anyag, melynek reprodukciója, különösen a színes mellékleteké, a magyar reprodukciós technika magas színvonalának fényes bizonyítéka. A magyar családtörténeti irodalomnak e jelentős gyarapodását örömmel üdvözölhetjük, amely a politikai történet terén is számottevő gyarapodást jelent.
Áldásy Antal.
