A RÁKÓCZYAK.* (Első közlemény.)
A RÁKÓCZYAK.*
(Első közlemény.)
(Első közlemény.)
Minden jog fenntartva.
A magyar közélet és történelem eme talán legjellegzetesebb családjának eredetét s leszármazását többen kutatták, a fejedelmi ház történetének hírneves tudósaink szentelték tevékenységüket, mindazonáltal a Rákóczyak összefüggő s lehetőleg teljes genealógiája mindeddig nem látott napvilágot.
A család első tagjait megtaláljuk dr. Karácsonyi «A magyar nemzetségek» című művében,* úgyszintén dr. Wertner hasoncímű munkájában is;* utóbbi szerző különös érdeme, hogy nagyjában felkutatta s közölte is azokat az adatokat, amelyek az addig laza genealógiai töredékeket először egybekötötték.* Ezek az adatok azonban még hiányosak s nemcsak alátámasztásra, hanem kiegészítésre, sőt helyesbítésre is szorulnak.
I. köt. 248–260. old.
I. köt. 104–116. old.
Erd. Múz. XV. 36, 95, XVI. 212.
Találunk ezenkívül a Turul különböző évfolyamaiban* s más művekben is a Rákóczyakra vonatkozó genealógiai közleményeket, sőt «Abauj vármegye Monographiájá»-ban úgy a fejedelmi, mint a nemesi leszármazókat felölelő nemzedékrendi táblázatot is. Sajnos, ezek a feldolgozások – amint alkalmam lesz ki is mutatni – inkább szubjektív természetűek s így állításaik sokszor nem állanak összhangban az oklevelekkel s az ezek adta objektív tényekkel.
1884. évf. 89. old., 1892. évf. 153. old., 1893. évf. 36. old. stb.
Általában véve az eddig megjelent nyomtatott forrásanyag nem is elegendő arra, hogy abból a Rákóczyaknak csak némileg is helyes és teljes genealógiáját összeállíthassuk.
Azonban a Magy. Kir. Orsz. Levéltárban, továbbá – különösen az újabb kort illetőleg – a M. Nemzeti Múzeumban elhelyezett Rákóczy levéltárban s végül a leleszi káptalan és a jászói konvent levéltáraiban oly bőséges okleveles anyag áll rendelkezésünkre, amelyből a Rákócziak genealógiáját csaknem teljesen s igen megbízhatóan összeállíthatjuk.
Thaly Kálmán, a Rákóczyak közismert, neves történetírója több év előtt ezt a kijelentést tette:*
Turul 1892. év. 153. old.
«Oly nagy történelmi szerepű családnak, aminő a Rákóczi, genealógiáját valahára a legteljesebben 44egybe kell állítanunk s szégyenfoltja a magyar családtörténelemnek, hogy ez eleddig nem valósítatott.»
Miután, amint már említettem, a magyar családtörténelemnek eme «szégyenfoltja» a közben elmult harmincöt év során sem tűnt el, úgy hiszem nem végzek fölösleges munkát, midőn a Rákóczyak lehetőleg teljes nemzedékrendjét megbízható, okleveles alapon az alábbiakban összeállítom és bemutatom.
Előrebocsátom azonban azt, hogy bár a következőkben a Rákóczyak teljes leszármazását összefoglalom, mindazonáltal részletesebben csupán a genealógiával s az ezt alátámasztó személyi és birtokviszonyok azon részével foglalkozom, amelyek a szorosan vett fejedelmi ház kiválásáig terjedő korra s folytatólag a nemesi ágakra vonatkoznak.
A fejedelmek s utódaik személyi és birtokviszonyainak bővebb tárgyalását mellőzöm, egyfelől azért, mert a leszármazás helyességének bizonyításához nem szükséges, másfelől meg azért is, mert ezeknek az irodalmunkban különben is már tárgyalt kérdéseknek teljes és részletes kidolgozása s egyszersmind a Rákóczyak címerének s rangemeléseinek tisztázása, külön, terjedelmes s így jelen cikkem keretébe be nem illeszthető munkát igényel.
A Bogát-Radvány nemzetség, amint ezt Kézai is állítja* s dr. Karácsonyi s igen meggyőzően kimutatja,* nem volt ősfoglaló, hanem valószínűleg szláv eredetű, a XII. század folyamán bevándorolt nemzetség.
H. H. Fontes Dom. II. 95.
A m. nemzetségek. I. 248.
Az ú. n. Rákóczy-ágnak, helyesebben törzsnek első ismert őse I. Csépán.*
Orsz. lt. Dl. 140, W. VI. 444.
A törzs ősi, valószínűleg adományos birtokait későbbi okmányokból* nagyjában a következőkben állapíthatjuk meg: Lázon, Luc, Sóskút, Mérk, Kéza, Sink, Morva, Rákóc, Arács és Körtvélyes, mindannyian Zemplén megyében.*
Dl. 140, 2206, 1019, 3972.
Fekvésükre nézve ld. Csánki I. k.
Csépán fiai, amint ez az egri káptalan 1227. évi* és a fejérvári káptalan 1251. évi* bizonyságleveleiből kétséget kizáróan kitűnik, I. Csiz (1227–1252) és I. Gyapol (1228–1252)* voltak.
Dl. 140, W. VI. 444.
Knauz: I. 384.
Az évszámokra vonatkozó oklevelek jelzeteit lásd dr. Karácsonyi: A m. nemzetségek. I. köt. 258. l. – Esetleges kiegészítésüket itt, a további szövegben.
Utóbbiak úgy az öröklött, mint a szerzett birtokok fölött – okleveleink értelme szerint – már 1227 előtt megosztozhattak, az I. Csiz birtokába jutván Lázon, Luc, Sóskút, Mérk, Kéza és Rákóc, az I. Gyapoléba Sink, Morva, Arács és Körtvélyes* I. Gyapolnak azonfelül nem ősi birtokaiból is ismerünk nehányat, így Dörgicsét Zala megyében*, Chathot Esztergom megyében,* melyeket azonban 1228–51-közt elidegenített.
Dl. 140, 377, 3972, 1019.
H. o. V. 11.
Knauz: I. 385.
Chathot apai nagyanyja után örökölte. Az ősi birtokokból I. Csiz az ugyancsak Bogát-Radvány-nembeli Filke megöletése miatt már 1227 előtt* elvesztette Lázont és Luc részeit, 1252-ben pedig* ezenfelül még Sóskutat, Mérket és Kézát is oda kellett adnia Filke rokonainak.
Dl. 140, W. VI. 444.
Dl. 2206.
E szerint 1252 után I. Csiz csupán Rákóc birtokában maradt,* míg fivére, I. Gyapol összes örökölt birtokait sértetlenül megtartotta.*
Dl. 377, 3972.
Dl. 377, 3972, 1019.
I. Csiznek két fiát ismerjük, I. Lászlót (1266–1282) és II. Csépánt (1266–1282), míg
I. Gyapolnak csak egyetlen utóda volt, a mag nélkül elhalt I. Pál 1278–1282).
E leszármazást kitűnően szemlélteti az említett I. Gyapol fiának, I. Pálnak 1282-ben kelt végrendelete,* ki «heredum solatio destitutus» László király 1278. évi engedélye alapján «possessiones suas hereditarias Kurthelus, Harach, Mara et Synch nominatas cum utilitatibus et pertinent˙s suis universis, item servos suos» stb. apja, az említett I. Gyapol fivére I. Csiz fiainak, vagyis unokafivéreinek, I. Lászlónak és II. Csépánnak s ezek utódainak hagyja.
Dl. 1019.
Ezen okmány genealógiai része tehát ez:
Bogát-Radvány nb. Gyapol, Csiz; Pál 1278–1282; László 1282; Csépán 1282
I. Csiz fiának, II. Csépánnak, úgy látszik, nem voltak utódai, legalább is állíthatjuk, hogy leszármazói, ha léteztek is, csakhamar kihaltak, mert az összes ősi birtokokat 1350 körül már az I. László utódainak kezén találjuk.*
Dl. 377, 4142, 4143.
Csiz fiának, I. Lászlónak egy fiát, I. Mihályt és két leányát ismerjük.
I. Mihály mint cselekvő fél csupán egy, később részletezendő oklevélben fordul elő 1298-ban, látszólag rövid életű volt.
Nejét is ismerjük Csazlóczi Sándor leánya, Margit személyében.*
Dl. 4922.
Térjünk át az I. László leányaira.
Az egyik leány, valószínűleg az idősebb, kinek nevét nem ismerjük, 1298 körül Chuch fia, Balázs neje volt* s fivérétől, I. Mihálytól Sink birtokból 45kapott kielégítést, vagyis megkapta a későbbi Alsinket.
W. X. 315.
Ez az okmány a következő érdekes genealógiát tartalmazza:
Bogát-Radvány nb. Csiz; László; Mihály 1298; leány 1298 ~ Chuch fia Balázs
A szóban forgó Chuch fia, Balázs kétségtelenül azonos a közönségesen Kolcs nb. Kolcs fiaként ismert Balázzsal. Meggyőződhetünk a szepesi káptalan egyik 1335. évi tiltakozó leveléből is,* hogy Kolcsot Chochnak s birtokát Chuchinnak is írták, Balázs ez oklevél szerint a Choch-Koch fia volt, szomszédja a Rákócziaknak.
Dl. 2964.
Az I. László másik leánya, Csala a szintén Kolcs nb. Jánosnak, az előbb említett Balázs unokafivérének volt a felesége s így ősanyja a Hosszumezey-Körtvélyessy családnak.
Eddigi feldolgozásaink* ezt a Csalát nem az I. Mihály nővéreként, hanem a leleszi konventnek egy 1350. évi jelentése alapján* – amelyben Csala az I. Mihály fia, I. Balázs «soror»-jaként említtetik – az I. Mihály lányaként szerepeltetik.
Karácsonyi, Wertner: A m. nemzetségek.
A. V. 399.
A soror azonban ezen esetben nem nővért jelent, erről meggyőződhetünk Bebek István országbíró 1366. évi döntvényéből,* amelyben ez áll: «Primo prefatus Demetrius (t. i. Körtvélyessy János fia) quasdam literas capituli ecclesie Agriensis privilegiales 2° die festi b. Lucie virginis A.° D.ni 1363 confectas, tenorem aliarum literarum ipsarum similiter privilegialium stb. transumtive in se habentes nobis presentavit, in quarum tenore inter cetera per Blasium filium Michaelis fil˙ Ladislai de Rakoltz quandam terram suam Körtvelyes vocatam in comitatu Zempleniensi existentem, alteri possessioni sue Arats vocate contignatam, titulo donationis ad ipsius predecessores et per consequens ad ipsum devolutam, cum universis utilitatibus stb. tum ad rationem quarte nobilis domine sororis sue Csala nominate filie dicti Ladislai avi sui, consortis Johannis filii Markalfi filii Koth, quam de possessionibus dicti patris sui de consuetudine regni iure naturali habere debuisset, tum etiam receptis plenarie 20 marcis ab eodem Johanne genero suo eidem domine pro quarta sua et dicto Johanni genero suo pro dicta summa pecunia, ac eorum heredibus stb., datam fuisse comperieramus stb.»
Dl. 387.
Ezen okmány tehát a következő genealógiát adja:
Rákóczy László; Mihály; Balázs; Csala ~ János, a Markalf fia, Kócs unokája
Körtvélyes említett átadása közvetlenül a XIV. század elején történhetett, mert Csalának, aki 1343-ban mint özvegy ugyan még élt, de akinek ekkor már négy férfikorban levő fia volt,* minden valószínűség szerint a század első éveiben kellett férjhez mennie s leánynegyedét megkapnia.
Dl. 3559.
Különben is fiai 1350-ben maguk is mint régen mult eseményről emlékeznek meg Körtvélyes szóbanforgó átadásáról.*
Dl. 4142, 4143.
A már ismertetett okmányokból láthatjuk, hogy az ősi birtokokból Sink részben, Körtvélyes pedig egészben már a XIII. század végén, illetve a XIV-ik elején a leányág kezére kerültek.
Láthatjuk azt is, hogy I. Mihálynak I. Balázs (1328–1361) volt az eddigi adatok szerint az egyetlen gyermeke.
I. Balázs, aki kétségtelenül a Mihály és a Csaszlóczi Margit fia volt,* már 1328-ban mint önálló pörös fél jelenik meg.
Dl. 4922.
A Bogát-Radvány nb. Isépyek u. i. – akiknek őse Stancs, az I. Csiz «frater congenerationalis»-a volt* – és pedig először János fiai, Máté és Lukács igényt emeltek a már említett I. Gyapol fia, I. Pálnak «de proxima linea generacionis ipsorum existentis»* hagyatékára s pört indítottak eme hagyaték örököse, Rákóczy I. Balázs ellen.
Dl. 9999.
Dl. 3972.
Eme a XIV. század első tizedeiben kezdődött pör iratai elsősorban érdekesek azért, mert fényt vetnek a Rákóczyak birtokviszonyaira, azokra a birtokviszonyokra, amelyeknek követése a leszármazás helyességének mindenkori próbakövét adja. Nemcsak azt a már ismeretes tényt erősítik meg, hogy Körtvélyes, Arács, Morva és Sink az I. Pál s így I. Gyapol ágazatáról szálltak az I. Csiz utódaira, de azt is, hogy Rákóc soha az I. Pál birtoka nem volt, hanem a Csiz őseinek tulajdonát képezte.
Sajnos, a pör irataiból sem az nem tűnik ki pontosan, hogy a szóbanforgó Isépyek mely rokonsági fokban állottak a Rákóczyakkal, sem az 46nem, hogy az I. Pál örökségéből mit és mennyit követeltek.
A pör eldöntése sem okiratok alapján, hanem istenítélettel történt s miután a felek küzdői egyenlők maradtak, végül is 1328 júl. 19-én egyességgel végződött,* olyformán, hogy Rákóczy I. Balázs átengedte Isépy János fiainak Aracsot,* ezek ellenben lemondtak a Rákóc, Körtvélyes, Morva és Sink birtokok iránt támasztott minden igényükről.
Dl. 3972, 140.
Az A. II. 380. leközölt oklevélben Alsink áll Arács helyett, az eredetiben: Dl. 3972. szintén, e név azonban a kivakart Arács szó helyére utólag lett beírva, amint ezt Dl. 140 is bizonyítja.
A szóbanforgó Isépyeket azután 1329 jan. 8-án az egri káptalan Arács birtokába be is iktatta.*
Dl. 2564, A. II. 444.
Így tehát Sink egy részén s Körtvélyesen kívül már Arács is kitöredezett az ősi Rákóczy birtokok sorából.
Úgy látszik azonban, hogy az ú. n. Péter-ágbeli Isépyek,* kiknek esetleges jogigényeiről már az Isépy János fiainak kielégítésénél szó esett*, s akik állítólag szintén a Stancs utódai lévén,* a Rákóczyakkal a János fiaihoz hasonló nexusban állottak, utóbbiak sikereit látva szintén érvényesítették követeléseiket.
Karácsonyi: M. nemz. I. 254.
Dl. 3972.
Dl. 9999.
Pörük, melyet szintén Rákóczy I. Balázs ellen indítottak,* 1342 jan. 27-én oly egyességgel végződött, mely szerint Felsink felének átengedése ellenében lemondtak minden Alsink, Morva és Rákóc,* vagyis az ősi Rákóczy jószágok iránt táplált igényeikről, sőt Felsink másik felének átengedése ellenében arra is vállalkoztak, hogy Körtvélyest visszaszerzik Rákóczy (I.) Balázsnak.*
Dl. 3559, 377, 3461.
Az A. IV. 189. leközölt szövegben még Aracs is említve van, az eredetiben azonban: Dl. 3461. látható, hogy «et Arach» egy kivakart szó, valószínűleg «vocatus» helyére lett utólag beírva.
Dl. 3461, 377, 9999, A. IV. 189.
Eme egyezség lebonyolítása azonban már főleg az I. Balázs utódaira esett.
Rákóczy I. Balázs 1348-ban még megkísérelte,* hogy Isépy János utódairól «racione generacionis» – tehát hasonló jogcímen, mint amely alapján azok a Rákóczy birtokokból részt kértek és kaptak is, amint láttuk Arácsot – maga is részt nyerjen az Isépyek birtokaiból. Ezen kísérletével azonban az országbíró elutasította azzal a valójában helyt nem álló érvvel, hogy annak idején ő maga tagadta volna meg az Isépyekkel való vérrokonságot, holott Balázs tényleg csak azt tagadta, hogy az Isépyeknek jogaik lennének az I. Pál-féle örökséghez.*
Dl. 3972.
U. o.
I. Balázs utolsó ténykedése az volt, hogy anyja leánynegyede iránti igényeit 1360-ban* a Csaszlóczyakkal szemben érvényesíteni igyekezett. Élt azonban még 1361 okt. 13-án is.*
Dl. 4922.
Dl. 5087.
Nejét Klárának hívták, ki 1381 júl. 25-én már mint özvegy szerepelt.*
Dl. 6808.
Rákóczy I. Balázsnak négy gyermekét ismerjük, két fiát: I. Benedeket és II. Gyapolt s két leányát: Anicsot és Esalthot. Az első három gyermek feltétlenül* s valószínűleg a negyedik Esalth is a már említett Klárától származott.
Dl. 6808, 9999, Sztáray. I. 208.
Anics (Anych) Nata fiának, Nyavaládi Gergelynek volt az 1385 júl. 25. előtt gyermek nélkül elhalt felesége.*
Dl. 6808.
Esalth pedig, amint ezt egy 1418-ból kelt jegyajándék, hozomány és leánynegyed kielégítése iránti szerződés* mutatja, Boksa nb. Szürtey László fiának, Istvánnak lett a neje.
Leleszi kpt Prot. parv. fol. 2 A° 1418.
I. Balázs fiait 1348 szept. 3-án találtam okleveleinkben* először említve, midőn is a leleszi káptalan előtt «Benedictus filius Blasii de Rakolch sua, ac Johannis dicti Gapul fratris sui uterini in persona stb. Blasium patrem suum in quibus(dam) causis contra Jacobum, Barnabam, Ladislaum et Paulum filios Michaelis de Isep se obligasse stb. prohibuit stb.»
Sztáray. I. 208., Dl. 999.
Az ügy, amelyről szó volt, valószínűleg az alkut illette Körtvélyes visszaszerzéséről fél Felsink ellenében, illetőleg Felsink másik felének átengedését. Az utóbbit állítják később a Rákócziak.*
Dl. 9999.
1350 szept. 1-én azután* Rákóczy (I.) Balázs fiai, I. Benedek és I. Gyapol János («Joannes dictus Gyapul») maguk kötnek egyességet Isépy Mihály említett fiaival, továbbá Hosszumezey János gyermekeivel, tehát Rákóczy Csala leszármazóival, Körtvélyes birtokosaival, mely szerint a szóbanforgó Isépyek megkapják egész Felsinket, ennek ellenében lemondanak minden Morva, Rákóc és Alsink iránt táplált igényeikről, a Hosszumezeyek pedig – amint azt más okmányok sejtetik,* – az Isépyek által adandó megfelelő ellenszolgáltatás fejében átengednek a Rákóczyaknak Körtvélyesből egy Felsink felével egyenlő területet.
Dl. 4142, 4143, A. V. 398.
Dl. 4198, 4199.
Ez az egyesség azonban ily alakban végrehajtva egyáltalában nem lett, főleg azért nem, mert az Isépyek a Hosszumezeyek kártalanításától húzódoztak.* Körtvélyest még 1366-ban is változatlanul a Hosszumezeyek birtokában látjuk,* Rákóczy (I.) Benedek s fivére, I. János «dictus Gyapul» az Isépyekkel még 1382–85 közt is perelnek* s e pört csak utódaik fejezik be.
U. o.
Dl. 387.
Dl. 6948, 7143.
I. Benedeknek (1348–1361) egyetlen, az eddigi kutatók előtt ismeretlen fia volt: II. Mihály (1379–1382),* ki 1409 szept. 2. előtt s fiutód 47hátrahagyása nélkül halt el s kinek birtokait a Gyapol (I.) János fiai örökölték.*
Lelesz. Act. n. 40 Ai 1379. – Dl. 6948.
Károlyi I. 555. Dl. 9973.
Ezen II. Mihály magát «de Rakoch»-nak nevezte.* Azon István, akit dr. Karácsonyi,* a Századok 1873-ik évf. 622. oldalára hivatkozva, szintén I. Benedek fiaként említ, amint később látni fogjuk, nem ennek az I. Benedeknek, hanem hasonnevű unokaöccsének, II. Benedeknek volt a fia.*
Károlyi I. 555.
A m. nemz. I. 258.
Dl. 24,952.
II. Mihálynak volt azonban egy leánya, Erzsébet, ki 1412 okt. 25-én mint Leszteméry János felesége nyugtát ad II. Gyapol fiainak – tehát unokatestvéreinek – arról, hogy apjának reájuk szállot vagyonából anyja és nagyanyja jegyajándokát és hozományát, valamint saját leánynegyedét kiadták.*
Dl. 9973. az eredeti oklevélben Mihály neve ki van vakarva s helyébe János van írva. Az «M» azonban még látható.
I. Balázs másik fia, Gyapol (I.) János (1348–1385) lett a nemzetség további fenntartója.
I. Balázsnak eme fiát több ízben nevezik okirataink csak Gyapolnak,* gyakrabban azonban «Joannes dictus Gyapul»-nak, azaz Gyapol Jánosnak,* hol Rákóczi, hol Morvai, hol mindkét előnévvel, illetve névvel.
Dl. 5868 A° 1370, Dl. 6808 A° 1381, Dl. 6948 A° 1382, Dl. 7143 A° 1385.
Szt. I. 208 A° 1348, Dl. 4142, 4143 A° 1350, Dl. 4199, 4200 A° 1351, Dl. 6818 A° 1385.
Azonossága azonban kétségtelen, mert az okiratok a különböző elnevezésekkel átfogják egymást s így pillanatig sem tételezhetjük föl, hogy Gyapol és János I. Balázsnak két különböző fia lehetett volna.
II. Gyapol János feleségéről és fiutódairól igen érdekes okmány tesz tanuságot, melynek – miután eddig ismeretlen nemzetségi adatokat is tartalmaz – kivonatos másolatát bemutatni indokoltnak tartom.
Ez az okmány egy 1438 máj. 21-ről kelt eredeti záloglevél* s a következőket mondja:
Dl., 13,190.
«Nos Stanislaus prepositus et conuentus eccl. B. Joh. Bapt. de Jazow memorie commendamus, quod magnifici domini Johannes filius condam Benedicti et Jacobus filius condam Symonis Chwdar de Olnod coram nobis personaliter constituti, per eosdem sponte et libere confessum extitit nostri in presentia stb. Quomodo ipsi pro totali expedicione et satisfactione jurium dotaliciorum et quartaliciorum condam nobilis domine Jol˙nth vocate consortis Johannis fil˙ Gyapol de Morwa, filie scilicet condam Stephani fil˙ Johannis Pethyche de Zwnye ex condam nobili domina Mag˙ch filia condam Dominic˙ Laatzf˙ de Nadasd procreate, de vniuersis possessionibus et juribus possessionar˙s prefati condam Dominic˙, auie eiusdem domine Jol˙nth de jure prouenire debentibus, totalem possessionem Lengenfalwa vocatam, in comitatu de Wywar existentem stb. nobilibus Ladislao et Benedicto Gyapol, necnon Nicolao, Johanni, Laurencio, Balsio et Petro fil˙s condam Jacobi fil˙ prefati condam Johnnis Gyapol de Morwa, infra tempus satisfactionis premissorum pignori duxissent obligandam. stb. talimodo, quod quandocunque ipsi domini Johannes et Jacobus Chwdar de premissis dote et rebus paraphernalibus ac quartalic˙s memorate domine Jolynth matris vtputa dictorum Ladislai Benedicti et Jacobi predictorum juxta regni consuetudinem stb. eisdem Ladislao Gyapol et alys predictis satisfacere possent et valerent, extunc ipsi obtenta eadem stb. eandem possessionem Lengenfalwa eisdem stb. remittere et resignare teneantur stb.»
Az ezen oklevél adta genealógia tehát, megfelelő évszámokkal kiegészítve, így néz ki:
(Aba nb.) nádasdi Laczkfi Domokos 1321–27; (Aba nb.) szinyei Petőcz János 1330–43; Magics; István 1362; ~ Jolinth; morvai Gyapol János 1348–92; László 1412–51; Benedek 1393–1429; Jakab 1412–29; Miklós 1438; János 1438; Lőrinc 1438; Balázs 1438; Péter 1438
A fenti okirat nem tartalmazza azonban Gyapol János összes gyermekeit, u. i. tényleg öt fiát: II. Balázs, I. Andrást, II. Benedeket, II. Lászlót és I. Jakabot ismerjük.*
Wertner 1392. évi okleveléről (Erd. Múz. XV. 37, F. C. D. X/2. 69.), melyet alaposan ismerek, de amely nem tartozik a genealógiához, alkalmilag külön fogok megemlékezni.
Állításom bizonyítására egy 1393 okt. 3-ról kelt tiltakozó levélből* idézem a következő részt:
Dl. 7895.
«Andreas filius Gyapol de Morwa personaliter sua ac Blas˙, Benedicti et Ladislai fratrum suorum vterinorum nominibus stb. universos vicinos stb. ab occupacione stb. silvarum, terrarum stb. inter metas possessionum ipsorum Morwa predicte ac Rakouch et Lyukchouch vocatarum habitarum stb. prohibuit stb.»
II. Balázs (1383–1393)* és I. András (1389–1393)* látszólag ifjan és utódok hátrahagyása 48nélkül haltak el, míg II. Benedek (1393–1442) a tulajdonképpeni Rákóczyaknak: A) törzs, I. Jakab (1412–1429) pedig a Morvayaknak: B) törzs az ősatyja lőn.
Dl. 6948, 7895.
Dl. 7528, 7895.
A Bogát-Radvány nb. Morvayak további leszármazását – nem tartozván szorosan cikkem keretébe – már helyszűke miatt is mellőznöm kell s csupán annyit jegyzek meg azúttal, hogy e Morvayak a XVIII. században és pedig még a Rákóczyak előtt szintén kihaltak.
