Polgári címeres levelek Magyarországon.

Teljes szövegű keresés

Polgári címeres levelek Magyarországon.
Magyarországon a nemeseken kívül egyes városi polgárok már a mohácsi vész előtt is használtak címereket és ezekről írta Verbőczi, hogy vannak nem nemesek, akik címerekkel élnek.*
Tripartitum p. I. tit. 6.
A polgárcímer megszerzésének módját nem ismerjük közelebbről. Fel kell tételeznünk, hogy azokat egyesek – mint a nemesek is,* – önkényesen vették fel, azonban Brassóban és Nagyszebenben arra is találunk példát, hogy némelyik polgárcsalád címerét királyi adományból nyerte.
Csoma I., A magyar heraldika korszakai III. l.
II. Ulászló pl. 1507-ben Schirmer János brassói polgárnak címeres levelet adományozott.* A király az oklevélben világosan kijelenti, hogy az adományos polgár, egy szóval sem emlékezik meg arról, hogy az adományos már nemes volt vagy az adományozás által ezután lesz nemes, vagy hogy a jövőben valami nemesi jogot gyakorolhat. Mivel az oklevélben – az általános gyakorlattól eltérően – semmiféle nemesi jogról nincs szó, a szóban forgó oklevelet nem nemesi, hanem polgári címeres levélnek kell tartanunk.
Turul XXIX. 105. l.
II. Lajos 1517-ben címeres levelet adományozott 90egyik brassói polgárnak, aki tanácsos is volt.* Az oklevélben az adományos gyanánt szereplő Engel Péter neve vakaráson látszik és ezért nem bizonyos, hogy övé volt-e a címer? Nemességről, nemesi jogról ebben a címerhasználat jogáról és ezért ezt a címeres levelet is polgári címeres levélnek kell tekintenünk.
Turul XXVII. 103. l. – Magyar címeres emlékek III. 72. l.
Brassóban ebből az időből az említett polgári címeres levelek mellett nemesi címeres leveleket is ismerünk. Benkner János brassói polgár – Schirmer és az állítólagos Engel kortársa, – 1509-ben és utóbb 1517-ben címeres levelet kapott, melyekben szó van az adományosok nemességéről is és így a Benkner-család címeres levelei nemesi címeres levelek.
Egy harmadik polgári címeres levél az Armbruster (Armbrust) Mihály nagyszebeni polgármester fiának, Jakabnak II. Lajostól 1518-ban kapott címeres levele, melyben a «nobilium» szó, – hihetőleg a «clientium» helyében – vakaráson olvasható.* Ez a címeres levél eredetileg nyilván szintén polgári címeres levél volt, melyet utóbb hamisítottak a «nobilium» szó beírásával nemesi címeres levélre.
Turul XXXIV. 97. l. – Magyar címeres emlékek III. 74. l.
Bárczay megkockáztatta azt a feltevést, hogy a címerhasználó polgárcsaládok utóbb a címerhasználat révén észrevétlenül a nemes családok közé emelkedtek.* Az Armbruster-család esete arra mutat, hogy ennek az emelkedésnek egyik útja az oklevélhamisítás is lehetett. A családnak 1557 és 1559-ben I. Ferdinándtól nyert címeres leveleiben a család már mint nemes család szerepel.
Bárczay O.: A heraldika kézikönyve 36. l.
DR. MIKLÓSY ZOLTÁN.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem