2. Ifjabb bazini alág.
2. Ifjabb bazini alág.
A másik alágnál jelentőségre sokkal kisebb, politikailag kevésbé számbajövő alága volt a családnak. Nem voltak neki oly széles látókörű, nagy egyéniségű tagjai, mint az ifjabb szentgyörgyi alágnak és ez okozta azt, hogy a mellett szinte eltörpült és a zavarok idején élő kiváló tagjai ahhoz csatlakoztak, nem mondva azért le az alági birtokra való jogaikról sem.
Az alág tulajdonképpeni megalapítója IV. Péter még az osztozkodás előtt meghalt, kiskorú gyermekeket hagyva maga után, akikkel anyjuk, Marczali Hedvig a nagy politikai harcok idején visszavonultan élt és a fiúk később sem igen elegyedtek a politikai életbe, mindössze IV. Lászlóról találjuk, hogy ő Posthumus László udvarában «magister dapiferorum» volt, mint annak erős párthíve.
Hogy nem látjuk ott őket a trónöröklés körül való harcokban, azt azzal okadatolhatjuk, hogy az egy IV. Lászlón kívül, aki magas kort ért el, a többiek fiatal korukban haltak el és az alágon belül elég gyakori volt a testvérek viszálykodása.
Így azután adományokban sem igen részesülnek. IV. Péter fiai, mivel atyjuk hősiesen harcolt familiáris seregével a rigómezei csatában, ennek érdemeiért a csallóközi Előpatonyt és Ternyét kapják 1435-ben, halála után.*
D. L. 12,768.
IV. László V. Lászlótól egy kőházat kapott Pozsonyban a hozzátartozó szőlőkkel és egyéb jövedelmi forrásokkal 1455-ben.* Mátyás király pedig 1469-ben a nyitramegyei Alsó- és Felsővásárdban lévő királyi jogát adja neki, maga a birtok kis nemesek kezén volt.* Több királyi adományban ez az alág nem is részesült, ami bizonyítja, hogy Mátyás alatt teljesen kivonultak a 61politikai élet köréből, t. i. Mátyás az itt szerzett érdemeket jutalmazta.
D. L. 14,917.
D. L. 16,902, 17,511.
Birtokaikat azonban más úton gyarapították és míg János és Zsigmond dél felé, Mosonban terjeszkedtek inkább, addig ők a család egy régi birtokával nagyobbították területeiket, Cseklész várával, amelyhez hozzátartozott Szempcz és Beke birtokok Pozsony megyében, Vörösvár Nyitra megyében.
A vár a Cseklészi alág kihalta után már egyszer volt a család birtokában, azonban akkor I. Ábrahám elidegenítette.* Ebben az időben a Rozgonyiak uralták.
Fejér VIII. 2, 524.
A megszerzés házasság útján történt. III. Imre u. i. elvette Rozgonyi György leányát, Helenát, akire az esküvő után, 1451-ben atyja ráiratja a nevezett birtokok felét, megtoldva Pozsonyban egy kőházzal.* De már ezelőtt a másik felét, testvére Sebestyén részét, aki erdélyi vajda volt, azon ürügy alatt, hogy a török fogságból akarja kiváltani, ugyancsak Imrének elzálogosította 3000 forintért.*
D. L. 14,425.
Knauz: Orsz. tanács. 103. – D. L. 14,448.
A vár nagy jelentőségű volt, mert mintegy uralta a pozsony-nagyszombati utat és két vámot is kellett a várban fizetni, szintúgy Szempczben is volt vámhely és e miatt a grófok meg a vár birtokosai között már 1399-ben egyenetlenkedések voltak. Ekkor Bodizló fia, Károly volt az ura és a Bazin határában lakó jobbágyoktól, mikor azok áruikkal élelmük megszerzése végett piacra mentek, megvette a vámot, ami ellen II. Miklós és I. György tiltakoztak.* Később is találunk adatokat a viszálykodásra,* ami arra ösztönözte a grófokat, hogy a várat megszerezzék. 1451-ben, úgy látszott, sikerül a megszerzés, azonban György diszpozíciója ellen testvére, Sebestyén síkra szállt és hosszú-hosszú harc indult meg a két család között, amely tulajdonképpen be sem fejeződött, a vészes idők vetettek neki véget.
D. L. 8506. «... hincinde (t. i. Bazinból) inter terras ipsorum et aliorum nobilium regni cum eorum mercimon˙s et rebus pro eorum victus acquisitione proficiscerentur...» vámot szedtek tőlük.
D. L. 25,945. (1423.)
A birtoklást Sebestyén azzal támadta meg, hogy őt testvére ravaszsággal fosztotta meg ama birtokrészeitől, mert azt gondolta, hogy haza sem fog többé jönni. Eltiltja tehát a grófokat a zálogösszeg kifizetésétől.* Midőn pedig György meghalt, Sebestyén az egész birtokot vissza akarta szerezni, ami éppen a legnagyobb anarchia, V. László korában csakis harc árán sikerülhetett volna és a két fél össze is mérte erejét.* 1457-ben békültek ki és választott bíróságra bízták az ügy eldöntését.* Erről azonban nincs adatunk, csak azt tudjuk, hogy Helena férje halála után II. György és fia Zsigmond, de főleg feleségeik édesgetésére, rábeszélésére elzálogosította nekik részeit,* majd a huszita támadás pusztította a várat és a husziták meg is szállták. János és Zsigmond szerezték tőlük vissza* és 1473-ban a Rozgonyiaknak adják vissza felét, egy évvel később pedig a másik felét* Imre fia, Simon grófnak.*
D. L. 14,571.
D. L. 15,193. «lites et plurime discordie et controversiones guerre et bella fuissent exorte et suscitata».
U. o.
D. L. 15,878.
D. L. 16,715.
D. L. 17,447.
D. L. 17,509.
Két ilyen hatalmas főúr azonban egy várban nem tudott megférni és az ellenségeskedés tovább folyt Sebestyén fia, László és Simon gróf között. 1487-ben a király legmagasabb bírósága elé vitték az ügyet, ahol a király kimondja, hogy Simon grófnak csak a leánynegyedhez van joga és az egész birtokba Lászlót kell restatuálni.*
D. L. 12,923.
A restatució megtörtént, de mihelyt Mátyás lehunyta a szemét, a harcot ismét felújították és az a másik alág említett hatalmaskodásával párhuzamosan és csaknem olyan mértékben folyt. A Rozgonyiaknál átszállott a harc a leányágra, a Kanizsayakra, a grófoknál pedig az apa a fiára hagyta. Ennek a küzdelemnek, amely ádáz erővel folyt 1520-ig, hű képe maradt ránk az oklevelekben, amelyek éles színekkel jellemzik a Mátyás után előállt közállapotokat is.* Az eredménye az lett, hogy a birtokok a harcok alatt teljesen elpusztultak és minden haszon nélkül egymás erejét gyengítették, az ország közállapotait sülyesztették.
D. L. 19,248, 19,295, 19,297–98, 19,769, 19,823, 19,870, 19,872, 22,138–39, 22,265, 23,119, 23,261.
Mátyás halála után Simon gróf Sempte várára 62is igényt emelt, amely, miután ők átengedték Zsigmond királynak, ugyancsak ennek az elzálogosítása folytán még 1430-ban a Rozgonyi családhoz került.* Simon gróf 1492-ben azt állítja a nyitrai káptalan előtt, hogy a vár tartozékaival az övé zálogjogon, tehát a király el is rendeli az introdukciót*, aminek persze a Rozgonyiak ellene mondanak. Így ebből is viszály keletkezik közöttük és az előbb vázolt hatalmaskodás Mátyás utáni legádázabb fázisát csak erősíti, nem több sikerrel és eredménnyel járva, mint a másik.*
D. L. 12,297.
D. L. 19,869.
D. L. 22,242, 23,262, 23,403, 23,407, 23,700.
Ez a két eset adja az alág – mondhatjuk – egyetlen birtokszerzését, amely bár egész energiáját igénybe vette, teljes eredménnyel még sem járt.
Az ifjabb szentgyörgyi alág kihalta után az egész családi birtok az akkor élő Ferenc és Farkas grófokra szállott, akik szintén osztatlanul, jó békességben élvezték birtokaikat.
Péter országbíró váraihoz már a király is jogot formált, mint olyan szerzett birtokokhoz, amelyek az ági osztozkodás után jutottak az alág birtokába. Így mindjárt Péter halála után megintő levelet küld a győri káptalan útján Péter özvegyéhez, Waldstein Zsófiához, Ferenc és Farkas grófokhoz, hogy Péter javait ne merjék elfoglalni, sem e tekintetben Péter özvegyével ne merjenek egyezkedni, hanem jelenjenek meg összes dokumentumaikkal a királyi Kúriában, ahol az ügyet békésen el fogják intézni.
A grófok feleletéből megtudjuk, hogy ők elfoglalták a várakat, de királyi megbízásra, mivel az özvegy testvérét, Bochkót hívta több hűtlenné vált alattvaló cinkostárssal a várba. Hogy a királlyal nem állottak jó viszonyban, azt mutatja a felelet utolsó mondata: «Suplicassent itaque Maiestati vestre, dignaretur Maiestas vestra eosdem, quod (így)! ea benignitate, qua reliquos suos subditos solita est, amplecti, nec vellet eos preter ius regni sui inter alios suos fideles opprimere».* Kevésnek találták u. i. dokumentumaik összegyüjtésére azt az időt, amelyet erre nekik király engedélyezett.
D. L. 23,074.
A discussió eredményeként 1521-ben Dévényt* átadják a királynak. Péter többi birtokai azonban továbbra is kezükön maradnak. Két évvel később a király felülvizsgálja privilégiumaikat és erre őket is megidézteti,* de ez nem változtatott a helyzeten, a többi várakat életük végéig használják.
D. L. 23,510.
D. L. 23,786.
D. L. 23,508
D. L. 23,509
Általában a család utolsó sarjai, Ferenc, Farkas és az utóbbi fia Kristóf úgy tűnnek fel, mintha a bekövetkező zivataros idők szele már előre megérintette volna őket. Az ország sorsa iránt teljes letargia vesz rajtuk erőt és a közügyek többé nem érdeklik őket. Behúzódnak jól megerősített váraikba és onnan egykedvűen nézik az ország vergődését, sőt ezt még elő is segítik. Hatalmaskodnak és végül ez a hatalmaskodás is úgy tűnik fel, mintha csak ezt is időtöltésből tennék és hogy embereiket, akik maguk is örömüket lelték ebben, szórakoztassák. Felfegyverzik őket, némelyeket lóra ültetnek és így mint egy hadsereg törnek a kiszemelt birtokra. Igy a Rozgonyiak ellen 1511-ben «valdo et copioso cum exercitu» törtek, a templomot kirabolták, a jobbágyok házait feldúlták, boraikat, amit nem tudtak meginni, elfolyatták és végül összes barmaikat vetéseiken és szőleiken keresztül elhajtották, amivel ezeket teljesen elpusztították.*
D. L. 21,882.
Hatalmaskodnak magával a királlyal szemben is, halászó vizeit elfoglalják aki kénytelen fölöttük egy megintő levéllel elnézni, mert tenni ellenük semmit sem tud.*
D. L. 21,882.
Az ország segélykérő kiáltásaival nem törődnek és az országgyűlés által kivetett sudsidiumot nem fizetik és ezt többszöri figyelmeztetés ellenére sem teszik meg,* ami a kor urainál általános lévén, nagyban siettette az ország romlását.
D. L. 23,516.
A nagybirtok Endre alatt megindult fejlődésének végső fázisát látjuk ezekben a dolgokban, amely többé nem avatkozik a politikai küzdelmekbe sem, hanem mint a mesében szereplő ember, aki tudja, hogy végnapjait éli, csak tobzódik, szertelenkedik és igyekszik minél jobban kiélvezni léte utolsó napjait. Ennek következtében panaszkodhatott Kristóf atyjára, Farkasra ilyen szavakkal: «Wolfgangus, dum adhuc in humanis egisset, multa cum diversis hominibus contraxisset debita pluraque iura sua possessionaria alienis inscripsisset manibus, piscinas, allodia 63desertioni submisisset et ultra hec ius dotalicium quoque generose et magnifice domine Sophie de Zablath post obitum paternum exsolvere fuisset astrictus.»*
N. R. A. 280–31.
Simon tehát atyja halála után teljesen rongált és eladósodott állapotban kapta meg a birtokokat, ő azonban még megpróbálta rendbehozni, amiben nagy segítségére volt Borbála asszony, az ő nagynénje, aki 11,000 forintot kölcsönzött neki erre a célra 1540-ben.* De rövid életpályája erre már kevés volt, mert három év mulva, 1543-ban meghalt. Vele az oly nagy fénnyel szereplő család férfiágon kihalt, csupán három nő élte őt túl: nagybátyja, Ferenc leányai, Margit és Gertrud, valamint a már előbb említett Borbála.*
N. R. A. 380–31.
N. R. A. 323–26.
