1. Ifjabb szentgyörgyi alág.
1. Ifjabb szentgyörgyi alág.
Mielőtt az alág történetét és birtokviszonyait leírnánk, szükséges ezek megértése szempontjából vázolni a közhatalom állapotát, azt a helyzetet, amelybe az alág tagjai annyira beletalálták magukat.
Az Anjouk erőskezű uralma után a királyi hatalom ismét gyengülni kezdett, Mária és zsigmond már zavarokkal küzdöttek. Zsigmondnál az volt a baj, hogy ő felesége révén jutott a magyar trónra, és ezért a magyar főurak egy része nem akarta őt elismerni. Ezért voltak uralkodása elején azon a nagy zavarok, amelyek uralkodása végére csak fokozódtak, t. i. ekkor már mint német-római császár a magyar kormányzást elhanyagolta. Albert két éves uralma után pedig ismét felütötte fejét az ősi baj, a trónöröklés kérdése. Az elhalt királynak nem volt fia, tehát nem volt a közhatalomnak hivatalos örököse és így birtokosa sem, az ország úgyszólván fej nélkül állott. Ez volt az, ami teljesen felforgatta a rendet és alkalmat adott az arisztokráciának, hogy erejéhez mérten diszponáljon is az ország dolgai felett. Az az arisztokrácia volt ez, amely már az Anjouk nagy adományai által erősödött meg és Zsigmond alatt már féktelenkedett, Albert után pedig hatalma teljében lépett fel. Birtokaikban olyan hatalmas erővel rendelkezett, amely őt ösztönözte és késztette arra, hogy amennyiben tudja, a közhatalmat is megszerezze.
51E ponton kapcsolódik a magyar arisztokráciával, annak felfogásával, gondolkozásával a német hatalmas hűbérurak, mint territoriális fejedelmek hatása. Ezek főleg Zsigmond alatt hatalmasodtak el és míg addig a királynak járó adóikat, illetékeiket fizették, Zsigmond alatt már ezt is megtagadták. A császár egyik legfontosabb jövedelme volt a hűbéruraktól az ú. n. «servitia regis», amit azonban Zsigmondtól már megvontak és ez magyarázza meg ennek lesülyedt pénzügyi helyzetét. Magánbirtokai nem voltak, úgyhogy így a hűbéresek teljesen kezükben tartották és így volt ez az utána következő fejedelmeknél is.
Ezeket az állapotokat a magyar főurak ismerték. Sokan voltak Zsigmond környezetében külföldön, azonkívül német családokba házasodtak, sőt a nyugati határon személyes érintkezésben is állottak a német urakkal és nem egynek nálunk is volt birtoka.
A német territoriális fejedelmek helyzete kívánatos volt a magyar urak előtt annyival inkább, mert az összes feltételeik megvoltak hozzá. Ezekből a körülményekből magyarázható azután az, hogy a magyar urak Albert halála után kifejezetten ilyen törekvésekkel lépnek fel, azonban már a kezdetet gyengíti, hogy pártokra szakadva, más-más úton igyekszenek céljukat elérni.
A Szentgyörgyi és Bazini grófokat is ott találjuk a színtéren ebben a folyamatban, ami az előbbiekben vázolt hatalmi körüknek csak természetes folyománya. Ők a nyugati viszonyokat nagyon jól ismerték, részint személyes összeköttetés, részint házasság útján és a hasonló helyzetre való törekvés vagy legalább is a cél ismerése már Zsigmond alatt feltűnik, amire főleg házassági viszonylataik mutatnak. Ezek kettős célt szolgálnak, egyrészt birtokszerzés, másrészt az ország főúri családjaival való rokonság gondolatát, végső hatásában pedig mindkettő egyre vonatkozik, t. i. hatalmuk erősítésére. Rokonágba kerülnek így a Héderváriakkal, Szekcsői Herczegekkel, Lendvay Bánfiakkal, Széchiekkel, Marczalyakkal, Kanizsayakkal, Lendvay Cseh Péterrel, a kor közhivatalt viselő családjaival. Orientációjuk már Albert megválasztásánál kitűnik, mert ennek hívei voltak, ezért kapja II. György a pozsonymegyei Szomolányt.*
D. L. 13,223.
Az ifjabb szentgyörgyi alág volt az, amely a család hatalmi törekvéseit és orientációját irányította, képviselte. Az alág kiváló tagjai minden tekintetben méltók is voltak ehhez, amit bizonyítanak az eredmények, hogy t. i. a családot – ugyan nem oly értelemben, mint ők gondolták – hatalmának és fényének tetőpontjára emelték. A ránk maradt adatok szerint ezt a fényt II. Györgynek és fiainak kell tulajdonítanunk.
II. György harcokban edzett, komoly egyéniség volt, akiben királya iránti nagyfokú hűség az odaadással párosult. Nem pártoskodó természet, ezt meghagyta fiainak, egyetlen célját, birtokai gyarapítását szolgálja minden ténykedése és éleslátása, hidegen számító értelme erre minden lehetséges módot megragadott. Széles látókörét mi sem bizonyítja jobban, minthogy egyik fiát, Jánost, a bécsi főiskolára küldte, ahol az négy évig tanult és utána Frigyes német császárral Rómába vonult, ahol ez a Tiberis hídján több más ifjúval lovaggá ütötte.*
Wissgrill: Schauplatz stb. III. 254.
János tehát művelt ember volt és testvérével együtt Frigyes császárral már korán jó barátságba került és János mint jó diplomata, Zsigmond, mint kiváló hadvezér, kedvelt emberei lettek. E mellett hatalmaskodó, nagyravágyó természetük volt, ami nem egyszer, még a kibékülés után is összeütközésbe hozta őket Mátyással és nem kevéssé játszott közre Frigyes felé való orientációjukban is.
A hasonló hatalmi törekvések az ifjabb szentgyörgyi alághoz kapcsolták I. György három fiát is, akik közül azonban Imre korán meghalt, a másik kettő pedig szerencsésen segítette elő János és Zsigmond terveit. Ezeknek ugyan az ifjabb bazini alághoz kellett volna tartozniok és mivel semmi adatunk nincs rá, csupán az, hogy sokszor együtt említik a két testvérpárt, csak gyanítjuk, hogy miután atyjuk meghalt, szintúgy legidősebb bátyjuk is, hatalmas nagybátyjuk égisze alá adták magukat és vele, majd fiaival együtt közreműködtek a család fénykorának megteremtésében, amely Mátyás alatt következett be.
Ezt a kort hosszú harcok előzték meg, politikai pártküzdelmek, melyek 1460-ig folyton dúlnak. Hogy ezekben mennyire az urak hatalma és pártállása a döntő, arra csak egy példát említünk: 52Albert után Ulászlót úgyszólván egyetlen főúri család, a Rozgonyiak ültették a trónra «copioso familiarum agmine» és csaknem az egész országot megszerezték neki.*
D. L. 13,600.
A már említett grófok az özvegy királyné mellé állottak a küzdelemben, III. György, aki Albert alatt koronaőr volt, neki adta át a koronát* és a nyugati részeket megtartották az ő részére. Ulászló III. Györgyöt ezért a tettéért fej- és jószágvesztésre is ítéli és birtokait a Rozgonyiaknak adja, persze hatalma az ítélet végrehajtására nem volt.*
Fejér XI. 328.
D. L. 13,600.
Mikor pedig Posthumus László megszületett, egész törekvésük oda irányult, hogy majdan őt ültessék a magyar trónra, amiben azonban már nem voltak olyan nagy eltérések az urak között és így sikerült is őt kiszabadítani Frigyes gyámságából és az országba hozni.
De Ulászló és V. László már csak névleg voltak a közhatalom birtokosai. Ulászlót a magyar főurak egy része nem is ismerte el, a másik rész pedig a maga javára igyekezett uralmát kihasználni. V. László pedig, mint fiatal uralkodó, teljesen az urak kezében volt és az ő tanácsaik szerint cselekedett.
Ilyen viszonyok között az ország vezetése teljesen az elhatalmasodott főurak kezébe jutott, ezeknek a pártállása döntő volt ama egész országrész gondolkozására, ahol birtokaik elterültek. Itt – amint majd később hozunk fel néhány példát – a kisebb nemesség mind behódolt nekik, sőt olykor vagyonosabb nemesek is, úgyhogy az a veszély fenyegetett, hogy az ország territoriumokra bomlik, részekre szakad, amit azonban Mátyás erőskezű és szilárd alapokra fektetett uralma megakadályozott.
És éppen ez hozta Mátyást összeütközésbe az urakkal, ezért sikerült neki oly nehezen trónját megerősíteni. A hosszú fejetlenség után nem tudtak az urak olyan könnyen megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy most újra egy erőskezű uralkodó álljon fölöttük és ezáltal szerzett hatalmukban csorbát szenvedjenek. Ennek az eredménye lett azután, hogy 1459. febr. 17-én a magyar hűtelen főurak, Garay, Ujlaki, Szentgyörgyi János, Zsigmond, valamint II. Imre és III. László grófok vezetése mellett Frigyeshez pártolnak és őt királyukká választják.*
Kaprinay; II. 249.
Itt meg kell jegyeznem, hogy a grófok az előbbi fejezetben vázolt birtokaikat ekkorra már hihetetlenül megszaporították. Megszerezték Ówár, Köpcse, Cseklész, Dévény, Detrekő várakat, úgy hogy belőlük, – hozzávéve még azt, hogy Nagyszombat és Szakolcza kapitányai is voltak, – három megyét uraltak csaknem teljesen. Ezt különben az utóbbiakban részletesen ki fogjuk fejteni.*
A többi Frigyeshez pártolt urak birtokaira nézve felvilágosít: Acsády: Régi magyar birtokviszonyok.
Nagyon szoros az összeköttetés János és Zsigmond testvérek és Frigyes között. Azt mondja erről Wissgrill: «Als eifriger Anhänger der Habsburger konnte er den Anforderungen des stets geldbedürftigen Fridrich nicht widerstehen und so kam es, dass Johann im Vereine mit seinem Bruder Sigmund während der Jahre 1456–1460 für dem Kaiser geliehene hohe Summen sehr ansehnliche Herrschaften und Schlösser in Österreich an sich gebracht und dadurch in Fridrichs Unterthanenverband als österreichischer Landsass gerathen. Zu diesen Gütern gehörten Markt Berchtolsdorf mit der Feste Kammerstein als Pfandschaft von des Kaisers Bruder Herzog Albrecht VI., dann Guntramsdorf, Waltersdorf, Hornstein, Scharfeneck am Leithagebirge, Schloss und Herrschaft Bruck a. d. Leitha, die Festen Hainburg und das indessen nähe gelegene Rothenstein.»*
Wissgrill i. m. 50.
Kétségkívül elhatározó befolyást gyakorolt ez a körülmény pártállásukra. Hiszen már előbb csatlakoztak Frigyes lázadó testvéréhez, valamint a hatalmas osztrák urakhoz, akik viszályba keveredtek Frigyessel, magukat tehát mintegy Frigyes hűbéreseinek tartják, aki már ekkor kegyekkel és címekkel halmozta el őket.* Így viszont egészen természetes, hogyha az erőskezű Mátyás ellenében Frigyeshez fordulnak és ők azok, akik legkésőbb térnek vissza Mátyáshoz és legnehezebben barátkoznak meg uralmával. Frigyes t. i. igyekszik őket hűségükben megtartani, nagy kitüntetésekkel látja el őket. Címert ad nekik és megengedi, hogy vörös viasszal pecsételjenek, ami fölül emeli 53őket az összes magyar főurakon.* Sőt még ugyanabban az évben engedélyt ad Zsigmondnak és Jánosnak pénzverésre a többi hűbéresek mintájára, akik közül ekkor már soknak megvolt ez a joga.*
Bergmann: Anzeigeblatt 2.
D. L. 24,832.
D. L. 15,405. «Erlaubt und vergůnnet haben, wissentlich mit dem brieve das Sy hinfůr vewiderrůfleich, dieweil Sy unter diener seien, sich unter halten ůnd bey uns beleiben in ůnser kůnigkreich Hungern, auf das gepreke korn ůnd aufzal, als wir yetz můnssen oder kůnftichleich můnssen werden, Můnssen lassen můgen an menichleich Irrung ůnd hindernůss, treůlich und ungewerlich.»
Nem sokáig tartott azonban a császári udvar fényében való sütkérezés. Mátyás erélyesen lépett fel a lázadókkal szemben és ellenségeiből csakhamar uralma támaszaivá, híveivé tette őket. 1461 február 10-ről keltezett oklevelében megbocsátja János és Zsigmond grófok hűtlenségét, kegyeibe fogadja őket, javaikat visszaadja.* III. Györgyről 1459 után nem szólnak az oklevelek, valószínű, hogy a harcok alatt meghalt. IV. László csak 1463-ban békül ki Mátyással, amikor Frigyes kifejezett óhajára, Mátyás a vele kötött békébe Lászlót is belefoglalja, aki mindaddig buzgó híve volt Frigyesnek.*
D. L. 15,696.
D. L. 15,854.: «qui nobis hucusque auxilio et consilio fideliter adheserit.»
Ez a rövid története annak a fejlődésnek, amely az urak, a nagybirtokosok birtokaikon nyugvó hatalmának következménye volt, hogy t. i a királyi hatalmat olyanok kezébe tegyék, akiknek a kormányzása mellett ők a saját területeiken teljesen függetlenek lennének, mondhatnánk a királyéhoz hasonló jogokkal. Mikor azonban már jó előre haladtak a cél felé vezető úton, akkor ültette a magyar köznemesség nehány jobb érzésű főúrral együtt az ország trónjára Mátyás királyt, akiről eleinte ugyan azt gondolták, hogy nem fogja útját állani terveiknek, de Mátyás erre elég erősnek érezte magát és meg is változtatta a fejlődés menetét.
***
A zavaros idők, amelyeket az oklevelek «tunc tempus disturb˙» kifejezéssel emlegetnek, nagyon kedveztek a birtokszerzésnek és a pártoskodó, hatalomért versengő urak erről sohasem feledkeztek meg.
Gyengekezű uralkodók kénytelenek voltak adományozni, hogy párthíveiket megtartsák. A nagybirtokos családok házassági viszonylatban szívesen kerültek egymással rokonságba, mert így érdekeiket könnyebben össze tudták egyeztetni, mind politika, mind birtokszerzés terén. A főúri ligáknak és szövetségeknek ez a fénykora, amit ismét birtokszerzésük és hatalmi céljaik szolgálatába állítottak. Végül pedig a kisbirtokos nemesség sem tudott függetlenül maradni a hatalmas birtokarisztokráciától, a királyi hatalom őket nem volt képes védeni, nem maradt tehát más hátra, mint nekik ajánlani fel szolgálataikat.
Jellemző tünete a birtokszerzésnek ebben a korban a hatalmaskodás, ami bizony megmaradt Mátyás alatt is és élete végén egyre jobban erősödik. Igyekeztek u. i. az urak kikerekíteni a birtokaikat, a közbeeső birtokokat, ha szépszerével nem, hát erőszakkal megszerezni. Innen keletkeznek azok az apáról fiúra szálló pörök, amelyekben nem egyszer az erősebbik győz.
Mindezeket a módokat megtaláljuk az ifjabb szentgyörgyi alágnál is. Királyi adománnyal kapja II. György 1439-ben a pozsonymegyei Gálháza egy telkes birtokot,* tíz évvel később Hunyadi János neki adja a magvaszakadt Tarnaki László birtokát, Tárnokot a Csallóközben.*
D. L. 13,265, 13,328.
D. L. 14,298.
V. László rájuk bízza Nagyszombat és Szakolcza védelmét 1456-ban. E tisztükben megerősíti őket Mátyás trónralépte alkalmával és «pro damnis, que in huiusmodi conservatione perceperunt» 24,000 forintot utal ki nekik és erre a pozsonyi harmincadot köti le. Ezzel szemben a testvérek kötelezik magukat, hogy a király nevében birtokolják és védik a várat, bár ez éppen ellenkezőleg történt.*
D. L. 15,220.
Egy évvel előbb a Nagyszombat körül fekvő Bogdány, Selpőc és Kolcsován (ma Istvánlak) birtokokat adta László, János és Zsigmond testvéreknek Nemecsény (ma Selpőchöz tartozó puszta) lakatlan földdel együtt.*
D. L. 14,097.
Ezek az adományok azonban eltörpülnek azok mellett a birtokok mellett, amelyeket II. György két házassága által szerzett. Első neje halála után t. i. elvette Wolfurt Pál özvegyét, Gitkát, Vilmos troppaui herceg leányát.
A vereskői Wolfurt-család idegenből költözött 54be és nála voltak zálogban Vereskő, Ówár és Scharfeneck várak tartozékaikkal együtt. Pál volt a család utolsó férfi tagja, György tehát jól számított, mikor özvegyét elvette, mert ez hozományul hozta a három várat.*
Nagy: Sopron vm. okltr. II. 306.
1450-ben azonban megtámadják György birtoklását a leányági leszármazottak, t. i. Pál testvérének, Suskónak fiai, Széchy Miklós és Monyorókereki Ellerbach Berchtold, valamint egy leánya, Margit. Ekkor különben az oklevél szerint Gitka már nem élt.
Pálóczi László országbíró előtt azt állítják, hogy ők voltak a nevezett várak békés birtoklásában, György azonban őket onnan csak az Ulászló alatti zavaros időkben zárta ki és azóta használja, ők pedig anyjuk, Susko után maradtak ezekben a birtokokban és most, miután Gitka egyetlen leánya, Margit is meghalt, egyedül csak őket illeti ezek használata.
Evvel szemben a grófok procuratora azt mondotta, hogy ezekből a birtokokból vette nőül György Gitkát, tehát mindjárt a házasság alkalmával birtokába jutott a váranak. Mivel azonban a megítélt bajvívásra a grófok nem jelentek meg, az országbíró veszteseknek mondja ki őket és az alpereseket statuáltatja a várakba,* amit a budai káptalan a következő évben el is végez.*
Nagy: Sopron vm. okltr. II. 349.
U. o. 364.
Ez persze a dolognak koránt sem vetett véget, sőt az ügy bonyolódik, mert 1455-ben fellép követelésével Rozgonyi Sebestyén is, aki anyja, Wolfurt Pál leánya, Helena révén szintén jogot formál hozzá.*
D. L. 14,985, 15,192.
Az idők azonban Györgynek kedveztek. Ellerbach János, akit a Mátyás uralmávali elégedetlensége egy táborba sodort György fiaival, már 1458-ban lemondott követeléseiről ezek javára.* Rozgonyi Sebestyén fiát, Lászlót Cseklész várának a védelmezésével kötelezték le maguk iránt és 1473-ban ő is lemondott testvérei helyet is igényéről.* A Széchyeket végre 1481-ben elégítették ki 3000 forinttal és négy ezüst tállal.*
D. L. 15,208.
D. L. 17,447.
D. L. 18,510.
Így tehát a három vár a grófok hatalmába került, Scharfenecket azonban már 1469-ben eladták Mátyásnak 6000 forintért.*
D. L. 16,913.
A szerzemény igen nagy értékű volt, mert ezzel a nyugati kereskedelemmel legfontosabb útvonala birtokukon ment keresztül,* ami, egyrészt jövedelem szempontjából, másrészt birtokaik fejlesztése tekintetében volt jelentős. Emez utóbbit mutatja V. Lászlónak egy 1456-ban kelt privilégiuma, amelyben a vár alatt fekvő Ówár városnak országos vásárt ad a Szt. Márton ünnepe előtti és utáni héten.*
A nyugatra irányuló kereskedelemre és annak útvonalaira kimerítően tájékoztat Pleidell Ambrus munkája.
D. L. 15,085. Az adatokat a fennebb idézett statuciós levélből vettem.
Korán észrevették tehát Ówár jelentőségét és azt megszerezve, igyekeztek is kihasználni, sőt a későbbiekben a birtokaik súlypontja is ide tolódott át, ez volt legerősebb váruk és a grófok nagyrészt itt tartózkodtak.
Ówár tartozékai 1451-ben a következők: Ówár és Mosony városok, Bezenye, Rajka, Sundorf (ma Csun), Jarondorf (ma Horvát- és Németjárfalu), Halászi, Kálnok, Somorja (ma Hegyeshalom), Nicklasdorf (ma Miklósfalu), Szolnok, Szentpéter, Szentiván, Tétény, Finctagmark (ma Pfingsmark-puszta Levél mellett), Neusiedel (ma Nezsider), Geosz (ma Nyulas), Zarány, Radendorf,* Rusztnak fele, Kempnye (ma Magyar- és Horvátkimle a Szigetközben) és Büdöskút.
Fekvésére l. Csánki III. 676. (Rajka.)
Vereskő tartozékai pedig: «Wermesthorff», Schatmandorff (ma hihetőleg Cseszte), Ottental (ma Ottó-völgy), Németdiós, «Gayzlestorff», Scellendorff, «Wusestorff», Durempoch (ma Dürrenbach-Szárazpatak), Longdorf (ma Hosszufalu), Prodmeric (ma Pudmeric), Latindorf (ma már nem létezik), «Scemaw» és Wysdach (ma valószínűleg Visztuk).
Az idézőjelben felsorolt helységek mai megfelelőit már nehéz megállapítani, ha egyáltalán megvannak, Vereskő vidékén, esetleg távolabb kereshetők.
)
György harmadik házassága is birtokai gyarapítását célozta. Elvette Harapkói Botos András leányát, Margitot, aki testvérével, Annával, Szekcsői Herceg Pál feleségével a család utolsó sarja 56volt. Kérésükre atyjuk nagy birtokát László király 1455-ben nekik s általuk férjüknek adta.*
D. L. 14,042. Wertner György III. feleségéről nem tud semmit, pedig az túlélte Györgyöt, aki 1466-ban (D. L. 2455.) biztosíttatja neki az özvegyi járulékot.
A birtokokat az adománylevél így sorolja fel: Walkó megyében Harapkó, Ivánkaszentgyörgy, két Szalagfalu, Kisfalu, Herkácsfalva, Veliksefalva, Szlavkóc, Voksafalva, Keresztúr, Botosovcz, Barfalva, Gergerfalva, Balentfalva, Szent Illye, Kozmafalva, Lékfalva és Boldogasszonyfalva; Szerém megyében Árki, Fáczános, Bodony, Varjas és Babagerenda; Bács megyében Szentpál, Tapolca; Csanádban Batonya, Bát-Tornya, Királyhegyese, Vásárhely, Hold, Tarján, Thomerkán, Samson, Donát-tornya; Arad megyében pedig Sárfesd, Fellak és Szombathely.
Az idős Györgynek ez volt az utolsó ténykedése, után teljesen fiai veszik át a birtokok igazgatását és apjukhoz hasonlóan, de ők még nagyobb mértékben gyarapították. Legjelentősebb szerzeményük Dévény vára volt, amely tulajdonképpen a Frigyes köré csoportosult főurak szerződésének eredményeként került birtokukba. A vár Garai Lászlóé volt királyi adományból,* aki azonban még mint Frigyes párthíve halt meg 1459-ben* és csak özvegye tett hűségesküt Mátyásnak.
D. L. 10,953.
Fraknói: Mátyás király. 104. o.
Hogy a vár hogyan került János és Zsigmond birtokába, arra csupán a következő mondatból következtethetünk:* «...quod et que (t. i. a vár és tartozékai) preteritis dissensionum et turbationum temporibus iure quodam ex dispositione et promissione condam megnifici Ladislai de Gara tunc palatini in manibus ipsorum comitum remansisse intelligimus.» Ennek az alapján Mátyás, mivel a grófok átengedték neki a nyitramegyei Berencs várukat, mikor a husziták ellen küzdött, ezért elvállalja a várban és tartozékaiban megvédésüket Garai László fia, Jób és özvegye ellen.
D. L. 16,722, 11,657.
Valószínű hogy itt azon családi szerződések egyikéről van szó, amelyek ebben a korban nagyon gyakoriak voltak és bár nem úgy ütött ki a dolog, amint ők tervezték, mivel Garai László meghalt, a testvérek igyekeztek a várat megtartani, ami annál könnyebben ment, mert Mátyás is szívesen beleegyezett, egyrészt, mivel így a grófokat erősebben fűzhette magához, másrészt mivel hatalmas ellenségének, a Garai családnak hatalmát így mérsékelte. A vár birtokában különben már 1462-ben biztosnak érezték magukat, János u. i. leköti feleségének hitbére fejében.*
D. L. 15,754.
Hozzátartoztak: Dévény város, Récse, Pocz-Neusiedel (ma Lajtafalu), Ujfalu, Parendorf (ma Pándorfalu), a három utóbbi Mosonyban, valamint Győr megyében Swinád (ma Sövényszád), Ménfő és Szemere helységek.
A Mátyás uralkodása-elei zavarokban szereztek jogot Köpcse várára, azonban erre vonatkozólag annyi adatunk sincs mint Dévényre. Királyi zálogként volt a vár a Kappler-család kezén é ez 1463-ban pörben áll miatta János és Zsigmond grófokkal és végítéletre felterjesztik az ügyet Sternberg prágai várgrófhoz.* Az erről szóló oklevél semmi felvilágosítással nem szolgál a pör lényegére nézve, azonban az bizonyos, hogy a várat megszerezték és a család kihaltáig annak birtokában volt.
D. L. 15,904.
Ezekre a várakra jelentősebb anyag lenne bizonyára a pozsonyi, nyitrai, győri káptalani levéltárakban, amelyeket azonban nem volt módunkban átnézni.
Ezekben remélnénk bővebb anyagot kapni Detrekő várára is, amely 1464-ben már birtokukban volt, de a megszerzést adatok híján nem tudjuk reprodukálni. Az említett évben annak kezelését bizonyos összeg fejében Smitkovszky Henrikre bízzák két évi időtartamra.*
D. L. 16,075.
Amint egy későbbi oklevélből* kitűnik, János és Zsigmond nevelték III. György gyermekeit, Pétert, Kristófot és Györgyöt, akik azonban jogot formáltak a másik ág birtokához is, mivel ők tulajdonképpen abból szakadtak ki és ilyen címen vezettette be Mátyás gyámjaikat Borostyánkő várába 1465-ben,* 1478-ban pedig az egészet megszerzik zálog útján a másik ágtól* és ez ahhoz csak a század végén kerül vissza újra, amikor III. György fiai testvéri szeretetből visszaadták a zálogbatevő Imre fiának, Simonnak.*
D. L. 20,259.
D. L. 16,211, 16,212.
D. L. 17,766.
D. L. 20,302.
Borostyánkő tartozékai: Borostyán város, Stomfa, Mászt, Besztercze, Hochstettyn (ma Magasfalu), 57Zohor, Kislévárd, Láb, «Ezelorn» (ma már nem létezik) és Gajár helységek.
A két testvér lassan megbarátkozott Mátyás uralmával is, amiben nagy része volt Mátyás egyéniségének, az ő határozottságának és annak a fénynek, amiben Mátyás udvara kivált a többi európai udvarok közül. Szívesen időztek Mátyás mellett, aki viszont mint tudományosan képzett urakat a saját képviseletével bízza meg, diplomáciai küldetésekre használja fel őket. Zsigmondot, mint kiváló hadvezért Mátyás mellett látjuk harcaiban,* Jánost 1476-ban több más úrral és fényes kísérettel felesége kikéretésére küldi.*
D. L. 16,033.
Beatrixra vonatkozó iratok. 27.
Mindjárt uralkodása elején, miután kibékült velük, megtette őket erdélyi vajdákká* és János csaknem végig megmarad e minőségben. Mindez grófjaink hiúságának nagyon hízelgett és a nagy adományok, amiket Mátyástól szolgálataikért kaptak, elfelejtették velök, legalább külsőleg, habár bensőleg mindig megmaradtak, a közöttük volt ellentéteket.
Teleki: Hunyadiak kora XII. 372.
Az elítélt Kisvági Tamás és Dénes birtokrészeit kapják meg 1468-ban, amelyek Sopron és Vas megyékben voltak.* Az adománylevél a birtokokat nem sorolja fel, kisebb jelentőségűek lehettek.
D. L. 16,745.
A magszakadás folytán felszabadult Tulnárt 1473-ban kapták.* A megye északnyugati részén feküdt, ma már nem létező helység.
Nagy: Sopron vm. okltr. II. 483.
Szintén megszakadás folytán adja nekik a király 1481-ben Kisviskát Pozsony megyében,* Tamásházát a Csallóközben,* Beatrix királynő pedig 1490-ben egy házat Budán.*
D. L. 18,471.
D. L. 16,994.
D. L. 19,662.
Ha végigtekintünk eddigi szerzeményeiken, megállapíthatjuk, hogy abban a legnagyobb tervszerűség van, hogy a legnagyobb következetességgel igyekeztek birtokaikat gyarapítani, de lehetőleg úgy, hogy az zárt test legyen és a védelmére megfelelő várak álljanak rendelkezésükre. Ówár, Köpcse, Dévény, Borostyánkő, Vöröskő, Detrekő megszerzésében lehetetlen észre nem vennünk az a törekvést, hogy ezek segítségével két megye fölött hatalmat gyakoroljanak és ezt e várakból a szomszédos megyékre is kiterjeszthessék. Mátyás uralkodása végére az összes számbavehető birtok az említett és öröklött váraik körül az ő tulajdonukban volt, eltekintve a közbeékelődött kis nemességtől, amely viszont szolgálatukba szegődött. Így a jahrendorfi Harscherek, orozvári Tampeckek, neuiedeli Moll, jahrendorfi Praitnecker, levéli Rauscher stb. családok.* Amelyik megpróbált nekik ellenállni, az vesztes lett. Így a mosonmegyei Witézi birtok tulajdonosai. A birtok Szentjános és Szentpéter közelében terült el. 1460-ban vétel útján meg akarták szerezni,* majd mikor így nem sikerült, egyszerűen elfoglalták hatalmaskodva a következő években.* A tulajdonosai pert indítottak, a pozsonyi káptalan meg is idézte a grófokat,* de mit sem használt a dolog. 1504-ben a király Zsigmond fiának, Tamásnak adományozta, amikor is Tamás azt mondta, hogy az ő ősei már régen békésen birtokolták ezt a földet.* Valószínű tehát, hogy tulajdonosai végül, talán csekély vételárért kénytelenek voltak a birtokról lemondani.
Ezeket az adatokat a földesúri familia tárgyalásánál később idézendő oklevelekből vettem.
D. L. 15,456.
D. L. 16,328.
17,022.
D. L. 21,250.
1490-ben vétel és zálog útján megszerzik a szintén teljesen birtokaik közé ékelt Majtény, Fehéregyháza, Fancsal és Somkerek (ma már nem létezik) helységeket.*
D. L. 19,649., 19,110.
Így elérték azt, hogy birtokaik körül azon kis birtokosok, akik nem állottak velük szoros magánjogi kapcsolatban, mind eltűntek és birtokaik egy zárt testté alakultak. Ami idegen birtok közöttük maradt, mint pl. a Nagylucseieknek és az ausztriai Szt. Kereszt ciszterci rendnek, azokat egyelőre nem lehetett megszerezni, de amint látni fogjuk, mihelyt az idő alkalmas lett reá, ezekért is harcokat folytattak.
Most egyelőre más felé fordultak és az ország más vidékein is igyekeztek lábukat megvetni, amelyre az utat már atyjuk kijelölte. Voltak már birtokaik az ország déli vidékén mostohaanyjuk után és most ezeknek a kiépítéséhez, gyarapításához 58láttak, még pedig az általuk megszokott hevességgel és kíméletlen módon.
Jó alkalmat szolgáltatott erre az 1476-ban gyermektelenül elhalt Maróti Mátyus birtoka, amelyet megszereztek a királytól. Az adománylevél nem maradt ránk, azonban azok a birtokok, amelyekben ebben az időben mint földesurakat említik őket, Maróti Mátyuséi voltak.* Ezek a helységek Bácsmegyében Szentmiklós, Doroszló és Tótfalu, bodrog megyében Szentgyörgy város, Szentmárton, Sarkszentmárton, Szentiván, Hetes, Aranyán, Gergeri és Szaka puszta. Az utóbbi négy birtokot azonban a király még Maróti Mátyus életében odaígérte a czoborszentmihályi Czobor családnak Bán-Száka pusztával együtt és 1476-ban igéretét beváltva nekik is adja.* De a következő évben János, Zsigmond és Péter grófok panaszára elrendeli, hogy ezeknek vissza kell adni a birtokokat.*
Csánki: Magyarország történeti földrajza. II. 173, 220.
D. L. 17,854.
D. L. 17,925.
Ezzel megindult a küzdelem a nevezett birtokokért, mert lemondani egyik fél sem akart róluk. A Czoborok elkeseredetten küzdenek a hatalmas grófok ellen és egyszerre több hiteles hely előtt protestálnak; a királyhoz fordulnak, hogy védelmet nyerjenek.
T. i. a grófok, bár a király elrendelte bevezettetésüket, ezt nem tudták megejteni és akkor egyszerűen hatalmaskodva vették birtokukba a nevezett helységeket, amelynek végrehajtói az említett Szentgyörgy városba helyezett officiálisaik, Török Éliás és Kiss Mátyás nemesek, valamint Zaka György és Torkos Márton familiárisaik voltak sok jobbággyal együtt. És hogy teljesen ők vezették az egész hatalmaskodást, mutatja az, hogy a király egyenesen hozzájuk küldi parancsát.*
D. L. 17,933, 17,934, 17,938, 17,945, 17,954, 17,964, 17,965, 17,969, 17,970.
Nagyon jellemző a grófok taktikájára, hogy mikor sehogysem tudták magukat belevezettetni a birtokba, elidegenítették azokat Gábor kalocsai érseknek, aki nemsokára elhalálozván, jogait a káptalanra hagyta.*
D. L. 18,071, 18,099.
De ekkor a király elhatározólag közbelépett és ez a körülmény tanácsolta a kiegyezést, ami 300 forint kártérítés lefizetése mellett meg is történt 1479 június 25-én.* A Czoborok megtartották birtokaikat.
D. L. 18,239.
Ezzel a perrel kapcsolatos a kalocsai káptalan elleni viszályuk, szintén birtokjogi kérdésben. A káptalan u. i. – nincs ugyan rá határozott adatunk – minden valószínűség szerint zálog útján és talán éppen az előbbi záloglással kapcsolatban megszerezte a fennebb felsorolt többi birtokokat is. 1468-ban azonban olcsó áron vissza akarván szerezni, azzal vádolták a grófok a káptalant, hogy a birtokokat pusztítja, az erdőket vágja, a jobbágyokon túltaksát szed, ami miatt azok elszökdösnek. Inquisitio és attestatio tartását kérték. Mikor azonban ezt meg akarták tartani, a grófok procurátora összeszólalkozott a megyei hatóságokkal és így a személynök «in emenda lingue» 3000 forintra ítélte őket és hogy csak ennek lefizetése után válthatják ki a szóban forgó birtokokat. A grófok ez ellen az ítélet ellen protestáltak és az ügy újrafelvételét kérték, aminek a lefolyásáról már nincs adatunk.*
D. L. 19,176, 19,177. Az első oklevélből határozottan megállapítható, hogy Maróti Mátyustól kerültek a birtokok Zsigmond grófhoz, mert a jobbágyok azt mondják, hogy a kalocsai káptalan olyan taksát szed rajtuk, mint Mátyus.
Ez a két eset mutatja, hogy a birtokszerzés terén milyen eszközökkel éltek és hogy nem sikerült törekvésük, bármily ravasz úton igyekeztek is elérni, azt egyedül Mátyás erélyeskezű uralmának tudhatjuk be. Az oligarchia alatta is túlkapott olykor, de a király rögtön közbelépett és megfékezte a hatalmaskodókat.
Ez persze ellene az urakban bizonyos fokú gyűlöletet keltett és bár külsőleg beleilleszkedtek kormányrendszerébe, bensőjükben sohasem tudták elfelejteni szép álmaikat, amelyeket már a megvalósulás útján éppen Mátyus akadályozott meg. Ez okozta azt, hogy uralkodása alatt is többször lázonganak ellene, így tudjuk, hogy Erdélyben János gróf volt a feje egy ilyen lázadásnak, Zsigmond pedig összeköttetésben állott csaknem állandóan Frigyes császárral is. Amint pedig lehunyta szemét a nagy király, a reakció teljes erővel tört ki és ahol ő útját vágta céljaiknak, most mintegy ott folytatják.
59A királynak tényleges hatalma ismét nem volt, az a feltétel, amely Mátyást a legerősebben támogatta, t. i. a nagy magánbirtok, ami függetlenítette az uraktól, az Ulászlónál nem volt meg, ő újra az urak kezébe került.
Kihasználták a grófok is az idők fordulását és a politikai pártoskodásba magukat nem ártva, a birtokaik között fekvő, még idegen kézen levő ingatlanokat igyekeztek megszerezni. Legnagyobb szálka volt a szemükben a Nagylucsei-család fekvősége, amely család Mátyás bőkezűsége révén emelkedett fel s talán éppen a grófok ellenére szerezte meg a kérdéses birtokokat: Somorját (ma Puszta-Somorja), Külső- és Belső-Kempnyét (ma Magyar- és Horvátkimle) és Gálost Moson megyében, Kilitit és Csölösztőt a Csallóközben, Nyárádot, Radványt, Alsó- és Felsőszápot a Győr megyében.*
A megszerzésre l. Csánki i. m. III. 572, 693.
A viszály a két család között onnan eredt bizonyára, hogy a felsorolt birtokokat a grófok is nagyon szerették volna megszerezni, azonban Nagylucsei Orbán, mint királyi kincstartó, Mátyás kedvelt embere volt és ő szerezte meg a grófok ellenében. Nem is volna másként megmagyarázható az a birtoktörténetükben páratlan hatalmaskodás, amellyel ezeket a birtokokat pusztították, mihelyt Mátyás és utána nemsokára kegyelt embere Orbán kincstartó meghalt, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy maguknak megszerezzék.
1492-ben kelt az első tiltakozás a grófok erőszakossága ellen, amikor Nagylucsei János és fia Damján elmondják, hogy Orbán halála után a grófok tőlük a fennebb elsorolt birtokokat elfoglalták és Somorját felkérve a királytól, oda be is vezetették magukat, mivel aző familiárisaikat már előre megfenyegették, hogy oda ne merjenek menni a bevezetéskor és neki ellentmondani.* Ettől kezdve egy évtizeden keresztül Zsigmond és János, majd utánuk Zsigmond fia Tamás hihetetlen hatalmaskodásokat vittek véghez. A birtokokat két évig tartották elfoglalva és ez alatt az idő alatt évi négy forintos taksát szedtek a jobbágyokon és ez által ezek számát 300-ról 200-ra apasztották le. Az egyes birtokokban álló házakat lerombolták, anyagukat elhurcolták, Nyárádból nyolc házra való kifaragott épületfát szállítottak el, valamint 110 lovat. Erdőket tövestől irtottak ki, a piscinákat elpusztították és így, nem számítva a sok emberölést, 9260 forint kárt okoztak nekik.* 1493-ban pl. Tamás gróf 183 familiárisát és egyéb népét küldi Kilitire, ahonnan 15,000 darab deszkát hoznak el.*
D. L. 19,820. «Tandemque post occupationem per ipsos factam predictam possessionem eorum protestantium Samaria nuncupatam a regia Maiestate pro seipsis similiter et indebite impetrassent, interim autem hominibus aut femiliaribus eorum protestantium nonnullas minas acerrimas imposuerunt...»
D. L. 35,794, 19,911, 19,955, 20,069, 20,091, 20,114, 20,116, 20,118, 20,119.
D. L. 20,111, 20,112.
A Nagylucseiek hiába fordulnak könyörögve a királyhoz, nincs hatalma, mert a grófok az idézésre meg sem jelentek.* Mindössze annyit értek el, hogy két év mulva a király restatuáltatja őket a birtokokba,* amivel azonban a hatalmaskodásoknak korántsem szakadt vége. Amint egy évnélküli, magán célra készült, nagyon gondatlan írású feljegyzésből* kitűnik, a Nyárádból elhajtott 110 lovat még 13 év mulv is hatalmukban tartották és a nevezett birtokok jobbágyait Óváron túl nem engedték sem árúikkal, sem hogy szükségleteiket beszerezzék. A harc tehát 13 évig folyt közöttük, a nélkül, hogy ez alatt az idő alatt meg tudtak volna egyezni. Ezt pedig többször megkísérelték választott bírák által és több sikertelen kísérlet után írhatta a most említett feljegyzés írója: «item dicta franciscy Capuchy procuratoris domini Thome groff, isto modo vraym Therekedhetik kegyelmetek, de Chak Heyába terekhetik kegyelmetek, mert ezbe semmy nem keel.»
D. L. 19,795.
D. L. 19,955.
D. L. 24,778.
Az ellenségeskedésnek valószínűleg Tamás gróf 1505-ben bekövetkezett halála vetett végett.
Az eddigiekben vázoltuk a két gróf, a család kétségtelenül két legkiválóbb tagjának hatalmas tevékenységét, akik a családot a politikai életben, az ország kormányzásában oly jelentős tényezővé tették. Hatalmukat, nagy egyéniségüket Mátyás is elismerte és ama évszázados fejlődés, amely II. Endre alatt megindul, az ő életükben nyer befejezést, betetőzést: Mátyás király t. i. a Frigyes császárral kötött béke jótállói között a Szentgyörgyi és Bazini grófokat a «Barones naturales» 60sorában sorolja fel, törvényesítve ezzel, hogy ők születésüknél fogva tartoznak az ország bárói közé.*
Teleki XII. 372.
A testvérek birtokszerzéseiben kétségkívül nagy szerepet játszott két eddig még nem említett tényező. Az egyik, hogy birtokaikon közösen gazdálkodtak és a testvérviszály így nem vette igénybe erejük nagy részét, mint azt már láttuk a fentebbiekben. A másik dolog pedig az, hogy III. György halála után annak kiskorú gyermekeit is ők nevelték, az oklevelek ezeket állandóan mint testvéreiket emlegetik, részt vesznek politikai ténykedéseikben és bár a király rendesen ezeknek is adományozza a birtokot, azt rendszerint János és Zsigmond veszik hatalmukba, sőt igyekszenek ezek Szentgyörgy és Bazin várakra való jogát is maguknak megszerezni. Kristóf 1489-ben le is mond úgy a szerzett, mint az öröklött birtokokban való jogáról János és Zsigmond részére, György pedig jogait nekik elzálogosítja azok szuggerációjára, ami ellen Péter 1493-ban protestál.*
D. L. 20,259.
A három testvér volt az alág utolsó tagja, akik alatt már bizonyos stagnálás áll be a birtokviszonyokban. Még hatalmas nagybátyjaik éltek, résztvettek azok oldalán tevékenységükben, haláluk után a rájuk szállt birtokokra vonulva, elzárkózva a politikai élettől, töltötték életüket, alig hallunk róluk.
Kiemelkedett közülök a legidősebb Péter, akit Ulászló erdélyi vajdává és székely ispánná nevezett ki, majd országbírójává tette és mint ilyen halt meg 1517-ben. Ő közéleti tevékenysége mellett még birtokaival is gondolt és igyekezett azokat megerősíteni és városait fejleszteni.
Megszerzi a csallóközi Csütörtök lakóinak 1500-ban a teljes vámmentességet az egész országban,* 1515-ben pedig Ruszt városát veszi körül erődítményekkel.*
D. L. 20,933.
D. L. 22,346.
1505-ben zálog útján birtokába jut a birtokai közé ékelt Födemes (ma Nagyfödemes), Szt. Márton, Kiliti, Csölösztő, Tejfalu, amelyekben a király a saját, esetleg lappangó jogát is neki adja.*
D. L. 21,383.
Birtokai fejlesztésében Péternek ez az egész szerepe, idejét inkább az ország dolgainak szentelte. Testvéreiről azonban még ennyit sem tudunk mondani. Titokban, őseik tradicióihoz híven, nagy hívei lehettek Miksa császárnak, mert Miksa Kristófnak a «consiliárius» címet adja 1505-ben* és a címeradományt megújítja.* Utána nemsokára befejezték földi pályafutásukat, követte őket Péter is 10 évvel később, magukkal víve a sírba a család fényét, dicsőségét is.
D. L. 21,614.
D. L. 21,827.
