Szentpétery Imre: Az Árpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. A M. Tud. Akadémia Történelmi Bizottságának megbízásából …
Szentpétery Imre: Az Árpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. A M. Tud. Akadémia Történelmi Bizottságának megbízásából szerkesztette, – I. kötet 1000–1270. l. füzet. Budapest, 1923. Kiadja a M. Tud. Akadémia. 42. XVI., 176. l.
Nehéz körülmények közé jutott tudományos életünk egyik legbíztatóbb jelensége a magyar történettudomány egyre jobban elmélyülő művelése. Nemcsak a feldolgozásokat, de a forráskiadványokat is értjük. Míg a Magyar Történelmi Társulat az újkori források feltárásán buzgólkodik és szerez messzakiható érdemeket, addig a Magyar Tudományos Akadémia inkább a középkori kútfők kritikai megrostálásán fáradozik. E téren az Anjou-, Zsigmond-, Hunyadi- és Jagellokori forráskiadás az eddigi kutatás által felhasználatlan anyag nagy tömegének felderítésével kecsegtet. Az Árpádkorra azonban nem várhatjuk jelentékeny mennyiségű új anyag felfedezését. Itt az eddigi kiadványokból is ismert – sok esetben sokszorosan publikált – forrásanyag kritikai megrostálása a feladat. Túlságos optimizmus volna azt hinni, hogy Középkorunk megismerésére nincs több tennivalónk. Sőt eddigi ismereteink a legtöbb kérdésben s a korszak teljes képére vonatkozóan is, revizióra szorulnak. Azonban az új – a történettudomány mai színvonalán álló – összefoglaló, vagy részletfeldolgozások előfeltételei nagyrészt már a tudomány rendelkezésére állanak. Az Árpád-korszak elbeszélő kútfői körüli legújabb eredmények tisztázták e kútfők forrásértékét, s e forráskritikai eredmények megfelelőjeképp, ezekkel csaknem egyidőben kapta meg a tudomány Szentpétery monumentális regesztakiadványában e kor oklevél-anyaga legnagyobb részének kritikai értékelését is. Igaz, hogy e gyűjtemény nem foglalja magában az Árpádkori oklevelek egész anyagát, hanem csak a királyi kiadványokra szorítkozik, mégis, a királyi oklevelek tévén ki e korszak okleveleinek nagyobb és jelentősebb részét, döntő jelentőségű a történeti kutatás számára.
Szentpétery regesztagyűjteményének főcélja a királyi oklevelek kritikai értékelése, amit főképp az Árpádkori oklevélpublikációk tökéletlen volta tett szükségessé. Ezek ugyanis, noha feltárták majdnem az egész Árpád-kori anyagot, de ezt túlnyomó részben minden kritikai rostálás nélkül, elavult kiadásban adják elénk. Fejér Codex Diplomaticusát például, kritikai eljárások mellőzése mellett, másod-, harmadkézből másolta legnagyobbrészt a Hevenesi- és Kaprinay-féle másolat-gyűjteményekből, s ez magyarázza legfőképp e mai napig nélkülözhetetlen oklevéltárunk nagy fogyatékosságait.
Szerző tehát, kapcsolatban a regeszták készítésével, az eredeti oklevelet kereste fel – amennyiben ez u. i. lehetséges volt –- s az egyes darabokon külön-külön alapos kritikát gyakorolt. Az így feldolgozott anyag regesztái aztán időrendi sorba foglalva, királyok szerint tagolva kerültek kiadásra. Az egyes regeszták után – melyek a tartalom rövid kivonata mellett elhagyva a formális részeket, feltüntetik az általános történeti szempontból nevezetes szereplők, s a tanuk respektíve a felsorolt tisztviselők neveit, eredeti helyesírásban – következnek az illető oklevél esetleges őrzési helye, majd későbbi átiratai, kiadásai s végül teljes irodalma, szerző kritikai ítéleteivel, míg a kiadatlan oklevelek e felsorolt leírások mellett teljes szövegükben is közölve vannak.
Felesleges hangoztatni, hogy az illusztris szerző tíz évi fáradságos munkájának eredménye emberileg tökéletest adott, mind kritikai, mind edicionális tekintetben. Amellett, hogy feladatát oklevéltani szempontból fogta fel – innen az anyagnak a királyi oklevelekre: egy oklevéladó fórum kiadványaira való korlátolása – szerző a történetkutatónak tett szolgálatot. Csak, akinek volt már alkalma saját munkájához felhasználni ezt a nagyszerű kiadványt, tapasztalhatta annak páratlan előnyeit. Felmenti a kutatót a megbízhatatlan oklevéltárakban talált oklevelek külön vizsgálatától, ami eddig elkerülhetetlen volt, s a legegyszerűbb útbaigazítást adja az egyes darabok egész kritikai irodalmának, a legtöbbnél saját ítéleteivel döntve el a hitelesség kérdését. Nem lehet elégszer ismételni azt az általánosan hangoztatott óhajt, hogy minél előbb jelenjen meg e valóban hézagpótló és nélkülözhetetlen publikáció folytatása.
Bartoniek Emma.
