I.
I.
A Hunyadi János által épittetett várkastélyt, halála után özvegye, műizléséről tanuskodó, remek loggiával egészitette ki, melynek félkörives ablaknyilásai fölött a falterületet freskófestményekkel ékesittette. Három ilyen ablaknyilás fölött egy férfi és nő vonatkozásainak ábrázolását látjuk.
Az első fölött a férfi alakjából nem sok maradt fönn, de hivó helyzetben fölemelt keze világosan kivehető. A női alak fejletlen leányt tüntet föl, tekintete a férfi felé irányul, magasra emelt jobbkezében «valamely tárgyat» tart.
A második ablak fölött mind a két alak jól kivehető. A férfi vágyó tekintetet vet a leányra, jobb kezében gyürüt mutat neki, balkezét szivére teszi. A fejlettebben ábrázolt nő elforditja tekintetét, balkezét felemelve tartja, jelezve, hogy a férfit meghallgatni nem akarja.
A harmadik ablak fölött szintén épen maradt meg a két alak. A nő már áldott állapotban szomoru tekintettel van ábrázolva, jobb kezével rámutat a bal kezében fölemelt karikára, melyre két gyürü van füzve.
Möller ebben a három képcsoportban azt a hagyományt látja előállitva, a mely Hunyadi Jánosnak Zsigmond királytól származását hirdeti. Ezen fölfogásból kiindulva, ugy vélekedik, hogy az első képcsoportban Zsigmond király megismerkedik Hunyadi János anyjával; a másodikban a király gyürüt ajánl föl neki; a harmadikban a leány a házassági igéretre figyelmezteti a királyt, a ki «a házasságról hallani sem akar.»
Ezen magyarázat teljesen önkényes; mert a férfi alakja egyik képen sem viseli a királyi méltóság attributumait, mint lovag van ábrázolva. Annak igazolása végett, hogy a leány házasságra szólitja föl a férfit, azt hozza föl, hogy a középkorban a jegygyürüt az esketési szertartáshoz 54karikára füzve hozták, és onnan vette le azokat a pap. Azonban ilyen szokásnak sem a házassági szertartást ábrázoló középkori képekben, sem az azt ismertető liturgikus és történeti munkákban nyomát nem találjuk.*
Több egyházjogi és kulturtörténeti munkát néztem át, illetékes szakférfiakat kérdeztem meg. Möller műépitész urat felkértem, közölje velem a munkát, a melyből állitását meritette; de választ nem kaptam.
Egyébként ezekkel a részletekkel felesleges foglalkozni. Éppen Möller magyarázata kétségtelenné teszi, hogy a képsorozat és a jelezett hagyomány között összefüggés egyáltalán nincs.
Szerinte a képsorozat két főjelenetet tüntet föl; az egyikben a leány elutasitja a férfit, ki gyürüt ajánlva házasságot igér; a másikban az áldott állapotba jutott és a házassági igéret beváltását követelő leányt utasitja el a férfi. Már pedig a hagyomány hallgat arról, hogy a király mily módon nyerte meg a leány kegyét és semmit sem tud arról, hogy a leány a királyt házassági igérete beváltására szólitotta föl.
A hagyomány két főjelenetet beszél el: az egyikben a király az áldott állapotba juttatott leánynak gyürüt ad azzal az utasitással, hogy ha fia születnék, származását a gyürü felmutatásával igazolja; a másikban a leány gyermekével utra kel a királyi udvarba, de utközben megpihenve, a játszó gyermek kezéből a gyürüt holló ragadja el.
Ha tehát ezt a hagyományt akarta volna a vajdahunyadi freskók festője ábrázolni, ahhoz alkalmazkodva, szükségkép szerepeltette volna a gyermeket és a hollót; ellenben a házassági igéretet és teljesitésének megtagadását mellőzte volna. A három képcsoport motivumai közül a hagyományban egyetlen egy: a gyürü fordul elő; ezt azonban sürün használják föl a középkori mondák és mesék; aminthogy a leány, ki az udvarló férfit és a férfi, ki a matronát elutasitja, a középkor novellisztikus alakitásainak kedvencz témája, melyet később Cranach is drastikus módon dolgozott föl.
